Hány nyelvet ismert Reguly Antal, hányban volt jártas? Véleményem szerint valamennyi finnugor nyelvet (magyar, vogul, osztják, zürjén, votják, cseremisz, mordvin, finn, észt – és további finnségi nyelvek –, lapp), a szamojédok közül feltehetőleg a jurák elemeit, valamint a németet (hagyjuk el a legnagyobb nyugat-európai nyelveket), a svédet, az oroszt, a csuvast, a tatárt, a baskírt, a törököt, a mongolt, és – tanulmányai keretében – a latint és talán a görögöt. Mindezt összeadva tehát az Urál nagy felfedezőjének a nyelvtudása a húszat mindenképpen meghaladta (a kezünkben lévő kötetben e kérdésekről l. például 38, 222, 223, 227–228, 330).

A Regulyról, munkásságáról és koráról szóló, szinte a teljességet célba vevő gyűjtemény, a Bibliographia Regulyana 6. száma (e sorozatnak ez a voltaképpeni harmadik kötete) öt részből és a mellékletekből áll.

1. Ismerősök és ismeretlenek (17–135). Ebben előbb Reguly orosz, majd magyarországi pénzügyeit tekinthetjük át, az utazó 1941. június 11-i szentpétervári megérkezésétől egészen haláláig (1858. augusztus 23), mellette életrajzi vázlatával színesítve (24–51). A válasz – számos, főleg újságcikk, illetőleg kézirattári levélidézet, levélfogalmazvány, levél, levélrészlet stb. pontos idézésével – így adható meg röviden: „elegendőt [kapott], csak mindig késéssel” (22), de – joggal teheti hozzá a szerkesztő Korompay Bertalan megállapítását – „nincs még egy olyan tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, aki ennyi gondot okozott volna a tudós társaságnak” (23). Mindenesetre a XIX. századi „levelezés, a pénzküldés, pénzzel gazdálkodás bonyolultságát” (33) jelzi egy sor levél. Például „fogalmam sincs, hogyan érhetném el Önt az Urálban” (34). Vagy – e kötetben később olvasható – K. Baer tudósítása: „nagyon kérdéses, hogy eléri-e a levelem. /…/ Már négy /…/ levelet kaptam vissza” (291). A segélyek intézésében Széchenyi István gróf is szerepet vállalt (37, vö. 43–44). Gräfenbergben 1847 májusában aztán Reguly – miként írja – „udvariassági látogatást tettem nála[,] és el kellett mondanom neki egész hétéves odisseiámat” (50). Az önkéntes adakozók között volt sok más akadémikus között Ballagi (Bloch) Mór, Bugát Pál, Fogarasi János, Toldy (Schedel) Ferenc is (42, 45). Bugát felírta azt is az aláírási ívre – mint ahogy a titoknok megjegyezte – „Szeretné, hogy Reguly még a távolban kineveztetnék [a pesti egyetemen] a finn és evvel rokon nyelvek nyilv. tanárául” (45, vö. 49, 264). Egyetemi katedrát egyébként Szíj Enikő szerint sohasem ígértek Regulynak (127, 129). – Gräfenbergben ismerkedett össze Reguly Duka Tivadarral, Kőrösi Csoma Sándor hagyatékának megmentőjével, emlékének ápolójával, első életrajzírójával, aki előbb Görgey Artúr hű parancsőr tisztje volt, majd pedig ő lett az első magyar, aki Angliában orvosi diplomát szerzett (52–74). Duka egyébként a finnugrisztika körében tudományos-ismeretterjesztő írásokat is írt a finnugor népekről és kutatóikról, egyebek mellett Reguly életrajzáról és gyűjtéséről (64–66), valamint August Ahlqvist és Hunfalvy Pál halálakor egy-egy nekrológot jelentetett meg egy londoni szaklapban (67–73). – Rónay Jácint író, a szabadságharc bukása után ugyancsak angliai emigráns több, angol nyelvű cikkében írt Regulyról és a vogulokról (75–80). – Mocsáry Lajos későbbi politikussal Reguly többször találkozott: 1847-ben a sziléziai Freiwaldauban, majd 1857-ben ő volt a házigazdája palóc kutatóútjakor (81–85). – Reguly, könyvtári első őr a Magyar Mitológián dolgozó Ipolyi Arnoldot 1851-től kezdődően segítette: részt vállalt a kézikönyv anyaggyűjtésében, megírásában és kiadásában is (86–130). Reguly bizonyos forrásokra hívta fel a művészettörténész figyelmét, Ipolyi munkájában sokszor említi név szerint is utazónkat a szövegben és lábjegyzeteiben is: („R. a vogulból olvassa nekem”, „R. szíves közléséből” stb.). Egy idézet Ipolyi egyik leveléből: „az időt egészen a könyvtár és Reguly társaságában töltém [szolgálati lakásában], uto[l]só este csak két óráig éjfél után voltunk együtt nyakig a fin[n] mythusokba merülve” (91). E fejezet végén Szíj Enikő tíz érvet sorol fel a Magyar Mitológia írója és Reguly szoros kapcsolatára (129). Mindez akkor készült Magyarországon – 1854-ben –, amikor Madách Imre így fogalmazott: „Ilyen viszonyokról mint a mienk /…/ más népeknek fogalmuk sincsen” (130). – Reguly Toldy Ferenccel együtt szakértőként írt (alá) egy akadémiai könyvkiadási javaslatot, amely egyben Magyar László Afrika-kutató könyvének és érdemeinek méltatása (131–135).

Mint már korábban is megtettem, ezúttal is a Tinta Könyvkiadó legújabb könyveinek egyikét ismertetem. 2014-ben e sorozatban több érdekes kiadvány jelent meg. Közülük a címben jelzett művön kívül az érdekesebbek adatait közlöm: Margalits Ede – Kovács Erzsébet: Magyar–latin közmondásszótár. 2000 magyar közmondás, szólás klasszikus és újkori latin megfelelője (ÉK 28), Grétsy László: Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa (ÉK 29); Kiss Gábor (szerk.): Kis magyar tájszótár. 5800 népies és tájnyelvi szó magyarázata (ÉK 31), Kiss Gábor és Kiss Bernadett: Bölcs tanácsok. 4000 közmondás, szólás a Czuczor–Fogarasi-szótárból (ÉK 33). – Megemlítem még, hogy a 2014-ben e kiadónál 1921 után újra megjelent a Széchenyi igéi című, 121 lapos antológia, amely a legnagyobb magyarnak örök érvényű gondolatait – szám szerint összesen 178-at – tartalmazza Szekfű Gyula munkájaként és előszavával.

Rácz János növényeink és állataink kiváló ismerője, a Növénynevek enciklopédiája, a Gyümölcsneves könyv és az Állatnevek enciklopédiája című népszerű kiadványok szerzője.

Gyógyhatású növények főcímű munkája bevezetésében (5–12) megismerkedhetünk a növényi gyógyászat fogalmával, a hazai növényi gyógyítással, és rövid összegezésben áttekinthetjük a magyarországi füveskönyvek, herbáriumok, orvosi munkák történetét. A szerző jelen munkájának két forrása elsősorban két botanikai szógyűjtemény: Csapody Vera – Priszter Szaniszló Magyar növénynevek szótára (Bp. 1966) és Priszter Szaniszló Növényneveink (Bp. 1998) című munkája.

Platon a barátom, de még inkább az igazság – idézi a latin mondást könyvében a szerző (218), azaz: az igazság mindennél előbbre való.

2010-ben jelent meg a legutóbbi összegezés a magyar nyelv rokonságáról: A nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság (főszerk.: Honti László, szerk.: Csúcs Sándor és Keresztes László. Tinta Könyvkiadó. Bp. 2010 - bővebben ITT lehet olvasni róla), és ugyanebben az évben napvilágot látott e mű második, bővített kiadása is.

Honti László jelenlegi monografikus műve, „a kérdés új szempontok szerinti, korszerű összefoglalása” (a könyv külső borítójáról idézve) a prológust, majd a bevezetést követően (7–15) két részre tagolódik. Egyrészt a történeti-összehasonlító nyelvtudomány alapkérdéseit, a magyar nyelv finnugor (uráli) származásának kritériumait tekinti át, megismertetve a jórészt műkedvelő olvasót a másik két ugor nyelvcsaládbeli nyelv magyarral közös sajátosságaival (16–50). Másrészről, Anyanyelvünk „rokonságairól” alcímszó alatt a szerző végigtekinti az elmúlt évek-évtized dilettáns, tudománytalan nézeteit, e művekből bőségesen idéz, majd ezeket az idézett részeket pontokba szedve észrevételekkel, megjegyzésekkel látja el, ízekre szedve kritizálja, a melléfogásokat korrigálja (51–220). Csak az érdeklődés felkeltésére néhány téma: A „halzsírszagú atyafiság” régen és ma; Magyar „ősnyelv” és „szómagyarázatok”; A gyökészetről; Nem finnugrista nyelvészek téveszméi; Miért tenyésznek a tudománytalan nézetek?

Hogy mire nem vetemedik egy finnugor nyelvész? Csak egy kis nyári szabadidő kell hozzá, egy kis szakértelem meg egy kis érzék a szófejtéshez.

Az Előszót (9–10) néhány összefoglaló jellegű és kifogástalannak mondható fejezet – tulajdonképpen önálló tanulmány – követi: A pénz rövid története (11–17), A magyar pénzek (18–19), Vándorló pénzek, vándorló pénznevek (20–21), A pénznevek fő típusai (22–29) és a Pénznevek etimológiai szótára bevezetője (30–32). Egy névtanos szakember kiváló alkotása a pénznevek típusait elemző fejezet. A magyar pénzekkel kapcsolatban a szótörténeti és az etimológiai részben szereplő (33–199) nevek jóval felülmúlják a kis összefoglalásban felsorolt elemeket. Aranypénzünk a dukát, azaz 1365 óta hazánkban a körmöci arany, további pénzeink pedig (itt és a következőkben megkísérlem a szótár időmegjelölését követni) a dénár, forint, garas, babka, máriás, tallér, az erdélyi akcse és oszpora, poltura, libertás, krajcár, peták. korona, fillér és pengő (összesen 16 különböző név). A szótárt követi a Mai pénznevek és váltópénzek mintegy a föld 230 országát és azok ma érvényes pénznemeit (így nálunk a forint és a fillér [?]) felsoroló jegyzéke (201–205). A kötetet végeredményben egy teljes irodalomjegyzék zárja (207–212), amelyben én még a Fodor István szerkesztette A világ nyelvei című kézikönyvet (Akadémiai Kiadó, Budapest 1999. 1700 l.) is felvettem volna. Mintaszerű a közel ötven internetes forrás felhasználása és ezek megadása.

A kiváló magyar nyelvész és lexikográfus számos magyar–angol és angol–magyar szótár írója. Nem újdonság az sem, hogy frazeológiával foglalkozik: 1999-ben adta ki az Akadémiai Kiadó Angol és amerikai kifejezések szótára című kötetét, amely 12 000 angol szókapcsolatot és 14 000 angol példamondatot tartalmaz. Ennek bevezetőjében a szerző tisztázza az idióma, frazeológiai egység, szólás, szólásszerű kifejezés, állandósult szókapcsolat fogalmát, O. Nagy Gábor, Hadrovics László e tárgyú műveire hivatkozva. Ugyancsak közvetlen előzménye az ismertetendő kötetnek a 2017-ben az Akadémiai Kiadó által megjelentetett Magyar–angol szólásszótára, 431 lap terjedelemben, ez 10 ezer magyar és 30 ezer angol (állandósult) kifejezést tartalmaz.

Ebben az utóbb kiadott kötetben fejti ki a szerző a bibliai eredetű frazémákkal kapcsolatos nézetét, eszerint a bibliai idézésnek kétféle módozata van: az egyik köznyelvi szólásból vagy közmondásból indul ki, tudjuk azonban, hogy ez bibliai eredetű, ezért megadjuk a bibliai igét vagy az esemény leírását; a másik mód az, hogy szó szerint idézünk a Bibliából, és a Bibl. jelzés után közöljük az idézetet. Ha a Bibliából idézünk – írja –, mindig pontosan megjelöljük a helyet, mert ez a világon mindenhol kiadott Bibliában egységes és egyértelmű.

A fenti két nagy terjedelmű kötethez kapcsolódik az ismertetendő könyv, amely céljában, jellegében, feldolgozásmódjában, sőt címszóállományában, frazémaállományában is sok újdonságot hoz az eddigi művekhez viszonyítva.

Magay Tamás munkásságából korábban sem hiányzott az ismeretterjesztői, mondhatjuk: nevelői szándék, példaként megemlíthető az – ugyancsak az Akadémiai Kiadónál – 1974-ben megjelentetett Idegen nevek kiejtési szótára című, 500 lapos kötete. Bevezetőjében hangsúlyozza, hogy ez széles olvasóközönségnek szánt gyakorlati kézikönyv: pedagógusok, színészek, rádió- és televízióbemondók vehetik hasznát. Meg minden igényes és érdeklődő olvasó ember. 

Az este hat órakor kezdődő könyvbemutatót Ambrus Károly tárogatójátéka nyitotta, majd a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor szólt néhány bevezető szót az est mottója („A nyelv lélekhordozó”) kapcsán, megidézve többek között a magyar nyelv „átlátszóságáról” beszélő Babitsot és a nyelvünk szemléletességét hangsúlyozó Karácsony Sándor nyelvészt.

Kiss Gábor igazgató megnyitja a könyvbemutatót (Fotó: Terjéki Tamás)
A KÉPRE KATTINTA GALÉRIA NYÍLIK!

Elsőként Nagy György Magyar–angol szólásszótár című műve kerüt bemutatásra. Sántháné Gedeon Mária első szava a köszöneté volt: angol–magyar szakos tanárként igen hasznosnak tartja a kiadványt. Külön kiemelte az érthető, nem túl tudományos, de információgazdag bevezetőt. Forgatni kell, nem ábécérendben olvasni – mondta el a könyvről –, kikeresve belőle az általunk gyakran használt szólásokat (összesen egyébként 1555 magyar szólás és angol jelentése található a kötetben, de tartalmaz példamondatokat és ellentétes jelentésű szólásokat is). Végül egy húsz évvel ezelőtti, magyarról fordított angol novelláskötetet említett meg, amiben – ha a mostani kötetet felhasználja a fordító – valószínűleg nem így szerepelt volna a „tropára ment az autód?” kérdés: „did your car go to Tropa?”

Sántháné Gedeon Mária bemutatja a Magyar–angol szólásszótárat (Fotó: Terjéki Tamás)

A szavak embere a szó szoros értelmében. Esetében ez nem puszta játék a szavakkal, hiszen mesterségének címere éppen az anyanyelv. A Magyar szókincstár gondozója, s e minőségében társítója rokon értelmű szóknak és ellentétüknek. Továbbá: honi új szavak és jelentésük rendszeres figyelője, rögzítője. Hivatása és hobbija, mi több: otthona ez a nyelv, szakszerű szeretettel óvja hát veretes régiségeinket, de rugalmasan kíséri a folyton változó, eleven nyelvi jelenségeket is, higgadt örömmel fogadva őket. Középen áll tehát: a maga módján szemléli és leírja a magyar nyelv aranymetszetét. 

– Nyelvészt, kivált szókincstanászt úgy képzelhetni: filológus bogarászással tölti az életét. Így volt-e, van-e valóban, vagy jutott ideje egyéb földi hívságokra is? Magyarán: honnan jött, mi szél hozta hivatásába?

– Gyermekkoromban sok időt töltöttem nagyszüleimnél Cserháthalápon, egy nagyon békés életet élő, sok archaikus nyelvi elemet őrző falucska közösségében. Kevés pénz forgott ott, a legszükségesebbeket ki-ki megtermesztette kertecskéjében, katonaviselt öregek száján forogtak még első világháborús történetek. Megszűrték, értéke volt ott a szónak. Ahogyan – másképp – a budapesti piarista gimnáziumban is. Magyartanárom, Fekete Antal avatott nyelvész volt, több könyvet publikált a magyar keresztnevek rendszeréről. Középiskola után programozó matematikusnak jelentkeztem, aztán egy építőtáborban láttam, mennyire csinosak a bölcsész lányok (köztük a későbbi feleségem), így az általános és alkalmazott nyelvész szakot is elvégeztem. 1979-től dolgozom az MTA Nyelvtudományi Intézetében; kezdetben beszélő számítógépek programját írtam. Idővel átkerültem a lexikográfiai és lexikológiai osztályra. Ott jutottam igazán közel a szótárakhoz, kivált főnököm, atyai mesterem, A földrajzi nevek etimológiai szótárának szerkesztője, Kiss Lajos révén. Mindeközben négy gyermek apja lettem, velük és feleségemmel szépen éltünk és élünk. Nem vagyok tehát „eltemetkező” nyelvész, sokat dolgoztam, de azért családomra, köznapi örömökre is jutott időm.

Kiss Gábor nyelvész szerint a magyar szótárkultúra sok hiányosságot mutat. Az új magyar szinonimaszótárral, a Magyar szókincstárról tartott előadást a Nyári Egyetemen Kiss Gábor, a rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótárának főszerkesztője.

– Ha a Magyar szókincstár jellemzésére keresünk kulcsfogalmakat, adódik egyrészt a „kínálati szótár” kifejezés, illetve annak megjelölése, hogy a felhasználót alkotó hozzáállásra készteti. Egyetért-e Ön ezzel?

– Valóban ez a két kulcsfogalom. Kínálati szótár abban az értelemben, hogy a szerzők (tizenhat nyelvész három és fél évig dolgozott a szótáron) igen gazdag kínálatot nyújtanak a felhasználónak a rokon értelmű szavak köréből. Tudva azt, hogy a magyar anyanyelvűek legszélesebb rétegének készült a szótár, bízunk az anyanyelvi használó nyelvi ismeretében. Amikor mégis el kell őt igazítani, odaírjuk, hogy régies, táj- vagy idegen hangzású szót adtunk-e meg. Gyakran idéztünk szlengszavakat is. Aktív közreműködést kér a használótól, mert neki az öt, nyolc vagy akár tizenöt szinonimából is azt kell kiválasztania, ami az adott szövegkörnyezetbe a legjobban beleillik.