Régi magyar szólások I.

Huszonnyolc archaikus szólás és közmondás eredete

Forrás: Kincses Kalendáriom, 1932., 194-200. oldal. Arcanum adatbázis

Művelt embernek beszéde és írása, éppúgy, mint a nép fiáé, tele van olyan kifejezésekkel, fordulatokkal, melyeket nem kell szó szerint érteni; leggyakrabban átvitt értelmű vagy képes kifejezések; a valóban használt szavakhoz egy mélyebb, rejtettebb értelem fűződik; rendesen régmúlt esetek, dolgok emlékét őrzik elszigetelve; aki használja és aki hallja, egyaránt és egyértelműen azonnal megérti, és mégsem tudná megmondani, honnan ered a kifejezés, s miféle elszigetelt emlék rejtőzik benne. A nyelvtudósok, a művelődéstörténeti ismeretek és sok mindenféle egyéb ismeret segedelmével is, gyakran csak nehezen tudják kihámozni a kifejezés származását és eredetét.

Ezek azok a kifejezések és fordulatok, melyeket – az irodalmakból és történelemből könnyen föltáruló szállóigékkel párhuzamosan – igen gyakran használunk, és melyeket a nyelvtudomány és a stilisztika szólásoknak nevez. A nyelvnek és beszédnek ezeket az elemeit, jobban mondva mindenféle változataikat, nevezik azonban különféle egyéb nevekkel is. Ilyen elnevezések még: közmondás, példabeszéd, szólásmód, közszólás, szólásmondás, szójárás.

Az ilyen szólásoknak egy-egy nyelvben, így a magyarban is, se szeri, se száma. Majdnem mind az illető nyelv egyéni alkotásai, egyik nyelvből a másikba csak ritkán mennek át. A magyar közmondás- és szólásgyűjteményeknek száma majdnem negyvenre rúg. E szólások eredetének, származásának kutatásával és magyarázatával sokat foglalkoztak tudósaink. Elméletüket és a rájuk vonatkozó gyűjtés történetét Tolnai Vilmos írta meg 1910-ben, akadémiai székfoglalójában. Az egyes szólások magyarázatával Kertész Manó foglalkozott Szólásmondások c. könyvében (1922), mely – eredetük szerint művelődéstörténeti csoportokra osztva őket – mintegy ezer ilyen szólásnak származását tárgyalja. Sorra veszi a halászat és vadászat, a paraszti élet, a konyha, a népszokások, a boszorkányság, egyéb néphit, a vitézi élet, a céhek, az ipar, a kereskedés és a vámok, a pénz és mérték, a rovás és számvetés, a kártya, a kocka és más szerencsejáték, az igazságszolgáltatás és egyéb emlékek köréből eredő szólásokat. Újabb kitűnő kiegészítésül, részben helyesbítésül szolgál ehhez Csefkó Gyulának nagy tudományosságról és éles elméről tanúskodó, Szállóigék, szólásmódok c. könyve (1930).

Szólásmódok eredete és magyarázata

Az alábbiakban e kitűnő források alapján adjuk néhány ilyen szólásunknak magyarázatát és származásuknak érdekes történetét.

# Ágrólszakadt: annyi, mint élhetetlen szegény ember, összefügg az akasztófáról szakadt kifejezéssel, amely olyan embert jelentett a régi világban, aki – bár annak rendje-módja szerint fölakasztották – elevenen esett le az akasztófáról, talán mert a kötél elszakadt, s azért megkegyelmeztek az életének; de az országból kiutasították, földönfutóvá lett.

# Agyafúrt: eszelős, bolond, együgyű, de másik jelentése az is, hogy: ravasz. Eredetét az orvostudomány története magyarázza meg. A koponyalékelés, a trepanáció a koponyának, az agyüregnek megfúrása. A középkorban a legkülönfélébb betegségek ellen alkalmazták a koponyalékelést, így az elmebetegeket is trepanációval próbálták gyógyítani.

https://static.femina.hu/egeszseg/orvosi_kezelesek_a_multbol/koponyalekeles.jpg

# Agyoncsigáz: testileg-lelkileg elfáraszt. E kifejezés a kínvallatás emlékét őrzi, melynek egyik formája a csigán való vallatás, csigázás volt. A vádlott két kezét hátrakötötték, a zsinegbe horgot akasztottak, s a horog kötelét a mennyezetbe erősített csigán át a padlón álló motollára csavarták. A motolla forgatásával kifeszített zsineg a vádlottat kezénél fogva a levegőbe emelte. A test súlya karjait a vállcsuklóban kifordította, s ebben a borzasztó helyzetben kellett a szerencsétlennek a bíró kérdéseire felelni.

https://i1.wp.com/www.cinegore.net/wp-content/uploads/2020/04/M397099_Garrucha-or-strappado-method-of-torture-under-the-Inquisition.jpg?resize=512%2C411

# Akasztófa címere: gyalázó kifejezés. Eredete a legősibb halálos büntetésmód, az akasztás. A felakasztottat elrettentő például jó ideig függeni hagyták, s a szélben ide-oda himbálódzó akasztott ember képe a forrása ennek a szólásnak, valamint annak is: akasztófa virága.

# Aranyhegyeket ígér: annyit jelent, mint hangzatos, de tényleg teljesíthetetlen, üres ígéreteket tenni. Simai Ödön azok közé a szólások közé sorolja, melyeket Kazinczy Ferenc nyelvújító törekvései terjesztettek el, mégpedig ez esetben a német nyelvből való átvételként. Tény azonban ezzel szemben az, hogy ennek a szólásnak igen nagy kelete volt már jóval Kazinczy előtt, a XVII–XVIII. század irodalmi nyelvében, s így elterjesztésében semmi szerepe sem volt Kazinczynak. Az erre nézve összegyűjtött adatok szerint ez a szólás már régen valóságos közhely volt, és latinos műveltségű őseinknek egyáltalában nem kellett érte német forráshoz fordulniuk, hiszen a német kifejezés is a latinból származott. Megvolt a középkori latinságban, sőt az ókori latin klasszikusoknál, Sallustiusnál, Terentiusnál és Plautusnál is.

# Azt se mondta, befellegzett: ezt arról mondják, aki szó nélkül, búcsúzatlan távozott el valahonnan. Származását Csefkó Gyula a népies búcsúzkodás udvariassági formáival igyekszik magyarázni. Mikor a magyar asszony sokáig elidőzik valahol, hazakészülődését különféle társalgási fordulatokkal jelentgeti. Néha az idő múlását, néha meg az időjárást emlegeti. Ezek közül való ez is: Megyek, mert már beborult, befellegzett. Legalább ennyit meg kell tenni az illedelem kedvéért, ha már menni akar. Ha még ezt se mondja, akkor méltán megróhatják ilyenformán: Még azt se mondta, hogy befellegzett. Ez az alak lett általánossá szólásunkban.

# Bottal ütheti a nyomát: hiába üldöz valakit, el nem érheti, mert már elmenekült előle. Ez a kifejezés a vadászéletből ered. A hajtók szokták bottal verni az avart, a bokrot, hogy a vadat felzavarják és a puskacső elé hajtsák, ők is csak bottal ütik a nyomát a vadnak.

# Cserben hagyni: valakit olyan körülmények közé csalni s ott hagyni, melyek vesztét vagy kárát okozzák. Ez a szólás a tímármesterséggel függ össze. Az állati bőrük kikészítésének egyik legfontosabb részlete a kicserzés. A nyers állatbőröket nagy edénybe, cseres gödörbe rakják, cserfakéregnek levébe, hol 2–3 hónapig áll. Akkor azután kiszedik; a mély gödörből, a sűrű léből egyik-másik állatbőrt ki sem lehet húzni, egyet-egyet esetleg bennfelednek, vagyis a cserben hagyják.

# Dugába dől: valamely szándékunk vagy tervünk, melyhez nagy reménységet fűztünk, nem sikerül. A szólás a kádármesterségből ered, és a hordó dongái, dugái összedőlésének szemlélete szülte. Régente, mikor még a boroshordókat is faabronccsal kötötték, a dugába dőlés igen gyakori dolog lehetett.

https://images.unsplash.com/photo-1518035990626-b179c58a8643?ixlib=rb-1.2.1&ixid=MnwxMjA3fDB8MHxwaG90by1wYWdlfHx8fGVufDB8fHx8&auto=format&fit=crop&w=1170&q=80

# Egy gyékényen árulnak: azok, akik egy véleményen vannak, vagy egyforma természetűek, vagy akik pajtások a rosszban, cimborák. Ez a szólás a régi vásárok szokásaiból, az ún. földönárulók életéből ered. A vásári kereskedők áruikat régente ponyvára vagy gyékényre rakták s rakják részben még ma is. Akik társak az ilyen szegényes kenyérkeresetben, természetesen egy gyékényen árulnak.

# Egy követ fújni: titkon egyetérteni, összeesküdni. Abból a nemzetközi babonából ered, hogy a kígyók, mikor tavasszal párzás idején összebújva sziszegnek, szájukból tajtékot fújnak; a tajték megkeményedve, kővé válik. Ez az a csoda erejű kígyókő, mellyel különféle betegségeket gyógyítanak. Innen van az, hogy az olyan emberekről, akik alattomban valamiről tanácskoznak, azt mondják: fújják a követ.

# Elhordja az irháját: elszalad, elmenekül. Ez a tréfás kifejezés, mely rokon a félti a bőrét szólással, a vadászok nyelvéből való, kik a hajtókörből kimenekülő rókára szokták alkalmazni.

https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/g_menu/gainsborough/foxs.jpg

# Nincs sütnivalója: elment vagy nincs esze. A kenyérsütés mesterségére emlékeztető szólás. Sütnivalónak a savanyító kovászt, az élesztőt, a kenyér kelesztőjét nevezték a régiek. Nyilvánvaló, hogy akinek nincs vagy elfogyott a sütnivalója, nem süthet kenyeret, akinek nincs elegendő esze, nem tudja elvégezni, amit rábíztak.

# Elveti a sulykot: nagyot mond, füllent. Ez a szólás valami régi magyar mulatságnak, sulyokkal való dobálódzásnak emlékét őrzi, melyben egyik-másik játszó túlságosan messze dobta a sulykot. Ez a játék még a XVIII. században eleven szokás lehetett, mert akkori íróink emlegetik, mint reális szemléletet.

# Ember a gáton: kitesz magáért, megállja a helyét. Ebben a szólásunkban a hadi utak gáttal, sánccal, árokkal való elzárásának nyelvi nyomát találjuk meg, mert benne a gáton való védekezésnek kifejezése maradt ránk.

# Érti a csíziót: jól ért valamihez, ügyes, talpraesett ember. Csízió a kalendárium legrégibb formájának neve, olaszos kiejtéssel. Cisio, circumcisio: Krisztus felavatása; ennek ünnepe, a mai Újév, mellyel a naptári év kezdődik. A csízió а XVIII. századtól kezdve általánosan elterjedt kedves olvasmánya volt a népnek. Tele volt tudományoskodó tartalommal (csillagászat, dietetika, egészségtan, egy kis népies orvostudomány stb.), melyben az egyszerűbb ember természetesem nehezem igazodott; nagy dolog lehetett, ha valakiről azt tartották a faluban, hogy érti a csíziót.

# Fabatkát sem ér: teljesen értéktelen. Ebben a szólásunkban egy nagyon régi kicsi magyar pénz nevével találkozunk. A babkát vagy batkát II. Lajos királyunk verette először, tehát még a mohácsi veszedelem (1526) előtt. Ez volt mindeddig a legkisebb értékű a magyar pénzek között, mert már 1548-ban három darab sem ért belőle egy krajcárt. Már akkor a csekélység és értéktelenség jelölésére szolgált. Fabatka sohasem volt, csak az értéktelenség nyomatékosabb kifejezésére szolgál.

https://wikiszotar.hu/images/d/d2/Fabatka.jpg

# Faképnél hagy: azzal tesszük, akitől szó nélkül, búcsúzatlanul távozunk. Ez a kifejezés sokszor fordul elő régibb és újabb irodalmunkban is. Tolnai Vilmos a szólás keletkezésének idejét a reformáció korába tette, mikor a nép kezdett nem bízni a szent képek, feszületek erejében. Csefkó Gyula igen elmés és rendkívül nagy utánjárásról tanúskodó fejtegetésében a fakép, kapufélfa stb. egész szó- és szólásrokonságát belevonva vizsgálódásaiba, az országszerte dívó, sőt a rokon népeknél is előforduló emberformájú kapufélfák kapubálványával, emberi felső testet vagy fejet ábrázoló kapuszobrával hozza kapcsolatba e szólásmódot. A kapufánál vagy a faképnél szokott beszélgetni a gazda ismerőseivel, vagy távozó vendégeivel. Ha ezek búcsúvétlenül mennek onnan tovább, akkor méltán mondhatjuk róluk, hogy otthagyták a faképnél. A leány is ott várakozik esténkint az udvarlójára; ha azonban ez másfelé csapja a szelet, akkor hiába várja a kapuban, a kapufánál az elhagyott kedves, mert a hűtlen legény faképnél hagyta.

# Fején találja a szöget: eltalál valamit, talpraesett választ ad a fogas kérdésre. Ez nem régi szólás nálunk, hanem újabb német jövevény. A céltáblára való lövöldözés kifejezései közül való. A szög a céltábla feketéje, hüvelyben nyugvó kis pecek, mely, ha eltalálják, kirúgja a céltábla mögött levő mutatót.

# Felönt a garatra: kelleténél több bort iszik. E kifejezés a molnárok nyelvéből, a gabonaőrlés szótárából ered. A megőrlendő gabonát egy alul-fölül nyílt és lefelé szűkülő faszekrénybe, a garatba töltik, onnan a malomkövek közé jut. Az őrlésnek ez a mozzanata szinte kínálkozik arra, hogy kifejezését tréfásan használjuk, olyan emberről szólván, aki kelleténél többet szed be a jóból.

# Hátrakötni a sarkát valakinek: tréfás mondás, akit ezzel megfenyegetünk, az nagyon jól tudja, hogy nem éri őt komoly veszedelem. Ez azonban csak ma van így. Mert ennek a szólásnak a származását voltaképpen a régi kínzó vallatás eljárásai között kell keresnünk. Heltai Gáspár, a XVI. század második felében dolgozó rendkívül szorgalmas és sokoldalú írónk, egyik munkájában, a Háló címűben (1570), a spanyol inkvizíció borzalmai közt ír le egy ilyen eljárást, mely szerint, akinek a derekára övezett zsinórokkal a lábszárát hátul felkötözték, annak volt hátul kötve a sarka. Szóval, ez az eljárás a csigán való kínzásnak, a felcsigázásnak egyik változata volt. Az eredeti eljárás megszűntével a szólás tartalma annyira elhomályosodott, hogy ma már pusztán csak tréfás értelemben használatos.

# Káptalan a feje: sokat tud. Ez a szólásunk voltaképpen a káptalani levéltárakra vonatkozik, melyek mint ún. hiteles helyek a mai országos vagy megyei levéltárak szerepében fontos okiratok megőrzői voltak, és így, minden fontos írás birtokában, igazán mindent tudtak.

# Kenyértörésre kerül a dolog: azt jelenti, hogy valamely viszályban elérkezett a döntés ideje. Régebben ennek a szólásnak a származását egyházi szokásból, bibliai keletű szertartásból, Krisztus utolsó vacsorájából magyarázták. Újabb vizsgálódások szerint nem ez az eredete ennek a kifejezésnek, hanem egy népies szokás, mely még ma is dívik pl. Somogy megyében. Akik a sors rendelése folytán összetartoznak, cseléd a gazdával, fiatal házaspár az öregekkel, egy kenyéren szoktak élni a szó reális értelmében. Ha valamely ok miatt felbomlik ez az életközösség, az eddig egy kenyéren élők külön kenyérre jutnak. Ha pl. a fiatalok és az öregek annyira összetűznek, hogy nem férnek meg együtt, akkor az öreg gazda vagy a háznál maradó fél elővesz egy egész kenyeret, két egyenlő részre szeli vagy töri, az egyiket átnyújtja a különválónak. Ezzel jelképezi, hogy békés együttélésük lehetetlenné vált. Ettől kezdve nem is esznek többé egy kenyeret. Idővel aztán mindegyik fél megbékél a maga kenyerén. Ilyen módon keletkezett ez az utóbbi szólás is.

https://www.thehindu.com/life-and-style/food/pp8bof/article32811860.ece/ALTERNATES/LANDSCAPE_1200/11SM-BREAKING-BREAD

# Kereket old: megugrik, megszökik. Ez a szólásunk a mozgó szekér szemléletéből való. A meredek úton lefelé haladó szekérnek megkötik a kerekét, de a lejtő aljára érve, újra megoldják; ilyenkor a szekér hirtelen nekilendül, s ez a kép jó szemléletes kifejezője a megijedt ember gyors eliramodásának.

# Kesztyűbe dudálni: talán nem nehéz feladat, s ha valakit azzal fenyegetünk meg, hogy megtanítjuk kesztyűbe dudálni, ez a mai ember szemében ártatlan, sőt nevetséges fenyegetésnek látszik, valaha azonban nem volt az. Ez a szólás, mely ma a köznyelvben, a népnyelvben és az irodalomban is eléggé használatos (Petőfinél is előfordul), csak a XVIII. század végén kezd elterjedni. Csokonainál így szerepel: megtanítlak vaskesztyűbe fütyülni. A szólásnak ez az alakja vezet rá eredetére is, mert ez a vaskesztyű bizonyára a Mária Terézia büntető rendtartása értelmében meghonosult kínvallató eljárásnak egyik eszköze volt, valószínűleg a hüvelyk- vagy körömszorító, mellyel valósággal kisrófolták a vádlottból a vallomást. A kínzott bizonyára nem némán tűrt, hanem fájdalmában jajgatott, tréfásan, cinikusan kifejezve: dudált. Evvel függ össze egy másik szólásunk is, a körömszakadtig való tagadás, mikor a konokul tagadó vádlottnak addig szorították az ujjait, míg levált róluk a köröm.

https://keresztenysegleleplezese.files.wordpress.com/2015/07/hc3bcvelykszorc3adtc3b3.png

# Kígyót, békát kiált valakire: minden rosszat ráfog. Ez a szólás a boszorkánypörökből ered, melyekben a kígyónak-békának nagy szerep jutott. A nép hite szerint a boszorkányok kígyóból-békából mérget főznek, mellyel az embereket vagy gyorsan, vagy lassú halállal el lehet pusztítani. Ez a vád éled föl ebben a kifejezésben.

# Kitették a szűrét: kitessékelték valahonnan, rövid úton elbocsátották. Eredetileg a leánykérés alkalmával kapott visszautasítást jelentette, s egy régi, Szentes vidékén még ma is élő népszokásban van a magyarázata. A házasulandó legény cifra szűrben ment leánynézőbe. A konyhában felakasztotta a szűrét, ő maga bement a szobába és beszélgetett a házbeliekkel. Mikor elment, és látta, hogy a szűr le van akasztva a szegről s künn van az eresz alatt, akkor tudta, hogy nincs mit keresnie annál a háznál.

# Kosarat kap: visszautasításban van része. E kifejezés német eredetű, s egy ősrégi szokásnak emlékét őrzi. A lovagvilágban a szerelmes ifjú áldozatkészsége bebizonyításául nem a kapun, hanem az emeletes várkastély ablakán szerette megközelíteni imádottját. Gyakran a hölgy maga is elősegítette azt oly módon, hogy kötélre erősített kosarat bocsátott le érte. Ha az ifjú udvarlása, nem volt kívánatos, akkor feneketlen kosarat bocsátottak le neki, amiből megérthette, hogy nem lelt meghallgatásra. Ez a szokás lassan úgy módosult, hogy a hölgy jelképes virágokkal díszített vagy üres feneketlen kosarat küldött kérőjének, vagy üres kosarat akasztott a nyakába. Ez némely német vidéken ma is élő népszokás. így lett e kifejezés használatos a németeknél és nemsokára nálunk magyaroknál is. Már Balassa Bálint él evvel a szólással egy 1577-i levelében.

Gyulai Ágost

A bejegyzés folytatása 27 további szólásmagyarázattal IDE KATTINTVA elérhető!

A TINTA Könyvkiadó következő szótárai foglalkoznak a szólások, közmondasok eredetével. A kiadványok kedvezményesen megrendelhetők közvetlenül a TINTA Könyvkiadótól:

Szólások, közmondások eredete
Bárdosi V.: Szólások közmondások eredete

Nincsen rózsa tövis nélkül
Bárdosi V.: Nincsen rózsa tövis nélkül

Mi a szösz?
Bárdosi V.: Mi a szösz?

Itt van a kutya elásva!
Bárdosi V.: Itt van a kutya elásva! 

Szólásbúvárlatok
Balázsi J. A.: Szólásbúvárlatok