„Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz,
S a világokat tengelyük körül
Forgatja örök-egy forgással,
Akihez a Te imádságod szárnyal:
Mi kicsiny dolgainkat számon tartja?”

Reményik Sándor

Nagy Gáspár: Ima

Ima az, ami
templomi csöndben,
a lehunyt szemek mögöttiben
megtörténik –

és ima az, ami
mögött látszik a mécs örök fénye
és hallszik egyetlen orgonahang,
nem innen, hanem onnan.

A költői közelítés mellett álljanak itt a szótári definíciók: Az imádság (lat. oratio, precatio): a szó szoros értelmében beszélgetés Istennel; tágabb értelemben a minden időben és helyzetben megélhető személyes kapcsolat Istennel, az élet Urával és fenntartójával. – Az ima a vallásosság erényének cselekedete, a keresztény élet alapfeltétele, teljesen eltávolodva a bálványimádástól (T. Litovkina A. – Farkas E.: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig, TINTA Könyvkiadó, 2019).

Az imádság akkor tökéletes, ha fölfedezzük az időtlent az érzékelés tisztaságán keresztül. Az érzékelés akkor tisztul meg, ha megszabadul minden előre kialakított véleménytől és személyes nyereségvágytól. Akkor aztán meglátjuk a csodálatost, és a szívünk eltelik csodával, ahogyan Dsida Jenő áhítatában:

„Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.” (Gyöngék imája)

A nyelvművelő tevékenység nagyrészt kimerül a vadhajtások lenyesegetésében, a nyelvi hibák irtogatásában. Ennek a szükségességét nem akarjuk kétségbe vonni. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ennél sokkal fontosabb a mai nyelvművelésnek az a követelménye, hogy szép és kifejező beszédmód elsajátítására kell rászoktatni az embereket. Ne csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy valami helytelen, hanem azt kell mindenekelőtt megmutatni, hogyan lehet pontos, szép, színes, változatos és kifejező szóhasználattal írni és beszélni. Nagyon általános nyelvi hiba, hogy elkoptatott, gyakran használt szavakkal élünk, vagy pedig ugyanaz a szó többször ismétlődik a mondatban vagy a szövegben közel egymás mellett. A legtöbb ember színtelen beszéde, semmitmondó szavakból felépülő írása azzal magyarázható, hogy még kis hányadát sem ismeri nyelvünk szókincsmennyiségének. Az említett hiba elkerülése könnyen lehetséges. A nyelv gazdagsága ugyanis egy-egy fogalom kifejezésére nem egy, hanem több szót is biztosít. Az ugyanazt vagy egymástól árnyalatokban eltérő értelmet kifejező szókat rokon értelmű szavaknak nevezzük. A rokon értelmű szavakban nagy gazdagsága rejlik a nyelvnek. Ennek a gazdagságnak a szemléltetésére csak annyit említünk meg, hogy Jókai száz szót gyűjtött össze a verekedés kifejezésére (pl. civakodik, dulakodik, ölre megy, hajba kap, birokra kel), egy kiváló filológusunk pedig háromezer olyan szót írt össze, amely a részeg emberre vonatkozik (pl. ittas, részeg, elázott, becsípett, benyakalt, felöntött a garatra, leitta magát a sárga földig, mélyen nézett a kancsóba).

A rokon értelmű szavak nyelvi szerepe nagyon jelentős. Lehetőséget adnak arra, hogy egyes szók ismétlődését elkerüljük. Mennyire hálásak lehetünk, hogy például nem kell állandóan a van igét használnunk, ha nem helyette más szókkal is élhetünk. Pl.:

• Kolozsvár a Szamos mellett van (fekszik).
• A dolgozatban sok hiba van (fordul elő).
• A könyvben két térkép is van (... térképet is tartalmaz).
• Ha dolga van (akad) a fővárosban, repülővel utazik oda.
• A sok rossz közt jó is van (található).

Grétsy László 2022. február 13-án ünnepli 90. születésnapját. A TINTA Könyvkiadó erre az alkalomra egy „beszélgetőkönyvetˮ jelentetett meg (A nyelvész emberközelből - Grétsy László), amelyben a sokak által ismert nyelvésszel Erdélyi Erzsébet társalog. A TINTA Könyvkiadó munkatársa, Cserháthalápy Ferenc kérdezte Erdélyi Erzsébetet.

Cserháthalápy Ferenc: Mióta ismeri Grétsy László tanár urat?

Erdélyi Erzsébet: Röviden és tömören: ősidők óta. Eleinte persze nem személyes ismeretség volt ez és nem is kétoldalú: mint a magyar nyelv és irodalom iránt különös érdeklődést mutató, sőt szakmai szeretettel közelítő ember, én is rajongtam a műsoraiért, mint oly sokan mások. Aztán a jó sorsom és főként Koltói Ádám kollégám úgy intézte, hogy személyesen is megismerhettem, tanszékének tagja lehettem, több éven át szárnyai alatt melegedhettem. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke virágkorát élte a Tanár úr tanszékvezetése alatt, ebből néhány évet én is élvezhettem.

Grétsy László és Erdélyi Erzsébet

A közelmúltban jelent meg Balázsi József Attila Szólásbúvárlatok című könyve régi szólásainkról és közmondásainkról. A szerzővel Cserháthalápy Ferenc, a kiadó munkatársa beszélgetett a szótárírás műhelytitkairól és közmondáskutatásról.

Cserháthalápy Ferenc: Ön nem az egykötetes szerzők közé tartozik. Eddig három önálló könyve jelent meg a TINTA Könyvkiadónál: Virágnak mondod, pedig nem az… (2002), Hasonlatszótár (2017), A sas egyedül repül (2017), s a kiadó igazgatójával, Kiss Gáborral közösen szerkesztették a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiáját és a Jókai-enciklopédiát (2020). A Szólásbúvárlatok címet viselő legújabb munkája a magyar szókincs laikusok számára kevésbé ismert területét, a régies, elavult vagy népies szólásokat és közmondásokat, illetve művelődéstörténeti hátterüket mutatja be 50 fejezetben. Hogyan áll össze egy ilyen gyűjtemény?

Balázsi József Attila: Sajnos, magától nem áll össze: össze kell állítani, meg kell szerkeszteni. Minden nyelv szókincse kimeríthetetlen, a szerző-szerkesztő ízlésétől függ, hogyan, milyen szempontok szerint válogat belőle. A szólások, közmondások bemutatásakor többnyire a tematikus elrendezés a szokásos. De erre is kétféle megoldás kínálkozik. Szemezgethetek aszerint, hogy milyen jelentéstartományból származik egy-egy kifejezés. Például a vadászat területéről valók a következők: kínlódik, mint a fába szorult féreg, kiveti a hálóját vkire, bottal üthetik a nyomát. Lehet a rendezés szempontja az is, hogy mit óhajtok kifejezni. Mondjuk az öregséget. A férfi lehet vén szivar, mindkét nembeli személy múmia, s aki öregkorában már nehezen képez bizonyos hangokat, az a hamut is mamunak mondja.

Balázsi József Attila két újonnan megjelent szótárával

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 349–350. oldal.

Ez az angol szó nyelvünknek búvópatakszerű jelenségei közé tartozik: hol megjelenik rövid időre, hol alámerül, s évtizedekre elvész a szem elől. Pillanatnyilag harmadik virágzását, második reneszánszát éli nyelvünkben. Első felbukkanása idején egy hajdan sokat emlegetett angol alkotmánytörténeti fogalmat jelölt. Németh László 1795-ben az angol országgyűlési képviselők számára előírott négy hűségeskü között sorolta fel „a’ vallás tételről (The Teft) mellyben magokat Proteſztánſzoknak lenni bizonyítják” (Az európai nevezetessebb országoknak rövid leírása, 258). Lassú István 1827-ben már többet mondott: „A’ Teszt, ez egy 1673-ik esztendei törvényhozás által behozott új eskü-vés... Teszt nevét, melly magyar nyelven próba követ jelent, onnan kapta, mivel ez eszközül szolgál a’ Katholikusok megesmérésére” (Nagy Británnia’... leirása, 75). Ugyanő még részletesebben írt erről hét évvel később a Közhasznú Esmeretek Tárában (XI. 533): „A’ parlament... 1673 uj esküt vitt be, mellyet mind azoknak, kik közönséges hivatalra lépni akartak le kellett tenniek ’s mellyben többek közt arra esküdt az uj tisztviselő, hogy a transsubstantiatiot az urvacsorában nem hiszi ’s a’ szentek tisztelését tagadja. Innen ez eskü Testnek, azaz, próbakőnek neveztetett, mivel a’ Katholikusok megesmérésére szolgált.”

A katolikusok angliai emancipációja (1829) után az egykorú magyar forrásokban test-acta, testeskű, test-esküvés, testhit, test-törvény összetételekben élő test szó politikai vonatkozásban elvesztette időszerűségét, s nálunk is a történelmi szakmonográfiák és lexikonok lapjaira szorult vissza. A negyvenes évek Angliát járt magyar utazói már meg sem említik úti beszámolóikban, a szó eltűnt nyelvünkből.

A teszt szó új élete nyelvünkben akkor kezdődött, amikor, a XX. század elején, részben amerikai hatásra, új lélektani módszerekkel kezdtek kísérletezni az emberi képességek mérésében. Európában elsőnek a francia Alfréd Binet és Théodore Simon végeztek rendszeres, tesztnek nevezett vizsgálatokat azon célból, hogy a fogyatékos képességű gyermekeket kiválasszák a normálisak közül. A vizsgálati módszert, s vele a szót, Magyarországon Binet, Simon és William Stern tanítványai, követői vezették be. Berkovits Renée Nagyváradon 1913. április 11-én tartott, A gyermeki intelligencia vizsgálata c. előadásában (megjelent A Gyermek c. folyóirat VII. évf. 393–410) használhatta elsőnek a szót. „A kérdéseket, melyeket vizsgálati célra összeállítottunk teszt-nek nevezzük (angolból)” (uo. 400). A rákövetkező évben Éltes Mátyás A gyermeki intelligencia vizsgálata c. könyvének 35. lapján ezt írta: „A franciák és a németek a kérdések megjelölésére az angol tests szót használják; én a magyar nyelvben próbáknak nevezem azokat. Nagy László is így nevezi.” Éltes könyve recenziójában Molnár Oszkár a test szót amerikai eredetűnek nevezte (Magyar Pedagógia 23: 584).

„A szilárd akarat - hatalom, de csak akkor, ha egyszersmind józan is, és a lehetőségek körében maradva legyőzhetetlen akadályok ellen nem fecsérli el.” (Eötvös József)

Nem mindennap használt szó az állhatatosság. Lassan értelmező szótár kell jelentésének megfejtéséhez. Kifogyott, eltűnt, ritkán lehet találkozni vele. Ma fölgyorsult a tempó, minden mozgásban van. Ha nem megy, hagyd ott, dobd el, vegyél másikat, ne törődj vele, válj el tőle. A hírközlési eszközök át vannak itatva olyan reklámszövegekkel, amelyek tudat alatt azt az üzenetet juttatják az elménkbe, hogy szinte bármit megszerezhetünk minimális erőfeszítéssel, és némi pénzzel. Az újságok hemzsegnek az olyan történetektől, amelyek egy csapásra sikeressé lett emberekről és olyan csodagyerekekből lett vállalkozókról szólnak, akik alighogy kiléptek az iskolapadból, máris milliókat keresnek. Egyszer használatos világban rohanunk. Nem divat sem a kitartás, sem az állhatatosság, sem az életen át tartó hűség. Milyen odaadóan esengett még Csokonai Vitéz Mihály:

„Nekem addig vígan élni nem lehet, ha szinte kívülről mutatom is más előtt, de szívem, belülről csak az én Juliskámnak szívével vidulhat meg. Légy, Kincsecském! mindvégig állhatatos, én szavamnak ura lészek. Köszönt téged ezer csókkal a te hív V(itéze)d”.

Magyar szótárak IV. Kiss Gábor rovata

Ma is fülembe csengenek nagymamám palócosan kiejtett szavai: Gáborkám, húzd be a sarampót! Ami nem jelentett mást, mint hogy csukjam be a kis kertkaput. A piciny nógrádi faluban, Cserháthalápon közel fél évszázada nagyszüleim az ablakfüggönyt firhangnak nevezték, az ember combját boncnak, a kerítést pedig garádnak. Mint városi gyermek ezeken ugyanúgy elcsodálkoztam, mit amikor a szakajtó és a mángorló szavakat hallottam. Ma már tudom, hogy ezek tájszavak, ugyanúgy, mint a miskolci születésű feleségemtől tanult makuka és troszka szavak. Míg a makuka a pirított napraforgómag (pestiesen a szotyi, szotyola), a troszka nem más, mint a vörös kohósalak, melyet utcák burkolására is használnak. Hogy ezek a miskolci emberek számára ma is élő és használt szavak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem is olyan rég, egy ingatlan adatlapján találkoztam a következő kérdéssel: Az utca burkolata, amelyben az ingatlan található: föld, troszka, beton vagy aszfalt?

A nyelvvel tudatosan foglalkozókat mindig is érdekelték a tájszavak, a nép nyelvének különleges elemei. Már évszázadokkal ezelőtt felismerték, hogy a magyar nyelvterület nyelvében is tájegységekre tagolható. Az egyes tájaknak megvannak a maguk saját szavai és sajátos hangjai. Vajon miért alakulhatott ki pl. egy-egy gyógynövénynek akár tucatnál is több neve a magyar nyelvterületen? Hiszen a teának is gyakran használt kamillának így lehet a neve vidékenként más és más: székfű, székvirág, katóka, kenyérmorzsa, marmancs, mesterfű, piripara, szüzekanyja, mátrafű, pipitér, teaburján. Egyes vélekedések szerint a szókincsbeli nyelvi sokszínűséget elősegítette, hogy a gyógynövényeket sosem vitték országos vásárokra, elég volt, ha egy-egy kisebb tájegységben nevezték azonosan az adott növényt.

kamilla, más néven székfű, székvirág, katóka, kenyérmorzsa, marmancs, mesterfű, piripara, szüzekanyja, mátrafű, pipitér, teaburján

Magyar szótárak III. Kiss Gábor rovata

Ismerősen csengenek Madách Az ember tragédiája című művéből a fenti szavak, illetve az alábbi sorok: Mondd, mit hiszesz, a homousiont, / Vagy homoiusiont? No, de pontosan mit is jelentenek? Legkönnyebben az idegen szavak szótárából tudhatjuk meg a választ. A legismertebb ezek közül a „Bakos”. Legelőször az 1950-es évek végén jelent meg, hogy aztán megkezdje több mint fél évszázados karrierjét, hiszen az Akadémiai Kiadó mind a mai napig (1994-től jelentősen átdolgozva) piacon tartja. Bakos Ferenc szótára szerint: homousion: egylényegű, azaz a katolikus egyház e kifejezéssel jelölte az ariánusok elleni vitájában azt, hogy Jézus egylényegű az Atyával; homoiusion: hasonló lényegű, az ariánusok kifejezése annak megjelölésére, hogy Jézus nem isten, csak istenhez hasonló személy.

Mondd, mit hiszesz, a homousiont, / Vagy homoiusiont?

Természetesen, mint a legtöbb ma kapható szótárnak, Bakos Ferenc szótárának is számtalan előzménye van. Talán a legrégibb Kunoss Endre 1835-ös, Gyalulat című könyve, melynek céljáról alcíme jól eligazít: Megmagyarosított jegyzéke azon idegen szavaknak, melyek különféle nyelvekbűl kölcsönöztetvén, a magyar beszédben és írásban korcsosítva vagy eredetiképp használtatnak. Látjuk, hogy magyarosító szándék is vezette a szerzőt. A 20. században aztán valóságos reneszánsza volt a magyarító jellegű idegen szavak szótárainak. Számosan, Tolnai Vilmos, Radó Antal, Horovitz Jenő, Prém József és Kelemen Béla is jelentetett meg ilyen gyűjteményt.

A napokban került a boltokba a Tinta Könyvkiadó Mit jelent? – Diákszótár című kötetének utánnyomása. Ez alkalomból Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője a szerzővel, Daniss Győzővel beszélgetett.

– A cím mintegy „rákérdez” az alcímre: Nyakhegedű, göreb, ösztöke… Mik is ezek?

– Kicsit rövidebben, mint ahogy a szótárban van: a nyakhegedű a nyakat övező kalodaféle fenyítő és főképp embermegalázó eszköz. A göreb a kémiaszertárak nagyjában gömb alakú üvegeszköze, amiből lefelé hajló cső ágazik ki. Az ösztöke pedig olyan vasvégű bot, amivel a szántó parasztember az ekevasat sártól-rögtől tisztogatja, és amivel gyorsabb haladásra „ösztökélheti” ekevonó ökreit.

Göreb

Forrás: Kincses Kalendáriom, 1932., 194-200. oldal. Arcanum adatbázis

Előző bejegyzésünk folytatásaként újabb 27 szólásmondás eredetét olvashatjátok:

# Köpenyeget forgat vagy fordít egyet a köpenyegén: az, aki meggyőződésében, elveiben állhatatlan, s nézeteit könnyűszerrel változtatja. A köpönyegforgató emberről vett szólásmód elég régi a mi nyelvünkben. Már Káldi György használja 1631-ben, és utána nagyon sokan. A szólás eredetét kutatók nagyjából megegyeznek abban, hogy a német nyelv a forrása. Tolnai Vilmos szerint a németek már a XII. században használták. Nem is a mai köpenyegre kell gondolnunk ennél a kifejezésnél. Az a köpenyeg ti., mely a szél járása szerint forgatható, csak egy négyszögletes posztódarab volt, mely a testnek csak egyik oldalát védte, s ha a szél a másik oldalról fújt, fordítani kellett rajta. Azért mondja a német: Den Mantel kehren, nachdem der Wind geht. Ez aztán irodalmi úton elég régen, valószínűleg a reformáció korában átkerült mihozzánk.

# Körmére ég a dolog: nagyon sietős, sürgős a dolga. E kifejezés eredeteként a régi szerzetesi élet egyik mozzanata jelenik meg előttünk. Ha sötétben olvastak a régiek, különösen a barátok a hajnali misén, apró viaszgyertyát ragasztottak a körmükre. Természetesen sietniük kellett a kiszabott imádság elolvasásával, mert különben körmükre égett a gyertya.

# Köti az ebet a karóhoz: szólásban, mely azt jelenti, hogy valaki nagyon erősen ígér valamit, igen fogadkozik, hogy így lesz, úgy lesz, a falusi ember életének egy gyakori jelenete rögződött meg. A falusi házőrző kutya rendesen nem szívesen látja az idegent, és ez csak a házbeliek védelme alatt mer beljebb kerülni. Gyakran csak úgy tudják az idegent a vadabb kutya támadásától megvédeni, hogy a kutyát lánccal, szíjjal vagy kötéllel odakötik az óljához vagy a sövény karójához, s biztatják is a jövevényt, hogy csak jöjjön bátran, mert úgy megkötik a kutyát, hogy nem eshetik tőle bántódása. Innen van a szóláshoz kapcsolódó ígéret és fogadkozás jelentése. Néha aztán a kutya elszabadul vagy meg se volt kötve, innen a kifejezés gúnyos éle, hogy ugyancsak köti az ebet a karóhoz, de majd elválik, mi lesz belőle, megtartja-e a szavát?