Ragoznak, de nem rokonok
Vászolyi Eriket az anyanyelvi gy és ty is segíti Ausztráliában
Megjelent: Népszabadság, 2003. június 21.
A magyar nyelvet sokan rokonították már törökkel, sumerrel, japánnal és ki tudja, még hány másikkal. Akadnak, akik Ausztrália őslakóinak nyelvét is kapcsolatba hozzák a miénkkel. – A magyar nyelvészek közül alighanem Vászolyi Erik ismeri legjobban Ausztrália őslakóinak nyelvét. A tudós 1968-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított finnugrisztikát. Akkor a szocialista országok csehszlovákiai bevonulása miatt elhagyta szülőföldjét. Két esztendeig Cambridge-ben élt, majd Nyugat-Ausztráliában telepedett le. Ott többet is megtanult a huszonöt magyarországnyi terület őslakóinak nyelvei közül. Majd ezeket és a belőlük levont tanulságokat tanította is perthi egyetemi katedráján.
Ausztráliába 40 vagy talán 60 ezer évvel ezelőtt, de semmiképpen sem egy időben érkeztek kisebb-nagyobb csoportok Ázsia déli-délkeleti vidékeiről és Óceánia szigeteiről. Meggyőződésem, hogy nem is ugyanazt a nyelvet beszélték. A XVIII. század végén, amikor európaiak jelentek meg a földrészen, valószínűleg több száz nyelvet és még több nyelvjárást használt az őslakosság. Ez érthető, hiszen egy majdnem európányi területen szétszórva éltek nagycsaládokban, tíz-húsz embert számláló közösségekben. Járták a végtelen sivatagot – sivatagon azonban nem okvetlenül homoksivatagot kell érteni, Ausztráliában sok a füves puszta. A nagycsalád nyelvét a szomszédos – esetleg száz kilométer távolságban élő – nagycsalád tagjai még megértették, a távolabbiak azonban már nem, hiszen egészen más nyelvet beszéltek.
Mennyire élnek ma az ősi nyelvek?
Előtte hadd feleljek egy időben ennél előbbre való kérdésre: hány emberről mondhatjuk még, hogy az ereiben az őslakosok vére folyik? Nos, ma negyedmillióra tehető a számuk. De közülük csak minden harmadik "százszázalékos” őslakos, a többiek genetikailag már keveredtek a bevándorlókkal. A körülbelül 80 ezer "hamisítatlan” őslakosnak a fele Nyugat-Ausztráliában él. Az ő nyelveiket kutatva ismertem meg az életüket. Akadt olyan nagycsalád, amelyiknek az öregeitől még megtanulhattam, hogyan kell kőbaltát pattintani. Ezeknek az embereknek az életét az európai-amerikai típusú civilizáció fenekestül felforgatta. Hogy fehér farmerek birkái zavartalanul legelhessenek, a bányatársaságok szabadon terjeszkedhessenek, megfosztották őket vadászterületeiktől. Vagy missziók köré kényszerítették, vagy körülkerített táborokba – kis túlzással: koncentrációs táborokba – zárták őket. Sokan belepusztultak a sokkoló életformaváltásba, a lenézésbe, a megaláztatásokba. Sok mindenről árulkodik, hogy az ő gondjaikkal foglalkozó legmagasabb szintű intézmény hivatalos neve sokáig Halászati, Állattenyésztési és Bennszülöttügyi Minisztérium volt. A missziók körül élő "vadembereknek” megtiltották, hogy az anyanyelvükön beszéljenek. Még az 1950-es években is előfordult, hogy az elmenekülő feketékre nyakkalodát csappantottak, úgy hurcolták őket vissza a hullámbádog barakkokba. Néhány misszió volt csupán kivétel: főképpen a német lutheránus papok között akadtak, akik megtanulták az őslakók nyelvét, németről lefordították imáikat, lefordították nekik a bibliát.
Ausztrál őslakosok