Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 479–481. oldal.

A makadám utak ma már kevéssé felelnek meg a megnövekedett gépi közlekedés igényeinek. A XIX. század harmincas éveitől kezdve azonban majdnem egy évszázadon át, a gépkocsi nagy mértékű elterjedéséig Európának minden lovas járművet hajtó embere ezzel az eljárással készített útburkolatot tartotta a maga nemében legtökéletesebbnek.

A makadám szó az újfajta útépítési módszer kidolgozójának, John Loudon McAdamnek (1756–1836), Anglia útügyi főfelügyelőjének nevét őrzi. (Nevét a maga idejében MacAdam-nek és Macadam-nek is írták.) A szó tehát a tulajdonnévi eredetű közszavaknak – mint atlasz, bojkott, börberi, konyak, lincsel, onánia, raglán, szendvics, watt stb. – népes családjába tartozik, melyeknek Eric Partridge és Bruno Migliorini szenteltek terjedelmes monográfiákat.

John Loudon McAdam

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: konyvterasz.hu, 2021. 09. 07.

Jó tudni, hogy a kocsi szavunkat a szekérgyártásáról híres Kocs község adja, és a névadó közlekedési eszköz hátsó kerekei nagyobbak voltak az elsőknél. A magyar nyelv hatvanezer szavából válogatott Benkóczy György: két és fél ezer kifejezésről mesél el számos érdekességet ez az igen izgalmas könyv. Nem csupán ismerteti egy-egy szó eredetét, de feleleveníti a hosszabb-rövidebb időre visszanyúló, teljességgel ismert vagy csak sejtett históriáját is.

Benkóczy György (1911–2003) tanár volt. Tanár az iskolában és tanár – szóban, tettben, írásban – iskolán kívül is. Ez utóbbi tevékenységének egyik érdemes dokumentuma volt az 1996-ban csak kevés példányban megjelenhetett, most a Tinta Könyvkiadó jóvoltából (a Mesterművek sorozat XX. köteteként) viszont sokkal többek kezébe eljutható Rejtelmes anyanyelvünk főcímű, Magyar szócsoportok eredete alcímű munka.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 476–479. oldal.

Ez a szó az angol nyelv önálló életében keletkezett nyelvi elemek legősibb rétegébe tartozik. Legrégibb kimutatható alakja a mintegy ezer évvel ezelőtt leírott hlāf-weard (mai angol nyelven loaf-ward volna), azaz ’a cipó őrzője’, más szóval: ’kenyéradó gazda’. A szónak mind hangalakja, mind jelentése az angolban hosszú fejlődéssoron ment át, melyet a végsőkig leegyszerűsítve így írhatnánk le: hangalakilag a XIII. században már lōverd, az intervokalikus mássalhangzó kiesik a XIV. században, a szó egy szótagúvá redukálódik, és összetétel volta elhomályosul. Az ágas-bogas jelentésbővülésnek és -fejlődésnek váza pedig ez lehetne: ’kenyéradó gazda’ > ’családfő’ > ’úr valamin vagy valakin (dominus)’ > ’Úristen’ > ’földbirtokos’ > ’főnemes (mint örökölhető vagy időleges rang is)’. Hogy az angol feudális csökevények között manapság kit és mikor illet meg a lordi rang és az azt kifejező Lord címzés, nem feladatunk e helyütt ismertetni. Erre már azért sincs szükség, mert ezt a bonyolult kérdést a magyar közönség számára dr. Rurg János részletesen leírta Angol főrangok c. kis könyvében (Gergely R. kiadása, Budapest 1938).

A londoni Lordok Háza a 19. század elején (Wikipédia)

A lord szó jelentésfejlődési láncolatának utolsó tagja úgyszólván minden európai nyelvbe bekerült egy idegen fogalomnak (’angol főnemes’) jelölőjeként. A magyarban is így él már több mint két évszázada. Figyelemre méltó azonban, hogy legelső felbukkanása nyelvünkben, több mint háromszáz éve, az angol jelentéssornak egy korábbi tagjához kapcsolódik. Komáromi Csipkés György debreceni tanítványai számára 1664-ben kiadott angol nyelvtanában, az Anglicum Spicilegiumban négy ízben használta paradigmaként a Lord szót, s ekvivalensként a Dominus szót adta meg. Mivel komáromi lelkész volt, s angol irodalmi műveltsége hittudományi munkákból táplálkozott, valószínű a feltevés, hogy az ’úr’ mellett az ’Úristen’ jelentés lehetett előtérben nyelvi tudatában. Annál is inkább, mivel e korszak angol írásbeliségében a szónak vallási értelmű használata számszerűleg is sokkal gyakoribb volt, mint egyéb jelentései.

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
(Reményik Sándor)

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – a Jézus tanította imádságnak, a Miatyánknak ez a középső sora még a nem hívők számára is élő tudás. A kenyérkérdés igazságos és méltányos megoldásáért küzd az emberiség kezdettől fogva mind máig. Hiszen a küzdelmek legfontosabb hajtóereje éppen a mindennapi kenyér és a megszerzésével járó gondok, azaz a megélhetés, minél jobb színvonalon, minél biztonságosabban. Ehhez megfelelő tulajdon szükséges, kellő erő vagy hatalom. Földi létünknek mindaz a területe, amelyen a pénz hatalmát érezzük és hordozzuk szakadatlanul, vagyis többnyire „ocsú keveredik a búzába” (in: Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül, Tinta Könyvkiadó 2019). Természetes, hogy a Könyvek Könyve, a Biblia is foglalkozik vele. A Máté 13,30 figyelmeztet: „Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Az ima által életünk olyan részét visszük Isten elé, amit a leginkább el szoktunk hagyni. Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelenti azt a kísértést, amivel észrevétlenül Mammon uralma alá kerülünk. Pedig „senki sem szolgálhat két úrnak” – int Jézus a Máté 6,24-ben. Amikor Jézus magát az Élet Kenyerének nevezi, azt érzékelteti, hogy megvan a lehetősége annak, hogy az ő isteni életereje hozzánk áradjon, átszője és megszentelje életünk minden mozzanatát. Érdemes még egy kis szócskát tudatosítanunk: ez a mi, a többes szám első személy, tehát az enyémmel együtt minden ember kenyerét is kérem, mert mindnyájan az emberiség családjának tagjai vagyunk. Ezt jelzi a 2001 óta tartott október 16-ai kenyér világnapja.

Szilágyi Domokos így látja:

„Azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!”

A kenyeret említik mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben; megtalálható a mezopotámiai és asszír írásokban, megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben, a latin neve, a panis Pan isten nevét őrzi. A keresztény vallás különös tiszteletet is adott a kenyérnek, a hit szerint Jézus testét szimbolizálja az úrvacsorában.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: olvassbele.com (2015. június 17.)

A rövid, nyelvi ismeretterjesztő írások közreadásának igen komoly hagyománya van a magyar sajtóban, habár a megjelenési forma már átalakult. Kibővült a honlapokon megjelenő cikkekkel. Ezek sorsa azonban nem változott: kötetbe szerkesztik őket. A közelmúltban került ki a nyomdából Horváth Péter Iván gyűjteményes kötetecskéje, a (Ny)elvi kérdések. A Tinta Könyvkiadó és az Inter Kht. közös kiadásában megjelent mű száz könnyed ismeretterjesztő cikket tartalmaz. A könyvbemutató után a szerzőt a Tinta Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor kérdezte.

Szokatlan egy könyv címében a zárójel. Mit kíván ezzel kifejezni?
Azt, hogy minden nyelvi kérdés több elvi kérdést is felvet. Mindenekelőtt azt, hogy a sokféle lehetséges válasz közül melyik a legjobb, és miért, illetve egyáltalán létezik-e tökéletes válasz. Elvi kérdés az is, hogy a kutatónak be kell vallania, ha valamit csak hiányosan ismer, és akár soha nem is fog teljesen kifürkészni. És ami számomra a legfontosabb elvi kérdés: a nyelvésznek nem szerencsés azt a látszatot keltenie vagy azt a közkeletű tévedést megerősítenie, hogy ő a nyelv alkotója, sőt olyan véleményvezér, akire mindenkinek illene hallgatnia, mielőtt megszólal.

Ön fordító is. Milyen nyelvekről fordít? És mi volt a legkülönösebb, amit le kellett fordítania?
Főleg angolról, spanyolról és portugálról dolgozom, de jegyzőkönyvek, feljelentések, periratok, egyebek esetében jól elboldogulok a franciával, a katalánnal és az olasszal is. 2001-ben lettem hivatásos szakfordító és tolmács. Azóta olyan sok minden ment át az agyamon, hogy különösnek már semmit nem tudok nevezni. Azt viszont érdekesnek és izgalmasnak tartom, hogy egy napon belül – mind fordítóként, mind lektorként – többféle műfajjal és nyelviránnyal van dolgom, például fuvarlevél magyarról spanyolra, hatósági engedély spanyolról angolra, pályázati ajánlat portugálról magyarra és hasonlók.

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: cultura.hu (2015. március 12.)

“Nagyon erősen megjelent a számítástechnika az oktatásban (meg az órákon is), ehhez, bizony, nekünk is alkalmazkodni kell. Például, ha a Rómeó és Júliát tanítom, házi feladatnak adom fel, hogy készítsenek Facebook-profilt a dráma szereplőiről.” Interjú a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjasával, Forgács Róberttel.

A TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját idén Forgács Róbert, a budapesti Eötvös József Gimnázium magyartanára kapta. A díj átadásakor indoklásként elhangzott, hogy a díjazottnak a kiadónál korábban megjelent nyelvi fejtörőket tartalmazó két könyve, az Anya‒nyelv‒csavar és az Anya‒nyelv‒ész igen népszerűek, hatékonyan segítik a nyelvi ismeretterjesztést. A díjátadást követően Forgács Róberttel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója beszélgetett. [2020-ban Forgács Róbertnek megjelent a kiadónál a harmadik könyve is: Szín-játszó-tér. Kommunikációs, csapatépítő és drámajátékok - a szerk.]

A díjat Budapesten, a Ferenciek terén lévő Café Pióban adták át ‒ pár percre az Ön munkahelyétől, az Eötvös József Gimnáziumtól. Milyen órái voltak ma?

Ma éppen a nyelvtan volt előtérben, mert három nyelvtan- és két irodalomórám volt.

Szeret tanítani, vagy éppen hogy nagyon fárasztó nap-nap után a diákoknak órát tartani? Mit jelent Önnek a tanítás?

Nagyon szeretek tanítani, különben nem bírtam volna ennyi évet lehúzni a katedrán. Ezt a hivatást nem is lehet másként űzni. Nem elég azonban a tanítást szeretni, a tanítványokat is szeretni kell, különben nem megy a dolog! Ha órát tartok, szinte mindig jó kedvem lesz, mert én is jól érzem magam ebben a szerepben, élvezem a „fellépéseket”. A tanár ugyanis – szerintem – színész és előadóművész is egy személyben, és ezeket a szerepeket csak átéléssel „játszhatja”.

Forgács Róbert tanár kapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díjjat 2015-ben 

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 474–475. oldal.

A gáz szó már viszonylag régóta használatos nyelvünkben, a TESz. 1789-ből mutatja ki eddig ismert első előfordulását. A világítógáz Helmeczy csinálta neve, a légszesz is 1832 óta él nyelvünkben, de a XIX. század vége óta már csak mint elavult, kihalt szó. Napjainkban emlékét még némely városunk egy-egy utcaneve őrzi. A gázgyártás legfontosabb melléktermékének, a koksz-nak megjelenésére nyelvünkben a múlt század harmincas éveiig kellett várni. A légszesz és a koksz között azonban akkor még e szók megalkotói, illetve magyarországi forgalomba hozói nem láttak vegytani vagy műszaki kapcsolatot. S ez nem is meglepő. Részben azért nem, mivel a gáz szó nálunk – miként másutt is – kezdetben köznyelvi szinten úgyszólván bármely légnemű terméket jelentett, s korántsem csupán azt, melyet bonyolult száraz lepárlási eljárással kőszénből állítanak elő. Másrészt az okból sem, mivel az eleinte pusztán világító, később pedig fűtő célokat is szolgáló gáz rendszeres készítése és szolgáltatása hazánkban elég későn, a XIX. század derekán indult meg, tehát nem is volt alkalom arra, hogy széles körökben ismertté válhasson a koksz fogalma és neve.

„Az ékesen szólás amaz, az mely az csillagok járásit, az szeleknek fúvásit, az lángok murrogásit, az vizeknek zúgásit, hegyeknek magasságit, az berkeknek árnyékit, az patakok folyásit úgy fejezi ki, mintha szemeid előtt volnának.” (Apáczai Csere János)

„Evvel a resteket meggyorsíthatod, az heréket serényekké teheted, az vakmerőköt visszaránthatod, bűnösöket kárhozatra ítélhetsz, jókat ismét erősen megdicsérhetsz” – folytatódik az idézett, igen jeles enciklopédista, pedagógiai, filozófiai és kálvinista teológiai doktor elmélkedése az 1654-ben kinyomtatott Magyar Logikátska című tankönyvében, amit az akkor 9 éves I. Rákóczi Ferencnek ajánlott.

A Pallas Nagylexikon definíciója szerint az ékesszólás a szóbeli előadás művészete, az a képesség, hogy valaki folyékonyan, szabatosan és hathatósan tudja kifejezni gondolatait, különösen pedig az az adomány, hogy az élőszó szépségével és erejével, vagyis hatalmával mások érzelmeire, akaratára és meggyőződésére elhatározó befolyást tud gyakorolni.

A hindi kultúrában Szaraszvatí a tudás és ékesszólás istennője, Brahmá, a kozmikus rendező hitvesének neve pedig áradás, szent folyam. Vagyis a kozmikus teremtés rendező erejét, magasabb értelmét is képviseli. Mantrája:

„Óh, Szaraszvatí istennő! Óh, áldásosztó, vágyak beteljesítője! Tanulmányaim megkezdése előtt hódolatom ajánlom néked! Kérlek, tégy mindig tökéletessé!”

Az antik felfogás szerint az ékesszólás egyszerre művészet és megtanulható, megtanulandó tudomány; Cicero, a legjelesebb római szónok így vélekedett az Opera Omniában: „A bölcsesség ékesszólás híján keveset használ, viszont az ékesszólás bölcsesség híján sokat árt.”

Az alábbi interjú eredeti megjelenési helye: librarius.hu 2015. 04. 30.

A napokban jelent meg a magyar egynyelvű szótárairól híres TINTA Könyvkiadónál a Tulajdonságszótár, amelyben alcíme szerint 3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása található. Ebből az alkalomból a szerzőkkel, Dormán Júlia pszichológussal és Kiss Gábor lexikográfussal beszélgetett Cserháthalápy Ferenc.

Cserháthalápy Ferenc: Tudom, hogy milyen egy angol–magyar szótár, egy helyesírási szótár, egy szinonimaszótár, de fogalmam sincs, hogy milyen a Tulajdonságszótár.

Cs. F.: Hogy született meg a szótár ötlete?

Kiss Gábor: Bármilyen furcsa, Gárdonyi Géza az ötletgazda. Amikor az 1970-es években végre megfejtették a nagy író egyéni titkosírással írt naplóját, mindenki azt hitte, valami fantasztikus új dolgot tudunk meg. Aztán kiderült, hogy Gárdonyi titkos naplója tulajdonképpen egy munkanapló, amelyben írói fogásokat vetett papírra. Többek között feljegyezte, hogy mely szavakkal lehet ilyen vagy olyan típusú embereket hatásosan leírni, jellemezni. Mikor a naplót évtizedekkel ezelőtt fiatal fejjel olvastam, az jutott eszembe, össze kéne gyűjteni az összes tulajdonság nevét.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 390–396. oldal.

1. Mind a komfort fogalmának megismertetése és népszerűsítése Magyarországon, mind magának a szónak elterjesztése lényegében gróf Széchenyi István és köre agitációjának eredménye, akárcsak annyi más, ma már létszükségletté vált civilizációs jelenségé hazánkban. Széchenyi mint nagybirtokos arisztokrata olyan körülmények között nevelkedett, melyben a komfortnak minden akkori tényezője az otthoni környezet természetes eleme volt a család kastélyaiban. Polgári szinten azonban a fogalmat testet öltve csak számos angliai utazása során láthatta. Tanúskodik erről barátjának és 1822-es angliai útitársának, báró Wesselényi Miklósnak útinaplója. Ez olvasható benne 1822. május 12-én: „Wilson… lakása igen jóizlésű s comfortable épületjében semmi architectura, de annál több commoditás s csinosság vagyon.” (Az 1925-i kolozsvári kiadásban a 112. lapon.)

Széchenyi Istvánnak fontos volt a komfort