A Magyar Nyelv Múzeuma

A valamikori Zemplén vármegye valamikori székhelyének, Sátoraljaújhelynek az egyik legfontosabb, legismertebb mai kulturális intézménye a Magyar Nyelv Múzeuma. A Magyarországon páratlan és világszerte sem sok társsal büszkélkedhető múzeumot 2008-ban nyitották meg a hajdan önálló, utóbb a városhoz csatolt Széphalmon.

Az anyanyelvünket és anyanyelvi kultúránkat bemutató múzeum ötletét 1994-ben vetette föl Pásztor Emil, az akkori nevén Egri Tanárképző Főiskola tanára – idézi az előzményeket Nyiri Péter irodalomtörténész, az intézmény igazgatója. – És tette ezt a Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlésén, helyszínnek javasolva Kazinczynak a két évszázaddal ezelőtti birtokát, ahonnan az író elsősorban kinyomtatott munkáival és tengernyi levelével szorgalmazta, segítette a magyar nyelv megújításának, gazdagításának folyamatát. Az ötletből lassan-lassan határozott elképzelés lett, majd a sátoraljaújhelyi születésű, Ybl-díjas építész, Radványi György elkészítette az épület terveit. Az természetesnek látszott, hogy a múzeumnak a Kazinczy-mauzóleum közelében a helye. Az ovális alaprajzú „bástya” alakját pedig az magyarázza, hogy a Magyar Tudós Társaság megalapítását megelőző összejövetel után Kazinczy lerajzolta a kor jeles irodalmárai, tudósai, közéleti kiválóságai körülülte ovális asztalt. Intézményünk ma a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályaként várja a látogatókat.

Az Akadémiai terem az ovális asztallal

A látogatóknak pedig – Nyiri Péter évenként 20-25 ezer felnőtt és iskoláskorú látogatót említ – van miben gyönyörködniük, van mitől okosodniuk. A leggazdagabb természetszerűleg az állandó kiállítás. Belépéskor temetést idéző szoborcsoport tűnik a szemünkbe, az alakok fölött az első – fennmaradt – összefüggő magyar szövegnek, a Halotti beszédnek az első sorával. És meghallgathatjuk annak a nyelvtörténészek feltevése szerinti korabeli hangalakját meg a szöveg mai olvasatát is. Különleges látvány a Sátoraljaújhelyen született textilművész, Csete Ildikó hatalmas falikárpitja: térkép az 1055-beli Tihanyi alapítólevél helyneveivel.

Csete Ildikó falikárpitja

Majd költők, írók, tudósok portréi sorjáznak, mellettük sok-sok kódexoldal meg kézirat-fakszimile és nem kevés teljes kötet idézi nyelvünk következő évszázadait. A fali, vitrinbeli látnivalókat több tucatnyi képernyő egészíti ki – a legtöbb mozgóképpel is szolgál.

Kiváltképpen érdekes egy tízszögű hasábépítmény: az első, nyitott oldalán juthatunk belső terébe. A többi kilencen kilenc magyar nyelvjárásterület nyelvét, népviseletét, a mozgóképeken jellegzetes mindennapjait és ünnepi szokásait látni, dalait, beszédfordulatait hallani. A tizedik nyelvjárásterületet, a Kárpát-medencén kívüli moldvai csángók világát a hasábépítmény külső falán lévő dokumentumok idézik.

Nyelvünk sokszínűségét villantja elénk az a térkép is, amelyik azt mutatja, hogy a Kárpát-medence tájain, településein hány és hány különféle néven nevezték-nevezik a kukoricát.

Nagy figyelmet fordít a múzeum az iskoláskorú látogatókra: a szótagdominótól a „felszeletelt” és szeletenként forgatható, betűs-szótagos piramisig, a különféle idézetkereső nyomozásokig, a szépíróversenytől a lúdtollas-tintás képeslapírásig egész seregnyi játékos – nem utolsósorban számítógépes – feladat, lehetőség várja őket, s alighanem megállnak egy percre a különféle régi ábécéskönyvek tucatjait bemutató vitrinek előtt is.

Mindezeken kívül kisebb időszaki kiállítások, a száz személyes előadóteremben irodalmi estek, hangversenyek kínálnak tartalmas élményt. Lehetőség nyílik a nyelvvel foglalkozó könyvek, képeslapok vásárlására. A nyelv szakembereit pedig kutatóközpont várja szakkönyvtárral, elektronikus médiatárral.

És mindenkit vár a múzeum körüli gyönyörű park, az öthektáros Kazinczy-kert a nagy nyelvújító sírjával és az egykori lakóháza helyén emelt neoklasszicista emlékcsarnokkal.

Daniss Győző

Az emlékcsarnok