Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. január.

Olvasóim, levélíróim különféle utakon-módokon (levél, telefon, e-mail stb.) gyakran keresnek fel olyan kérdésekkel, amelyekből az derül ki, hogy valamilyen ritkább, főleg összetett szót nem értenek eléggé. Valami sejtésük van róla, de pontosan nem tudják, mit jelent, s főleg arról nincs fogalmuk, hogy miért épp ezt vagy azt a rejtélyes szót használjuk. Mivel minden rejtély csak addig rejtély, amíg meg nem oldjuk, a következőkben azok közül a talányosnak látszó szavak közül igyekszem néhányat felsorakoztatni s egyúttal meg is magyarázni, amelyekre olvasóim, levélíróim az utóbbi időben felhívták a figyelmemet.

„Miért ösztöndíj a neve annak a támogatásnak, amelyet az arra érdemesnek tekintett személyek, főleg fiatalok kapnak? Lét- és fajfenntartás céljából adják? Szerintem épp az a baj, hogy az ösztönök minden támogatás nélkül is mindjobban elszabadulnak országunkban. Minek ezt még díjazni is? Ha pedig nem ilyen ösztönökre gondolnak az illetékesek, miért nem valamilyen közérthető kifejezést használnak helyette, mint pl. tanulói díj, kutatási támogatás?”

Az ösztön, ez a szláv eredetű szó eredetileg vasvégű botot jelentett, amelyet a jószág nógatására ösztökélésére használtak. Ám ebből elég hamar s elég természetes módon kifejlődött a hajtóbottal való ösztökélés folyamatát kifejező ’sarkallás, ösztönzés’ értelem is. Ezt tudva nem csodálkozhatunk azon, hogy a 19. század első felében, a nyelvújítás legnagyobb hullámában a latin stipendium szóra keresve magyar szót, bár volt rá más jelölt is, a díjpénz, a nyelvújítók végül is Helmeczy Mihály szavát, az ösztöndíj szót fogadták el. Ez tehát nem ösztönöket, még kevésbé az alantas ösztönöket jutalmazó díjat jelent, hanem tanulásra, kutatásra buzdító anyagi támogatást.

„Miért nevezzük a kórós idegrohamában őrjöngő, elvadultan rohangáló, öldöklő személyt ámokfutónak? Ki és miféle szerzet az az Ámok?”

Ilyen személy természetesen nincs, és nem is volt sohasem. Az ámokfutó szóban az ámok egy maláj szó (ãmuk), amelynek jelentése egyrészt ’dühöngő, tomboló’, másrészt ’gyilkolási vágy’. Az ámokfutó a német Amokläufer tükörfordításaként került be nyelvünkbe, de megtalálható az angolban is. Az említett nyelvekben az első tag külön is él; a németben Amok ’dühös gyilkolási vágy’, az angolban amuck ’vad, dühös’.

„A »Hupikék törpikék« az egyik legkedvesebb rajzfilmsorozatom. De szeretném tudni, hogy a hupikék szó létezett-e már a sorozat megjelenése előtt is, s ha igen, milyen kéket jelentett, s hogyan alakult ki.”

Igen, létezett. Már a 17. század közepétől vannak rá adataink. Hogy milyen kék a hupikék? Rikítóan, harsányan, ízléstelenül kék; olyan kék, amely akkor keletkezik, ha pl. Erdei Zsolt ökölvívó bajnokunk egyet-kettőt alaposan odaüt valakinek a szeme alá, azaz, hogy egy Sümegről, Kőszegről és máshonnan is följegyzett tájszóval is érzékeltessem, jól meghupálja, azaz megveri. Ez a hupi kék, amelyet régebben még két szóba írtak, nem jelentett mást, mint a verés, ütlegelés nyomán a testen keletkezett kék foltot, mint ahogy a jajvörös is azt a színt jelentette, amely ütések nyomán keletkezett a bőrön. De napjainkra e két szónak korábbi zord jelentése elhalványult, megszelídült.

Erdei Zsolt hupikék foltokat oszt

„Miért beszélünk holtversenyről? Halottak is versenyeznek?”

Nyilván tréfás kedvében volt, aki a kérdést ilyen formában tette fel, de a válasz azért itt is elkél. Sokan úgy gondolják, hogy csak személy lehet holt, azaz halott, nem élő. Ez tévedés. Lehet bármi más is, ami nem mozog (pl. holtág, holtpont); kihasználatlan (pl. holtidő); nem hasznosítható (pl. holttér, holt szezon); stb. A holtverseny esetében azonban szintén a német mintának volt szerepe, ugyanis ez a szó az ’eldöntetlen verseny’ jelentésű német totes Rennen tükörfordítása (totes = holt, Rennen = verseny).

„Miért vastaps az erős, ütemes taps neve? Mi köze ennek a vashoz?”

Az elnevezés a színházi világból származik. Sok színházban az előadás kezdete előtt – főleg tűzvédelmi okokból – vasfüggöny választja el a színpadot a nézőktől. A vastaps eredetileg csak azt a tapsot jelentette, amellyel a nézők a színházi előadás, majd az azt követő tapsok után, a színházi „vasfüggöny” újból való leeresztése után köszöntötték a művészeket. Nagy siker esetén ugyanis az ütemes taps nem maradt abba, hanem még erősödött. Ilyenkor a vasfüggöny alján levő kis vasajtón egyenként, majd utána akár csoportosan is megjelentek a művészek, s örömben úszva fogadták a közönség ovációját. Napjainkban azonban a vasfüggöny már nem feltétlenül szükséges kellék a vastapshoz. A szűnni nem akaró, ütemes tapsot vasfüggöny nélkül is nevezik, nevezhetjük vastapsnak.

„Nemrégiben tanulságos beszélgetést hallgattam a rádióban, s eközben nagyjából ez a mondat ütötte meg a fülemet: »igen sok jó képességű leányzó még nem tudja, januárban hol fog dolgozni«. Ápolónőkről, nővérekről volt szó, s ezt meg is értettem, de nem tudom, miért mondanak egyesek leányzót a lány vagy leány helyett.”

Természetesen ennek is a leány az alapja, amely már az 1055-ből származó Tihanyi alapítólevélben is előfordul. De már a 16. század elejétől kezdve vannak adataink a leányzó formára is. Ennek az a magyarázata, hogy a régi nyelvben volt egy leányzik igénk is, s ennek főnevesült melléknévi igeneve a leányzó. Ez az ige mára már eltűnt nyelvünkből, de Ballagi Mór 1873-ban írt nagy értelmező szótárában még megtaláljuk a következőképpen: leányzik: ’serdülő leánnyá leszen, a leány a gyermeki korból kilép’. Mellette ott van ez is: leányzó: ’fiatal serdülő leányka’. Ez a leányzó a kialakulását tekintve nagyjából olyan, mint a vagyonából vagy alkalmi jövedelméből élő személyt jelentő magánzó szó, amelynek alapigéje, a magánoz szintén kiszorult már a nyelvből, de a régebbi szótárakban még benne van.

*

Örülök, ha e néhány szó múltjának s eredetének felfedésével segíthettem valamit olvasóinknak. De ha egyik-másik esetben nem tudtam volna érdemben válaszolni a kérdésre, a kérdezett szót akkor sem lett volna jogom kifogásolni, azaz – most tudatosan élek a legutóbb tárgyalt szót tartalmazó divatos kifejezéssel – az sem változtatott volna a leányzó fekvésén.

Grétsy László