Az embereket a nyelvészetből leginkább két terület érdekli, ezek közül az egyik a nevek világa, a másik pedig a szavak eredete. Hiszen ki ne gondolkodott volna már azon, hogy saját neve honnan ered, van-e a nevének valamiféle titkos, ősi jelentése? Ugyanúgy mindnyájunkban sokszor felvetődik egy-egy szó kapcsán, vajon honnan is eredhet ez a szó, mi az etimológiája, összefüggésben van-e egy hasonló hangzású másik szóval.

A nyelvész elődök már a XVI. századtól keresik a magyarral rokon nyelveket. Ezek a kutatások a reformáció korában egybeestek a nemzeti nyelv felé fordulással. A szótárkészítő és zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert latinul írt magyar nyelvtanában 1610-ben tétován még ezt írja: „Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy milyen eredetre vezethető vissza a magyar nyelv, avagy milyen nyelvekkel van rokonsága, bevallom, nem tudom." Gondolatban átugorva vagy három és fél évszázadot, közben elhagyva Motorkocsi Fóris Ferenc XVII. század végi délibábos szóeredeztetéseit, miszerint Koppenhága tulajdonképpen Kappanhágó, Stockholm pedig Istókhalma, majd magunk mögött hagyva a XIX. század végén zajló (szigorúan nyelvészeti) ugor-török háborút, József Attila a költő érzékenységével így válaszol a feltett kérdésre: „Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi – ázsiai és európai. Mi is ősiek és modernek vagyunk, európai magyarok.”

Az Etimológiai szótár mostani szintézise előtt a magyar nyelvnek pontosan három és fél szóeredeztető szótára jelent meg. A töredék szám arra utal, hogy a két világháború között Trianon szellemi-gazdasági visszaesést okozó világában Moloch János és Gombocz Zoltán szerkesztésében a vékony füzetenként megjelent etimológiai szótár két évtized alatt is csak a G betűig jutott el, és torzóban maradt. 1941-ben hagyta el a nyomdát Bárczi Géza 351 oldalas, a maga korában igen népszerű kis Szófejtő szótára. A két utolsó nagy összefoglalás Benkő Loránd nevéhez fűződik: az 1978 és 1988 között három kötetben megjelenő Történeti Etimológia Szótár, majd tíz évvel később ennek felújított és rövidített német nyelvű kiadása.

Az írás eredeti megjelenési helye: Élet és Tudomány, 59. évfolyam, 2004/36: 1135.

A kommunikáció manapság általános társadalmi érdeklődés tárgya, s mint szakág a legnépszerűbbek között áll az egyetemi és főiskolai oktatásban (hazánkban a 2004. évi felvételikre jelentkezők között a harmadik leggyakrabban választott szak volt) - nem csoda hát, hogy egyre több szakkönyv és népszerűsítő kiadvány jelenik meg róla. E vonatkozásban a magyar könyvkiadás egy trendet követ, amely Amerikában és a nyugat-európai országokban már az 1980-as években megkezdődött. E korszakban tűnt fel Deborah Tannen, a Miért értjük félre egymást? című kötet szerzője is, aki eredetileg nyelvész, s témája a szociolingvisztika, ezen belül is a nemekre jellemző kommunikációs stílus, illetve a hatalomgyakorlással összefüggő nyelvi és konverzációs formák kérdése. Számos népszerűsítő könyvet írt, ezek tették igazán ismertté az angolszász országok közvéleményében.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, XIX. évfolyam 1-2. szám, 2013. március, 113-117. oldal.

A Tinta Könyvkiadó egyik legújabb szótára, a Magyar ellentétszótár A magyar nyelv kézikönyvei sorozat huszonkettedik darabjaként jelent meg. E sorozat több más kötetéhez hasonlóan a belső címoldallal szemközt mottót – jelen esetben egy Petőfi-vers sorait – olvashatunk. A sorok:

„Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel”

– mintegy illusztrálják azt a tárgykört, melynek a szótár szerkesztői könyvüket szentelték: az ellentéteket. Hiszen a négy sorban összesen hat ellentétpár található: a szűkebb értelemben vett ellentétet a mögöttem – előttem, a múlt – jövő, míg az az – ezt névmási pár és a messze – közel határozók az ún. prototipikus ellentétet képviselik, ezek mind szerepelnek e kötetben is. Tágabb értelmű ellentét vagy inkább szembeállítás fejeződik ki a kék és zöld, illetve az erdőség és a vetés szópárokban, melyek az ellentétkategória perifériáján helyezkednek el, s ezért szótárunkban nem találkozunk velük.

Temesi Viola: Magyar ellentétszótár – Ellentétes jelentésű szavak szótára

A nyelvről és a szó helyéről a nyelvben

A nyelv különös helyet foglal el az emberiség és az egyes egyén életében. Abban majdnem mindenki egyetért, hogy a nyelv az emberiség legnagyobb „találmánya”. Eredete homályba vész. Csak csodálkozhatunk és ámulhatunk, hogy a világ hozzávetőlegesen 4000 nyelvén ki tudjuk fejezni gondolatainkat, érzelmeinket, közölhetjük a legfrissebb tudományos felfedezéseket, és költői alkotásokban mély emberi érzéseket fogalmazhatunk meg.

Nem véletlen, hogy kiemelkedő egyéniségek csodálattal szóltak az emberi nyelvről.

Bárczi Géza (1894–1975), a XX. század talán legnagyobb magyar nyelvésze így foglalja össze az emberi nyelv fontosságát: „Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv, gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt föltétele. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az emberiség legnagyszerűbb vívmánya, melyet a mai változataiban a nemzedékek végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg.”

Idestova negyed század telt el azóta, hogy 1998-ban először jelent meg a Magyar szókincstár. Az éppen kézbeillő, vaskos kötet átütő sikert aratott. Vezette a könyveladási sikerlistákat. A TINTA Könyvkiadó főszerkesztője, Kiss Gábor a szerkesztőtársakkal együtt a legmerészebb álmaikban sem gondoltak ilyen fergeteges fogadtatásra.

Kiss Gábor a Magyar szókincstárral a kezében

Negyed század egy ember és egy könyv életében is nagy idő. Kíváncsian ütöttem fel ismét a kötetet a tizedik kiadás megjelenése alkalmából; bizsergető érzés járt át, semmit sem öregedett, aminek egyszerű oka van: az örökifjú magyar nyelv. A Magyar szókincstár egynyelvű szótár, minden egyes szava magyarul van, ha felütjük, nem egy idegen nyelvű megfelelőt keresünk, hanem a megfelelő magyar kifejezést. Mindenkivel megesik, hogy keresi a szavakat, mert nem ötlik azonnal eszébe az odaillő szó. Néha megfeledkezünk róla, de a saját nyelvünket is holtig tanuljuk mindnyájan.

A TINTA Könyvkiadó a legnagyobb magyar szótárkiadó. Piacvezető a különböző típusú magyar szótárak fejlesztésében és közreadásban. Első kiadványa, a Magyar szókincstár 24 évvel ezelőtt, 1998. november 27-én jelent meg. Mondhatjuk bátran, hogy ez a gazdag szinonimaszótár berobbant a magyar könyvpiacra. Ez volt A magyar nyelv kézikönyvei sorozatnak az első tagja, melyet az elmúlt 24 év alatt 32 vaskos és népszerű kötet követett. A nyomtatott szótárak kiadása mellett a kiadóban párhuzamosan folyt egy elektronikusan, számítógépről, mobiltelefonról elérhető online szótárrendszer fejlesztése, tervezése és építése. A kiadó munkatársai ennek a nagy szótárrendszernek a SzóTudásTár nevet adták. A SzóTudásTár online szótárrendszerbe 11 nagyszótárt emeltek be a kiadó munkatársai A magyar nyelv kézikönyvei sorozatból. Kijelenthetjük, hogy nemzetközi szinten is egyedülálló a TINTA Könyvkiadó online SzóTudásTára, hívhatjuk a magyar nyelvi szótárak szótárának. Összességében 250.000 szót tartalmaz, így ez a legnagyobb magyar szótár, amelyből megtudhatja a köz-, idegen és régies szavak pontos jelentését, eredetét. A SzóTudásTárban megtalálja a szó rokon értelmű párjait is. Az online nagyszótár felvilágosítja önt a szólásokról, közmondásokról is.

Az alábbiakban közreadjuk a SzóTudásTárat részletesen bemutató diasort.

Ismét kapható a TINTA Könyvkiadó első és máig legsikeresebb kiadványa, a Magyar szókincstár! Ennek apropóján közzétesszük blogunkon az Alkalmazott Nyelvtudomány 2002/1. számában közölt írást a kiadvány felhasználási lehetőségeiről az anyanyelvi nevelésben Bodnár Ildikó és Kegyesné Szekeres Erika tollából.

Miért, a matematikai tehetség talán nem? A zenei, a rajzolói, a színészi tehetség mindennapos? És talán valamely sporthoz vagy épp műszaki kiválósághoz nem kell különös rátermettség?

Természetes, hogy mindenki más-más dolgokban képes kifutni az igazi formáját. Megesik, hogy ugyanabban a valakiben egész sor tehetség rejtőzik, és jó esetben három-négy területen is képes rendkívülit alkotni, vagy párhuzamosan, vagy úgy, hogy élete folyamán sorra fedezi fel magában és fejleszti ki az újabb talentumokat.

A nyelvtehetség többnyire akkor kelt figyelmet, akkor tekintik rendkívülinek, ha valaki szokatlanul sok idegen nyelven ért és beszél.

Öt-hat nyelv ismeretét már „díjazza” a környezete, hacsak nem tartozik az illető hivatásához. Ilyen hivatás a diplomácia, ahol hagyományosan sok a poliglott, ahogy a soknyelvű embert nevezik, de tolmácsok, tevékeny fordítók is lehetnek ilyenek, még inkább a nyelvtudósok, akik több nyelvcsaláddal is foglalkoznak, és azok minden tagját ismerniük kell valamilyen fokon.

Vannak aztán olyanok, akik egy tucatnál több nyelvet sajátítottak el az anyanyelvük mellett, ezeket nyelvfenoménnak, nyelvzseninek nevezzük általában, nemzetközileg ismert angol szóval hiperpoliglottnak.

A jelenség nem új. Az ókorban feljegyezték Mithridatész Eupatórról, Pontosz királyáról, hogy huszonkét idegen nép követeivel volt képes tolmács nélkül tárgyalni.

A nyelvfenomének legnagyobbjának sokáig az olasz Giuseppe Mezzofanti (1774–1849) bíboros, pápai levéltáros számított, aki a saját állítása szerint 34 idegen nyelvet, élőt és holtat tudott beszédfokon; a kortársi tanúságok kutatása nyomán azonban ebből csak 28 tekinthető bizonyítottnak.

Guiseppe Mezzofanti 

Miért volna ez tévhit?

Ha több nyelvet ismersz, egy nagyobb társas utazásnál mindegyik nyelvednek a tolmácsa lehetsz, nem kell erre a célra a társaságnak külön személyeket felfogadnia, tehát speciális tudásodnak az értéke akár pénzben is kifejezhető.

Az idegen nyelveknek, amelyeket megtanultál, írásos fordítója is lehetsz, és így több pénzt keresel. Vagy könnyebben jutsz egy jól fizető álláshoz, amelyhez egy vagy több idegen nyelv ismerete követelmény, az esélyeid tehát jobbak, mint több személynek együttvéve.

Érezzük persze, hogy az ismert mondás nem csak az anyagi előnyök miatt helyezi kilátásba a személy megsokszorozódását a nyelvtanulás révén. Egy más nemzet nyelvének megismerése kitágítja tudatunkat, ismereteinket, megkönnyíti kapcsolatainkat annak a nyelvnek a beszélőivel. Ha korlátozott mértékben is, de egy újabb nemzeti identitást szerezhetünk ilyen módon.

 Wilhelm von Humboldt