Ara Rauch a TINTA Könyvkiadó 2025. évi Arany Penna díj jutalmazottja. Alább a díjátadón elhangzott beszéd írott változata olvasható.

Kedves Ara, kedves díjazott, kedves barátaim! Az idei díjazott neve egy írói művésznév, a név mögött Raucné Fodor Aranka rejtőzik.

Az Arany Penna díj a TINTA Könyvkiadó által 2000-ben alapított elismerés, amit a kiadó minden évben a legnívósabb és közönségsikert arató kiadványa elkészítőjének ítél oda. Az elmúlt 25 évben 22 személyt jutalmaztak vele.

Az idei díjazott főszerkesztésében az elmúlt évben jelent meg a rejtelmes című Szókereső írószótár. A szótár alcíme Magyar főnevek szókapcsolatai. A szótár a kiadóban kisebb-nagyobb kihagyásokkal és zökkenőkkel több mint egy évtizedig készült. A végső formáját Ara Rauch adta meg a 828 oldalas szótárnak, amely 6500 magyar főnév 124 500 jellegzetes szókapcsolatát, nyelvészeti terminussal élve kollokációját tartalmazza. Gondoljunk bele, micsoda hatalmas szellemi kihívás és feladat volt a 124 500 több szavas nyelvi egység kiválasztása és a szókapcsolatok legjobb helyének megkeresése a szótárban.

Kiss Gábor, Temesi Viola és Ara Rauch az Arany Penna díj átadóján (Fotó: Mátyási Dániel)

Elhangzott a Szabad Európa Rádióban 1992. május 24-én. Lőrincze Lajos nyelvésszel Tamás Ottó beszélgetett. Az interjú itt hallgatható meg: Bing-videók

Lőrincze Lajos, a hagyományőrzően megújuló, törvényeiben fel-felfrissülő magyar írás- és közbeszéd gazdája, gazdálkodója, vagyis nem nyelvi babonákba, rigolyákba kívánja balzsamozni, purifikálni ezt a nyelvet, hanem épp ellenkezőleg: használni, működtetni óhajtja, mozgékony életerejét, befogadás kész dinamizmusát. A szót értés eszközeként, a közösség egyik megtartójaként, hiszen a nyelv természetesen épp annyi feszültséggel gazdag, amennyi harmóniával. És ő aztán csakugyan nyelvén érzi édes és keserű ízét az anyanyelvnek. Lőrincze Lajos, aki magyarul beszél, írja és mondja csupa nagybetűvel ezt a nevet. Indoklásképpen talán csak ennyit, érdeme számos, köszönetképpen ez a legkevesebb.

Egy kórházi ágyon fekszik ugyan Tanár úr, de úgy látom, hogy mind fizikailag, mind szellemileg a körülményekhez képest jó állapotban. Hogy bírja ezt türelemmel?

Én nagyon türelmes vagyok, és ezt csodálják is egyrészt az orvosok, másrészt itt, a betegtársak, hogy nem sok-e ez már, és nem unatkozom-e szörnyen. Én mindig mondom, hogy tulajdonképpen életemben nem unatkoztam, mert foglalkoztat az, amit olvasok, foglalkoztat az, amire gondolok, most meg pláne, hogy a Rádióban is felkértek, hogy az Édes anyanyelvünk című adást, ami éppen 40 esztendeje indult meg ebben a formában, tehát heti 5 percekben, hogy ismét csináljak néhány adást, illetve rendszeresen, minden héten. Nos, ez új feladatot is ad, és hát jegyzetelek, ennek az érdekében figyelem az életet, már az élet nyelvét, el is látnak itten az orvosok is meg a betegek is kérdésekkel, úgyhogy még kevésbé unatkozom.

Lőrincze Lajos

Az ember nem tud a Teremtő nélkül élni. De a Teremtésben nem csak föld van és tenger és hold és csillagok. Van benne gyalázat, kínzás, vér, ragya és butaság.

Az ember mániákus következetességgel másolja és ismétli az időben bűneit, tévedéseit, gaztetteit és számonkéréseit.

Nem lehet megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a madárka tolla se hull ki az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

Milyen nyomorult az ember, mikor Istennel kel viadalra! Isten csak rálehelt az anyagra, s az emberi arc mosolyogni kezdett.

Isten nem jó, és nem rossz. Isten nem emberi. Nézz a lelkedbe, és figyelj. Kérdeztem Istent, de nem felelt. Talán a kérdésben volt a felelet. Isten szűkszavú. Nehéz órákban kegyetlenül tud hallgatni is.

Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.

Az ember él egy ember mellett, s nem tud róla sokáig semmit. Egy napon megérzi, hogy nincs már hozzá semmi köze.

Az alábbi beszélgetés a Katolikus Rádióban hangzott el 2025. június 3-án.

A közelmúltban megrendezett Szent István Könyvhéten járt Szerdahelyi Csongor, a Katolikus Rádió aki a Tinta Könyvkiadó pavilonjánál állt meg.

Balról jobbra: Kass Iván, Keresztes Zsuzsa, Kiss Gábor és Szerdahelyi Csongor

Kiss Gábor, a Tinta Kiadó alapítója-vezetője a beszélgetőtársam, a Szent István Könyvhéten vagyunk. Sok az érdeklődő a könyves standoknál. A Tinta Könyvkiadó nem egy kifejezetten vallásos irodalommal foglalkozó kiadó, de a keresztény kiadók seregszemléje nem idegen a kiadótól. Kiss Gábort kérdezem tehát, hogy miért vannak itt?

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. május.

Talán nem baj, s nem is tetszik dicsekvésnek, ha elárulom, hogy nekem nyelvészként a legkedvesebb időtöltésem a szavak hol csupán árnyalatnyi, hol viszont szembeszökő, szinte kirívó változásainak vizsgálata s e módosulások felderítése, kinyomozása. Gyakran pusztán jelentésváltozásról van szó; arról, hogy valamilyen, néha kikutatható, máskor kideríthetetlen ok miatt valamelyik szavunk valamelyik jelentése vagy megváltozik, vagy egyszerűen eltűnik. Szemléletes példa erre – természetesen nem véletlenül – az e cikkem első mondatában, annak is az elején található baj főnév. Mai nyelvhasználatunkban túlnyomórészt valamilyen kellemetlenséget, bosszúságot, vesződséget, gondot, bonyodalmat és ehhez hasonlókat jelent, holott amikor vagy 900 évvel ezelőtt szláv eredetű jövevényszóként a nyelvünkbe került, még ’harc, csata’ jelentése is volt. Íme, erre egy példa az 1776-ban megjelent „Boldog halálra készítő új kalendárium”-ból, amelyet nyelvtudományunk egyik legimpozánsabb új kiadványából, A magyar nyelv nagyszótárának III. kötetéből idézek némileg korszerűsített írásmóddal: „Ó érezzem a’ te segedelmedet, hogy nyertes legyek azon a’ rettenetes halállal való bajon”. Ugye, jól érezhető, hogy ez a baj gyökeresen eltér minden olyan bajtól, amilyet, illetve amelyet a szó jelentéseiként említettem. Ez itt egyértelműen harcot, viaskodást jelent, ám ilyen jelentését a szónak napjainkban hiába keressük. Átmenet azonban van a régi és az újabb használat között, s ennek nyomai mai nyelvünkben is megtalálhatók, hiszen a párviadalt jelentő bajvívás összetett szó ma sem ismeretlen, sőt él ennek szinonimája, a baj szót szintén tartalmazó párbaj is. Nos, én a következőkben nem olyan példákat mutatok be, amilyenben csak a jelentés módosul, a hangalak azonban változatlan marad, hanem néhány olyat, amilyenben, ha bármily keveset is, de a hangalak is változik. Ezért is adtam írásomnak a „Szavak jelentésváltozása’ helyett a „Szavak átváltozása” címet. E példákban nem a jelentésváltozás a sine qua non, azaz a „kötelező” elem, hanem a hangalak megváltozása, átalakulása.

Első nekifutásra két olyan példát mutatok be olvasóimnak, amelyben jelentésváltozás voltaképpen nincs is, vagy legalábbis nem az a jellemző, hanem a hangalak némi módosulása kelt figyelmet. Az érdekesség kedvéért mindkettőt egy-egy jeles költőnktől merítem. Az elsőt Petőfitől, mégpedig egyik legismertebb verséből. A bemutatandó példa az ő Anyám tyúkja című remekének következő szakasza: „Itt szaladgál föl és alá, / Még a ládára is fölszáll, / Eszébe jut, kotkodácsol, / S nem verik ki a szobából.”

Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy.

Az ember is üdvét csak önmaga
Találja fel – sokszor tán éppen ott,
Hol másik társa poklot alkotott.

A tett halála az okoskodás.

Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál,
Szerettél újra, s akkor már te csaltál.

Tragédiának nézed? Nézd legott
Komédiának, s mulattatni fog.

Aztán mivégre az egész teremtés?

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
Győztél felettem, mert az végzetem,
hogy harcaimban bukjam szüntelen,
de új erővel felkeljek megint.

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.

Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. április.

A szólást, amelyről a következőkben írok, szinte mindenki ismeri, s elég sokan, elég gyakran használják is, sőt kialakulása történetét is ismerni vélik. Ez pedig az, amit az olasz Girolamo Benzoni ír le „Historia del mundo nuovo”, azaz „Az Újvilág története” című, Velencében, 1565-ben megjelent művében. Ebből az ismert szóláskutatónak, Bárdosi Vilmosnak a Magyar Nyelvőr című folyóirat 2011. évi negyedik számában megjelent írásából kivéve idézek is:

„Kolumbusz sok spanyol nemes társaságában részt vett az ebéden [a „Ki mondta? Miért mondta?” című, Gyapay Gábor, Megyer Szabolcs és Ritoók Zsigmond által írt kötet szerint vacsorán, amelyet 1493-ban, sok vendég meghívásával Mendoza bíboros rendezett a híres utazó tiszteletére; G.L.] … Egyikük szólásra emelkedett: »Kristóf úr, ha ön nem jutott volna el Indiába, itt Spanyolországban akkor sem volnánk híján olyan embernek, aki megkísérelte volna ugyanezt, amit ön tett, hiszen a mi országunk bővelkedik nagy emberekben, akik egyaránt járatosak a kozmográfiában és az irodalomban.« Kolumbusz semmit nem válaszolt e szavakra, hanem hozatott magának egy tojást, amit letett az asztalra, majd így szólt: »Uraim! Bármelyikükkel hajlandó vagyok fogadni, hogy nem tudja úgy a csúcsára állítani ezt a tojást, ahogy én, puszta kézzel, minden támaszték nélkül.« Mindnyájan megpróbálták, és senkinek nem sikerült a csúcsán megállítania. Miután a tojás körbement és visszajutott Kolumbusz kezébe, ő hozzátette az asztalhoz, és az megállt, mivel az ütéstől kissé behorpadt a csúcsa. Amitől is mindnyájan zavarba jöttek, mert megértették, hogy mit akart mondani: hogy miután valaki már megtette, már mindenki tudja, hogyan lehet megcsinálni.”

William Hogarth Kolumbusz Kristóf feltöri a tojást

A Dumaszótárról Kiss Gáborral beszélgetett Rékai Gábor a Bézs Rádióban 2025. május 20-án

Köszöntöm a hallgatókat, Rékai Gábor vagyok és Bankó Éva segít a zenékkel. A műfaj egyébként pedig egy kifejezetten igényes téma, a nyelv világában kalandozunk ezúttal könyvekkel. Itt van Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó vezetője és tulajdonosa. Friss kiadványok is vannak az asztalon, amelyek közül színes a választék a komoly, tudományos igénnyel írott könyvektől kezdve az ugyancsak tudományos igényű, de könnyedebb művekig – a Dumaszótár az egyik. Ilyen értelemben ez nem magasirodalom, de mindenképpen tükröz valamilyen világot. Ilyen volt a Retró szótár is néhány évvel ezelőtt. Az nagyon sikeres volt, és megelőlegezem, hogy a Dumaszótár (alcíme: 7200 közhely, hogy bárkivel, bárhol, bármiről folyékonyan tudjunk beszélni), ez a könyv segédkönyv is az lesz. Túl a bevezetésen, egy-két gondolatot elsütöttünk, legalábbis tájékoztattuk a hallgatókat, akik azt biztosan tudják, hogy mi az, hogy közhely.

Nem hiszem, mert az egy nagyon képlékeny fogalom, nincs ember, aki megmondaná, hogy mi az, hogy közhely. Ez egy ingoványos terület, mert a szállóige (aminek tudjuk, hogy ki a szerzője) és a közmondás között helyezkedik el valahol, tehát nem nagyon tudjuk megmondani, hogy mi az, hogy közhely. Sajnos nincs a kiadónak, nincs a szerkesztőnek egy olyan mérlege, amire rátehetne egy ilyen kifejezést, és a mérleg kibillen vagy nem billen, megmutatva, hogy ez pontosan közhely, közmondás vagy szállóige.

Kiss Gábor és Rékai Gábor

Az Istennél semmi sem lehetetlen.

És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét Jézusnak.

Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus.

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

Az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, akik őt félik.

Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és a tűzre vettetik.

Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele, hasonlóképp cselekedjék.

Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. március.

„A magyar nyelv, mint minden élő nyelv, nemcsak Állandóság, de Folyamat is. Folyamatosan Cselekvő Állapot. Folyamatos Virágzó Akarat. … Egy nép eleven nyelve. Állandó Tevékeny Állapot és ugyanakkor Örökös Cserélődés az Állandóságban. Mint a hömpölygő folyó. Mint a virágzó föld.”

E kétségtelenül patetikus – s emelkedett hangvételüket nagy kezdőbetűk sorjázásával még jobban kiemelő – sorokat a múlt század második felének egyik legeredetibb költője, Juhász Ferenc írta le egy irodalmi folyóirat szerkesztőségének a nyelv jelenét és jövőjét firtató körkérdéseire adott válaszában. Vallomását nem azért állítottam cikkem élére, mintha cáfolni vagy igazolni akarnám. Kiindulópontnak szánom. Ugyanis ma arról szólok, hogyan születnek szavaink, hogyan változik, gazdagszik szókincsünk. Hangsúlyozom: nem a nyelv változásaival foglalkozom, hanem a szavakéival. A kettő között óriási a különbség. Tagadhatatlan, hogy a nyelv is változik. Egy-egy nyelvnek a belső, rendszerbeli változása azonban lassú, nehezen kitapintható, soha véget nem érő folyamat. A szavak viszont, mivelhogy a szókincs a nyelvnek a legkevésbé állandó része, különféle indítékok (társadalmi, kulturális hatások, életmódbeli változások, technikai vívmányok elterjedése stb.) nyomán, mint eső után a buja gombák, úgy, olyan hirtelenül bújnak elő a nyelvi televényből, hogy szótárirodalmunk nem is igen tud velük lépést tartani.

Persze, az is lényeges, hogy milyen is az az új szó, azaz meg kell találnunk a szókincsünkben elfoglalt helyét. Olvasóim bizonyára mindnyájan jól tudják, hogy nálunk manapság nagy keletjük van a különféle rejtvénylapoknak; az olyanoknak, mint a Füles, az Eszes, a Szóvadász stb., amelyekből több száz fajta is található az újságosstandokon, s ráadásul számos napi- vagy hetilapban, folyóiratban is van rendszeres rejtvényrovat vagy akár kivehető melléklet. Az ezekben található rejtvényeknek nem kizárólagos, de legfőbb éltetői a szavak. Csakhogy nem mindegy ám, hogy milyen, illetve mely szavak! Általában csupán azok, amelyek megtalálhatók a feladványok megjelenésének idejében hatályos értelmező szótárakban, esetleg a nálunk is használatos idegen szavak szótárában vagy a helyesírási szótárban. Igaz, ezeknek a száma százezerre vagy akár több százezerre is rúghat, de hol van ez anyanyelvünk teljes szókészletétől? Annak száma voltaképpen végtelen, már csupán abból a triviális okból is, hogy 1-től kezdve egész a végtelenségig tudunk számolni magyarul, de egyébként is. Elárulhatom: én mindig mosolygok magamban, amikor egy-egy anyanyelvünket szerető s azt legjobb tudása szerint ápolni, védeni akaró levélíróm olyanféle panasszal fordul hozzám, hogy pl. „X. Y. ebben és ebben az újságban a netikett szót használta, holott nincs is ilyen szó, mivel nincs benne az értelmező szótárban”. Abban persze igaza lenne, hogy ha már valaki él ezzel az új, a net és az etikett szó játékos összerántása révén alakított szóval, amely kb. azt jelenti: ’etikett az interneten, hálózati etikett’, akkor ezt valahogyan meg kell értetni az olvasóval, de azt mondani, hogy nincs is ilyen szó, mivel az értelmező szótárban sincs benne, naivság. (Egyébként a Tolcsvai Nagy Gábor szerkesztette „Idegen szavak szótárá”-ban már történetesen benne van.)

Maradjunk tehát annyiban, hogy a különféle rejtvények megfejtendő szavai között általában csakugyan nincs helyük a gyakran szükségből alkotott, máskor játékos kedvből kiagyalt, talán így is mondhatom: stilisztikai célzatú új, azaz korábban még nem létező szavaknak, de a maguk helyén igenis szerepük van ezeknek is! Az első csoportba olyan szavak tartoznak, amelyekre a mindennapi életben van szükség, pl. valamilyen új tárgy vagy eljárás megjelenésekor, új szervezet megalakulásakor, addig nem ismert foglalkozás létrejöttekor, új sportág születésekor vagy elterjedésekor stb. Annak idején ilyen igény hozta létre a 18–19. századi, Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett nyelvújítás számos szavát, mint pl. adag, állam, álláspont, állomás, áruda, bankár, becsvágy, bérlet, és sorolhatnám a nyelvújításnak köszönhető szavakat a végtelenségig. De tévedés lenne azt gondolni, hogy a nyelvújítók minden szava szókincsünk szerves részévé vált! Egytől egyig minden szónak meg kellett vívnia a maga harcát az életben maradásért! Ma már természetes számunkra, hogy a 90º-os szög hivatalos, elfogadott neve derékszög, amely Dugonics András alkotása, de azt már kevesen tudják, hogy az ugyanennek a jelölésére ajánlott egyenes szeglet, igaz szeglet, fertályszög, negyedszög tiszavirágként szintén élt egykor, csakhogy kihullott a rostán. Csakúgy, mint az álladalom, amelyet az állam győzött le, illetve a banquier mintájára alkotott bankér, továbbá bankúr, pénzcsűrnök, pénzkereskedő, amelyek a Fogarasi János által kigondolt bankár áldozataivá váltak.

Bankér, esetleg bankúr, pénzcsűrnök vagy pénzkereskedő?