Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. december.

Fokozni, azaz tartalmában, minőségében, mértékében, hatásában stb. növelni, erősíteni sok mindent lehet: a tempót, a lendületet, valakinek a lelkesedését, a kedvét – vagy éppen ellenkezőleg a fájdalmát, az elkeseredését, és még sorolhatnám tovább –, ám én a következőkben csupán a nyelvtani, grammatikai értelemben vett fokozásra, azaz a szavaknak a közép- vagy a felsőfok ismert jelével, tehát a hosszú (azaz kettőzött) -bb-vel és a leg- szócskával való ellátására, pontosabban az ezzel kapcsolatos problémák bemutatására, felvillantására gondolok, illetve erre vállalkozom. Hangsúlyozom: nem szabályokat sorolok – ez álmomban sem jutna eszembe –, hanem érdekességekre, kuriózumokra hívom fel olvasóim figyelmét. Remélem, olvasóim úgy ítélik majd, hogy kis összeállításom megérte az elolvasására áldozott perceket.

Abszolút felsőfok. A fokozás általában összehasonlításra szolgál, hiszen a középfok két összehasonlított közül a nagyobb mértékűt jelöli meg (pl. erősebb), a felsőfok pedig több fogalom összevetésekor a legnagyobb fokú tulajdonságra, állapotra mutat rá (legerősebb). Az abszolút felsőfok nem összehasonlításra, hanem rendkívüli mérték- és érzelmi telítettség kifejezésére szolgál. Pl. udvarias társalgásban: a legnagyobb örömmel, gyászjelentésekben: a legjobb apa, a legdrágább testvér stb.

Bögre abszolút felsőfokkal

Előbbre – előrébb. Érdekes módon előre határozószónknak két középfokú alakja van. Az évszázadok folyamán ez így fejlődött ki. Több olyan szótárunk és kézikönyvünk van, amelyik az előre szó középfokú alakját is feltünteti, s ezek mindegyike szabályosnak nyilvánítja mind az előbbre, mind az előrébb formát. Érdekes módon a többi hasonló határozószó már eleve vagy az egyik, vagy a másik irányt követi. Az előbbre „csoporttársa” a messzebbre, hiszen nincs messzirébb, ellenben az előrébb követője a hátrább, amelynek még véletlenül sincs hátabbra változata.

Főnevek fokozása. Noha nem szokásos, néhány főnevet fokozhatunk is, s ennek általában meghatározott stílusértéke van. Egyrészt a leg- szócskával felsőfokúvá tehetünk bizonyos egyes szám harmadik személyű, birtokos személyjeles főneveket: a fa legteteje, a dolog leglényege stb., másrészt pedig fokozhatjuk az olyan főneveket, amelyek melléknévszerűen is használhatók, pl. emberebb ember, pápább a pápánál, rókább a rókánál. A főnevek efféle fokozását a reklámszakemberek is felhasználják hatáskeltés végett: a legcsokoládébb csokoládé.

"A legcsokoládébb csokoládé"

Kétszeres fokozás. Nyelvünkben az erős – erősebb – legerősebb típusú, toldalékokkal való, ún. szintetikus fokozáson kívül van körülírt, ún. analitikus fokozás is, amelyet főleg az inkább, jobban, illetve a kevésbé, legkevésbé szavak segítségével szokás alkalmazni, pl. jobban alkalmazkodó, kevésbé ellenszenves, leginkább megfelelő stb. Ez néha felváltható az egyszerűbb, természetesebb szintetikus változattal, tehát jobban alkalmazkodó helyett: alkalmazkodóbb, ha azonban a tulajdonság kisebb fokát jelöljük – ez az ún. „negatív” fokozás –, akkor csak a körülírásos formával élhetünk: kevésbé ellenszenves. Ez alapjában véve rendben is van így, azonban sokan – főleg figyelmetlenségből – a fokozás két módját egyszerre alkalmazzák. Ennek következményeként ilyeneket hallunk, olvasunk: „Annál inkább nagyobb küzdelem folyik a 3–4. helyért” (az annál nagyobb és az annál inkább nagy vegyülékeként); „ez így jobban elfogadhatóbb” (holott vagy ez kellene: jobban elfogadható, vagy csupán ez: elfogadhatóbb). Ezt neveztem kétszeres fokozásnak. Az efféle, gondatlanságból eredő duplázásokról, azt hiszem, mindnyájan szívesen lemondanánk.

„Annál inkább nagyobb küzdelem folyik a 3–4. helyért”

Más – másabb. Sokan vitatják a másabb formát. Úgy vélik, a más szót nem lehet, nem szabad fokozni. Ez így túlzás. Általában csakugyan nemigen használjuk ezt az alakot, de párhuzamba, illetve szembeállításkor néha szükség lehet rá. Íme, egy példa: „Minél másabbak a külföldi városok, mint a hazaiak, annál inkább szeretnénk azokat is megismerni.” Ebben a mondatban a másabbak formát nem cserélhetjük fel egyszerűen az alapfokú másak alakra, mert ez az összehasonlítást, szembeállítást kifejező mondat már eleve középfokú alakot kíván. Tehát ez a mondat nem hibás. Persze arra jogunk van, hogy ilyenkor egy kicsit átalakítsuk a mondatot, pl. így: „Minél inkább különböznek a külföldi városok a hazaiaktól…” Csodálatos nyelvünk ebben is remekül szolgál bennünket.

Mértékcsökkentő fokozás. Ha a fokjellel ellátott szóalakokat összehasonlításban használjuk, a középfokú melléknév vagy határozószó kétségtelenül a nagyobb mértékűt jelöli meg az összehasonlított dolgok közül. Ha viszont nem összehasonlításban szerepeltetjük, hanem csak úgy, minden előzmény nélkül élünk vele, meglepve tapasztaljuk, hogy fordul a kocka. Ilyenkor a középfok többnyire az alapfoknál is kisebb mértéket fejez ki. „Egy idősebb úr keres.” Ha ezt hallom, nem egy öreg emberre gondolok, hanem egy olyanra, aki már nem fiatal, de még nem is idős. „Már jobban vagyok.” Ha ezt válaszolom valakinek, aki egyébként tudja, hogy megfáztam, ebből világosan megérti, hogy még nem gyógyultam meg, de már javultam valamicskét. „Már többször jártunk Rómában.” Gondolom, olvasóim is érzik, hogy ez a középfokú forma kevesebb alkalmat jelent, mint ha ezt mondtam volna: „Már sokszor jártunk Rómában.” Íme, így lehet a fokozás akár mértékcsökkentő is!

„Már többször jártunk Rómában" vagy „Már sokszor jártunk Rómában”

Nyomósító fokozás. Mondandómat egy ősi, már a görögök által is jól ismert stilisztikai alakzat említésével kell kezdenem. Ez az ún. figura etymologica. Arra utal, hogy az a bizonyos alakzat azonos tövű nyelvi elemekből épül fel. A klasszikus retorika a szóalakzatok között, míg a neoretorika a szintaktika alakzatai között tartja számon. Több változata is van, de mindegyiknek lényege a tőismétléssel, illetve a szótőnek más-más nyelvtani alakban való ismétlésével elért nyomósítás. Néhány ilyen példa: napról napra, egytől egyig, folyton-folyvást, körös-körül, egyes-egyedül, unos-untalan stb. Nos, a mi szempontunkból ezúttal az a lényeges, hogy van közöttük néhány olyan kikristályosodott forma is, amely valójában a kétszeres fokozás „bűnében” leledzik, de mégis él, sőt stilisztikai értéket is képvisel, mivel érezhetően nyomósító hatása van. Ilyen a szebbnél szebb, a jobbnál jobb s még néhány további forma. S hogy a fokozás titkairól szóló cikkemet egy vérbeli művészi alkotással fejezzem be, ezeknek a tőismétléses alakoknak, továbbá a főnevek fokozásáról általam mondottaknak erősítésére nagy költőnknek, Kányádi Sándornak Dunamenti mondóka című gyönyörűséges versét ajánlom olvasóim figyelmébe:

ősöm ősödnél
ősebb
hősöm hősödnél
hősebb
törzsem törzsednél
törzsebb
földem földednél
földebb
csontom csontodnál
csontabb
sorsom sorsodnál
sorsabb
vérem vérednél
vérebb
népem népednél
népebb
vétkem vétkednél
vétkebb.

Grétsy László