Idősebb Pieter Brueghel, a talányos festő nem csak a túlvilágot – benne a poklot –, nemcsak az e világot – benne a vidék életét és a korcsolyázó gyerekeket – festette meg, hanem a közmondásokat, szólásokat is. A nem túl nagy festményén egy falusi életképen közel 150 bölcsességet szemléltet. A középkorban a történetek képi megjelenítése gyakori volt, éltek is ezzel a festők, amikor a Biblia jeleneteit ábrázolták. Talán a leglátványosabb bibliai témájú fali képeskönyv Giotto 38 freskója Padovában az Aréna-kápolnában. Csak kitérőként, mintha a Gutenberg-galaxis betűalapú világát éppen korunkban váltaná fel a képi információközvetítés, ami jól szemlélteti azt is, hogy a világ menete (fejlődése?) ciklikus. No de mit is láthatunk Brueghel 450 éves tablóján?

Pieter Brueghel: Flamand közmondások (részlet)

Van itt, aki a disznóról szeretne gyapjút nyírni, van, aki kiesik a kosárból, azaz a pikszisből, és van, aki egyszerűen sz…ik a világra.

Pieter Brueghel: Flamand közmondások (részlet)

1514-ben, a festőt közel fél évszázaddal megelőzve a humanista Rotterdami Erasmus vette leltárba és adta ki a görög és a latin jeles mondásokat. Erasmus gyűjteménye Európa-szerte olyan népszerű lett, hogy 100 év alatt több mint hetven kiadást élt meg. Hatása a török hódoltság alatt lévő Magyarhonba is eljutott, Baranyi Decsi János 1598-ban adta ki Bártfán kis alakú, háromnyelvű gyűjteményét, amely 5000 közmondást tartalmaz görög, latin és magyar nyelven. A könyvnek ma csupán 4 teljes és 10 csonka példánya ismert. Könnyen felismerjük a ma is népszerű közmondások elődjeit: Jobb ma egy veréb, hogy nem holnap egy túzok; Ajándék lónak nem kell a fogát nézni; Csak addig nyújtózzál, amíg az lepel ér.

A reformkor lendületével és a nemzeti érzés megerősödésével a 19. század első felében három jelentős magyar közmondásgyűjtemény készült el Baróti Szabó Dávid (1803), Dugonics András (1820), Erdélyi János (1851) szerkesztésében. Ez utóbbi már 9000 szólást, közmondást tartalmaz, többek között: Nagy kő esett le szívemről; Két kő közül jő ki a liszt; Könnyű a lágy követ faragni.

A rendszerváltás idején felszabadult az addig állami monopóliumként működő könyv- és szótárkiadás. Keresték is az újonnan létrejött kiadók a reprintben kiadható korábbi rejtett „kincseket”. Gyorsan meg is jelentették Póra Ferenc szinonimikus szólásszótárát (először 1910-ben adták ki) és Bárczi Géza Szófejtő szótárát (első kiadása 1941-ben volt). Egy régi kiadó, az Akadémiai Kiadó sem akart kimaradni a reprintbizniszből, ezért megjelentette Margalits Ede Magyar szólások és közmondások szótárát, amelyet a gondos szerző a millennium tiszteletére állított össze, és 1896-ban látott napvilágot.

A rendszerváltáskor már széles körben elterjedt a magyar szóláskutatás pápájának, O. Nagy Gábornak először 1976-ban megjelent kézikönyve. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy talán nincs olyan magyar családi könyvtár, melyben ne lenne megtalálható. A szótár változatlan formában – sajnos – ma is kapható. Miért sajnos? Mert jelzi azt a torz magyar szemléletet, hogy a szótár egy örökös darab, mely több nemzedéket is kiszolgál. Pedig nem így van, mert a nyelv (is) folyton-folyvást változik, szólások közül is kihalnak egyesek és születnek is újak, így bizony egy régi szólásszótárban nem lehetnek benne nyelvünk legújabb virágai, ahogy O. Nagy Gábor nevezte el a közmondásokat.

O. Nagy Gábor nemcsak leltározta közmondáskincsünket, hanem eredetüket is kutatta, és magyarázatuk során művelődéstörténeti hátterüket is felvillantotta. Ilyen kutatásait a Mi fán terem? című könyvében tette közzé. Ezzel – ahogy tréfásan nyelvész berkekben mondják – megalapította a mifántológia tudományát. Ő mutatott rá, hogy a körmére ég a dolog szólás eredete a középkorban kereshető, mikor a kódexmásoló szerzetes barát lassan haladt munkájával, és bizony az ujjai között tartott gyertya lángja elérte a körmeit, vagy hogy a maga malmára hajtja a vizet szólást kezdetben nagyon is szó szerint kellett érteni.

Honnan is erednek a közmondások? Soknak homályba vész az eredete, de jó néhánynak valamely klasszikus irodalmi alkotás az alapja. Az európai kultúra évezredes keresztény gyökereit jelzik az európai nyelvekben széles körben elterjedt bibliai eredetű bölcsességek: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel; Szemet szemért, fogat fogért; Aki nem dolgozik, ne is egyék; Az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból az elsők; Az alma nem esik messze a fájától.

Sajnos O. Nagy Gábor korai halálával megtorpant a közmondások rendszerezése és elméleti hátterének kutatása. Több évtizedes csend után a magyar szólás- és közmondáskutatás új eredményeit a TINTA Könyvkiadó ezredforduló után megjelent három szótára tartalmazza, Bárdosi Vilmos: Magyar szólástár (2003), Forgács Tamás: Magyar szólások és közmondások szótára (2003) és Litovkina Anna: Magyar közmondások nagyszótára (2005). Ehhez csatlakozik az Osiris Kiadónál, Szemerkényi Ágnes néprajzkutató tollából megjelent Szólások, közmondások (2009).

Sok, ma már önállóan nem használt szót konzerváltak szólásaink. Az ordít, mint a fába szorult féreg szólás a mai használója számára két régi szójelentést is megőrzött, hiszen a fa a csapdát, a féreg pedig a farkast jelölte hajdanában. Bizony, a mobiltelefon korában nem mindenkinek világos, hogy honnan ered a leesik a tantusz szókapcsolat.

Azt gondolnánk, hogy ma nem születnek új közmondások, szólások. Nem így van, mert a nyelv szüntelenül mozgásban van, a játékos nyelv és az élet újabb tapasztalatai újakat szülnek. Újszerű közmondásnak tekinthető Murphy napjainkban sokat idézett törvénye: Ami elromolhat az el is romlik. Továbbá elég, ha azokra az utóbbi években született, népszerű mondásokra utalunk, amelyek a Nehogy már… vagy a Kevés mint... szavakkal kezdődnek. Ízelítőül néhány mai nyelvi lelemény: Nehogy már a nyúl vigye a puskát!; Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát!; illetve: Kevés, mint a mackósajtban a brummogás; Kevés, mint a Balaton szeletben a hullámverés.

Napjainkban a diáknyelvben számos elferdített közmondást találunk, ugyanis a játékos beszélő a nagyobb hatás kedvéért, viccelődve gyakran kicsavar egy-egy közmondást. Néhány ilyen nyelvi „lelemény”: Ki korán kel, az álmos; Aki másnak vermet ás, az sírásó.

A rövid bölcsességek, szentenciák a világ minden nyelvében megtalálhatók, idézünk példaként néhányat a japán nyelvből: A tengeri rák is csak akkora lyukat fúr, amelybe éppen belefér (azaz: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér); A jó körtefának nem kell szólnia, az ösvény magától visz alá (azaz: Jó bornak nem kell cégér); Időnként a majom is leesik a fáról (azaz: A lónak négy lába van, mégis megbotlik); Rizsföldje felé hajtja a vizet (azaz: Saját malmára hajtja a vizet).

A következő thai közmondások is az egyetemes emberi tapasztalásról és értékekről vallanak: Ne állj két lábbal két csónak peremén (azaz: Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni); Az elefántot a farkáról, a lányt az anyjáról lehet megítélni (azaz: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!); Ha a hangyák közel vannak a cukorhoz, enni fognak belőle (azaz: Alkalom szüli a tolvajt).

Van azonban néhány olyan közmondás, amely magyar földön született, igazi hungarikum, és bizony nem is lehet egykönnyen idegen nyelvre lefordítani: Egyszer volt Budán kutyavásár; Meghalt Mátyás király, oda az igazság; Több is veszett Mohácsnál; Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Kiss Gábor

Megjelent: Új Könyvpiac 2011. július-augusztus, 33.

A sorozat korábbi bejegyzései:

1. Szótárak exportra. Az angol nyelv mint kiviteli termék
2. Szlengblog − szlengszótár. Magyar szótárak. Kiss Gábor rovata
3. Mit is jelent a homousion és a homoiusion? Az idegen szavak szótárai
4. A sarampó, a firhang, a makuka és a troszka. Magyar tájszótárak