Az „őrködés” az angyaloknak csak az egyik feladata

Beszélgetés Kiss Bernadett szerkesztővel az Angyalok a bibliában c. most megjelent kötet kapcsán

Meséljen az Iránytű sorozatról, amelyben az új kötet is napvilágot látott! 

Kiss Bernadett: A TINTA Könyvkiadó az Iránytű sorozatában olyan köteteket vonultat fel, melyek valamilyen módon segítenek eligazodni az életben. A cím is erre utal. A Bűnök és erények a Bibliában, illetve az Úton Isten felé című kötetek lelki értelemben is támogatják az erkölcsös életet. Hamarosan újabb kötet jelenik meg ebben a sorozatban, melynek címe A boldogság titka, tehát szépen illeszkedik majd az eddigiekhez. Az Angyalok a Bibliában a bukott angyalokról is szól, így egymás mellett láthatjuk tehát a helyes utat választó és az arról letérő angyalok „sorsát”. 


Leonardo angyali üdvözlete Gábriel arkangyallal

Honnan jött a kötet ötlete?

Kiss Bernadett: A kiadó igazgatójának, Kiss Gábornak volt az ötlete egy ilyen „angyalos'' kötet. Erről őt kellene megkérdezni.

Milyen sorrendet követnek az idézetek és miért? 

Kiss Bernadett: A bibliai könyvek szokásos sorrendjében került a 260 idézet a kötetbe, tehát először az ószövetségben szereplő angyalokról olvashatunk, majd az újszövetségiekről. Érdekes megfigyelni, hogy mennyiben változik az angyalok szerepe, milyen feladatokat teljesítenek, hogyan jelennek meg az emberek előtt a különböző könyvekben. Úgy gondoltuk, hogy a Bibliában lévő sorrend szép ívet ad a kötetnek. 

Angyalok a Bibliában
Kiss Bernadett (szerk.): Angyalok a bibliában

Hogy került a kötetbe Schütz Antal írása, „Az angyalok dogmatikája”?

Kiss Bernadett: Az angyalokról talán még a hívő emberek sem tudnak túl sokat, ezért gondoltuk, hogy Schütz Antal tanulmánya segíthet jobban megérteni, milyen szellemi lények is ők. Hihetetlen alapossággal olvashatunk a létükről, eredetükről, természetükről, hivatásukról. Külön nagy fejezetben tárgyalja a szerző a bukott angyalokat. Rendkívül érdekes olvasmány.  


Angyali arc (Leonardo festményének részlete)

Milyen a mai emberek hozzáállása az angyalok témájához? Segíthet-e ez a kötet, hogy tisztázza az alakjukat, egyáltalán mibenlétüket? 

Kiss Bernadett: Úgy gondolom, hogy legtöbbünknek az őrangyalok jutnak eszébe a téma kapcsán, pedig ez csak egy az angyalok számos feladata közül. A kötet elejére a Katolikus Egyház Katekizmusából emeltünk ki részleteket, melyek Schütz Antal dogmatikai írásával kiegészülve segíthetnek helyre tenni néhány dolgot velük kapcsoltban. Maguk az egyes idézetek is többféle kontextusba helyezik az angyalokat, hozzájárulva ahhoz, hogy szélesebb perspektívával nézzünk rájuk. 

dsc00453.JPGSzent Mihály szobra a dublini Glasnevin temetőben [Fotó: Szabó György]

Milyen élményt jelentett a kötet összeállítása? 

Kiss Bernadett: Meglepő volt számomra, hogy az ószövetség könyveit mennyivel kevésbé ismerem, mint az újszövetségieket. Hívő katolikusként érdekes volt szerkesztői szemmel olvasni a Bibliát, válogatni az idézeteket és a történeteket. Az angyalok dogmatikája is sok újdonságot tartogatott, leginkább az angyalok térrel és idővel való kapcsolata fogott meg. 

Az angyal megakadályozza Izsák feláldozását. Ábrahám és Izsák, RembrandtAz angyal megakadályozza Izsák feláldozását. Ábrahám és Izsák, Rembrandt

Köszönöm a beszélgetést. Ajánljuk mindazoknak a TINTA Könyvkiadó új kötetét, akik a kíváncsiak arra, hogy mit mond és tanít a Biblia az angyalokról. A kötet áttanulmányozása után mindenki maga eldöntheti, hogy a ma népszerű ezoterikus angyal-tanítások mennyiben vezethetők vissza bibliai alapokra. 

Az Angyalok a Bibliában kötet kedvezményesen megrendelhető és megvásárolható a TINTA Könyvkiadó honlapján: http://www.tintakiado.hu/book_view.php?id=648

A kötetet Kiss István Didák, ferences testvér fogja bemutatni 2018. december 14-én 18 órakor a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatóján Budapesten a Józsa Judit Galériában: http://www.tintakiado.hu/news_view.php?id=650