Egy egyszerre hagyományos és rendhagyó kiadó - és a nyomda
Interjú a TINTA Könyvkiadó három munkatársával
Kiss Gábor nyelvész által alapított, és nem meglepő módon kifejezetten nyelvészettel kapcsolatos könyvek kiadására szakosodott Tinta Könyvkiadó ékes példája mindennek, ami ma egy kiadót egyáltalán jellemezhet. Jelentetnek meg széles érdeklődésre számot tartó, nagy példányszámú, és természetesen 50-300 példányos, szűk szakmai rétegnek szóló könyveket egyaránt, valamint egy-egy kiadványuk esetében élnek a piactesztelés lehetőségével, másikaknál pedig szükségük van utánnyomásra. A nyomdai kigyártást tekintve pedig gyakorlatilag szinte valamennyi technológiát használják, könyvterjesztéshez pedig valamennyi csatornát igénybe veszik. Sőt, a kizárólag a kiadó tevékenységének helyet adó albertfalvi családi házban egy könyvesboltot is kialakítottak, ahol saját kiadványaikat árulják.
Az alapvetően családi vállalkozásként működő cégben nyolc fő dolgozik: Kiss Gábor alapító-ügyvezető, felesége, Temesi Viola, aki szerkesztő, fiuk, Kiss Gyula, ő az értékesítés vezetője, továbbá öt állandó munkatárs, és látogatásomkor még két gyakornok. Éves árbevételük megközelíti az 50 millió forintot. A „Tinta családtagokkal” beszélgettem.
Egy kiadóval történő beszélgetéskor mostanában elkerülhetetlenül az az első kérdés, hogy mennyire érinti az „Alexandra-ügy”?
Temesi Viola – Szerencsére semennyire. Mi már az előző, még 2015-ben történt Alexandra-csődnél visszahívtuk a termékeinket, és azóta nem álltunk kapcsolatban az utódjával, a Könyvbazárral sem. Igaz, annak idején beragadtunk nagyjából másfél millió forinttal: ennyivel maradtak ugyanis adósok az eladott könyveink után. Természetesen nem örültünk neki, de ez az összeg – hála Istennek! – elenyésző veszteséget jelentett számunkra, ismerve, hogy más kiadók mennyit buktak.
Nyilván azért, mert már régóta nemcsak a klasszikus terjesztői hálózaton, hanem a saját maguk által kiépített csatornákon keresztül is történt az értékesítés: közvetlen felhasználók direkt elérése, online jelenlét, saját könyvesbolt.