Mint már korábban is megtettem, ezúttal is a Tinta Könyvkiadó legújabb könyveinek egyikét ismertetem. 2014-ben e sorozatban több érdekes kiadvány jelent meg. Közülük a címben jelzett művön kívül az érdekesebbek adatait közlöm: Margalits Ede – Kovács Erzsébet: Magyar–latin közmondásszótár. 2000 magyar közmondás, szólás klasszikus és újkori latin megfelelője (ÉK 28), Grétsy László: Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa (ÉK 29); Kiss Gábor (szerk.): Kis magyar tájszótár. 5800 népies és tájnyelvi szó magyarázata (ÉK 31), Kiss Gábor és Kiss Bernadett: Bölcs tanácsok. 4000 közmondás, szólás a Czuczor–Fogarasi-szótárból (ÉK 33). – Megemlítem még, hogy a 2014-ben e kiadónál 1921 után újra megjelent a Széchenyi igéi című, 121 lapos antológia, amely a legnagyobb magyarnak örök érvényű gondolatait – szám szerint összesen 178-at – tartalmazza Szekfű Gyula munkájaként és előszavával.

Rácz János növényeink és állataink kiváló ismerője, a Növénynevek enciklopédiája, a Gyümölcsneves könyv és az Állatnevek enciklopédiája című népszerű kiadványok szerzője.

Gyógyhatású növények főcímű munkája bevezetésében (5–12) megismerkedhetünk a növényi gyógyászat fogalmával, a hazai növényi gyógyítással, és rövid összegezésben áttekinthetjük a magyarországi füveskönyvek, herbáriumok, orvosi munkák történetét. A szerző jelen munkájának két forrása elsősorban két botanikai szógyűjtemény: Csapody Vera – Priszter Szaniszló Magyar növénynevek szótára (Bp. 1966) és Priszter Szaniszló Növényneveink (Bp. 1998) című munkája.

A golgotavirág hatékony ellenszere a stressznek

A betűrendes szójegyzék (13–225) egyes tagjai három részből állnak: 1. a címszót és latin szaknyelvi elnevezését követően megadja a lexémára vonatkozó nyelvészeti – szótörténeti, etimológiai és egyéb – tudnivalókat; 2. összefoglalja a tárgyalt növény botanikai, néprajzi, adott esetben mitológiai jellemzőit; 3. megadja a növény gyógyításban betöltött szerepét. – Én ismertetésemben a szócikkeknek alig 20%-át (46 elemet) – az A és B betűs anyagot – tekintem át elsősorban a szófejtés szempontjából.

Először is feltűnik, hogy szakirodalmat a szerző sajnos nem ad meg az etimológiákhoz. Az etimológiai anyag nagyrészt az irodalomjegyzékben is szereplő – Benkő Loránd szerkesztette – két szótárra támaszkodik (TESz., EWUng), de azoktól számos esetben eltér. A címszavaknak alig a fele található meg e szótárokban, hiányzik közülük például az ábelfű, acsalapu, afrikai-kenyérfa, afrikai szilva, aggófű, ágyúgolyófa, álombogyó, amaránt, amblafa, angyalgyökér, bajnóca, bergamottnarancs, birsalmafa és a borsfű. Etimológiailag más szavakat is szerepeltet a szójegyzékben (főleg „társneve”, „népnyelvi neve” vagy „hasonnév” megjelöléssel): arekadió (bételpálma, bételdió a.; ld. feljebb), csombor(d) (borsfű a.).

Az ágyúgolyófa neve angolból vagy németből kerülhetett a nyelvünkbe

Ami a szótörténeti adatokat illeti, korábbi adat az EWUng.-ban szerepeltnél az aranka (24), amit Rácz a Frankfurtban 1540-ben megjelent Botanicon c. kiadványból idéz. A bazsalikom, a bodza, a bojtorján, a borbolya, a borostyán, a bükk és a bürök első nyelvtörténeti adata viszont e szótárban régebbi. A borsfű pedig a TESz.-ben (bors a.) a szó 30 évvel korábbi előfordulását említ meg a Nyelvtörténeti Szótárt idézve.

Hogy egy szó idegen nyelvi megfelelője (pl. a bors latin ’piper’ jelentése) hogyan terjedt el, ez a magyar szó szempontjából érdektelen.

A kiadvány helyesen – de nem következetesen – említi az összetételek finnugor elemeként előforduló növénynevek eredetét. A belső keletkezésű szavak esetében viszont az aranka mellett a bajnóca is származékszó (itt „Nyelvújítás kori növénynév”, ami nem etimológiai kategória), a borsfű pedig nyilvánvalóan összetétel (noha itt „Az ótörök eredetű bors származéka”). Valóban összetétel a 250 gyógynövény sorában az álombogyó, amblafa, avokádó, búzavirág, és ide tartozik – bár nincs megemlítve – az ábelfű, az acsalapu, az aggófű és az angyalgyökér (megemlítendő ezek között: az acsalapu az ismeretlen eredetű acsa és a szláv eredetű lapu összekapcsolása). Jelzős szerkezeteknek tekinthető az afrikai szilva és az amerikai karmazsinbogyó / tojásbogyó (az utóbbi összetételek tagjainak az eredetét is szívesen vettük volna; ld. még alább is).

Az aranyvessző neve a latinból származtatható

A tükörfordítások között (például anyarozs) több szóval kapcsolatban előfordul, hogy az átadó nyelv az angolból vagy a németből kerülhetett a magyarba (vö. afrikai szilva, ágyúgolyófa, balzsamkörte; vö. balzsamalma), még inkább éppen az angolból (például afrikai-kenyérfa). Ezekben az esetekben az első előfordulás(ok) körülményeit kell megvizsgálni.  A bergamottnarancs előtagja az angolban megvan, de Rácz nem említi a német Bergamotte lexémát. A kiadvány szerint a szaknyelvi okvafa a németből való részfordítás, ennélfogva az afrikai-kenyérfa átadóját is e területen kell keresni. A kérdés bonyolult voltára megemlítem, hogy Tótfalusi István Idegenszó-tár című szótárában (Bp. 2004. 109) a bételpálma előtagja az itteni némettel szemben angol gyökerű. Ugyanakkor az álombogyó esetében latin mintát vélnék a német helyett, és az aranyvessző növénynevet is a latinból származtatnám (itt a tükörfordítás nem említtetik meg). A részfordításra van még néhány példa (amblafa, bergamottnarancs). Az összetételekre olykor – e nyilvánvalónak tetsző körülményre – nincs utalás (például ábelfű, aggófű, angyalgyökér, babasszúpálma). A babasszúpálma előtagja nemzetközi szó lehet, de itt is megkérdőjelezném az angolból való átvételt. Az összetételi résztagoknak is érdemleges eredetét megadni, így például az acsalapu előtagja ismeretlen, utótagja szláv eredetű.

A jövevényelemek tekintetében – ugyanúgy, mint a finnugor eredetű szavaknál – általános megjegyzés: az átadó nyelvi adatot mindig meg kellett volna adni (ld. alább az ótörök és a szláv példákat). Valóban ótörök eredetű a bojtorján és a bors, szláv pedig a barack, beléndek, berkenye és a bodza). Vannak példák latin átvételre, de a borbolya esetében e tény nem említtetik. Ide tartozik a nemzetközi szóvá lett aloé és az amaránt (ha nemzetközi szóról beszélünk, meg kellene említeni a hasonló hangalakú orosz megfelelést is; vö. orosz алоэ ’aloé’, амарант ’amaránt’). Nemzetközi szó az avokádó és – az e címszóban szófejtést nem közlő – banán is (ez utóbbi a magyarba a ném. Banane révén jutott). „Nemzetközi vándorszó” (23, ánizs a.) terminust nem ismerünk. Az articsóka nem vándorszó, hanem olasz jövevényelem.

Rácz János: Gyógyhatású növények

A 250 szavas szójegyzéket követi egy függelék: a Betegségek, bántalmak megelőzésére, kezelésére ajánlott növények listája (226–234). E jegyzék 75 tételéből lássunk egy rövidebbet: „Stressz ellen: cickafark, citromfű, ginszeng, kamilla, macskagyökér, menta, óriás passióvirág, vadcseresznye (lásd cseresznye), zeller.” (232). A felsorolt növénynevek eredetét, magyarázatát természetszerűleg megtalálhatjuk a kiskönyvtár e kötetében.

A Felhasznált irodalom (235–238) ellen semmi kifogásunk sem lehet. A mű a latin szaknyelvi nevek szómutatójával zárul (239–242).

A legfontosabb gyógyhatású növények leírása és gyógyhatásuk ismertetése kiváló teljesítmény, és mint láttuk, nevük magyarázata is egészében véve elismerésre méltó.

Zaicz Gábor

Az írás eredeti megjelenési helye: Finnugor Világ 20[2015]/2: 44–46.