Az alábbi írás eredetileg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1913. december 21-i számában jelent meg "phz." tollából.

A karácsony és a karácsonyi népszokások eredetéről érdekes előadást tartott a múlt év végén dr. Sebestyén Gyula a Nemzeti Múzeumban. Szerinte, amint mások is megerősítik, a napimádó népektől ered a karácsony dátuma. A szumirok voltak a nap útjának első megfigyelői, s már a Kr. e. 3–4000 évvel megállapították a Zodiakus jegyeit, a tavaszi és őszi napegyenlőséget, a leghosszabb s legrövidebb napot. A napisten minden téli évfordulón meghalt, halálát a vízi táj (vízöntő) szörnyetegei okozták, de újra született. A kaldeus sémiták folytatták a csillagászati tudományt, majd a perzsák mágusai vették át, akik a római birodalomból ki voltak tiltva s így jutott hiba a kalendáriumba, amely dec. 25-ét tette a napisten évforduló ünnepévé, holott dec. 21-e volna a leghosszabb éj, amikor a Nap a Bak jegyébe lép. (Ez azonban nem pontosan van mindig ezen a napon.) A Fény visszatérésének ünnepe tehát dec. 25-re tolódott el.

A Nap ünnepe – dr. Székely Leó tanulmánya szerint – a rómaiaknál egyúttal a szegények ünnepe is volt, amelyen ajándékokat adtak a szűkölködőknek, játékot a gyermekeknek s a pogánysággal küzdő keresztyénség ezt a napot tette a Krisztus születésének ünnepévé.

A rómaiak "karácsonya", a szaturnália ünnepe Thomas Couture festményén

Rómában ugyanis elterjedt szokás volt a születésnap megünneplése, annyira, hogy a családfők születésnapja nagyobb ünnep volt, mint bármely más ünnep. Ez is pogány eredetű t. i. Egyiptomban az istenek születésnapját megünnepelték nagy lakomákkal, ami aztán átterjedt a görög és római egyeduralkodók születésnapjának megünneplésére, sőt nemzeti örömünneppé fejlődött. A római pogányból lett keresztyén nem mondott le szívesen ünnepeiről s így, míg az első keresztyének csak Jézus halálának és feltámadásának évfordulóját ünnepelték meg, az új hit elterjesztésére és megkedveltetésére hozták be Jézus születésnapjának megünneplését. Előbb Ádám születésnapjával hozták összefüggésbe, amely a teremtés hatodik napján történvén, a bűnt legyőző Krisztus születésnapját (nem tudván megállapítani azt egyébként) január 6-ra tették s ez lett „Jézus megjelenése” ünnepe, azaz „epiphania”. Később azonban a római keresztyének átvitték a nap megújhodásának, a győzedelmes nap újjászületésének ünnepére (natalis solis victi) Krisztus születésének ünnepét, a mely december 25-én tartatott, mint amely napon a Nap győzni kezd s minden nappal nő tartamában és erejében. Az egyházatyák eleget panaszkodtak, hogy még mindig a Napot ünneplik az új keresztyének és nem Krisztus születését.

Eustace R. Conder „Jézus élete” c. művében Josephus után hosszasan foglalkozik Jézus születése idejének kérdésével s az összes történeti és bibliai adatok egybevetésével azon megállapodásra jut, hogy Jézus születése mégis a tél közepére esik, míg dr. Szabó Aladár hatalmas művében csupán ama felséges ténnyel foglalkozik, hogy az örökkévaló segítség (Jézus magyaros jelentése) megérkezett s hogy az „Ige testté lőn”. Masznyik Endre sem terjeszkedik ki erre két kötetes művében s ez annyival is inkább helyes, mert hiszen még a születés évére nézve is kételyek vannak s még az sem bizonyos, hogy helyesen írunk-e Krisztus után 1913-at.

Nagyon érdekes azonban, amit Sebestyén Gyula a karácsonyi szokásokra nézve kikutatott. Szerinte karácsonykor a magyar regösök a fénylő agancsú, vízben gázoló csodaszarvas pogány kori évkezdő énekét énekelték. A karácsonyfa nálunk csak a múlt században jött divatba. Kezdetben a főúri házak németeskedő ünnepi különlegessége volt. A németek Wotan ünnepi fáját keresik, holott szorosan összefügg azzal, hogy a téli napfordulók, évkezdő ünnepek óesztendőt szimbolizáló szalmabábja, tuskója mellett az ébredést jelző lomb és zöld fenyő is szerepelt. A rajta meggyújtott gyertyácskák a régi állatköri ünnepek áldozati tüzeinek maradványai. A délszlávok, angolok és északi germánok ma is égetik a karácsonyi tuskót, a nyári napfordulók szentiványi tüzei pedig még lobognak ma is egész Európában. Az ünnepi tüzek gyertyagyújtási formája megvolt már a római újévi cereáliak viaszgyertyáiban. Amint fentebb említettem, a karácsonyi és újévi ajándékok egészen római eredetűek, mert a Napisten születésének ünnepén a rómaiak ajándékokat adtak.

Érdekes volna azonban a karácsonyi népszokásokat összegyűjteni s ebben éppen oly hasznos szolgálatot tehetnének legátus ifjaink, mint általában a néprajzi gyűjteményekkel, amiben a sárospataki iskola tanulói járnak elöl jó példával.

Az ünnepnek, de főleg a karácsonyi ünnepnek nagy szerepe van az emberek életében. Kivetkőztet az élet sivár hétköznapjaiból s igazán a gyermekek ünnepévé teszi. Némi szertelenség azonban itt is mutatkozik és sokszor túlmegy a határon az ajándékok osztogatásában. A karácsonyfa derűssé, meleggé teszi az otthont s ha van benne egy kis pogány eredet, ma már mégis nem a tűz, a nap életre kelését, hanem a szeretet fáját, a szeretet jelképét látjuk benne.

Angol karácsonyi puding

Angliában csak gyermekes házaknál állítják fel, annál inkább elmaradhatatlan a fagyöngy, amellyel az egész lakást feldíszítik. Hagyományos szokás az ezüstpénz, gomb, gyűszű, karikagyűrűvel megbélelt almás puding, amiből mindenki kap, s a kapott szeletben talált apróságoknak különféle jelentősége van. Gazdagabb családokban a meghívott vendégek egyike sem távozik üres kézzel. Eldugják az ajándékokat és izgalmas treasure hunt (kincskeresés) indul meg, míg mindenki hozzájut ajándékához. De gondolnak a szegényekre is. Tom May amerikai festőnek köszönheti sok szegény gyermek, hogy nem marad ajándék nélkül karácsonyban. A kép szomorú kis padlásszobát ábrázol s abban egy szegényes asztalra sírva borul egy kis leány, kezében üres harisnyát szorongatva. (Az a szokás ugyanis, hogy még a felnőttek is az ajtókilincsre akasztják harisnyájukat, hogy Karácsony apó – s nem a Jézuska – belerázhassa ajándékait.) A kép címe Forgotten (vergessen, elfeledve). Nosza megindult e képen az egész társadalom s megalakult a Forgotten-Club, melynek az a célja, hogy karácsony estéjén ne maradjon egyetlen kis harisnya sem üresen. A mozgalom áthatott Londonba is s százezrekre menő bábut és játékot osztanak ki közös adakozásokból a nagy amerikai városokban és Londonban.

A gyermekek ünnepe a karácsony s igyekezzünk mi is felkarolni e példát, mely a sok szegény gyermeknek nemcsak ruhát, de örömöt is akar szerezni. Törjük le az irigykedés első csíráját s töröljük le az elkeseredés első könnyeit mennél szélesebb körben s tanítsuk meg gyermekeinket is arra a karácsonyfa alatt, hogy adjon hálát a szeretet ajándékaiért s igyekezzék a szegény gyermekeknek örömöt okozni. És ne szoktassuk őket oktalan képzelődésre, a Jézuska, az angyal lerepülésének és ajándékhozásának hiú meséjével s ne okozzunk nekik korai csalódást. Értessük meg korán velük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, amelyen egymásnak igyekszünk kedveskedni, örömteljes meglepetéseket okozni s hogy mindezt a Jézus szeretete hozza, aki ezt a szeretetet állandóvá tudja tenni szívünkben, ha őt igazán meg akarjuk ismerni és követni.