Csokonai A tihanyi ekhóhoz című versében így ír: „Zordon erdők, durva bércek, szirtok / Harsogjátok jajjaim, / Tik talán több érezéssel birtok, / Mintsem embertársaim.” A „szirt” többes számát itt a mai „szirtek” helyett „szirtok” alakban találjuk. De ez nem költői szabadság, hogy a „birtok” szó rímelhessen rá.

Borsos Miklós Tihanyi echo c. szobra (1985)

Nyelvünkben van egy pár i tövű szavunk, amelyek mély hangú toldalékokat kapnak. Ennek az a magyarázata, hogy kb. egy évezreddel ezelőtt volt a magyar nyelvben a szájüregben elől képzett, úgynevezett palatális, magas hangú i mellett egy hátrább képzett, úgynevezett veláris, mély hangú i is. Ma már ez a mély hangú i nincs meg kiejtésünkben, így kénytelenek vagyunk kivételnek tekinteni azokat a magas hangú szavainkat, amelyekhez mély hangú toldalékok járulnak.

Ilyenek pl.: a szív, nyit, nyílik, bízik, hív, nyír ige, a híd, kín, díj, zsír, csík főnév, a víg melléknév, a sír, nyíl hasonló alakú ige és főnév. Toldalékos alakjaik mindig mély hangúak: szívtam, nyitottam, nyílás, hívat, bizalom, nyírunk, hídon, kínban, díjjal, zsírok, vígság, sírtam, síron, nyílás, nyilak.

Ezekhez csatlakozott a cél és derék főnév is. — Grétsy László nyelvészünk szerint pl.: a „derék” mély hangú végződéseit eredete magyarázza. Mi ezt a szót valamelyik szláv, valószínűleg a szlovák nyelvből „dreku”-alakban vettük át. A k utáni mély magánhangzó később lekopott, a mássalhangzó-torlódást pedig magánhangzó közbeiktatása szüntette meg, de a korábbi kikövetkeztetett „drekut, drekuk”-féle toldalékos alakok mintájára a különféle toldalékok ma is mély hangú alakban járulnak a szóhoz, például: derekas, derekasság. Egyetlen kivétel van: derékség.

A nyír igének is van ugyan a nyelvjárásokban „nyírés, nyírő”, tehát szabályos magas hangrendű alakja „nyírás, nyíró” helyett, de ez csak elszigetelt jelenség, az említett szavak egy csoportban maradtak. A Csokonai-versben olvasott szirt azonban „kiugrott”. Már abban a korban megkezdődött a szó átcsapása a magas hangrendű szavak közé.

Sziklaszirtok vagy sziklaszirtek? (Fotó: Szabó György)

A költő erről így ír egyik jegyzetében: „Szirt: összerakva kőszirt, homokszirt, nyakszirt. Ezt a szót némelyek így hajtogatják: szirtet, szirtek stb. De nem jól, mert nem mondjuk: nyakszirten ütötték, hanem nyakszirton ütötték”. Csokonai azért ragaszkodott a mély hangú toldalékokhoz, mert nem akarta, hogy a sok „e” hang „monotóniát csináljon” nyelvünkben. De a szirt szó újabb fejlődését ő sem tudta megakadályozni. Ma már az ő példájánál maradva, az lenne a különös, ha azt mondanánk, hogy valakit „nyakszirton” ütöttek.

Vegyük tehát tudomásul a híd, zsír, sír, nyír-féle szavaink különcségét, mert az gazdagítja nyelvünket, és enyhít a sok „e” hang okozta egyhangúságon.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 184. számában jelent meg 1969. augusztus 10-én.

Cs. Nagy Lajos: Szóalaktani elemzések