Az alábbi írás eredetileg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1913. december 21-i számában jelent meg "phz." tollából.

A karácsony és a karácsonyi népszokások eredetéről érdekes előadást tartott a múlt év végén dr. Sebestyén Gyula a Nemzeti Múzeumban. Szerinte, amint mások is megerősítik, a napimádó népektől ered a karácsony dátuma. A szumirok voltak a nap útjának első megfigyelői, s már a Kr. e. 3–4000 évvel megállapították a Zodiakus jegyeit, a tavaszi és őszi napegyenlőséget, a leghosszabb s legrövidebb napot. A napisten minden téli évfordulón meghalt, halálát a vízi táj (vízöntő) szörnyetegei okozták, de újra született. A kaldeus sémiták folytatták a csillagászati tudományt, majd a perzsák mágusai vették át, akik a római birodalomból ki voltak tiltva s így jutott hiba a kalendáriumba, amely dec. 25-ét tette a napisten évforduló ünnepévé, holott dec. 21-e volna a leghosszabb éj, amikor a Nap a Bak jegyébe lép. (Ez azonban nem pontosan van mindig ezen a napon.) A Fény visszatérésének ünnepe tehát dec. 25-re tolódott el.

A Nap ünnepe – dr. Székely Leó tanulmánya szerint – a rómaiaknál egyúttal a szegények ünnepe is volt, amelyen ajándékokat adtak a szűkölködőknek, játékot a gyermekeknek s a pogánysággal küzdő keresztyénség ezt a napot tette a Krisztus születésének ünnepévé.

Az alábbiakban Supka Géza írását olvashatjátok a Tolnai Világlapja 1941. december 24-i számából.

Európa népe újra egyszer fegyverben üli meg szent karácsony ünnepét, úgy mint negyedszázaddal ezelőtt. Bármennyire fájó is az ellentét a Béke eszménye és a politikai valóság között, le kell vele számolnunk, hogy a háború nem ismer kalendáriumot, nem törődhetik szent ünnepekkel.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy az emberiség megért egyszer már olyan háborút is, amely nem karácsony idején folyt le, hanem éppen a karácsony miatt s véletlenül éppen ott folyt le, ahol most dühöng a háború fúriája: Dél-Oroszországban, a Krím-félsziget körül, kilencven évvel ezelőtt.

Karácsonyi háború

A dolog elég régen kezdődött, ott, hogy 1740-ben I. Mahmud szultán és XV. Lajos francia király egyezményt kötött egymással, amely szerint a Török Birodalom egész területén, tehát a Szentföldön is, a francia király a kereszténység legfőbb protektora s ennélfogva a palesztinai szent helyek is az ő védelme alá tartoznak. Ez az egyezmény aztán a francia felvilágosodás és a forradalom kora alatt feledésbe ment. Ezt a körülményt használta fel később az orosz cár, hogy a franciák s az általuk képviselt római kereszténység helyébe a görögkeleti egyházat állítsa be a Keleten mindenütt, a kereszténység legfőbb védőjéül. Ezentúl a görögkeleti barátok vették át a betlehemi szent helyek, főként a Szent Barlang fölé emelt templom fölött is a protektorátust.

A betlehemi Születés Temploma (Forrás: Wikipédia)

Így ment ez egészen III. Napóleon császárságáig, aki egyszeriben rájött, hogy ezzel a ténnyel szörnyű sérelem érte a francia katolicizmust. III. Napóleont persze nem vallásos aggodalmak vezették ebben, hanem az a remény, hogy itt olcsón arathat majd sikert, szemben az oroszokkal, akik bizonyára nem fognak majd ilyen mellékes kérdés fejében háborút kezdeni. III. Napóleonnak pedig ekkoriban, császársága első napjaiban, feltétlenül szüksége volt egy ilyen politikai sikerre.

Az alábbi írás eredetileg az Édes Anyanyelvünk XXI. évfolyamának 5. számában jelent meg, 1999 decemberében.

Idestova egy éve annak, hogy megjelent a Magyar szókincstár, Kiss Gábor főszerkesztőnek és munkatársainak nagyszerű munkája. Hogy nagyszerű munka, nem most állapítom meg először, hiszen egy évvel ezelőtt történetesen én mutattam be a szótárt a sajtó jelen levő számos képviselőjének, s ezt a kifejezést már ott is használtam.

Grétsy László a Magyar szókincstár könyvbemutatóján

Az azóta eltelt egy esztendő fényesen igazolta akkori megállapításom helyességét, üzletileg is, szakmailag is. A Magyar szókincstár hatalmas könyvsiker lett. Többször is vezette az eladott könyvek sikerlistáját, s az eltelt aránylag rövid idő alatt is több szakmai elismerésben részesült. Elnyerte a Szép Magyar Könyv ’98 verseny főzsűrijének oklevelét, idén augusztusban pedig a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-díjjal tüntette ki.

A boldogság titka címen, Kiss Bernadett összeállításában, témakörök szerint rendezve a Tinta Könyvkiadó ókori szerzők 1700 jótanácsát tette közzé. A válogatásban 58 ókori görög és római szerzőtől találhatók magvas idézetek. A szakirodalom szentenciának nevezi az eredeti szövegkörnyezetből kiemelt vagy kivált, tömören megfogalmazott, általános vonatkozású megállapítást, főleg életbölcsességet tartalmazó kijelentést, mondást. A szó eredetibb, szűkebb és szakszerű jelentésében a szentencia nem önálló műfaj, nem is szerves része valamely műnek, hanem olyan kerek mondat, amely tartalmánál és frappáns – de mindig közérthető – nyelvi formájánál fogva valamely irodalmi alkotásból külön kis művé önállósult. A szentencia bizonyos értelemben idézet, azaz más műből rendszerint szóról szóra átvett szövegrészlet.

Kiss Bernadett: A boldogság titka

Az idézés teátrális jellegű: aki elismétli vagy valamilyen formában idézi más szavait, az ezzel a megismételt vagy idézett illető szerepébe lép. Korunk embere az ókori szerzőket idézve, szentenciáik tartalmát megszívlelve átveheti személyiségjegyeiket. Ez az átvétel többnyire nem nehéz: az emberi viselkedés és vélekedés alapvető elemei nem változtak kétezer év alatt. Kötetünk húsz szentenciát tartalmaz az önuralom témakörében, s valamennyi máig megszívlelhető. Három példa Horatiustól:

„A béketűrés könnyebbé teszi mindazt, amin úgysem tudsz segíteni.” – „Akinek elege van, ne kívánjon többet.” – „Mennél többet tagadsz meg magadtól, annál többet kapsz az istenektől.”

Az alábbi írás az Agrofórum.hu-n megjelent írás változatlan utánközlése.

A meghívó, amely Szarvasra invitált bennünket, a SZIE Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Tessedik Campusán 2018. november 21-én tartott a fenti címen megjelentetett reprint szakkönyv bemutatójára, ezzel az idézettel fejezte ki a rangos esemény lényegét: „Csak igazán az a tiéd, amit átadsz.”

A rendezvénynek otthont adó intézmény fiatal dékánja az értékeink és a múltunk megbecsülését hangsúlyozta üdvözlő beszédében, amelyet a hallgatóinak is rendszeresen „a lelkére köt”.

Dr. Futó Zoltán

Dr. Futó Zoltán a nemesítők, az értékteremtők iránti tiszteletét kifejezve megemlítette, hogy bár nem tartozik e jeles személyiségek táborába, de nagy figyelemmel kíséri munkájukat, amelyet a haza javára végeznek.

„A színek a fény tettei és szenvedései…” – J. W. Goethe

„A színek és a színnevek világa” – valóban annyira „színes” ez a téma, amennyire a cím alapján várná az ember?

Szabó Mihály: De még mennyire! Ennek alátámasztásául hadd hivatkozzam a már-már rekordhosszúságú alcímre: „Fizikai, kultúr- és művészettörténeti, illetve nyelvtudományi témájú értekezések színekről és színelnevezésekről – 12 idegen nyelv színelnevezéseinek egybevetése a magyar nyelv színneveivel”. Bár a kötet tanulmányainak többsége a kontrasztív (azaz összehasonlító) nyelvészet területén mozog (az angol, cseh, finn, francia, japán, kínai, koreai, német, olasz, orosz, román és szerb színneveket vizsgálják a magyar színnevek tükrében), a kötet szerkesztői (Székely Gábor, Hidasi Judit, Nagyné Schmelczer Erika és Osváth Gábor) szándékosan törekedtek egy tágabb, átfogó kép megmutatására is, ami a színeket és a színneveket illeti, így került a könyvbe például fizikai vagy történelmi témájú dolgozat is.

Székely Gábor (szerk.): A színek és a színnevek világa

Jól tudom, hogy a könyv egy korábbi kötet folytatása?

Szabó Mihály: Igen, a tanulmányok szerzői, illetve a kötet szerkesztői többségükben „visszatérők”: a TINTA Könyvkiadó Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozatában jelent meg 2016-ban (a sorozat 186. köteteként) a Család és rokonság nyelvek tükrében című tanulmány-gyűjtemény, ennek sikerét látva merült fel, hogy a színnevek témájáról is érdemes lenne összeállítani egy kötetet.

Kereken 20 éve, 1998-ban jelent meg a Magyar szókincstár – ennek apropóján egy akkori újságcikkel emlékezünk meg a kiadó első és azóta is legsikeresebb könyvéről.

A közelmúltban [1998 novemberében – a szerk.] megjelent 25 ezer címszavas Magyar szókincstár a nyelvészek reményei szerint csak első, átmeneti termése egy már sok éve zajló munkálatnak. Míg a világban az úgynevezett egynyelvű szótárak egymással versengve keresik a nagyközönség kegyeit, Magyarországon a lassan három évtizede változatlan utánnyomásban megjelenő értelmező kéziszótár okozott a választási kampány idején kisebb politikai skandalumot. 

Az áprilisban Horn Gyula és Orbán Viktor között lezajlott tévévitában egy pillanatra főszereplővé lépett elő a Magyar értelmező kéziszótár. A szocialista párti miniszterelnök innen idézte a „polgár” szó jelentését: „gondolkodásában, magatartásában a tőkés osztályhoz húzó személy.” A Fidesz akkor még miniszterelnök-jelöltje erre nyomban replikázott, s elavultnak minősítette a meghatározást, ám egy pillanatra aztán mégis zavarba jött, amikor vitapartnere közölte vele: egy 1990 után megjelent kiadásból idézett. Szemlátomást egyikük sem tudta, hogy az 1972-ben készült értelmező szótár változatlan utánnyomásáról beszélnek.

A rendszerváltás nyelvi velejárójaként valóságos kis „szemantikai forradalom” zajlott le a magyar szókincs bizonyos rétegeiben. Ezeket a változásokat talán leghozzáférhetőbben az írott sajtó nyelve dokumentálja – ebből válogatott 1997 neologizmusait összegyűjtve a kötet két szerkesztője. Bevezetésképpen röviden érdemes megemlékezni a rendszerváltás két feledésbe merült neologizmusáról, ráadásul hapax legomenonjáról, melyeknek nyelvészeti kuriozitásukon túl talán politikatörténeti jelentőségük is van.

1989. január 28-án, szombaton Pozsgay Imre akkori államminiszter egy rádióinterjúban közölte, hogy az akkori kutatások (!) alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, nem pedig – miként addig hivatalosan tekintették – ellenforradalomnak. Pozsgay nyilatkozata látványosan és trükkösen kerülte ugyan az azóta bevett forradalom és szabadságharc kifejezéseket, mindenesetre az 1989-es magyar fordulat egyik legfontosabb eseménye volt. A népfelkelés minősítés annyira meglepte pártvezetőtársát, a „tudomány” állását kevésbé követő miniszterelnököt is, hogy az hirtelenjében, pár napra rá, 31-én gyönyörű hapax legomenont rögtönzött. Németh Miklós, a miniszterelnök, ekkor súlyos hibának minősítette a múlt „egyszavas” megítélését, mondván: 1956 októberét igazán csak a legellentétesebb fogalmak együttesen képesek kifejezni, az értékelésben a népfelkelésnek éppúgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó szocializmusellenes terrorlázadásnak. Nos, a terrorlázadás Németh Miklós egyéni szóalkotása. Feltehetően előtte senki ki nem ejtette e szót, s utána is rövid időn át legfeljebb őt idézve használták.

Meséljen az Iránytű sorozatról, amelyben az új kötet is napvilágot látott! 

Kiss Bernadett: A TINTA Könyvkiadó az Iránytű sorozatában olyan köteteket vonultat fel, melyek valamilyen módon segítenek eligazodni az életben. A cím is erre utal. A Bűnök és erények a Bibliában, illetve az Úton Isten felé című kötetek lelki értelemben is támogatják az erkölcsös életet. Hamarosan újabb kötet jelenik meg ebben a sorozatban, melynek címe A boldogság titka, tehát szépen illeszkedik majd az eddigiekhez. Az Angyalok a Bibliában a bukott angyalokról is szól, így egymás mellett láthatjuk tehát a helyes utat választó és az arról letérő angyalok „sorsát”. 

Leonardo angyali üdvözlete Gábriel arkangyallal

Honnan jött a kötet ötlete?

Kiss Bernadett: A kiadó igazgatójának, Kiss Gábornak volt az ötlete egy ilyen „angyalos'' kötet. Erről őt kellene megkérdezni.

Milyen sorrendet követnek az idézetek és miért? 

Kiss Bernadett: A bibliai könyvek szokásos sorrendjében került a 260 idézet a kötetbe, tehát először az ószövetségben szereplő angyalokról olvashatunk, majd az újszövetségiekről. Érdekes megfigyelni, hogy mennyiben változik az angyalok szerepe, milyen feladatokat teljesítenek, hogyan jelennek meg az emberek előtt a különböző könyvekben. Úgy gondoltuk, hogy a Bibliában lévő sorrend szép ívet ad a kötetnek. 

Siena, ez a középkori kisváros egy igazi gyöngyszem Toszkána szívében.

Keletkezéséről legendák szólnak. Az egyik közülük Róma alapításához (i. e. 753) kapcsolódik, Romulus és Remus ikerpár mondájának köszönhetően, akiket anyjuk helyett egy farkas táplált. A városban több helyen is feltűnik a farkas szobra az ikrekkel (a dóm padlózatán, a dóm előtti téren, a központban lévő Tolomei téren).

A sienai dóm padlózatán lévő mozaik Romulusszal, Remusszal és a farkassal

Remus fiai, Ascanio és Senio, nagybátyjuk üldözése elől menekülve (aki apjukat megölette, és őket is el akarta pusztítani), oltalmat keresnek Rómától távol. A helyet, ahol megállnak, Senio neve után elnevezik Sienának. Siena emblémájában két szín szerepel: a fehér és a fekete, mely keletkezésének mitológiai eredetére utal, ugyanis Remus fiai, Ascanio és Senio lovainak a színét idézik.