Egyszer régebben egyik barátommal beszélgettem arról, hova megy a nyáron. A Tiszához — mondta. Én a Tiszára szoktam menni — feleltem. Én nem vagyok vadkacsa, azok szállnak rá a folyóra — volt a válasza.

Sikerült megértetnem vele, hogy „a Tiszára megyek, a Tiszán voltam, a Tiszáról jövök” szemlélethez tartoznak még a „megszállni valahol, szállás, szálloda” szavaink is.

Én ma is a Balatonra, az Adriára, a Tiszára megyek, ha mehetek, mert ezt a szemléletet tartom magyarosnak. Valami többletet, nagyobb szemléletességet érzek benne, mint „a Tiszához megyek, a Tiszánál voltam, a Tiszától jövök” alakokban.

A Tiszához vagy a Tiszára megyünk nyaralni?

Mindez arra figyelmeztet, hogy a ragok szemléletességét és a kifejezés árnyaltságára való alkalmasságát nagyon jól fel lehet használni nemcsak költői szempontból, hanem a mindennapi életben is. A -nál, -nél ragok németes használata már úgy-ahogy kikopott nyelvünkből, de még sokszor kísért, ha nem vagyunk óvatosak. Amikor arról beszélünk például, hogy a bevásárlásnál (helyesen: bevásárláskor vagy bevásárlás közben) mire kell ügyelnünk, hogy a koszorúzásnál (koszorúzáson) kik vettek részt, vagy hogy a diák a dolgozatírásnál (dolgozatíráson) ott volt-e vagy sem, ez a csúnya „nálnélozás” üti fel újra meg újra a fejét.

Kik vettek részt a koszorúzáson?

A ragokkal való árnyaltság kifejezésének lehetőségéről néhány példa is meggyőzhet a gépkocsivezető „gépkocsival”, az osztályvezető „gépkocsin” járja az országot, a diák „iskolába” jár, édesapját „iskolára” küldik. A fosztóképzők használatára is ügyelnünk kell. Más a gondatlan (hanyag) és a gondtalan (gond nélküli), más a lelketlen (gonosz) és a lélektelen (gépies). Valamikor az olyan könyvet, amelyben nem volt kép, „képtelennek” nevezték, de amióta ez a szó jelentésváltozáson ment át, kénytelenek vagyunk „képetlennek” nevezni.

Volt idő, amikor ádáz harcot folytattak a nyelvművelők a -lag, -leg rag használata ellen, arra hivatkozva, hogy mindenestől magyartalan. Később cikket írtak a védelmében Kegyelem a -lag, -leg ragnak! címmel. A „kereskedelmileg, okiratilag, levélileg” alakokat ma is elítéljük, de valóban meg kell kegyelmeznünk a „szerkezetileg, helyeslőleg, állítólag” szavaknak.

De ki tudná a ragok nyújtotta nyelvi lehetőségeket mind felsorolni. Elgondolkodtatónak talán az eddig elmondottak is megfelelnek.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 100. számában jelent meg 1969. május 4-én.