Kereken 20 éve, 1998-ban jelent meg a Magyar szókincstár – ennek apropóján egy akkori újságcikkel emlékezünk meg a kiadó első és azóta is legsikeresebb könyvéről.

A közelmúltban [1998 novemberében – a szerk.] megjelent 25 ezer címszavas Magyar szókincstár a nyelvészek reményei szerint csak első, átmeneti termése egy már sok éve zajló munkálatnak. Míg a világban az úgynevezett egynyelvű szótárak egymással versengve keresik a nagyközönség kegyeit, Magyarországon a lassan három évtizede változatlan utánnyomásban megjelenő értelmező kéziszótár okozott a választási kampány idején kisebb politikai skandalumot. 

Az áprilisban Horn Gyula és Orbán Viktor között lezajlott tévévitában egy pillanatra főszereplővé lépett elő a Magyar értelmező kéziszótár. A szocialista párti miniszterelnök innen idézte a „polgár” szó jelentését: „gondolkodásában, magatartásában a tőkés osztályhoz húzó személy.” A Fidesz akkor még miniszterelnök-jelöltje erre nyomban replikázott, s elavultnak minősítette a meghatározást, ám egy pillanatra aztán mégis zavarba jött, amikor vitapartnere közölte vele: egy 1990 után megjelent kiadásból idézett. Szemlátomást egyikük sem tudta, hogy az 1972-ben készült értelmező szótár változatlan utánnyomásáról beszélnek.

Grétsy László beszédet mond a Magyar szókincstár bemutatóján. Az asztalnál balról jobbra: Kiss Gábor, Kiss Lajos, Sümegh László és Gecső Tamás

Az említett affér, majd a nemrégiben megjelent 25 ezer címszavas Magyar szókincstár talán egy kicsit a közvélemény figyelmét is ráirányítja az immár nemcsak a nyelvtudomány által fontosnak tartott terület mostoha voltára. A szinonimaszótáraknak és a velük részben rokon úgynevezett fogalomköri szótáraknak a világon mindenütt az az elsődleges funkciójuk, hogy segítsenek az egyébként már ismert szavak változatosabb, választékosabb, alkalomhoz illó használatában. Ez a sok évtizedes, mondhatni évszázados felismerés hozta létre a nyelvészek által egynyelvűnek mondott szótárak gazdag s rohamosan bővülő kínálatát – világszerte, de nem idehaza.

A könyvbemutató közönsége

A könyvárusi forgalomban lévő magyar egynyelvű szótárak jószerével változatlanul az évtizedekkel korábbi munkákra épülnek. Szótárírásunk e századi „aranykora” az 1950-es, 1960-as évekre tehető. Ennek az első hallásra meglepő ténynek persze van magyarázata. Egyrészt az (akkor) új társadalmi rendszer – önazonosság-tudat kialakulásához – igen fontosnak tartotta a fogalmak, szavak jelentésének tisztázását, a szókincs újonnan „meghonosodott” elemeinek megismertetését, illetve a „szocializmus előtti” szavak mielőbbi megbélyegzését s kipurgálását a nyelvből. Az ideológiai szempontnak köszönhetően számos, a már idézetthez hasonlóan mára inkább mulatságosnak tűnő értelmezést, minősítést találhatunk az 1962-ben szerkesztett és azóta is használt, hétkötetes munkában, A magyar nyelv értelmező szótárában, valamint az 1972-es hol egy, hol két kötetben közzétett Magyar értelmező kéziszótárban.

Kiss Gábor a könyvbemutatón

Az ötvenes-hatvanas évek időszaka azért is kedvezett a szótárírásnak, mert számos kiemelkedő tudású, de politikailag megbízhatatlannak minősített egyetemi és középiskolai tanár volt állás nélkül vagy „elbújva” könyvtárakban, múzeumokban. Számukra is és a hatalom számára is ideális volt munkaerejüket egy ilyen jelentős, ámde rendkívül jól kézben tartható munkakörben hasznosítani. A helyzetre pontosan rávilágít Kontra Miklós nyelvész, aki 1994-ben az ismert szótárszerkesztő, Országh László életművét méltató írásában elmeséli, hogy az értelmező kéziszótár szerkesztői gárdájában nem kevesebb, mint tíz munkatársat kimondottan csak ideológiai ellenőrként foglalkoztattak. Szorgos és hatékony munkájuknak köszönhető egyebek közt az is, hogy a bolond és a bolsevik címszó közé beemelődött a meglehetősen ismeretlen – s a közelebbről megmagyarázatlan „békakorsót” jelentő – bolonyik szó, nehogy a kéziszótárt netán regényként olvasók felfedezhessék a bolond–bolsevik szókapcsolatot. 

Kiss Gábor (szerk.): Magyar szókincstár. Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára

Mindazonáltal a mai szótárhasználók szempontjából igen sajnálatos, hogy a kéziszótár munkaközössége a munka végeztével feloszlott, s így nemcsak az ideológiai ellenőrök, de az időközben szótáríró szakemberré vált tudósok is más kutatásokkal kezdtek foglalkozni. Pedig az olvasóközönség érdeke nyilvánvalóan az lenne, hogy a frissen megjelent szótár mindig a nyelv aktuális állapotáról adjon megbízható tájékoztatást, ahogy ezt az angol egynyelvű szótárak néhány évenként felújított kiadásai meg is teszik. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után persze még nyilvánvalóbbá váltak értelmező szótáraink anakronisztikusságai, de pusztán anyagi támogatással nem lehet egyik pillanatról a másikra megfelelő mennyiségű és szaktudású szótárírót és -szerkesztőt a semmiből előállítani. A kéziszótár nélkülözhetetlen átdolgozása ezért – a már idézett Kontra Miklós szavaival – csak "szubminimális személyi és anyagi-technikai körülmények közepette" folyik, s bizonytalan a nyelvtudomány nagy vállalkozásának, a Gerstner Károly irányításával készülő Akadémiai nagyszótárnak a sorsa is. Ezen körülmények között még nagyobb jelentőségre tesz szert a most megjelent Magyar szókincstár, amelyet főszerkesztője, Kiss Gábor a legszívesebben kínálati szótárnak nevez. Természetesen ára van annak, hogy a műben csaknem kétszer annyi címszó szerepel, mint a korábbi szinonimaszótárban: míg az O. Nagy Gábor–Ruzsiczky Éva-féle szótár szinte patikamérlegen mérte a szinonimákat, gondosan eligazítva lehetséges használatukról, a Szókincstár inkább bőséges választékot ad, amelyből az olvasónak kell nyelvérzék segítségével rátalálnia a megfelelőnek tűnő szóra. A helyenkénti minősítések mégiscsak segítenek az eligazodásban. Például a szőrszálhasogató szó rokon értelmű szavai közül – a Szókincstár szerint – a szőröző és a skrupulózus bizalmas, a minuciózus idegen, a betűrágó és a bojtorjános tájszó minősítésű, ám az akadékos, akadékoskodó, pontoskodó, bakafántos, aprólékos, akkurátus, fontoskodó, kicsinyes, kicsinyeskedő, hajszálhasogató, bogarászó, kukacos, kukacoskodó mellett nincs semmifajta eligazító értelmezés.

Nagyszámú érdeklődő a közönség soraiban

Újdonság még az ellentétes jelentésű szavak (antonimák) feltüntetése. Minden bizonnyal ezek kapják majd a legtöbb kritikai észrevételt. Ez korántsem véletlen, hiszen a magyar szókincstani kutatásokban ez a terület mondhatni elég feltáratlan még. Például a föld szó egyik jelentésében ellentétként az ég jut eszünkbe, a másikban a víz. Ha hirtelen kell megmondanunk, mi az ajtó ellentéte, valószínűleg azt válaszoljuk: ablak, pedig ez csupán fogalomkörileg kapcsolódó párja. Mindezeket a nyelvtudomány által még feldolgozatlan problémákat a szókincstár szerkesztői úgy próbálták megoldani – ha úgy tetszik: kikerülni –, hogy a címszavak mintegy felénél nem adtak meg antonimát. A Szókincstár abban is eltér elődjétől, hogy közmondásokat, szólásokat is közöl. Ezek természetesen nem tekinthetők egyszerű szinonimáknak, hiszen viszonylag kevés olyan kommunikációs helyzet képzelhető el, amikor az ostoba helyett azt mondhatjuk: a kovács se tudna neki észt koholni. Vagy: nincs annyi esze, amennyi egy dióhéjba beleférne. 

HVG, XX. évfolyam 51–52. 1998. december 26.

A HVG-s cikk egy oldala