Nem mondhatom el senkinek
Elmondom hát mindenkinek.

Se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést. A reklámtól valósággal irtózom. Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.

Megkaptam a világhírű grafológus véleményét az írásomról, melyben maradék nélkül jellemez, és megállapítja, hogy cinikus fráter vagyok, és nem hiszek a grafológiában. Igaza van. Tényleg nem hiszek, tehát helyes a jellemzés, tehát hiszek.

Siker. A költő őrült pénzeket keresett nyomoráról írt verseivel.

Feltaláltam magamat. Megyek a szabadalmi irodába, és bejelentem.

Jellem alatt a következetességet, az egyéniségünkhöz való ragaszkodást kell érteni, gondolatban és tettben egyaránt. Gondolatban és tettben? Más szóval, mindig ugyanazt gondolni, mindig ugyanazt tenni, a gondolat és a tett szabadságának végtelen lehetőségei közül?

Egy költő barátom, kissé tág értelemben, azt magyarázta, hogy: magamat keresem. Igen ám, de akkor ki az a magam, és hol találom meg a sok közül, akiket itt vagy ott felfedezek, miről ismerem meg?

A legtöbb ember nem az igazságot keresi, csak a maga igazát.

Az emberek rosszul mérik az időt – egyetlen mérték van, az átélés sebessége.

Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy valamit holnapra halassz, el ne mulaszd elhalasztani.

********

Halálom pillanata éppen olyan jelen pillanat lesz majd, akkor, mint a mostani, mikor meghökkenve próbálom összeszedni magam – az is a jelenben fog lejátszódni, nem a jövőben, ahogy önmegnyugtatásomra elhitettem magammal.

Előttem köd, helyettem senki, semmi,
Köröttem fény, utánam néma csönd.
És mégis minden nélkülem lesz és volt.
És semmi nem történik általam.

Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdalmas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek: odaadjam magam, maradék nélkül, hogy megszeressenek, megsajnáljanak – látod, ez vagyok.

Születésem előtt valami szörnyű, főbenjáró bűnt követhettem el. Születés által életre lettem ítélve.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.

Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek,
S lesznek, ha nem leszek.

Ha nem is szimatolgatom túlságosan, hogy mit várnak tőlem, azon bizony eleget töprengek, amit magamtól várok.

********

Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, „add tovább” kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt.

Csak annak adok, aki nekem rokonszenves. De nekem nem rokonszenves, akinek adni kell.

Kezdetben volt: hiszek, tehát vagyok. Aztán, kis időre: gondolkodom, tehát vagyok. S most, véglegesen: pénzem van, tehát vagyok.

Én, ha valakinek ígérek valamit, meg is tartom. Ha pénzt ígérek, azt is megtartom. Megtartom magamnak.

Olyan pechem van, hogyha milliárdos pályadíjat tűznének ki a legpechesebb ember számára a világon – azt se én nyerném meg.

Hogy sajnálják azt a féllábú embert! Nekem két féllábam van, mégse sajnál senki!

Nem mind arany, ami fénylik. Lehet, kedvező körülmények közt, gyémánt is.

Minden liftesben egy pilóta veszett el.

A türelem rózsát terem. Egyebet nem.

A túlságosan nagy erőkülönbségek közt nem lehet szó győzelemről. Az oroszlán nem bír a szúnyoggal.

********

Két dolgot most már biztosan tudok. Az egyik, hogy rajtam kívül van valahol ő, aki tud rólam, aki jobban tudja nálam, ki vagyok. A másik, hogy hiába keresem így – hatalmasabb ő nálam, csak ő találhat meg engem.

A világ formája a mozgás – lényege a nyugalom.

Az ember igazság és igazságra való törekvés nélkül másoknak és önmagának haszontalan, fájdalmas nyomorék, elvetélt élet, koraszülött, rossz álom, lidércnyomás, jajgató és ásító lyuk az élet testén.

A lélek egy pici ember, aki az emberi testben szaladgál. Néha a gyomorban van, néha felszalad a fejbe, előre jön, beül a szemekbe, vagy hátul, a nyúltagyvelő puha párnájára lefekszik. Néha a torokban szorul meg, s onnan beszél – néha a kezekbe szalad. Nem tud jól beszélni emberi nyelven, dadogva vonaglik, s nyugtalanul rázza kényelmetlen börtönét. De, ahol befészkelte magát: legyen az kő vagy ember, annak a tárgynak mozdulnia kell.

Állj meg, vakon tántorgó vándor, és nézz ide – látod ezt az ösvényt? Ez az egyetlen. Indulj meg rajta, ha tudsz. Kivezet innen más, messzi vidékre, ahol nyugtalanabbak s higgadtabbak a vizek, s ahol vár valami az emberre: talán az, amit az élet céljául kerestünk.

********

Ön nem ismeri a női nemet! – Valóban, én csak a női igent ismerem.

Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha szeretsz.

Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.

Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni.

Sport alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön, és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész sem maradjon azon a helyen, ahova az Isten teremtette, hanem lehetőleg olyan helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve.

Szerelem, furcsa vegyüléke szeretetnek és önzésnek – mind a kettőnél álnokabb és mélyebb, mind a kettőnél hatalmasabb.

A szerelem egyenlet két ismeretlennel.

Nem komoly dolog a házasság. Játék. Izgató és változatos. Nem kell az élethez, de minden pillanatban veszélyezteti az életet. Ennek a játéknak jól kell ismerni a szabályait.

Házasság. Megállapodás férfi és nő közt, melyben kölcsönösen szerződnek, hogy nem mondják el egymásnak, hogy ki tetszik nekik.

A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska