Nyelvünkben a rádöbbenés kifejezésére számos ige él. Egy részük a megértést mozgásként értelmezi: már maga ősi ért ’értelmileg felfog’ igénk is a ’(vhonnan vhová) jut’ jelentésű ér ige -t (mozzanatos) képzős, tárgyatlanból tárgyassá lett származéka. Idevehető az igekötős alakja is: vki a kezével fölér vhova → vki ésszel fölér vmit ~ vkinek az esze fölér vmit ’ésszel fel tudja fogni’. Példa egy 1824-ben kelt levélből: „A sertések mennyit szaporodhattak volna, azt az én eszem fel nem éri” (SzT 3: 903b). Mint látjuk, metaforikus használatban az ige vonzata is megváltozhat.

Hasonlóan alakult ki a jön ’közeledik’ → rájön vmire ’kiderít vmit (titkot, igazságot)’ jelentés is ‒ vö. kitalál (vhonnan) ’kijut’ → kitalál (vmit) ’rájön vmire’ ‒, akárcsak a bizalmas árnyalatú eljut vmi vkinek az agyáig ’megért vmit’. Idetartozik a követ ige is: ’vki v. vmi után megy és figyeli’ → ’figyelemmel kísér vkit v. vmit (előadót, vkinek a szavait)’. A kötetlenebb stílusú beugrik vkinek vmi ’hirtelen eszébe jut’ ugyancsak mozgást jelentő ige származéka.

"A festmény mondanivalóját nehéz megragadni"

Egyik barátom a napokban azt kérdezte tőlem, hogy lehet az, hogy a daru többese daruk vagy darvak, aszerint, hogy emelődarukat vagy madarakat értünk rajtuk. Amit neki gyorsan pár példával magyaráztam meg, azt most megpróbálom részletesebben kifejteni.

Ha egy szónak kettős jelentése fejlődik (daru mint gép és madár), vagy ha ugyanazt a szót főnévül és melléknévül is használjuk (krémes), lehetőség szerint alakváltozatok keletkeznek. A toldalékokkal keletkezett alakváltozatok pedig finom megkülönböztetéseket tesznek lehetővé (éberen, ébren).

Ami a magyar személyneveket illeti, a XIV. századtól kialakult kételemű névrendszerben a családnevek jelzőként viselkednek a keresztnevek előtt. (Innen a keresztnév egy időben használatos utónév elnevezése.) A családneveknek kialakulásukkor az volt a feladatuk, hogy több azonos keresztnevű személy közül kijelöljenek egyet. Például melyik Gábor a sok közül? Példánkban a Kiss családba tartozó. Így alakult ki és szilárdult meg a Kiss Gábor név. A családnév nemzedékről nemzedékre öröklődve általában az apa családjához kapcsolja az embert. A keresztnév a születéskor kapott egyéni név, amelyet általában a szülők választanak a gyermekük számára. A mai magyar keresztnévkincs egyik legteljesebb gyűjteménye összesen 2606 nevet tartalmaz, ebből 1163 a férfinév és 1443 a női név. A névadók igényeinek kielégítésére a nevek száma folyamatosan újabb és újabb elemekkel gyarapszik.

A közelmúltban jelent meg a Reguly Társaság és a TINTA Könyvkiadó közös kiadásában Csúcs Sándornak a Miért finnugor nyelv a magyar? c. könyve. A szerzővel az érdi Földrajzi Múzeumban Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett a Reguly Antal születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Kiss Gábor: Napjainkban a magyarok jelentős része nem fogadja el azt a tudományos tételt, hogy a magyar nyelv finnugor. De mit is értünk azon, hogy a magyar nyelv finnugor?

Csúcs Sándor: Azt értjük, hogy anyanyelvünk a finnugor nyelvcsaládba tartozik, vagyis oda, ahova a finn, az észt, a lapp, a mordvin, a mari, az udmurt, a komi, a hanti és a manysi.

A hasonló hangzású szavakat sokszor hibásan használjuk, és így ezek sokszor helyesírási szempontból is hibák forrásai lehetnek.

Kezdjük a cím szavaival! A szível jelentése az, hogy valaki iránt jóindulattal, türelemmel viseltetünk, valakit kedvelünk, szeretünk. Ha nem szívelünk valakit, az azt jelenti, hogy nem tudjuk őt elviselni, türelmetlenül bánunk vele. Ezt az igét sokan összetévesztik kiejtésben, sőt írásban is a szívlel, megszívlel igével.

A megszívlel jelentése az, hogy valamilyen tanácsot, intelmet fontolóra veszünk, alkalmazkodunk hozzá. Néhány példa jobban körülhatárolja a szó jelentését. Azt mondjuk, hogy valaki sok megszívlelendőt mondott, tanácsa megszívlelendő. Olyat mondott, amit érdemes megszívlelni.

Móra Ferenc egyik cikkéből idézek. A címe csak egy nyomtatott kettőspont: „Tetszik tudni: mi ez. Mindenki látja: kettőspont. Vagy ahogy a régi világban mondták: popont. Ez a popont maholnap: egyeduralkodója lesz a magyar írásnak. Mint Mózes kígyója a Faraó kígyóit: megeszi a többi írásjelet. Kötözködő ember ezen: megütközhetnék. Azt mondaná: ebbe bele lehet bolondulni. S azt javasolhatná: író urak: mars vissza: az elemibe. Ott tanítják azt a bölcsességet: hova: mikor: milyen: írásjel dukál.”

De be is fejezem: az idézetet. Nagy örömömre: nem volt öncélú: mert arra is utal: hogyan lehetne: segíteni ezen az: elharapódzott szokáson. Mi azért: legyünk megértőbbek: ne küldjük vissza: az elemibe vagy az általánosba: ki hol tanult: az írókat, és általában: minden tollforgatót, hanem: elégedjünk meg azzal: hogy megígérik: tanulmányozzák: a Magyar: Helyesírás Szabályait.

Mózes kígyója megeszi a fáraó kígyóit, mint a kettőspont a többi írásjelet

Nyelvünkben nagyon sok az összetett szó. Fontos helyesírási kérdés: mikor írjuk őket össze, vagy mikor használunk kötőjelet.

A kecskeméti piac felé haladva egy üzlet cégtábláján olvasható a következő felirat: Használt ruha üzlet. Próbáljuk elemezni ezt a szókapcsolatot! így különírva két megoldás is lehetséges: 1. a ruhaüzlet a használt, tehát tatarozásra szorul, 2. az üzletben használt ruhákat vesznek és adnak el. Természetesen ez utóbbi megoldás a helyes.

Sokszor felvetődik a kérdés: melyek legszebb szavaink. Vannak általános ismertetőjelei a szavak jó hangzásának, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy egyénileg kinek melyik szavaink tetszenek, nem is csak a szavak hangalakja, hanem a hozzájuk fűződő képzettársítás, érzelmi telítettség miatt is (Mint ahogy sokaknak a rádió vasárnap déli Jó ebédhez szól a nóta műsora tetszik a hozzá kapcsolódó jó ebédek hatására.)

Arany János Poetai receptjében összefoglalja, melyek a korabeli költészet legszebb (és leghatásosabb) szavai: „Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám — Hajnal, korom, szélvész, hattyú, rózsa, hullám, — Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed: — Recipe — és megvan a magyar költészet.” Ennek a nyilatkozatnak az értékelését minden olvasónk elvégezheti a későbbi csoportosítások alapján.

Erre a kérdésre a felelet az lehet, hogy jól, vagy nem jól, rosszul. Régen egyszerűen csak így kérdezték: Mulattál? Erre is az lehetett a felelet: mulattam, nem mulattam. Ez a kérdésforma már közelebb visz bennünket, hogy megértsük, hogyan alakult ki ennek az igének a mai jelentése.

Fejtsük elemeire ezt az igét! Alapszava a „múl, múlik’’ ige, ehhez járul az -at műveltető képző.

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy az idő akkor „múlik”, ha jól kitöltjük, jól érezzük magunkat. Bizony, ha nem jól érezzük magunkat, nem múlik az idő, unalmasan, lassan telnek a percek. Az ige eredeti használata tehát így alakult ki: az idő múlik (ha jól érezzük magunkat), mi pedig az időt mulatjuk (hagyjuk, hogy múljon, mindent megteszünk, hogy múljon); ha az idő nem múlik (tehát nem érezzük jól magunkat), az időt nem mulatjuk.

Az alábbi írás eredetileg a Magyar Nyelvőr 1975. január–márciusi számában jelent meg (99. évf. 1. szám: 80–82.)

E szót, azt mondhatni, ma már talán minden felnőtt magyar ismeri. Hiszen a komfort fogalmába (vö. Nyr. 93: 390) napjainkban beletartozik a vízöblítéses árnyékszék is. De magát a vécé szóval jelölt készüléket még ma is csak országunk lakossága egy töredékének van módjában használni. Az ezredfordulóra talán megérjük, hogy a városiasodás fokozódásával e kisebbségből többség lesz.

Az illemhely hazai ősalakjainak magyar nevéről keveset tudunk. A TESz. 1508-ból adatolja az árnyékszék szót. Hogy ez az alkalmatosság akkor milyen lehetett, nem tudjuk. De talán nem járunk túl messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy valami latrinaféle gödör volt, talán egy kapaszkodó cölöppel a kuporgó ember számára s az egész készség gallyakkal, vesszőfonattal, az „árnyékkal” sátorszerűen vagy kerítés formájában elkerítve illetéktelen szemek elől.