Móra Ferenc egyik cikkéből idézek. A címe csak egy nyomtatott kettőspont: „Tetszik tudni: mi ez. Mindenki látja: kettőspont. Vagy ahogy a régi világban mondták: popont. Ez a popont maholnap: egyeduralkodója lesz a magyar írásnak. Mint Mózes kígyója a Faraó kígyóit: megeszi a többi írásjelet. Kötözködő ember ezen: megütközhetnék. Azt mondaná: ebbe bele lehet bolondulni. S azt javasolhatná: író urak: mars vissza: az elemibe. Ott tanítják azt a bölcsességet: hova: mikor: milyen: írásjel dukál.”

De be is fejezem: az idézetet. Nagy örömömre: nem volt öncélú: mert arra is utal: hogyan lehetne: segíteni ezen az: elharapódzott szokáson. Mi azért: legyünk megértőbbek: ne küldjük vissza: az elemibe vagy az általánosba: ki hol tanult: az írókat, és általában: minden tollforgatót, hanem: elégedjünk meg azzal: hogy megígérik: tanulmányozzák: a Magyar: Helyesírás Szabályait.

Mózes kígyója megeszi a fáraó kígyóit, mint a kettőspont a többi írásjelet

Félre a tréfával (ide még a kettőspont kívánkozik): fordítsuk komolyra a szót. Bizony, még ma is ugyanúgy időszerű a kettőspont elharapózása miatti aggodalom, mint ötven évvel ezelőtt. Pedig a helyesírási szabályzat félreérthetetlenül megszabja ennek a túltengni, hivalkodni akaró írásjelnek a használatát.

Fercsik Erzsébet: Helyesírási munkafüzet

Egy sorozatosan visszatérő hibát alaposabban tárgyalok. A szerző neve és a mű címe közé kettőspontot csak felsorolásban, katalógusban, címben kell tenni. (Pl. Madách: Az ember tragédiája.) Ha a nevet és címet mondatba foglaljuk, akkor felesleges a kettőspont. Pedig nagyon sokszor ezt találjuk: „Színházunk előadta Heltai: A néma levente című vígjátékát.” „Most olvasom Móricz: Rokonok című regényét.” Itt tulajdonképpen birtokos szerkezet van, és ha ide kettőspontot tennék, akkor így kellene más mondatokban is: „Az iskola: tanulói kirándulni mentek.” „Növeljük a gabona: terméshozamát!”

Egyik írásjel használatát sem szabad túlzásba vinni

Egyéb példákat nem sorolok fel, se jókat, se rosszakat. Olvastam olyan cikket, amely hemzsegett a rossz példáktól. De olyant is, amelyben egyet sem találtam, mivel éppen nem volt rá szükség. Akik azt tapasztalják, hogy írás közben sűrűn ráfordul a kezük a pont kettőzésére, meg lehetnek győződve, hogy sokszor hibásan használják.

A mondanivaló pontosabb megértését szolgálják az írásjelek, mindegyiknek megvan a maga szerepe. Egyiknek se koptassuk el a használatát, mert akkor hiába akarjuk valamelyiket is megkülönböztetésre, kiemelésre felhasználni, már nem tudja funkcióját betölteni.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 162. számában jelent meg 1969. július 16-án.