Az alábbi írás 2020. augusztus 5-én jelent meg a Magyar Szó online-on.

Nagy érdeklődéssel forgattam a Tinta Könyvkiadó új könyvét, amely Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban jelent meg 2020-ban. Kemény Gábor tanár úrtól kaptam meg a könyvet, amelynek már a címe is felkelti a figyelmet: Tanuljunk magyarul is! A könyv a szerző válogatott nyelvművelő írásait tartalmazza, amelyek 2009 és 2019 között jelentek meg az Édes Anyanyelvünk c. lapban. Köszönet a szerzőnek, aki nagyon sok érdekes nyelvhasználati kérdéssel, problémával foglalkozik a kötetben.

Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!

A kiadvány négy fejezetre, tematikus egységre tagolja a közzétett írásokat. Az első fejezetben Hogyan (ne) mondjuk? cím alatt foglalkozik azokkal a kiejtésbeli, illetve írásban előforduló nyelvi hibákkal, amelyek az idegen szavak, nevek helyesírása, ejtése, illetve toldalékolása során felmerülnek. Figyelmesen elolvastam az írásokat a nyelvhasználó és a nyelvművelő szemével is, és úgy vélem, hogy nagyon nehéz lesz e téren eredményeket elérni. Részben azért, mert nap mint nap annyi új idegen név kerül be az információk közé, amelyek egy részét aztán többet nem is halljuk – gondoljunk csak azokra a sportolókra, akik egy idő után eltűnnek a köztudatból –, s mire megtanulnánk nevük helyes kiejtését és írásmódját, már újabb és újabb nevekkel kell megismerkednünk. Mivel sajnos nem vagyunk jártasak a különböző idegen nyelvek ejtésmódjában, elfogadjuk a legtöbbször hallott írás- és ejtésmódot, s ez pedig nem mindig helyes. Egyet kell értenünk a szerzővel, aki megállapítja, hogy a nem angol–amerikai nevek ejtésénél is az angolos kiejtés dominál, s ezt a globalizáció egyik tünetének, az angol nyelv kibontakozó egyeduralmának következményeként foghatjuk fel. Egy példával szemléltethetnénk az elmondottakat. Kanada korábbi miniszterelnöke Pierre Trudeau volt, jelenleg Justin Trudeau a miniszterelnök. Noha nevük ugyanaz, az apa nevét francia ejtés szerint úgy ejtették, hogy „trüdó”, a fia nevét már angolosan úgy ejtik, hogy „trudó”

Két Trudeau Kanada élén - [trüdó] és/vagy [trudó]?

A könyv második fejezete Új szavakat tanulok címmel igen sok elgondolkodtató és érdekes példát hoz fel a mai nyelvhasználat köréből. Hibás szóhasználatra, megváltozott jelentésre, olykor ötletes újításokra hívja fel a figyelmet a szerző. Rendületlenül tartja magát a mai nyelvhasználatban például a gyepmester a gyep gondozója jelentésben, pedig ez a szó bizony sintért jelent. Az újabban divatos asszisztancia is csak a helyes asszisztencia szó rosszul írt változata. Se szeri, se száma az igekötők helytelen megválasztásának: visszatanít, kielőz, belenget. Jót mosolyogtam a helyzetkomédia szó helyett használt divatos rövidítésen: sitcom (situation comedy), sőt ennek magyarított írásmódján: szitkom. Mondhatnánk, már foglalt a szó, más jelentésben, és nem szerencsés ugyanazt a szóalakot új értelmezésben használni. A szerző tréfásan vagy talán inkább ironikusan továbbgondolja a magyarítást: ha következetesek akarnánk lenni, mondhatnánk helykomnak is, sőt betyárosan hejkomnak is a helyzetkomédiát. S ha azt hinnénk, hogy a sitcom szó a jelenlegi szóhasználatban nem túlságosan ismert, a szerző eloszlatja ezt a hiedelmet: az interneten harmincmillió előfordulást lehetett találni erre a szóra.

Olyan új szavakra is felfigyel a szerző, amelyek angol–amerikai eredete vitathatatlan, de érdekes fogalommal gazdagítják nyelvünket. A média szóhasználatában gyakran előfordul az üvegplafon (glass ceiling) kifejezés, amely láthatatlan, de áttörhetetlen akadályt jelent, s a szociológiában honosodott meg. Olyan esetekben használják, amelyekben valamilyen ok, általában hátrányos megkülönböztetés miatt egy adott személy előmenetele csak bizonyos fokig lehetséges. Szemléletes kifejezés, amely átvitt jelentése mellett sokat megőriz eredeti szavainak jelentéséből is.

Üvegplafon egy karikatúrán (Forrás: Magyar Tudomány)

A fejezetben ismertetett érdekes példákat olvasgatva eljutottam a gallyra megy szókapcsolatig, amelyet tönkremegy jelentésben szoktunk használni. Ezzel a példával aztán a szerző jól feladta a leckét! Bebizonyítja, hogy ez így bizony helytelen, szótévesztés, és semmi köze a gallyhoz. Gajra megy a helyes írásmód, melyben a gaj jiddis eredetű szó, tönkremenetel, pusztulás értelemben. Olyan formában, hogy gajdesz, talán többször hallottuk, használtuk. Igen ám, de most, ahogy írom a cikket, a helyesírás-ellenőrző program pirossal aláhúzza a gaj szót, és csakis a gally alakot óhajtja elfogadni. A szerző útmutatásának szellemében nem törődöm vele, és magabiztosan figyelmen kívül hagyom.

A könyv harmadik fejezete Koccan a stílus, csikorog a nyelvtan címmel igen sok példát tár fel a helytelenül szerkesztett mondatokra, elsikkadó névelőkre, nem megfelelő szórendre, képzavarokra, az alanyi és tárgyas ragozás keverésére. Apropó, alanyi és tárgyas ragozás! Itt álljunk meg egy szóra! A szerző említi, hogy a megszokott alanyi és tárgyas ragozás helyett az újabb nyelvtani szakirodalom új elnevezéseket vezetett be. Az egyik általános–határozott, a másik általános–tárgyas, a harmadik alanyi–határozott tárgyas megnevezéssel illeti a korábban alanyi–tárgyas ragozásnak nevezett nyelvtani fogalmakat. Vajon miért?

A fenti kérdés a nyelvészeknek, és nem a nyelvhasználóknak szól. Birtokos személyrag, újabban birtokos személyjel – ezzel szintén ugyanaz a helyzet. Amúgy is sok probléma van az alanyi–tárgyas ragozással, mint ahogy Kemény Gábor könyvéből kiderül. Vajon miért kell akkor azzal is bonyolítani, hogy másképp nevezzük el, mint megszoktuk? Hiszen a szó maga csak egy hangsor, a közmegegyezés, a használat során hozzátapad egy jelentéstartalom. Mi az oka, hogy más hangsorral kívánjuk ugyanazt a jelentéstartalmat megnevezni? Ettől senki sem fogja jobban megérteni a szabályt, nem fogja helyesebben használni sem beszédben, sem írásban, hanem még nagyobb zavart lehet kelteni vele. Az iskolai oktatásban már az újabb megnevezések szerepelnek. Igaz, a diákoknak éppen mindegy, minek nevezik, ők most hallják először, de aki segíteni akar nekik, nagyot néz: erről még életében nem hallott, mi a csuda lehet ez?

Kemény Gábor

A kötet zárófejezetében a szerző öt szép magyar verset elemez, köztük Illyés Gyula egy ritkán idézett képversét. A költői nyelv és stílus szépségeibe vezeti be az olvasót, s egyben tanújelét adja értő irodalmi érdeklődésének.

Kemény Gábor nyelvművelő kötetét olvasva és az olvasottakat összegezve arra a következtetésre juthatunk, hogy megszívlelendő a könyv címe által megfogalmazott javaslat, ajánlás: tanuljunk magyarul is! A felhozott példák sokasága egyértelműen azt igazolja, hogy ez bizony nagyon ránk fér. Természetesen csak akkor – mint ahogy a szerző figyelmeztet rá –, ha van ilyen jellegű társadalmi igény, mert enélkül nem lehet és nem is érdemes nyelvműveléssel foglalkozni. Bízzunk abban, hogy ez a társadalmi igény nem veszett ki, hanem anyanyelvünk és mindannyiunk hasznára a továbbiakban is motiváló erőként hat.

Hódi Éva