Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 390–396. oldal.

1. Mind a komfort fogalmának megismertetése és népszerűsítése Magyarországon, mind magának a szónak elterjesztése lényegében gróf Széchenyi István és köre agitációjának eredménye, akárcsak annyi más, ma már létszükségletté vált civilizációs jelenségé hazánkban. Széchenyi mint nagybirtokos arisztokrata olyan körülmények között nevelkedett, melyben a komfortnak minden akkori tényezője az otthoni környezet természetes eleme volt a család kastélyaiban. Polgári szinten azonban a fogalmat testet öltve csak számos angliai utazása során láthatta. Tanúskodik erről barátjának és 1822-es angliai útitársának, báró Wesselényi Miklósnak útinaplója. Ez olvasható benne 1822. május 12-én: „Wilson… lakása igen jóizlésű s comfortable épületjében semmi architectura, de annál több commoditás s csinosság vagyon.” (Az 1925-i kolozsvári kiadásban a 112. lapon.)

Széchenyi Istvánnak fontos volt a komfort

2. Széchenyi jól tudta, hogy a komfort intézményeinek, eszközeinek meghonosításához mindenekelőtt arra lesz szükség, hogy a magyar közönségben vágyat ébresszen a komfortbeli hiányosságok megszüntetésére. Ennek viszont az az alapfeltétele, hogy megmutassa, milyen nagy mértékben komforttalanul élünk, mennyire kényelmesebb is lehetne nálunk az élet folyása. Agitációjában tehát a negatívumokból indult ki. A komfort fogalmát azonban nem korlátozta a magánlakás kényelmi tényezőire. Számára a komfort korántsem pusztán az egyéni jól érzés kérdése volt, hanem közügy. A tárgynak egy önálló kötetet szánt, a sokatmondó „Pesti por és sár” címmel, melyet 1837 és 1840 között javarészt meg is írt. A mű a szerző életében kiadatlan maradt, csak Széchenyi halála után öt évvel tette közzé Török János. Ez az előszóban elmondotta, hogy a szerzőnek művével célja volt „honfitársainkat... a comfort azon szükségeinek megszerzésére ösztönözni s utmutatást nyújtani, melyek falun kényelem s izlés tekintetéből a családi otthonosságot kedveltté és kellemessé tenni képesek”.

A mű 38. lapján ezt írta Széchenyi: „Az angolnak van egy szava, ’comfort’, mihez a német ’Behaglichkeit’ közelit, s mit magyarul tán ’jól-esés’ által lehetne valamikép s némelykor visszaadni. Más kitételünk e képzetre nincs, valamint a ’bequem’ kifejezésre is csak nem rég támadt szónk a »kényelmes«, és mintha a magyar soha nem érzette volna még ’confortable’ s ’behaglich’ magát, s azelőtt soha nem lett volna ’bequem’ helyzetben, mivel ilyes kitételekre s szavakra nem szorult...” Az előszóban maga Széchenyi elmondta, hogy írásának „czélja... a honban lakási kellem nevelhetéséről gerjeszteni némi uj s tulzástalan gondolatokat” (4). A továbbiakban három vidéki magyar földesúri lakot mint típust leírva kimutatta, hogy mindegyik fajtájú épületből „ezen kellem, ezen alkalom, jól-esés, szóval ’comfort’ hiányzik egészen s függetlenül lakositul” (38). Szerinte a „lakási kellem” alapelemei, hogy a falak szárazak legyenek, a lakás télen egyenletesen fűthető s nyáron könnyen szellőztethető és mindenkor por- és bűzmentes legyen. Az építtető jól válassza meg az árnyékszékek helyét, s a lakás ne szállodára emlékeztető, hosszú folyosóra nyíló szobasorból álljon, ahogy az oly sok vidéki udvarházban látható.

3. A magánkomfort e követelményei mellett Széchenyi könyvében teret szentelt a közkomfort intézményeinek is. Időről időre emlékeztetve angliai tapasztalataira, finom gúnnyal írt a mai pesti Kerepesi és Rákóczi út nyári por- és téli sártengeréről, a mai pesti Belváros utcáinak kövezetlen, világítatlan, csatornázatlan, mondhatni falusias állapotáról. Befejezetlenül maradt kéziratához a könyvben a pest-budai Lánchíd előkészületeiről szóló feljegyzések csatlakoznak, írások arról a közkomfort-intézményről, mely a két kisvárost korszerű európai nagyvárossá emelni hivatott.

A Tabán házai még 1927-ben is nélkülözték a komfortot (Fotó: Fortepan / Schermann Ákos / Sztehlo Borbála)

4. A komfort mibenlétéről azonban Széchenyinek már a „Pesti por és sár” keletkezését megelőző írásaiban is szó esett. Ezek egyúttal annak is tanúi, hogyan próbálta ő e fogalmat körülírni, jelentését megismertetni tájékozatlan honfitársaival. E törekvésében küzdenie kellett azzal a primitív-provinciális előítélettel is, mely a kényelem tárgyait az ősi erkölcsöket megrontó luxusnak tekinti. A Világban (1831) arról az általa név szerint meg nem nevezett „országos ember”-ről írt szelíd gúnnyal, aki a szőnyegek lassú terjedését a polgári házakban o tempóra! o mores! jajszavával kárhoztatta (437). „Még az állatok is keresik az enyhelyet, ’s tehetségig kerülik az idő sanyarit; miért ne tenné ezt az ember?” – írta e könyvének helyenként rapszodikussá hevülő lapjain. – „Nem képzeljük egyeztethetőnek az erényt ’s férfiasságot a’ kellemmel ’s honossággal – comfort – ?” Majd a reá jellemző gyakorlatiassággal ezt írta: „…a kellem utáni józan vágy, mellyet nem kell az irányon túlcsapongó luxussal vagyis pazarfénnyel összezavarni... a nemzeti szorgalomnak [itt kb. = ipar] egyik legerősb rugója” (438). S mint a comfort megtestesítésének a „physikai és morális kellem” egyesítésének egy korai példáját a pesti Nemzeti Casinót említi, az első hazai angol mintájú klubot vagy társaskört (vö. Nyr. 92: 456).

A Nemzeti Casino komfortos nagyterme 1890 körül (Klösz György fényképe)

5. A múlt század harmincas-negyvenes éveitől egyre gyakrabban találkozhatunk a comfort vagy komfort szóval, melyet a magyar szerzők különféle egyenértékesekkel igyekeztek pótolni. A magyar megnevezés megtalálásában Széchenyi, a fogalom népszerűsítője járt elöl. Számára ugyanis nem az angol szó meghonosítása volt a fő feladat. Igényessége ennél magasabb rendű volt, ő az angol intézményeket, Európa legcivilizáltabb országának anyagi, társadalmi vívmányait kívánta magyar talajba átültetni, és annak terjedését magyar név adásával megkönnyíteni. Amit ő lakási kellem-nek, életkellem és commoditás-nak, máskor jólesés-nek magyarított, azt Szemere Bertalan 1840-ben kéjelem szóval ültette át. Forstinger 1853-i Idegen szavak magyarázó kézikönyvében kellemérzet, kényéldelet, kény élv, kényélvezet szavakkal, az 1846-i, Heckenast kiadta Idegenszótár pedig pusztán kényelem-mel pótolta. Teljes értékű magyar szóval való pótlása vagy éppen nyelvünkből való kiszorítása nem sikerült. A kényelem szó tárgyi és hangulati alkatánál fogva csak részben fedi a komfort jelentéstartalmát.

6. A fogalom népszerűsítése a XIX. század közepén is folytatódott. Némileg szemrehányó hangon tette ezt Angol-skóthoni naplójában Térey Pál 1859-ben: „A farm-ház belső felszerelése nincs fényűzésre számítva, de azért… fényesebbnek fog feltűnni előttünk mint némelyik középrendü ház hazánkban, még a városi lakásokat is beleértve. A comfortot, mely azokban honos – nálunk hiába keresnők” (155–6). Széchenyi István fia, Széchenyi Béla az eladdig nálunk csak Angliából ismert komfortnak az angol nyelvterület másik nagy államában való meglétét tartotta figyelemre méltónak „Amerikai utam” című könyvében (1863). „Amerika anyagi fejlődését…, s az élet comfortjairól való szünetlen gondoskodását említeném – mik apróságoknak látszhatnak bár, de az életet bizonyosan kellemessé… tehetik s teszik” (58). A felfedezők lelkendező hangján szólt az amerikai komfortnak egy a fogalom körét kitágító újításáról a hetvenes évek jeles újságírója, Kecskeméthy Aurél, Széchenyi István hajdani körének tagja, „Éjszak-Amerika 1876-ban” című nagy úti beszámolójában (1877): „A Pacific-vonalon… étkezőkocsi (Hotel Car) volt a vonathoz csatolva. A kocsi a Pullman-Cárokhoz hasonlóan van épitve; ügyesen rendezett kis konyhája foglalja el az egyik végét; a többi csinos étterem, a waggon két oldalán teritett s 3–4 személyre számított asztalkákkal. Az ellátás elég tisztességes s jutányos volt. Már ez azután vasúton a comfortnak netovábbja!” (214). Még tágabb köre a fogalomnak olvasható Térey említett útikönyvében, ahol a rutlandi herceg kopófalkájának „minden comforttal rendezett” kutyaólsorozatát írta le részletesen (348). A komfort szó nálunk a múlt század közepén tehát némileg lazább körvonalú, tágabb jelentéstartalmú volt, mint ma.

Pullmankocsi, a komfort netovábbja vonaton

7. Nem szabad azonban azt hinni, hogy hazánkban vagy Európa-szerte a komfort szóval jelölt fogalom osztatlanul lelkes fogadtatásban részesült. A. J. Storfer Wörter und ihre Schicksale (1935) című könyvének 154. lapján dátum nélkül idézi Francisque Sarcey-nek (1827–1899), a neves francia színibírálónak csípős szavait. „A komfort egy önző nép szava, mely eszményét az étvágya és testi szükségletei kielégítésében látja” – írta, s némi hazafias önelégültséggel tette hozzá, hogy „a francia kifejezés erre bien-étre”. Más hangszereléssel és angolellenes él nélkül kapott hangot egy hasonló nézet Horváth Döme kecskeméti ügyvéd és műfordító egy az abszolutizmus idején, 1862-ben tartott előadásában, melyben attól kívánta óvni nemzetét, hogy csábszavakra hallgatva feladja nemzeti sajátságait és önbecsét, s „magát comforttal s anyagi kényelemmel bután vigasztaló népfaj” váljék belőle (Részvét lapjai. 1865. 1: 143).

A komfortellenesség hangja nem volt új jelenség a XIX. században. A haladást elutasító maradiság, mely a „náj módi” minden formájában a fennálló rendszer veszélyeztetését gyanította, a megszokott primitív életkörülményekhez való csökönyös ragaszkodás, a „ha az öregapámnak jó volt így, akkor nekem is jó lesz” elv hagyományai abból a távolabbi múltból táplálkoztak, amelyben még szibaritizmusnak számított a fejpárna használata vagy az, hogy férfiemberek is rendszeresen fürödjenek. A technikai haladástól való elzárkózás nem volt ritka jelenség Kelet-Európában, „kivált olly honban, mint Magyarország, hol minden újtól rettegnek” (Széchenyi I.: Selyemrül. 1840. 13).

a fejpárna komfortja egykor szibaritizmusnak számított

8. A comfort szó hazai megjelenésének legkorábbi szakaszában, már a negyvenes-ötvenes években felbukkantak a szónak jelzős kapcsolatai is, így előbb az angol comfort, majd a modern comfort szókapcsolat, melyek elárulják, hogy a velük jelölt állapot idegenesen újszerű volt Magyarországon. Az angol szók kontinentális kirajzásának amerikai tanulmányozója, Logan Pearsall Smith The English Element in Foreign Languages című tanulmányában (megjelent 1919-ben az English c. folyóiratban, könyvalakban a Words and Idioms c. kötetben 1925-ben) lehetségesnek tartotta, hogy a szó nyugat-európai terjesztésében szerep jutott a XIX. században egyre nagyobb számban világot járó brit turistáknak is, akik Európa vendégfogadóiban egyre határozottabban követelték a kényelemnek azon tényezőit, melyeket szigethazájukban már megszoktak. (Magyarországon a brit turisztika nyelvi hatásáról alighanem csak a század végétől kezdhetünk beszélni, a legszembetűnőbben akkor is csak egyes szállodáinknak adott nevek alakjában, mint Bristol, Palace, Westend, Garlton, Angol királynő, London, Britannia, Astoria stb.)

Hasonló megállapításokat tett a holland, német, francia és olasz nyelv vonatkozásában Ullmann István is, Europe’s Debt to the English Language’ című úttörő jelentőségű, 1940 táján Londonban és Budapesten megjelent könyvében is.

III. Az előfordulási adatok e látszólagos bősége nem téveszthet meg bennünket az iránt, hogy mind a fogalomnak, mind a szónak meggyökerezése lassú folyamat volt nálunk a XIX. században. Műveltségszó maradt a századfordulóig, a felső társadalmi rétegek és az igényesebb irodalmi művek szava. Ahogy Jósika Miklós már 1844-ben megállapította, e jelenség a felsőbb körök életének volt lényegi eleme (Ifjabb Békési Ferenc kalandjai. 1: 197) – a lakosság túlnyomó része számára távoli és ismeretlen valami volt egy zömében paraszti országban.

A szó meggyökerezéséről csak attól az időtől fogva beszélhetünk, amikor a szókezdő mássalhangzót k betűvel kezdtük írni, szórványosan a 70-es, 80-as évektől fogva.

A XX. század elején még mindig műveltségszó, s jó ideig jelentésében meglehetősen beszűkülve a lakásépítészeti és lakberendező ipar műszava. Szélesebb körben akkor kezdett terjedni – elsősorban a fővárosban –, amikor Bárczy István polgármestersége idején, az első világháborút megelőző évtizedben a székesfőváros tulajdonában levő hatalmas lakótelepek épültek városszerte, melyek a csak szerényebb anyagi eszközökkel bíró polgári rétegeknek is hozzáférhetővé tették a komfort számos vívmányát. Még szélesebb körökben terjedt a fogalom s vele a szó is az első világháború utáni évtizedekben, amikor beépült az Újlipótváros, a Rózsadomb, Buda villanegyedei s egyes vidéki városaink polgári lakónegyedei. Országos méretekben valójában csak a XX. század közepére állandósult nyelvünkben a komfort szó, s lett angol ízű idegenszerűségből magyar köznyelvi elem.

A társadalmi szerepnek e változása azzal a következéssel járt, hogy a szó és származékainak jelentése a hivatalos nyelvben pontosabban körülhatárolódott. Komfortos lakás gazdálkodási szempontból ma az a lakás, melyben fürdőszoba és vécé van. (Budapesten 1968-ban a lakások 42 százaléka, többi városainkban 18, falvainkban két százalék.) Ahol e kellékek egyike hiányzik, az a lakás hivatalosan félkomfortos-nak minősül. Nem hivatalos, de nagyon gyakran használt terminus az összkomfort, illetőleg inkább az összkomfortos, ami lényegében pusztán komfortost jelent, de a helyi körülményektől függő többlet lehetőségeivel, mint például melegvíz-szolgáltatás vagy a fűtésnek korszerűbb formái stb. Lényegesen ritkább származékok a komforttalan és a komfortosítás, melyek csak a közelmúltban, a hatvanas évek második felében kerültek forgalomba nyelvünkben.

Láttuk: a komfort fogalma, jelentéstartalma egyre változik. Nem e kis cikk feladata megjósolni, mit fognak rajta érteni ötven vagy száz év múlva. De ha a nálunk technikailag fejlettebb nyugati országok e vonatkozásban némiképp a jövendő példaképéül tekinthetők, akkor – hogy divatos szóval éljünk – a futurológia tudósai alighanem a közlekedés, a kommunikáció, az időjárás szeszélyeivel való megküzdés és a háztartás területén fogják a komfort továbbfejlődését várni. Ebbe az irányba látszik mutatni az angolszász világ jellemző új szava, a fizikai komfortot fokozó legkülönfélébb kis automatikus készülékek, szerkezetek neveként megalkotott gadget szó.

Országh László