Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Az idegen nevek kiejtésében az adott nyelv kiejtését kell követni?

Nyelvi tévhitek 5.

Az idegen tulajdonnevek és szavak kiejtése természetesen csak olyan nyelv esetében gond a magyarnak, amelyeket latin betűkkel írnak. Az Akadémia helyesírási szabályzata szerint minden más nyelv esetében a kiejtés szerint kell írnunk a megfelelő magyar betűkkel.

Az előbbi esetben kétféle mód van melléfognunk. Az egyik a betűejtés, amikor nem vagyunk tekintettel rá, hogy az idegen nyelvekben egy-egy betű vagy betűkapcsolat más hangot (hangokat) jelölhet, mint a magyarban. Ez a gyakoribb eset, a kevésbé műveltek, legalábbis az adott idegen nyelvhez nem értők jellegzetes hibája. A másik véglet a finomkodás, amikor az idegen név vagy szó eredeti kiejtését mértéken túl erőszakoljuk.

A helyes középút: az idegen ejtést igyekszünk követni, de csakis magyar beszédhangokkal; a nyelvünkben nem létező magán- és mássalhangzókat a hozzájuk legközelebb állókkal kell helyettesítenünk. Lehetőleg úgy, hogy az adott név vagy szó fontos jellemzői, elsősorban is a szótagszáma ne változzék.

A forgalomban lévő szótárak és lexikonok kiejtési útmutatói egy másfajta szemléletről tanúskodnak, amely így summázható: az adott idegen szó kiejtésekor a lehető legtökéletesebben utánoznunk kell az illető nyelvben szokásos hangzást.

Féligazsággal van dolgunk. Ha angol (francia, norvég, litván) társalgást folytatunk, valóban a lehető legangolosabban (legfranciásabban stb.) kell kiejtenünk az illető szót vagy nevet. Ám ha magyar emberrel magyarul beszélünk, az idegen hangkészlettel és idegen hanghordozással kiejtett név csúnyán ki fog ütni a beszédünkből!

No persze valóban törekednünk kell rá, hogy a hangoztatott idegen név hasonlítson az eredetihez, de – ismétlem – csak olyan mértékben, ahogy az nyelvünk természetes beszédhangjaival megközelíthető! Eddig a határig azonban igenis illendő elmennünk, ne elégedjünk meg pl. a megszokott slampos sekszpir ejtéssel, ha egyszer, a nagy angol drámaírót említve, erőlködés nélkül ki tudjuk mondani az angolhoz sokkal közelebb álló séjkszpírt is!

Sekszpir vagy séjkszpír?

Tovább olvasom

A kínai nyelveknek nincs nyelvtana, csak kacifántos írása?

Nyelvi tévhitek 4.

Azt tapasztaltam, hogy a laikusokat, vagyis a nyelvekhez hivatásból nem értő nagyközönséget élénken érdekli a Mennyi Birodalom nyelve bizonyos vonásai miatt, úgy is mondhatnám, hogy némi titokzatosság övezi. Mi tagadás, a kínai valóban méltó a kiemelt figyelmünkre, és ha itt csak a címben említett tárgykörökből szerzünk néhány fontos ismeretet, akkor járulékos haszonként más nyelvekről is megtudunk egy-két érdekes dolgot.

Akik a címben szereplő első állítást kockáztatják meg, ilyen formában tévhitet fogalmaznak meg. Egy kis csevegés után kiderül, hogyan értik ezt: úgy, hogy nincsen olyan nyelvtana a kínainak, mint mondjuk az ismert európai nyelveknek: se ragozások, se szófajok, se toldalékok, csak csupa különálló szó, leginkább egytagúak.

Nos, mi tagadás, a kínai valóban nem olyan.

Nem ragozó, mint a finnugor vagy a törökségi nyelvek: ezekben a szavak tövekből és a hozzájuk illesztett, jól elkülöníthető ragokból és más toldalékokból állnak. Nem flektáló, más néven hajlítgató, mint az indoeurópai nyelvek, amelyek szintén használnak ragokat, de kissé más funkcióban, és ahol nagy szerepet játszik a szótő magánhangzóinak a váltakozása.

Nem, a kínai a harmadik legfontosabb nyelvtípust, az izolálót, vagyis elszigetelőt képviseli. Az ilyen nyelvekben az egyes szavak szerepét és szófaját a mondatban elfoglalt helyük, tehát a szórend határozza meg, a jelentést pedig zenei elemek befolyásolják.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/98/Nihonshoki_tanaka_version.jpgNihon soki

A kínaiban minden szó egy szótagos, az írása pedig képírás, egy szóra néha több írásjel is esik. A többi izoláló, azaz elszigetelő nyelvek, mint például a tibeti, a burmai, thai, laoszi és vietnámi, több szótagú szavakat is használnak, és többféle betűírás ismeretes közöttük.

(Van egyébként még egy negyedik, igen ritka nyelvtípus, amit bekebelezőnek vagy inkorporálónak nevezünk, ezekre a nyelvi elemekből bonyolultan felépített hosszú mondatszavak jellemzőek. Ilyen az eszkimó, valamint több észak-amerikai indián nyelv.)

Nincs itt hely és alkalom, hogy a kínai nyelv rejtelmeibe behatoljunk. Itt csak egy kis szórakoztató példával szeretném szemléltetni, hogyan képes egy elszigetelő nyelv hagyományos „nyelvtan” nélkül is, merőben szórendi eszközökkel kifejezni a különböző jelentéseket.

A nyelvtan szót azért tettem idézőjelbe, mert az, amit a fentebb említettek hiányolnak a kínaiból, voltaképpen annak egyik ágával, az alaktannal (tudományos nyelven a morfológiával) azonos; a nyelvtan nagyon sok más nyelvi eszközt is magába foglal, amivel a nyelv a célját elérheti. Így tehát a szórendet is.

A példámat, hogy minél többen megértsék, az angol nyelvből veszem.

– De hisz az angol nem elszigetelő nyelv! – kiálthat fel meglepett olvasóm.

Valóban nem az, de kevés az olyan nyelv, amely színtiszta példája volna egyik vagy másik típusnak. A mi ragozó nyelvünkben is vannak példák a flektálásra egyes szótövek váltakozásában (tó-tavak, alszik-alvó, jön-jövő).

Az angol éppen azáltal, hogy szinte teljesen leépítette a ragozási rendszerét, eltávolodott némileg az indoeurópai nyelvek alapszerkezetétől, és a csökkentett alaktan funkcióinak egy részét a szórendre ruházta át, tehát kialakult benne az elszigetelő rendszernek egy neme.

 És most lássuk a példát.

The boy I see gave the girl a book. ’A fiú, akit látok, adott a lánynak egy könyvet.’

Elég egyszerű, iskolás kis mondat. De most kezdjük cserélgetni a szavak helyét, és lássuk, hány eltérő értelmű mondatot tudunk még előállítani ezen az úton.

I see the boy give the girl a book. ’Látom, hogy a fiú ad a lánynak egy könyvet.’

I see the book the girl gave to the boy. ’Látom a könyvet, amelyet a lány a fiúnak adott’

The girl gave the boy the book I see. ’A lány a fiúnak adta a könyvet, amelyet látok.

The girl I see gave the boy a book. ’A lány, akit látok, a fiúnak adta a könyvet.’

Give the book to the girl I see! ’Add a könyvet a lánynak, akit látok!’

Egy helyett immár hat mondatunk van ugyanabból a szóanyagból!

Ha nem tudok jól angolul, csak tátom a számat, miről van itt szó:

’A fiú én lát ad lány könyv. Én lát fiú ad könyv lány. A fiú adott lány könyv én lát.’ És így tovább. De ismerem az angol szórend rejtett szabályait, és így tökéletesen azt értettem, amit a mondatok írója közölni akart velem.

Igaz, hogy megmaradt a flektálásnak egy morzsája, a give és a gave a tőmagánhangzó váltakozása révén jelezte az eltérő igeidőt, de ezzel a kis mutatóval talán sikerült jeleznem, hogy a nyelvnek hatásos kifejezőeszközei vannak az alaktanon kívül is.

***

Köztudomású, hogy a kínait egy sajátos, bonyolult írásmóddal rögzítik, amely eredete szerint képírás, és 412 elemi jelből épül fel. Ezeket nem lehet betűnek nevezni, mert semmi közük a kiejtéshez. Mindegyik egy-egy eszmét, fogalmat vagy valós dolgot jelenít meg, néha ezt is meg azt is együtt. Mindez annyira stilizálva van, hogy a „kép” már csak igen nehezen ismerhető fel a piktogramon – így hívják a képírás elemi jeleit. A valóságos szót két, néha három jel kapcsolata fejezi ki, gyakran bonyolult gondolattársítás révén. A ’tűz’ + ’szekér’ = ’vonat’ persze kézenfekvő, a ’kicsi’+ ’szív’ = ’fél, félelem’ sem áll messze a mi felfogásunktól, de már a ’kéz’ + ’dárda’ = ’én’ szemléleti hátterét nehéz megsejteni – állítólag a fegyverével harcra kész férfit tölti el így az Én büszke tudata. Az elemi jelek két-nyolc kis ecsetvonásból állnak, három jel egybekapcsolása, pontosabban egymásba komponálása tizenöt, sőt annál is több vonásból állhat össze, miközben az egész együtt egyetlen egytagú szót képvisel, esetleg egyetlen magánhangzót. Nem csak egy idegen riadhat meg ezek miatt attól, hogy kínaiul tanuljon. Gondoljunk arra a milliárdnál több gyerekre, aki négyéves korára már tökéletesen beszéli anyanyelvét, és azután öt-hat évet kell eltölteni az iskolában azzal, hogy valamilyen elfogadható szinten írni és olvasni tudja a nyelvet!

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cb/Tangut_script_2.pngA 'sár' jelentésű írásjegyet a 'víz' jelentésű írásjegy első elemének és a 'talaj' jelentésű második írásjegynek összevonásával hozták létre (Wikipédia)

Nem lehet csodálni, hogy sokan értetlenül állnak a jelenség előtt: miért nem jutott már régen eszébe a kínaiaknak, hogy áttérjenek egy ilyen elképesztően bonyolult rendszerről az akusztikus írásra?

Először is azért nem, mert nagy erő a hagyomány, a több ezer éves megszokás. A kínai képírás az emberi kultúrának egyik legcsodálatosabb alkotása. A nyelv szellemének megfelel, azon kívül szép is, szemet gyönyörködtető. Ezen felül költői, képzeletmozgató, az agyat pedig olyan tevékenységre kényszeríti a megismerése, amely a szellemi fejlődés más területein bizonyára meglepő előnyt ad a kínaiaknak.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/56/Bi%C3%A1ng_%28regular_script%29.svg/1024px-Bi%C3%A1ng_%28regular_script%29.svg.png
piang – „egy tésztaféle étel Senhszi tartományban” (Wikipédia)

A képírást mindezeken túl azonban egy nagyon egyszerű gyakorlati tény tartja életben: a kínai nyelvnek féltucatnyi nagy dialektusa van (egyenként 50–70 millió beszélővel a standard változat, a pekingi „mandarin” nyelv mellett, amelyek a pekingiek és egymás számára is szinte teljesen érthetetlenek). Vagyis Kínában az írás tartja fenn a birodalmi vagy állami egységet, mert azt mindenütt egyformán tanulják, és semmi köze a hangzó nyelvhez.

Valójában a kínai írást olyan is megtanulhatja, akinek fogalma sincs róla, hogyan hangzik. A Távol-Keleten a kínai írás kereskedelmi szinten hatalmas területen számított nemzetközi nyelvnek, az árucikkek feliratát, a hirdetéseket mindenki értette. Akár egyszerűbb szerződéseket is köthetett kínai írással két olyan fél, akik sem egymás nyelvén, sem kínaiul nem tudtak. Olyan ez, mint mondjuk egy matematikai levezetés vagy egy kémiai folyamat leírása az egyezményes jelekkel és az arabs számokkal: ugyanúgy megértik a világ bármelyik pontján, legfeljebb a felolvasása különbözik az egyes nyelvek szerint.

Tótfalusi István

Forrás: Tótfalusi István: 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről 

44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről

Vannak primitív és vannak fejlett nyelvek?

Nyelvi tévhitek 3.

Bizonyára sokan úgy képzelik, hogy egy kis törzs az Amazonas őserdeiben vagy egy beduin törzs a szavannákon primitív nyelvet beszél. Szűkös és nem túl változatos környezetben élnek, egyhangú munkában telik életük, kevés a tapasztalatuk, emberi kapcsolataik egyszerűek és jól áttekinthetők. Nincsen szükségük bonyolult, fejlett nyelvre, se írni vagy olvasni tudásra, kevés szóból is megértik egymást.

Nem úgy a városi ember a maga zsúfolt környezetében, tömérdek különféle élethelyzetével és bonyolult kapcsolatrendszerével, ahol magas szintű műszaki eszközökkel kell bánnia egy írásra alapozott kultúrában. Létszükséglet számára egy fejlettebb, gazdagabb nyelv ismerete, amelyet iskolákban oktatnak akár magas szinten is.

https://greenfo.hu/wp-content/uploads/2021/06/bennszulottek-amazonia-indian-brazil-scaled.jpgPrimitívebb lenne a nyelvük?

Tovább olvasom

A Pannon tengerbe süllyedt szavak múzeuma

A TINTA Könyvkiadó Szómúzeumának a közelmúltban második, jelentősen bővített kiadása látott napvilágot. A Szómúzeum összeállítója, a soproni matematikatanár, Hajdu Endre folyamatosan gyűjti a nyelvünk furcsaságait. A Magyar Narancs így örvendezett a könyv megjelenésekor. Ajánljuk mindenkinek, akit érdekel a megszületett, de nyelvünkben soha gyökeret nem eresztett szavak sora.

Ilyenkor, kalászonyos idején, a hibernális hónapoktól távol, midõn nem jósol hóhömpöt a légtüneménytan, annál gyakrabban fias ménkût, jólesik begördülni nyargonczánkon, jobban mondva gyorsonyánkon, ha már bérszáguldóra nem telik, a serkápolna kertjébe, hol a hömpöc mellett ajánl helyet az étnök. Mindenféle hajdanócokról, õsotrombról, ásatagemberrõl beszél éppen a baromtudományban is eligazodó, amúgy a taglalati mértanban otthonos, föllengész cimboránk, aki belefáradt mára a dülények, hegyes gömbölyegek, tetények és egyéb önmik külzeléki hánylás útján végzett tanulmányozásába. Szimatoló látogatás céljából lép hozzánk egy napirmány hitdühös újdondásza, de aztán ő sóhajtozik nagy magamosságában a fenyegetõ államtönk és pénzdagály, s a haszonkémlők éndisége miatt, majd minden kedvi csiklandot mellőzve, komorbolond módra és immár borreszketegen, röbögve meséli nagy bajait: hiába is volna ő életfi, ha egyszer fitymaszor gyötri, s ez olyannyira kínozza begyeredéskor, hogy az epehagymáz, a fojtókeh és a fájdalmas seggvérözön mellett immár a nőszhetetlenség réme is fenyegeti. – Belõled sem lesz már hírész nemhogy az Alapi Trombitásnál, de még a Bohóci Éjlapnál sem, fekteremben volna amúgyis a helyed! – legyintünk keservgúnnyal a havas eszű közönykórosra, s tovább állunk.

Hajdu Endre

Tovább olvasom

A moldvai csángókról

Az írás eredeti megjelenési helye: Vasárnapi Újság, 1900, 47. évfolyam, 690-695.

A magyar olvasóközönség sokat hallott már a csángókról, amaz idegenbe szakadt magyarokról, akik hosszú idő óta élnek ott, de azért anyanyelvüket, ősi szokásaikat, nemzeti jellemvonásaikat annyira, amennyire megőrizték mind e mai napig.

A bukovinai csángók jobban megőrizhették nemzeti vonásaikat. Ők legfeljebb másfél száz esztendeje, hogy kikerültek hazánkból, a magyar határ közelében laknak, ugyanazon uralkodó alattvalói maradtak, s a politikai alakulás is könnyített sorsukon; mindazáltal az utóbbi években sokan visszatértek hazánkba. Egészen másképp van a voltaképpeni, az igazi csángók, a moldvaiak dolga.

Történetük a múlt homályába vész. Ők maguk sok helyen szittya ivadéknak mondják magukat, és ősükül Attilát emlegetik. Őutánuk több utazó is hun maradékoknak nevezte őket. De történeti adatok szerint csak annyit állíthatunk biztosan, hogy ezek a csángók magyar földről, talán a székelyek közül kerültek ki Moldvába.

Azok a magyar utazók, kik régebben írtak a csángókról, úgy mint Bandinus Marcus vizitator (1646—47), Zöld Péter (1770), Pater Gegő Elek (1838), Jerney János (1844--45.), Veszely, Imets és Kovács társaikkal (1870), és legutóbb Ballagi Aladár (1887) foglalkoztak történetükkel is, míg Szarvas Gábor (1873), Munkácsi és Kunos (1880) tisztán a szaknyelvészet szempontjából írtak a csángókról.

A moldvai csángóknak — kik mind katolikusok — története összefügg a moldvai misszionáriusok történetével, s a kutatásnak csakis ebben az irányban lehet helyes az útja.

A moldvai katolikus misszió 1252-ben kezdődött. Egy 1874-es moldvai kalendárium ismertetvén röviden a moldvai misszió múltját, történeti források alapján azt mondja egy helyen, hogy: "1370-ben Lajos, Magyarország királya, mikor néhány területet meghódított volt Keleten, több papot Moldvába küldött a katholikus vallás terjesztésére." Eszerint a moldvai csángók már több mint hét évszázada elszakadtak hazájuktól. Azóta átmentek tatár rabságon, oláh vajdák zsarnokságán, török rabigán, de nyelvüket, a legfőbbet, úgy-ahogy megőrizték, mint szintén a vallásukat is.

A múlt nyáron főkép nyelvészeti célokból kint jártam közöttük. Ebből az utamból szolgálok itt egy kis ismertetéssel.

*

A moldvai csángók tudják magukról, hogy magyarok, mert hiszen él még emlékezetükben "Nagy-Magyarország", ahol "tisztább a tanács" (beszéd), mint őnáluk.

A Szereth partján és mellékein laknak, s éjszaki és déli csángókra oszlanak.

eszaki_csangok.pngÉszaki csángók

Tovább olvasom

Hat- vagy hétezer nyelv van a világon?

Nyelvi tévhitek 2.

Tévhit az elképzelés, hogy a ma létező nyelvek számát pontosan meg lehet állapítani. Még a hozzávetőleges megállapítás is roppant ingatag.

Egyebek közt az is tanúsítja ezt, hogy mindkét fenti adatot tekintélyes, hitelt érdemlő tudományos művek vagy testületek nyilvánították ki, míg más tekintélyek ezektől eltérő, akár jóval szerényebb adatot közölnek és közöltek nemrégiben.

Egy intézmény például, amely a keresztény missziók tevékenységéhez kapcsolódik, nyilvántartja, mely nyelvekre fordították le a Bibliát, akár egészében, akár csak néhány részletében. 2009-ben ez a lista 2508 nyelvet mutatott. Ez fogható és megbízható adat, de azt még csak sejteni sem lehet, hogy hány nyelvhez nem juthattak el a keresztény missziók.

A legmagasabb számot ugyanabból az évből egy texasi nyelvtudományi intézet, az Ethnologue SIL tette közzé, eszerint a világon 6909 nyelv van, vagyis kicsi híján hétezer.

Az intézet kiváló szakembereket foglalkoztat nagy számban, de az előttük álló feladat roppant bonyolult, és a feltételeit igen nehéz pontosan megjelölni. A népszámlálás semmi ehhez képest, egy ember minden szempontból egy ember, és ha csak néhányan el nem rejtőznek valami okból, vagy csalárd módon többször nem számláltatják meg magukat, az eredményt hitelesnek tekinthetjük.

De hogy két vagy három vagy hat nyelv valóban különálló idióma, avagy csak egymásnak rokonai, kissé távol eső dialektusai, azt sokszor igen nehéz eldönteni a legelfogulatlanabb nyelvésznek is. https://learnenglishteens.britishcouncil.org/sites/teens/files/styles/article/public/istock_000020473404small.jpg?itok=t-nIMAiJ

Tovább olvasom

A nyelvek születnek és halnak?

Nyelvi tévhitek 1.

Ugyan miért lenne ez tévhit?

Hisz kétségtelenül vannak holt nyelvek, mint például a latin, meg kihalt nyelvek, mint mondjuk az etruszk. És hogy kihalhassanak, előbb létre kellett jönniük, nemde?

Ha ennyire tág értelemben használjuk a két igét, akkor a kijelentéssel valóban nincs hiba, de hogy a nyelvek esetében a születés és halál mennyire más, mint az élőlényeknél, arról érdemes egy kissé alaposabban elcsevegni.

Voltaképp könnyebb, ha a végével kezdjük: a nyelv halálával.

Elsőként elmondhatjuk, hogy voltaképpen nem a nyelv hal meg, hanem a beszélői halnak ki. Egy nyelv bonyolult fogalmak, eszmék és kapcsolatok rendszere, amely akkor is létezik, amikor már senki sem beszél vagy ír rajta. Ha kellőképp dokumentálva van, ami manapság már könnyen megoldható, akár föl is lehet támasztani.

A nyelvek százai és ezrei tűntek el nyomtalanul az évezredek során, nagy ritkán a nevük legalább fennmaradt a történelmi feljegyzésekben, illetve a népeké, amelyek beszélték.

Ez a folyamat, a kihalás máig tart, és bizonyosan továbbra is tartani fog, sőt valószínűleg fel fog gyorsulni, hiszen tapasztalható jelenség, hogy a nagy nyelvek egyre inkább kiszorítják a kisebbeket a használatból. Az is igaz viszont, hogy egyszersmind a veszélyeztetett nyelvek megőrzésére való törekvés is erősödik, ahogy a kivesző állatfajok megmentésén fáradoznak odaadó tudósok és amatőrök. Hogy a két tendencia közül melyik lesz az erősebb, azt majd az idő megmutatja, de a nyelvek erős fogyatkozása látszik valószínűbbnek.

Érdekes példa erre a mentő buzgalomra egy kis kelta nyelv, angol nevén Cornish, saját nevén kernevek, amelyet az angliai Cornwall félsziget nyugati részén beszéltek a középkorban. Amikor 1777-ben elhunyt az idős Dolly Pentreath asszony, az utolsó ember, aki ezt az ősi nyelvet anyanyelveként beszélte, kihaltnak nyilvánították. Angol és walesi tudósok a 19. század végén hozzáláttak, hogy írott forrásokból rekonstruálják a nyelvet, szótárat és nyelvtant formáltak hozzá. A múlt század elején lelkes mozgalom indult a helyi közösségekben a kernevek elsajátítására és elterjesztésére. Egyelőre néhány ezren beszélik, és Anglia elismerte hivatalos kisebbségi nyelvként.

https://a.cdn-hotels.com/gdcs/production177/d644/70508281-22c6-4233-bbf4-9152ffbb632e.jpg?impolicy=fcrop&w=800&h=533&q=mediumCornwallban kihalt, majd "feltámasztott" kis kelta nyelv a Cornish vagy kernevek

Tovább olvasom

Klub szavunk eredete

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai LIV.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelv 92. évf. 1968., 457–462. oldal

Nyelvünknek ez az egyik legrégibb angol eredetű jövevényszava. Mielőtt szemügyre vennék beilleszkedését szókészletünkbe, érdemes lesz egy pillantást vetni jelentéstörténetére szülőhazájában is. A club szó valószínűleg az angol nyelvterületen keletkezett. Az első adatok a XIII. század elejéről származnak, amikor a szó főnévi jelentése ’bunkósbot, fustély, fütykös’, tehát olyanféle vastagabb végű bot, mellyel valakit verekedés közben agyabugyálnak, vagy valamit (pl. hokilabdát, golflabdát) a földön elütnek. Ez az alapjelentés mind a mai napig él az angol nyelvben.

Az angol kártyások nyelvében már a XVI. században a club lett a megjelölője a francia kártya treff figurájának (francia trèfle = lóhere), nyilván tárgyalaki hasonlóság folytán.

https://zippyfacts.com/wp-content/uploads/2022/04/why-is-clubs-in-a-suit-of-cards-in-the-shape-of-a-black-clover-and-where-did-it-come-from.jpg

A club egyik jelentése az angolban: treff

Tovább olvasom

Az örökkévalóságban nincs uborkaszezon

Beszélgetés E. Bártfai Lászlóval, a Párbeszéd az Úrral c. könyv szerzőjével

A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadó Iránytű sorozatában E. Bártfai László kötete, a Párbeszéd az Úrral. Ebből az alkalomból kérdezte a szerzőt Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője.

Hogyan született meg a könyv ötlete?

Több mint egy évtizede dolgozom egy könyvön, aminek egyes fejezeteit folyamatosan írom. A munkacíme: Csend és hallgatás. Tipológiai vázlat. Ebben a tárgykörben már húsznál több tanulmányom jelent meg különböző folyóiratokban: a Dunatükörben, az Ezredvégben, az Irodalmi Jelenben, a Kortársban, a Valóságban. Maga a Párbeszéd az Úrral is egy hosszabb fejezete a szép lassan készülő, vastag könyvnek.

Magyarázná a könyv címét, és különösen az alcímet?

A cím és alcím összefonódik. Itt azt taglalom, hányféleképpen valósulhat meg ez a párbeszéd. A sajátszerűségét az adja, hogy a megszólaló nem egy vagy több emberhez beszél, hanem az Úrhoz, őt szólítja meg – esetleg az Úr szólítja meg őt.

https://images.unsplash.com/photo-1475938476802-32a7e851dad1?ixlib=rb-1.2.1&ixid=MnwxMjA3fDB8MHxwaG90by1wYWdlfHx8fGVufDB8fHx8&auto=format&fit=crop&w=2069&q=80

Sokáig dolgozott rajta?

Legalább másfél esztendeig, de már hét-nyolc évvel ezelőtt is írtam néhány oldalt, ami végül belekerült a könyvbe.

Tovább olvasom

"Igen fontos és hasznos szótár"

Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája

Az írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelv 118. évf. (2022) 1. szám, 94-101. o.

1. A Tinta Könyvkiadó a Magyar szókincstárral történt debütálása óta szívén viseli a magyar nyelv szókészletének minél sokoldalúbb bemutatását. Korábban A magyar nyelv kézikönyvei sorozatban jelentetett meg különböző profilú szótárakat (Értelmező szótár+, Idegenszó-tár, Etimológiai szótár, Alakzatlexikon stb.). Ezek között több frazeológiai szótár is napvilágot látott (Bárdosi Vilmos Magyar szólástár és Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára című műve 2003-ban, T. Litovkina Anna Magyar közmondástára 2005-ben, Balázsi József Attila Hasonlatszótára pedig 2017-ben). A kiadó Tinta szótárak címmel egy új sorozatot is indított, ennek eddigi tagjai inkább diákoknak szóló értelmező szótárak voltak. A sorozat 5. tagjaként azonban egy frazeológiai tájszótárral jelentkeztek, a szerkesztőknek az Előszóban megfogalmazott célja szerint azért, hogy anyanyelvünk elavult, kiveszett, de legfőképpen szűkebb területen használt állandósult kifejezéseit megismertessék a szélesebb közönséggel, s bemutassák azok jelentését és használati körét (i. m. 5). A gyűjtemény elsősorban az Új magyar tájszótár (1979–2010) öt kötetének gazdag anyagát dolgozza fel, ám a szerkesztők szándéka szerint „emészthetőbb” formában. Míg ugyanis az ÚMTsz. főként nyelvész szakemberek számára készült, ezért az adatközlők ejtésmódját is igyekszik mellékjelekkel feltüntetni, Balázsi és Kiss szótára nem használ fonetikai mellékjeleket, s a nyelvjárásias ejtésmódot csak elvétve jelöli, pl. olyankor, „ha a szólás a rím eszközével élt: Vagy a kasza, vagy a kű, vagy a kaszás, vagy a fű <arra utaló szólásként, hogy mi oka lehet, ha a kasza nem jól vág>. Itt természetesen a nem cserélhető fel -re” (5).

Vagy a kasza, vagy a kű, vagy a kaszás, vagy a fű (FORTEPAN / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége)

2. A terjedelmes gyűjtemény (468 lap) a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája címet viseli. A címadást nem egészen tartom szerencsésnek.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása