Móra Ferenc egyik cikkéből idézek. A címe csak egy nyomtatott kettőspont: „Tetszik tudni: mi ez. Mindenki látja: kettőspont. Vagy ahogy a régi világban mondták: popont. Ez a popont maholnap: egyeduralkodója lesz a magyar írásnak. Mint Mózes kígyója a Faraó kígyóit: megeszi a többi írásjelet. Kötözködő ember ezen: megütközhetnék. Azt mondaná: ebbe bele lehet bolondulni. S azt javasolhatná: író urak: mars vissza: az elemibe. Ott tanítják azt a bölcsességet: hova: mikor: milyen: írásjel dukál.”

De be is fejezem: az idézetet. Nagy örömömre: nem volt öncélú: mert arra is utal: hogyan lehetne: segíteni ezen az: elharapódzott szokáson. Mi azért: legyünk megértőbbek: ne küldjük vissza: az elemibe vagy az általánosba: ki hol tanult: az írókat, és általában: minden tollforgatót, hanem: elégedjünk meg azzal: hogy megígérik: tanulmányozzák: a Magyar: Helyesírás Szabályait.

Mózes kígyója megeszi a fáraó kígyóit, mint a kettőspont a többi írásjelet

Nyelvünkben nagyon sok az összetett szó. Fontos helyesírási kérdés: mikor írjuk őket össze, vagy mikor használunk kötőjelet.

A kecskeméti piac felé haladva egy üzlet cégtábláján olvasható a következő felirat: Használt ruha üzlet. Próbáljuk elemezni ezt a szókapcsolatot! így különírva két megoldás is lehetséges: 1. a ruhaüzlet a használt, tehát tatarozásra szorul, 2. az üzletben használt ruhákat vesznek és adnak el. Természetesen ez utóbbi megoldás a helyes.

Sokszor felvetődik a kérdés: melyek legszebb szavaink. Vannak általános ismertetőjelei a szavak jó hangzásának, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy egyénileg kinek melyik szavaink tetszenek, nem is csak a szavak hangalakja, hanem a hozzájuk fűződő képzettársítás, érzelmi telítettség miatt is (Mint ahogy sokaknak a rádió vasárnap déli Jó ebédhez szól a nóta műsora tetszik a hozzá kapcsolódó jó ebédek hatására.)

Arany János Poetai receptjében összefoglalja, melyek a korabeli költészet legszebb (és leghatásosabb) szavai: „Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám — Hajnal, korom, szélvész, hattyú, rózsa, hullám, — Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed: — Recipe — és megvan a magyar költészet.” Ennek a nyilatkozatnak az értékelését minden olvasónk elvégezheti a későbbi csoportosítások alapján.

Erre a kérdésre a felelet az lehet, hogy jól, vagy nem jól, rosszul. Régen egyszerűen csak így kérdezték: Mulattál? Erre is az lehetett a felelet: mulattam, nem mulattam. Ez a kérdésforma már közelebb visz bennünket, hogy megértsük, hogyan alakult ki ennek az igének a mai jelentése.

Fejtsük elemeire ezt az igét! Alapszava a „múl, múlik’’ ige, ehhez járul az -at műveltető képző.

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy az idő akkor „múlik”, ha jól kitöltjük, jól érezzük magunkat. Bizony, ha nem jól érezzük magunkat, nem múlik az idő, unalmasan, lassan telnek a percek. Az ige eredeti használata tehát így alakult ki: az idő múlik (ha jól érezzük magunkat), mi pedig az időt mulatjuk (hagyjuk, hogy múljon, mindent megteszünk, hogy múljon); ha az idő nem múlik (tehát nem érezzük jól magunkat), az időt nem mulatjuk.

Az alábbi írás eredetileg a Magyar Nyelvőr 1975. január–márciusi számában jelent meg (99. évf. 1. szám: 80–82.)

E szót, azt mondhatni, ma már talán minden felnőtt magyar ismeri. Hiszen a komfort fogalmába (vö. Nyr. 93: 390) napjainkban beletartozik a vízöblítéses árnyékszék is. De magát a vécé szóval jelölt készüléket még ma is csak országunk lakossága egy töredékének van módjában használni. Az ezredfordulóra talán megérjük, hogy a városiasodás fokozódásával e kisebbségből többség lesz.

Az illemhely hazai ősalakjainak magyar nevéről keveset tudunk. A TESz. 1508-ból adatolja az árnyékszék szót. Hogy ez az alkalmatosság akkor milyen lehetett, nem tudjuk. De talán nem járunk túl messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy valami latrinaféle gödör volt, talán egy kapaszkodó cölöppel a kuporgó ember számára s az egész készség gallyakkal, vesszőfonattal, az „árnyékkal” sátorszerűen vagy kerítés formájában elkerítve illetéktelen szemek elől.

Informatikai fogalmak eredetét, jelentését magyarázza a Tinta új szótára

A gyorsan terjedő informatikai fogalmak eredetét, jelentését és helyes nyelvi használatát magyarázza laikusok számára is érthető módon a Tinta Könyvkiadó gondozásában a könyvfesztiválra megjelent Infoszótár.

A 230 oldalas kötetben megtalálhatók széles körben ismert fogalmak (ablak, alaplap, DVD, kukac, operációs rendszer, vírus), számos gyakran elhangzó, ám nem mindig pontosan értett kifejezés és rövidítés (USB, GSM, GPS, ISDN, ADSL, HTML, http, IP-cím, MPEG, router, proxy szerver, protokoll, Wi-Fi), az informatikához kapcsolódó társadalmi jelenségeket leíró kifejezések (digitális szakadék, cyberbullying, dotkom cégek, cloud computing, e-kormányzat, gerilla- és vírusmarketing, internetpenetráció, web 2.0), végül pedig a terület gazdag szlengje, a legelterjedtebb kifejezésektől a szűkebb körben használtakig (fent vagyok a neten, lehalásztam a hálóról, apró-csetlő, blog, poszt, komment, spam, lammer, noob, pro, geek, rulez, tutez, suxx, user, nick, bot).

Idén október 6. és 10. között rendezték meg a Frankfurti Könyvvásárt, ahol a 110 országból érkező 7000 kiállító könyveit 300000 látogató tekintette meg. Kiss Gábort, a Tinta Könyvkiadó vezetőjét kérdezem.

– Önök elsősorban egynyelvű magyar szótárakat adnak ki. Ezeknek a szótáraknak a licencét nem lehet adni-venni. Akkor miért utaznak ki?
– Azért, hogy tájékozódjunk. Megnézzük, hogy merre tart a világ szótárkiadása és merre mozdul a könyvpiac. Nem csak a nagyok – az angolok, a németek és a franciák – érdekesek, sokkal tanulságosabbak számunkra a hozzánk hasonló nagyságú piacok, a szlovákok, csehek és még a lengyeleket is ide sorolnám.

Mi a helyzet a vakvarjú látásával? Melyik nép nyúlta le a másiktól a viza hal nevét? Hány száz árnyalatát ismerte a lovaknak Herman Ottó? Megjelent az Állatnevek enciklopédiája – jó szívvel ajánljuk.

Enciklopédiát olvasni viszonylag nehézkes, ez vitathatatlan: a táskába más már nem fér be mellé, az ágyban fekve meg Popeye-alkart növeszt ránk. Mégis megéri a fáradságot, csak éppen tudni kell bánni vele.

Támad a zöld harkály

A leginkább elmeháborodott stratégia nekifutásból végigolvasni a munkát, ez esetben az abroncshaltól a zsolnáig, amely utóbbi ezek szerint nemcsak településnév, hanem maga a zöld harkály, aki nem éppen barátságos madárként vonult be a magyar írásbeliségbe, hiszen egy 1759-es szövegben ezt olvashatjuk: „óltalmazzad a’ hidegtül, a’ széltül… a’ hótul és a’ Zsolna nevű harkálytúl”. Személyisége olyannyira nem rokonszenves, hogy Madách Az ember tragédiája című művében az önzőség megtestesítőjeként írja le a férgét másokkal megosztani nem akaró , fösvény tollas jószágot.

Unja a magyar szavakat? Szeretne titokzatos lenni, amikor megszólal? Sosem hallott kifejezésekkel szeretné sokkolni a környezetét? Sznobszótár.

Bár a szótárkészítés nemes feladat és nem nélkülözi a népjobbító szándékot sem, azért ez is üzlet, nagyon is komoly befektetés. Éppen ezért nyilván nem árt mindenféle piaci célcsoportokban gondolkodni, esetleg találni olyanokat is, akiket eddig nem sikerült megszólítani, például a növénynevek vagy éppen régi magyar szavak bűvkörébe vonni. A Tinta Könyvkiadó kétségkívül a hazai szótáripar meghatározó szereplője, kiváló kiadványaikat nem véletlenül szokás dicsérni, mi is megtettük ezt már alkalom-adtán. Ez esetben viszont nehéz lenne azt állítani, hogy a vizsgált (egzaminált, hogy stílszerű legyek) kiadványba mélyedve kristálytisztán ködlene fel előttünk a lehetséges olvasó alakja. (Akit hívhatnánk amúgy potenciálisnak vagy posszibilisnek is, ha már kezünkben a kiadvány, de azzal meg ugye rögtön ki is csorbulna a kritika éle, hiszen tessék, az újságírói szózsonglőr-ködéshez is milyen hasznos segédanyag született.)

Ugye milyen zsírkutya a cipőm? Egy új szlengszót eleinte csak egy kis baráti kör használ, ezzel jelzik, hogy együvé tartoznak. Aztán elterjed.

Melyik a legrégebbi magyar szlenges kifejezés? Nyelvészeti szakszóval személynévi szórványemlékekről van szó, olyan ragadványnevekről, melyek latin szövegkörnyezetben maradtak fenn.

A 14. századból való az egyik első darab, ahol egy bizonyos 'polconszaró'-nak mondott Györgyről (Georgius dictus) van szó – keltette fel a hallgatóság érdeklődését Turczi István költő Parapatics Andrea Szlengszótárának budapesti könyvbemutatóján.