A nyelvművelő tevékenység nagyrészt kimerül a vadhajtások lenyesegetésében, a nyelvi hibák irtogatásában. Ennek a szükségességét nem akarjuk kétségbe vonni. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ennél sokkal fontosabb a mai nyelvművelésnek az a követelménye, hogy szép és kifejező beszédmód elsajátítására kell rászoktatni az embereket. Ne csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy valami helytelen, hanem azt kell mindenekelőtt megmutatni, hogyan lehet pontos, szép, színes, változatos és kifejező szóhasználattal írni és beszélni. Nagyon általános nyelvi hiba, hogy elkoptatott, gyakran használt szavakkal élünk, vagy pedig ugyanaz a szó többször ismétlődik a mondatban vagy a szövegben közel egymás mellett. A legtöbb ember színtelen beszéde, semmitmondó szavakból felépülő írása azzal magyarázható, hogy még kis hányadát sem ismeri nyelvünk szókincsmennyiségének. Az említett hiba elkerülése könnyen lehetséges. A nyelv gazdagsága ugyanis egy-egy fogalom kifejezésére nem egy, hanem több szót is biztosít. Az ugyanazt vagy egymástól árnyalatokban eltérő értelmet kifejező szókat rokon értelmű szavaknak nevezzük. A rokon értelmű szavakban nagy gazdagsága rejlik a nyelvnek. Ennek a gazdagságnak a szemléltetésére csak annyit említünk meg, hogy Jókai száz szót gyűjtött össze a verekedés kifejezésére (pl. civakodik, dulakodik, ölre megy, hajba kap, birokra kel), egy kiváló filológusunk pedig háromezer olyan szót írt össze, amely a részeg emberre vonatkozik (pl. ittas, részeg, elázott, becsípett, benyakalt, felöntött a garatra, leitta magát a sárga földig, mélyen nézett a kancsóba).

A rokon értelmű szavak nyelvi szerepe nagyon jelentős. Lehetőséget adnak arra, hogy egyes szók ismétlődését elkerüljük. Mennyire hálásak lehetünk, hogy például nem kell állandóan a van igét használnunk, ha nem helyette más szókkal is élhetünk. Pl.:

• Kolozsvár a Szamos mellett van (fekszik).
• A dolgozatban sok hiba van (fordul elő).
• A könyvben két térkép is van (... térképet is tartalmaz).
• Ha dolga van (akad) a fővárosban, repülővel utazik oda.
• A sok rossz közt jó is van (található).

Ugyanígy egyhangú, unalmas volna a stílus, ha egy szövegben többször egymás után pl. a megy ige volna az állítmány. A rokon értelmű szavak segítségével egyszer halad, máskor robog vagy igyekszik szóval helyettesíthetjük. Pl.

• Itt megy (halad) végig a kolozsvári országút.
• Üres autók mennek (robognak) el mellettünk.
• Ellenkező irányba a város felé egy ócska szekér megy (zötyög).
• Kerékpárokon fiatal szakiskolások a közeli építkezési telepre mennek (igyekeznek).
• Nagy ritkán egy-egy új gyártmányú személyautó is elmegy (elsuhan) mellettünk.

Láthatjuk tehát, mennyi és hányféle lehetőségét nyújt nyelvünk gazdagsága ugyanannak a fogalomnak a kifejezésére. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy az ugyanarra a fogalomra vonatkozó szók közül egyik-másik használata nem minden esetben megfelelő. Vigyáznunk kell tehát arra, hogy csak megfelelő helyen használjuk a rokon értelmű szókat. Megkülönböztetésük igen szükséges kelléke a jó stílusnak. Nem mindegy tehát, hogy kívánok vagy óhajtok valamit. A kívánság ugyanis inkább megvalósítható, mint az óhaj. Nincs két szó – még ha egyet jelölnek is –, amelynek értelme, használati értéke azonos volna. Az eb és kutya egy fogalmat jelöl, de mindeniket csak a maga helyén használhatjuk. A közmondás szerint ugyan „egyik kutya, másik eb”, a két szó használati köre azonban mégsem fedi egymást. Minden szónak megvan a maga jól körülhatárolt és fel nem cserélhető használati köre. Ha felcseréljük, más és más lesz a hatása a beszédnek. Ez érthető is, hiszen minden egyes gondolati tartalomnak tulajdonképpen csak egy pontos, megfelelő hangulatú nyelvi kifejezője lehet.

Szabó Zoltán

A rokon értelmű szavak között az esetek többségében hangulati különbség van. Ez azt jelenti, hogy az ugyanarra a fogalomra vonatkozó szavak közül mindenik szó más és más hangulatot kelt, más és más érzelmet fejez ki. Ennek a megértéséhez tudnunk kell azt is, hogy a szavakat nemcsak fogalmak jelölésére használjuk, hanem a fogalmak jelölése mellett érzelmeink kifejezésére is. Ha például macskát vagy cicát mondok, ugyanarra az állatra gondolok, mégis különbség van a két szó között. A cica szóban érzelem is kifejeződik, az ti., hogy azt az állatot kedvelem. A macska ehhez viszonyítva semleges szó, nincs érzelmi velejárója. Ezt igazolja a gyermek és a kölyök szó is. Mindkettő egyet jelent ugyan, de az egyikben az is kifejeződik, hogy nem tetszik. A kis, kicsiny, piciny, pici rokon értelmű melléknevek az ünnepélyességnek, a közömbösségnek, a kedveskedésnek, a kedélyességnek, vagyis a hangulatoknak sokféle változatát képviseli. Ugyanezt tapasztaljuk a buta szinonimái között is. A balga, oktondi, együgyű, süsü, bamba, félkegyelmű mellett a butus, butu, butucska gyöngéd, elnéző. A többiek sértők, ridegek.

A rokon értelmű szók tehát mindenekelőtt az érzelmi telítettség különböző fokait képviselik, mivel különféle érzelmeket fejeznek ki, különböző hangulatot keltenek. A szóhangulat tehát olyan nyelvi tényező, amellyel még a mindennapi beszédben is számolnunk kell. Beszédünk és írásunk élénkítésének, hatásossága fokozásának az eszköze. A színtelen, szürke, elkoptatott szavak a mondanivaló hatásosságát tompítják, az olvasót, a hallgatóságot nem mozgatják meg. Alaposan megválogatott, megfelelő helyen felhasznált, érzelmekre is hatni tudó szavak inkább figyelmet keltenek, lekötik, meggondolkoztatják az olvasót, inkább magukkal ragadják a hallgatóságot.

A szó érzelmet kifejező lehetőségeit a legalaposabban és legmesteribb módon a költők aknázzak ki. A költő a szó hangulati értékét jól ismeri, művének hatását ezzel különösen igyekszik fokozni. Kerüli a szürke, a közömbös hangulatú szókat. Arra törekszik, hogy a hétköznapinál hatásosabb, emelkedettebb hangulatú, érzelmi telítettségű nyelven szóljon az olvasóhoz.

A rokon értelmű szavak finom árnyalati különbségük, hangulati tartalmuk, érzelmi telítettségük szerint gazdag, változatos szóhasználatra adnak lehetőséget. Ha jól ismerjük nyelvünknek ezt a kincsestárát, akkor mindig, mindenre találunk megfelelő árnyalatú rokon értelmű szót. Vigyáznunk kell természetesen arra is, nehogy a színes, változatos beszédmódra való törekvésben túlságosan „díszes” mondatok szülessenek meg. Óvakodjunk tehát a cifra szóhasználattól, a „virágos” stílustól. Egyszerű, de kifejező és tetszetős beszed és írás a követelmény. Ezt kell elsajátítanunk.

Ezek a megjegyzések meggyőzhetnek arról, hogy a rokon értelmű szavak minél alaposabb ismerete és felhasználása a tetszetős, pontos közlésre kitűnő lehetőséget nyújtanak. A rokon értelmű szavak megléte, a köztük levő árnyalati különbség közismert tény. Mégsem árt felhívni rá időnként a figyelmet. Az itt közölt néhány példa természetesen elégtelen arra, hogy valakinek is gazdagítsa a szókincsét. Ehhez hosszú, rendszeres, célratörő tevékenység szükséges. Milyen gyakorlati tanácsokat adhatunk ehhez? Mindenekelőtt azt, hogy az irodalmi művek olvasásakor igyekezzék ki-ki minél több új, még nem hallott vagy legalábbis nem használt szót, kifejezést ellesni és ezeket felhasználni. Tartsuk állandóan szem előtt azt a követelményt, hogy igyekezzünk változatosan és pontosan kifejezni mondanivalónkat. Válogassunk, mert van miből! Fogadjuk el tanácsként azt az elvet is, hogy meggondolás nélkül soha egy szót se vegyünk nyelvünkre. Csak értelmének és stiláris értékének alapos mérlegelése után szőjük bele beszédünkbe!

Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a legszámottevőbb segítséget egy szinonimaszótár (a rokon értelmű szavak szótára) jelentené. (Írta Szabó Zoltán 1956-ban!) Nagy kár, hogy ilyen szótárunk nincs. Póra Ferencnek a Magyar rokonértelmű szavak és szólások című kézikönyve alig található meg, és több tekintetben is kifogásolni lehet e művet (a finomabb árnyalatokra nemigen van tekintettel). Bizonyos mértékig el is avult, bár a maga nemében megjelenésekor (1907) nem volt jelentéktelen alkotás.

Nagyon időszerű és nagy hiányt pótló volna egy ilyen szótár. Reméljük, a magyar nyelvtudomány nem sokáig lesz adós vele, és viszonylag rövid idő múlva gazdag anyagú szótárt ad majd az olvasóközönség kezébe.

Szabó Zoltán,
a Bolyai Egyetem nyelvtudományi tanszékének tanársegéde