Hány nyelvet ismert Reguly Antal, hányban volt jártas? Véleményem szerint valamennyi finnugor nyelvet (magyar, vogul, osztják, zürjén, votják, cseremisz, mordvin, finn, észt – és további finnségi nyelvek –, lapp), a szamojédok közül feltehetőleg a jurák elemeit, valamint a németet (hagyjuk el a legnagyobb nyugat-európai nyelveket), a svédet, az oroszt, a csuvast, a tatárt, a baskírt, a törököt, a mongolt, és – tanulmányai keretében – a latint és talán a görögöt. Mindezt összeadva tehát az Urál nagy felfedezőjének a nyelvtudása a húszat mindenképpen meghaladta (a kezünkben lévő kötetben e kérdésekről l. például 38, 222, 223, 227–228, 330).

A Regulyról, munkásságáról és koráról szóló, szinte a teljességet célba vevő gyűjtemény, a Bibliographia Regulyana 6. száma (e sorozatnak ez a voltaképpeni harmadik kötete) öt részből és a mellékletekből áll.

1. Ismerősök és ismeretlenek (17–135). Ebben előbb Reguly orosz, majd magyarországi pénzügyeit tekinthetjük át, az utazó 1941. június 11-i szentpétervári megérkezésétől egészen haláláig (1858. augusztus 23), mellette életrajzi vázlatával színesítve (24–51). A válasz – számos, főleg újságcikk, illetőleg kézirattári levélidézet, levélfogalmazvány, levél, levélrészlet stb. pontos idézésével – így adható meg röviden: „elegendőt [kapott], csak mindig késéssel” (22), de – joggal teheti hozzá a szerkesztő Korompay Bertalan megállapítását – „nincs még egy olyan tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, aki ennyi gondot okozott volna a tudós társaságnak” (23). Mindenesetre a XIX. századi „levelezés, a pénzküldés, pénzzel gazdálkodás bonyolultságát” (33) jelzi egy sor levél. Például „fogalmam sincs, hogyan érhetném el Önt az Urálban” (34). Vagy – e kötetben később olvasható – K. Baer tudósítása: „nagyon kérdéses, hogy eléri-e a levelem. /…/ Már négy /…/ levelet kaptam vissza” (291). A segélyek intézésében Széchenyi István gróf is szerepet vállalt (37, vö. 43–44). Gräfenbergben 1847 májusában aztán Reguly – miként írja – „udvariassági látogatást tettem nála[,] és el kellett mondanom neki egész hétéves odisseiámat” (50). Az önkéntes adakozók között volt sok más akadémikus között Ballagi (Bloch) Mór, Bugát Pál, Fogarasi János, Toldy (Schedel) Ferenc is (42, 45). Bugát felírta azt is az aláírási ívre – mint ahogy a titoknok megjegyezte – „Szeretné, hogy Reguly még a távolban kineveztetnék [a pesti egyetemen] a finn és evvel rokon nyelvek nyilv. tanárául” (45, vö. 49, 264). Egyetemi katedrát egyébként Szíj Enikő szerint sohasem ígértek Regulynak (127, 129). – Gräfenbergben ismerkedett össze Reguly Duka Tivadarral, Kőrösi Csoma Sándor hagyatékának megmentőjével, emlékének ápolójával, első életrajzírójával, aki előbb Görgey Artúr hű parancsőr tisztje volt, majd pedig ő lett az első magyar, aki Angliában orvosi diplomát szerzett (52–74). Duka egyébként a finnugrisztika körében tudományos-ismeretterjesztő írásokat is írt a finnugor népekről és kutatóikról, egyebek mellett Reguly életrajzáról és gyűjtéséről (64–66), valamint August Ahlqvist és Hunfalvy Pál halálakor egy-egy nekrológot jelentetett meg egy londoni szaklapban (67–73). – Rónay Jácint író, a szabadságharc bukása után ugyancsak angliai emigráns több, angol nyelvű cikkében írt Regulyról és a vogulokról (75–80). – Mocsáry Lajos későbbi politikussal Reguly többször találkozott: 1847-ben a sziléziai Freiwaldauban, majd 1857-ben ő volt a házigazdája palóc kutatóútjakor (81–85). – Reguly, könyvtári első őr a Magyar Mitológián dolgozó Ipolyi Arnoldot 1851-től kezdődően segítette: részt vállalt a kézikönyv anyaggyűjtésében, megírásában és kiadásában is (86–130). Reguly bizonyos forrásokra hívta fel a művészettörténész figyelmét, Ipolyi munkájában sokszor említi név szerint is utazónkat a szövegben és lábjegyzeteiben is: („R. a vogulból olvassa nekem”, „R. szíves közléséből” stb.). Egy idézet Ipolyi egyik leveléből: „az időt egészen a könyvtár és Reguly társaságában töltém [szolgálati lakásában], uto[l]só este csak két óráig éjfél után voltunk együtt nyakig a fin[n] mythusokba merülve” (91). E fejezet végén Szíj Enikő tíz érvet sorol fel a Magyar Mitológia írója és Reguly szoros kapcsolatára (129). Mindez akkor készült Magyarországon – 1854-ben –, amikor Madách Imre így fogalmazott: „Ilyen viszonyokról mint a mienk /…/ más népeknek fogalmuk sincsen” (130). – Reguly Toldy Ferenccel együtt szakértőként írt (alá) egy akadémiai könyvkiadási javaslatot, amely egyben Magyar László Afrika-kutató könyvének és érdemeinek méltatása (131–135).

Reguly Antal

2. Reguly Antal életében megjelent írásai (137–205). Négyféle írást tartalmaz ez a fejezet. Először Szíj Enikő Reguly 1841–1842-ben az Athenaeum c. folyóiratban közölt úti leveleit idézi (139–157). A magyar nyelvű levelekben finnországi útjáról szólva egy lappföldi elbeszélése végén felkiált: „Soha sem tettem szebb útat!” Ma egy kissé meglepő ez a megfigyelése: „A lappokról meg kell vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne tudna” (142–143). A finn népköltészetről beszámolva egy őrlő dalt ismertet (145–146), melynek elolvasása után az olvasó megállapíthatja, hogy szerzője gyorsan megtanult finnül. E dallal kapcsolatosan megjegyzi: „Az által talán nem fognátok megbántódni, ha a finnek s tán még a lappok is a magyarokkal rokonok volnának” (146). Szentpétervárról egy negyed évvel később, két héttel megérkezése után már előre tekint: „Mit mondanak hozzá, édes szülőim, ha néhány hónap múlva vogul legényem lesz Siberiából?” „A vogul nyelv eddig teljesen ismeretlen: történeti combinátiók szerint a legközelebb járhat a magyarhoz.” (149). Majd nem sokkal később: „Ha terveimet kivihetem, úgy nincs felette távol az idő, mellyben ős magyarokat, azaz testvérnépeket, vagy anyanemzetünket fölfedezem” (154). – Ezután következik Reguly 1847. január 21-i levele F. Köppen akadémikusnak térképéről – magyar és orosz fordításban (158–184). A Szentpétervárott keletkezett, 12 lapos levél Reguly térképe használatáról számol be. Így például minden egyes vogul kunyhót tartalmaz a korabeli, irodalmi nyelvi abrosz (erről később, bővebben), megadja a vándorló réntartók sátrait és tulajdonosaik nevét (160). Felsorolja észak felől a hágókat és a (hegyeken átvezető) főbb utakat is (168–170). Levelében megjegyzéseket tesz az egyes népeket elválasztó (földművelési) határokkal, továbbá a helybéli állattenyésztéssel kapcsolatban. – Reguly harmadik írása 1850. évi akadémiai székfoglalója: A' dzungár nép és annak a' magyarral állított fajrokonsága (185–196). Szíj Enikő külön cikkben (197–199) szól Karl Gützlaff német misszionáriusról, aki ebben az évben a dzungárokról (vagyis a Kaspi-tenger környékén élő kalmükökről) az akadémián előadást tartott. A székfoglalóban Reguly leszögezi (193): „A tudomány nem az érzés belvilágából, hanem a külső, a tárgyilagos világ szemléletéből indúl.” A misszionárius elméletéről lényegében ugyanaz az ő álláspontja is, amit Jerney János ez előadás hozzászólásában kifejtett: „A dzungár nép nem magyar faj” (197). – A fejezet végén áll Reguly „tudósítása Hell Miksa historiai kéziratai azon részéről, melly a magyar–finn kérdést tárgyalja” (200–205).

Szíj Enikő (szerk.): Reguly és a tudomány „zománcza”

3. Regulyról – Reguly éltében (207–316), vagyis amely írásokat ő maga is olvashatott. Ebben a fejezetben együttesen harminc írás található. Többek között ezek: Toldy Ferenc Reguly utazásai – tartalomjegyzék (1850, 1850², 1868³), Toldy Ferenc Reguly Antal s a finn–magyar kérdés (1850), K. A. Gottlund újságcikkei Regulyról (1839–1841) és néhány finnországi újsághír, K. Baer akadémikus nyolc levele fordításban, Kállay Ferenc Finn–magyar nyelv (1844) c. műve előszavának Regulyt fejtegető része és a Nemzeti Újságban megjelent Reguly méltatása, Az Ujabb kori Ismeretek Tára c. enciklopédiában (III. Pest 1851, VI. Pest 1855) a Finn–magyar kérdés és a Reguly Antal című terjedelmes szócikk, az Orosz Földrajzi Társaság irataiban Reguly – ritka – szerepeltetése, az Értesítő c. lap programcikkében Reguly említése, Deskó András orosz nyelvű könyvében (Szentpétervár 1856) Reguly finn[ugor] rokonságán való csodálata, végül Jaakko Juteini (1841; ford.: Képes Géza) és Lugossy József (1850) Reguly-verse.

Reguly Antal mellszobra Érden

4. A Regulyról holtában (317–393) c. fejezet első része több mint két tucat bel- és külföldi gyászjelentést, nekrológot, megemlékezést, emlékbeszédet tartalmaz. Sírjáról érdekes megemlíteni, hogy síremlékét a Kerepesi úti temetőben a Gerenday és Fia síremlékműgyár, a történelmi Magyarország legnevezetesebb cége készítette. 1990. július 30-án az 1711 m magas, a 7–8. legmagasabb uráli hegycsúcsot, amely az „Európa és Ázsia határát hordozó központi vonulatból emelkedik” (392) Reguly Antalról nevezték el. A Sarki-Urál csúcsán sziklára erősítve két alumínium táblán áll az emlék megnevezése.

Reguly Antal sírja a Kerepesi temetőben

5. Abroszok, abroszkák – Reguly és a térképészet (395–497; összegezése: 490). Az abrosz ’térkép’ latin mintára, a mappa tükörfordításaként keletkezett a magyarban a XVII. század közepe táján, azaz tudatos magyarítás eredménye; ennek összetételi változata a földabrosz ’ua.’ (vö. Kiss Lajos: Magyar írók a térképről. Bp., 1999. 6–7). Szíj Enikő először a levelezés nyomán áttekinti a térképeket, megszületésük körülményeit 1856-ig. K. Baer 1845 elején írta: „úgy tűnik, Reguly hosszabb ideig az Urál egyik legészakibb részén járt, amelyet európai ember még nem látott, s amelyet csak a legnagyobb fáradságok árán utazhatott be” (401). Reguly egyik 1856. évi előadásának fogalmazványából idézek: „Az előterjesztett területeket a hosszúságuk és szélességük szerint hat különböző irányban /…/ jártam be, tizenöt hónap lefolyta alatt vízen vagy szárazon iramszarvasokkal vagy helyenként lovakkal is. Szokásom volt soha valamely vidékre nem lépni, mielőtt annak földirati anyagának legnagyobb részét tudakozódások által meg nem szereztem és vázolatban öszve nem állítottam” (442). Itt mellékesen megemlítem, hogy Reguly hogyan, mivel utazott (például 253), az is érdekes vizsgálódás tárgya lehetne. A Pályamódosítás c. alfejezetben (464–465) megemlíthette volna Szíj Enikő, hogy mely hölgyek voltak Regulynak ismert levélpartnerei (464). Ugyanígy egy érdekesség: Reguly egy estét Liszt Ferencnél töltött (465). Reguly nevezetes térképének forrásai c. fejezetben megtudhatjuk, hogy a szerző „felhasználta mindazokat a térképeket, amelyek a XIX. század elején az Észak-Urálról megjelentek” (470). Reguly térképét nagy eredménnyel használta a „Hofmann-expedíció” (473–475; vö. 477), amelynek elkészült térképe a bécsi földrajzi társaság szerint használhatóság tekintetében a magyar utazó abroszát nem érte el. Az egyik alfejezetben a jekatyerinburgi V. G. Karelinnel, a neves Reguly-kutatóval ismerkedünk meg, többek között egyik kéziratos cikke alapján. „Saját számítása szerint uráli útjai során közel 10 ezer kilométert tett meg, és különböző helyeken hatszor kelt át az Urálon. (Finnországi és oroszországi utazásai együttesen kb. 30 ezer kilométernyi utat jelentettek.)” (484). Reguly térképen elsőként ábrázolta a „legmagasabb uráli térséget” (485), amelynek – mint említettem – 7–8. legmagasabb csúcsa joggal viseli a nevét (487). A térkép szentpétervári eredetijén több mint 1 500 földrajzi név szerepel, közötte 414 hegynév. E térképbetéten Reguly sokkal pontosabban tüntette fel a hegyvidéket, mint az Orosz Földrajzi Társaság vagy egy évtizeddel későbbi észak-uráli expedíciója (488).

Reguly egyik térképvázlata (forrás: Magyar Tudomány)

Melléklet (499–507). A Hell Miksa-féle ún. kis abroszkán kívül többek között Reguly számára ismert magyar helyeket és 1856. évi németföldi utazásának útvonalát láthatjuk térképen. Emellett a fejezet két fontos további földabroszt tartalmaz: V. G. Karelin rajzát: Reguly útvonala az Urálban, valamint Reguly uráli térképvázlatát (az „Urál szemei”).

Az előszóban (11–15) Szíj Enikő a könyv címével kapcsolatban a zománc egykori ’nemes rozsda, patina’ jelentéséről beszél, amely rátelepedett a Reguly-életrajzra, ezért újra kellett foglalkozni e kérdéssel. Emellett azt is érzékelteti kötete, hogy „a magyar tudomány a korabeli egyetemes tudomány szerves része volt”.

*

Áttekintvén a könyvet vizsgáljunk meg az életmű megismeréséhez egy-két izgalmas kérdést.

Reguly „elvégezvén törvénytudományi folyamát” (ahogyan Toldy fogalmaz; 218) vagyis – gondoljuk – a jogi kart. Szíj Enikő figyelmeztet arra, hogy: „a filozófiai tanulmányok valójában a mai BA-nak megfelelő szintet jelentették a pesti egyetem jogi karán is” (267).

Helsinkiben egy ideig finn különórára járt; lehetséges, hogy tanára későbbi kollégája, M. A. Castrén volt (268), akivel később Tobolszkban találkozott (289, 304, 325). Könnyeden, kiválóan beszélt finnül és svédül (279, 348); később vogul kiejtését voguljai gyakran dicsérték (287), s ezeken kívül egy sor további finnugor és török nyelvet is megismert (324–325 stb.).

Finnországban Reguly tanulmányi tervei a következők voltak: Orosz-, majd Törökországban és Magyarországon gyűjtés (székelyek, csángók) (221). Az utóbbira sor került: 1857-ben „a hevesi, borsodi és gömöri palóc népfajt vette tanulmánya alá” (327).

Szentpétervárról írja: „a nyelvvizsgálás érdekli legjobban” (375). Toldy Ferenc megfogalmazásában: „a nyugoti [= a finn-permi] és keleti finn [= ugor] nyelvek /…/ tetemesen különböz[n]ek, /…/ miszerint ez nem valami más /…/ nyelv külső behatásától eredt, hanem a nyelv belsejéből fejledezett eltérés” (227), „a magyar nyelvet az összes finn [= finnugor] nyelvek sorában a nyugotiak s keletiek közé találja helyezendőnek, minélfogva az a két család között mintegy az átmeneti kapcsot teszi, s azoknak különbségeit közvetíti” (228). Reguly szerint „az ural–altáli [sic] nyelvek osztálya hat nagyobb kisebb nyelvcsaládból áll, mellyek: a mandzsu, a mo[n]gol, a török–tatár, a szamojéd, a finn és a magyar” (261, vö. 300). A tervek alapján Reguly „déli Szibériát járná meg, Sjögren a középet, Castrén az éjszakit: e szerint hárman /…/ Szibéria ethnographiáját a kívánatos teljességben állíthatnák elő” (232).

Toldy szerint Reguly „el volt tökélve orosz [anyagi] segedelemmel tenni meg ezt [= a szibériai] az utat, ha hazája nem nyújt arra módot” (225).

 A térkép „oly roppant mű, mely, az orosz tudósok bevallása szerint, nem egyes embernek, hanem egy egész utazó társaságnak is becsületére válnék” (331). K. Baer megállapítja: „Reguly hosszabb ideig az Urál egyik legészakibb részén járt, amelyet európai ember még nem látott, s amelyet csak a legnagyobb fáradságok árán utazhatott be” (292–293). Toldy úgy látja, Reguly „e munkája [= a térkép] által, Oroszország ethno- és geographiájában egy terjedelmes terra incognita fölfedezőjévé lett” (259).

Regulynak az uráli útjáról haza hozott etnográfiai gyűjteménye „bár nem tetemes, mégis a maga nemében egyetlen a mívelt Európában” (262).

Az Urál egyik csúcsát Regulyról nevezték el

„1848. junius 13-kán a magyar királyi közoktatási minis[z]ter által a pesti egyetemi könyvtár elő őreül neveztetvén ki”, „[1849] s[z]eptember vég napjaiban ismét Pestre jöhetett, elfoglalni hivatalát” (260). Toldy volt az egyetemi könyvtár főigazgatója, más szóval: Reguly nem más, mint az első őr, azaz a főigazgató utáni első ember, azaz a főigazgató-helyettes (322).

Hazaérkezése után Eötvös József szerint „a nagy mű /…/ gondolatában már készen állt” (367). A Hölgyfutár nekrológja megállapítja: „Ujabban /…/ nagy erőfeszítéssel kezdett egy terjedelmes „népismei és nyelvészeti mű” kidolgozásához, sokszor mondván, hogy ennyi előkészület után végre a nemzet méltán várhat tőle valamit” (325).

Eötvöst (1863) és Hunfalvy Pált (1864) tartja Szíj Enikő „a sajnálkozó méltatások, az ún. haldoklási elmélet szerzőinek” (66; vö. 81, 94, 119, 127, 129, 305, 319, 321, 327, 331, 381, [382], 463). „Lassu haldoklás volt az a nyolc esztendő, a mit Pesten az egyetemi könyvtárnál töltött” (377). L. Zsirai művében is: „[1847 után] Tizenegy évig él még, ha ugyan életnek nevezhetjük megrendítő összeroppanását” (FgrRok. 1994². 521). A Vasárnapi Újság halála után egy évvel viszont így ír: „Veszélyes[en] betegnek az utóbbi időkben a feltünőleg vidor kinézésű, deli termetű, ruganyos járású férfiút nem tartottuk” (331). A kötet szerzője egy helyütt többé-kevésbé érthetővé teszi azt is, hogy „… a Reguly-típusú emberek miért hallgattak vagy beszéltek, ahelyett, hogy írtak volna” (89). Recenzióm Toldytól idézett címe is ide tartozik (260). Mindenesetre „… csak sajnálni lehet, hogy Regulyt váratlan halála megakadályozta abban, hogy tanúja és/vagy résztvevője legyen az akadémián a nyelvhasonlítás – nyelvrokonítás különbözősége körül kibontakozott igazi vitának” (129), az ugor–török háborúnak.

*

Szíj Enikő több évtizedes szakmunkájáról csak az elismerés hangján szólhatunk, és nagyon biztatjuk, hogy – a cím sorszáma alapján – kötetének második részét is mihamarabb az érdeklődők rendelkezésére bocsássa. Egy több mint ötszáz oldalas művel kapcsolatosan azonban, amelyben viszonylag kevés a technikai hiba, sok megjegyzést tehetünk.

E mű alapján néhány szakdolgozati témát el tudnék képzelni; a szerző is utal egy-két érdekes szakdolgozatra (115, 117). Például a XXI. században meg lehetne vizsgálni Regulyt, az etimológust (l. szófejtési kísérleteit: 97, 459–460, 489–490; vö. még: 99, 128, 204, 422–425, 495).

Munkatársai, a fordítók között szerepel Kubínyi Kata (266, 379), Kovácsné Vermes Stefánia (452, 464), Sirató Ildikó (158) és három egykori hallgatója (273). A fordítók a „karélok” helyett karjalai nyelvrokonainkat említhették volna (278, 283; helyesen a kötetben: 334). – Az angol szövegeket néhány évtizede magunkénak érezzük… Bizonyos német szöveg fordítása azonban hiányzik (85, 385), néhol három oldalas cikké is (412–415). Megjegyzem, olykor az orosz fordítását is hiába keressük (420, 422–428, 430).

A tartalomjegyzék (5–9) nem egyezik a fejezetek címeivel. Reguly térképének német címleírása számos esetben szerepel a műben (158, 418, 473, 487, 491, 497), de ezek leírása nem pontosan azonos.

Többször áll utalásként (például 124) az: „alább” – ilyenkor jobb a lapszámot megadni.

Még néhány, a kiadó aligha pártfogolta megjegyzés: szakirodalmi összegezés hiányzik a könyv végén (l. például 87, 115, 124 … 437, 463, 466; de vö. részbibliográfia: 135, 491), és érdekes lett volna egy névmutató is. Egy nyelvek/népek szerinti szómutató is hasznos lett volna; például: Szamojéd nyelvek, népek (153, 162, 163, [174, 175], 213, 217, 224, 244, 249, 252, 254, 258, 259, 261, 262, 289, 292, 297, 300, 376, 400, 401, 407, 409, 410, 411, 418, [425], 457, 467, 475, [481], 483). Bizonyos megjegyzéseket (például 322–323) egy összesített jegyzetanyagban is el tudtunk volna képzelni.

Ismertetésemet két jellegzetes idézettel fejezem be. Az egyik a Hölgyfutár nekrológjában jelent meg: Reguly „életpályája mindig emlékezetes marad, mint a magasabb eszme iránti lelkesedés, az önfeláldozás és erélyesség ritka példája” (325). Végül álljon itt – Eötvös József után – a nagy nyelvi felfedező jelszava: „Tovább és mindig tovább!” (353).

Zaicz Gábor

Az írás eredeti megjelenési helye: Finnugor Világ 19[2014]/1: 25–31.