Hogy mire nem vetemedik egy finnugor nyelvész? Csak egy kis nyári szabadidő kell hozzá, egy kis szakértelem meg egy kis érzék a szófejtéshez.

Az Előszót (9–10) néhány összefoglaló jellegű és kifogástalannak mondható fejezet – tulajdonképpen önálló tanulmány – követi: A pénz rövid története (11–17), A magyar pénzek (18–19), Vándorló pénzek, vándorló pénznevek (20–21), A pénznevek fő típusai (22–29) és a Pénznevek etimológiai szótára bevezetője (30–32). Egy névtanos szakember kiváló alkotása a pénznevek típusait elemző fejezet. A magyar pénzekkel kapcsolatban a szótörténeti és az etimológiai részben szereplő (33–199) nevek jóval felülmúlják a kis összefoglalásban felsorolt elemeket. Aranypénzünk a dukát, azaz 1365 óta hazánkban a körmöci arany, további pénzeink pedig (itt és a következőkben megkísérlem a szótár időmegjelölését követni) a dénár, forint, garas, babka, máriás, tallér, az erdélyi akcse és oszpora, poltura, libertás, krajcár, peták. korona, fillér és pengő (összesen 16 különböző név). A szótárt követi a Mai pénznevek és váltópénzek mintegy a föld 230 országát és azok ma érvényes pénznemeit (így nálunk a forint és a fillér [?]) felsoroló jegyzéke (201–205). A kötetet végeredményben egy teljes irodalomjegyzék zárja (207–212), amelyben én még a Fodor István szerkesztette A világ nyelvei című kézikönyvet (Akadémiai Kiadó, Budapest 1999. 1700 l.) is felvettem volna. Mintaszerű a közel ötven internetes forrás felhasználása és ezek megadása.

Az etimológiai szótár egyszeri tüzetes olvasás után kiválónak nevezhető, és ebben a szerző lektorainak, többek között Keresztes Lászlónak és Agyagási Klárának is szerepe lehet. Én most megpróbálom a környezetünkben, aztán Európában, majd azon kívül elhelyezkedő egyes népek pénzeit – mint előbb a magyarét – összegezni. Ez persze nem tartalmazza a szótárnak számos ázsiai és afrikai nemzetét. Tehát a német–osztrák, svájci, németalföldi–holland, olasz, francia, angol, spanyol, portugál, görög, orosz, baltikumi, török, izraeli, perzsa/iráni és dél-amerikai pénzeket sorolom fel e láthatólag a teljességre törekvő munka alapján.

A németeket tekintve Németország és Ausztria jelen pénzneme egyaránt az euró és a cent. A német pénztörténet aranypénze a Wilhelm d'or volt, ezüstpénzei pedig a vierling, witten, haller, schweren, albus, vierchen, stüber, sechstel, emellett a további pénzek: pfennig, vierding, dreiling, körtling, sechsling, rénes brint, vierer és a kronenthaler. Az osztrák pénzek: groschen, guldengroschen, Mária Terézia-tallér (ezüstpénz) és a schilling (17, ill. 4 pénz). A svájciak egykori és mai német (valamint francia) pénzei: angster, stäbler, batzen (ezüstpénz), duplone, frank, rappen (6 pénz).

A németalföldi ezüstpénzek a gruit, griffen és a leenwendaalder. A további németalföldi és hollandiai pénzek a gulden, florin, stuiver, mijt, daalder és a rijksdaalder (9 pénz). Mint ismeretes, Hollandia – és Belgium – ma az eurót és a centet használja.

Ugyanígy Franciaország is. A francia pénzek a következők: aguel, Louis d'or, Napoléon d'or (mind arany), blanc (ezüst), továbbá a livre, livre tournois, frank, écu, liard, decéme és a sou (11 pénz).

Az olasz pénzek a történelem során vidékenként, illetőleg városonként óriási számban jelentek meg (*-ot kaptak a nemes pénzek). Itáliában a baiocco, fallano, oncia, soldo*, quattrino, cavallo és a sisto, Olaszországban pedig a líra. Római pénz a sesterius, dupondius, quadraus*, uncia*, quinarius*, sestertius, triens, aureus* (mind Krisztus előtt), as*, nummus, denarius, antoninianus*, argenteus*, solidus*, follis, siliqua*, millarense, tremissis*. Ezek után a városállamok betűrendjében: bolognino (bolognai), ducatus*, fiorino d'oro* (firenzei); genovino (genovai), ambrosino*, testone, scudo*, sestino* (nápolyi); tari, augastalis carlin(o) (szicíliai) és piccolo, matapan, zecchino*, giustina, marcello (velencei). Ezek szerint a történeti, ill. a közelmúlt Itáliájában együttvéve 41 pénzfajtát olvashatunk a szótárban, az egyes nemzetek szerinti legtöbbet. 

A hivatalos angol pénznem a font sterling és a penny. A 14. századtól kezdve egy sor aranypénzt (noble, angel, sovereign, crown, guinea), a 16. században pedig egy ezüstpénzt (shilling) is vertek. Mindemellett jelentkezik még a farthing, groat és az anglo-gall érme, a guiennois is (összesen 11 pénz).

Az Ibériai-félszigeten 2002-től ugyancsak az euró és a cent honos. A spanyol arany- és ezüstpénzek (marobotino, real, peso, doblón) mellett jelentkezett a jaquesa, dinero, doble, carderilla, pistole és a paleta pénznemek is (10 pénz). A portugál arany- (joão, potuguęz) és ezüstpénzeken (vintem) kívül a 15. századtól kezdve a justo, emellett az espadin, roda, ill. a gyarmatokon használt xeraphim / pardao is ismert (7/8 pénz).

A görög pénznem is (18 éve) az Európai Unió két jeles valutája. Emellett ókori származású pénzek a sztatér, mina, talanton, drakhma, az obolosz ezüstérme, a khalkosz, valamint az újkori phoenix és lepton (8 pénz).

Görög obolosz

Európa keleti részén nézzük az orosz, az észt/lett/litván és a török pénzeket! Az óorosz pénzek közé tartozok a nogata, rezana és a veverica, az újabb orosz pénzek közé a poltina, grivna, rubel [ezüstpénz is volt], gyenga [ezüstpénz], kopejka [rézpénz is volt] és a cservonyec (9 pénz).

A Baltikum területén 2011-ben, illetőleg 2014-ben és 2015-ben váltottak át a közös európai pénzekre. Korábban az észt pénznem a korona, a lett pedig a lat és a santīms volt. A litván történelem számos pénzt mutat fel a 15. századtól kezdve: auksinas, sag, skatikas, ostmark, ill. ostrubel, litas, centas, majd a talonas (összesen 7/8 pénz).

Orosz kopejka

A törökök mai pénze a líra és a kuruş. A történelmi ezüst-, illetve rézpénzek: akcsa, manghir, majd a kuruş, további oszmán-török pénzek: akcsa, altin, beşlik, mecidiye, végül a líra (8 pénz).

Ázsiában érdekesnek találtam az izraeli és az iráni pénzeket. A Kr. u. 132–153 közöttről származó héber zuz ezüstpénz, valamint a sékel (Kr. u. 5. század) mellett az izraeli grush (149), font, líra (147, 164), továbbá a punta és az agora (5 pénz). Jelenleg az állam két pénzneme: a sékel és az agora (összesen 7 pénz). Az ókori perzsa aranypénz a pahlavi, ezüstpénzek a darik és a sziglosz, a perzsa, illetőleg iráni pénzek továbbá a toman, abbesi, shaki, mahmudi, riál és a qiran (9 pénz). Ma a riál és a dinár (202) a két hivatalos pénznem.

Izraeli sékel

Végezetül Dél-Amerika pénznemeit vizsgáltam végig. Nézzük tehát ezen országok jelesebb történelmi pénznemeit – mai hivatalos pénznemükön kívül (ezeket ld. 201–209), az országnevek betűrendjében: austral (Argentina), boliviano, centecimo, sueldo (Bolívia), cruzado, cruzeiro (Brazilia), sucre (Ecuador), guarini (Paraguay), inti, real, sol (Peru), bolivar, venezolano (Venezuela). Chilében és Uruguayban peso és centavo, illetőleg peso és centésimo, azaz a jelenlegi pénznemek ismertek.

Az olvasó a címszavak sorai között egy sereg értékes történelmi és művelődéstörténeti információhoz jut hozzá. Nézzünk előbb egy pár magyar vonatkozásút. Például az oszmán-török akcse Erdélyben román kereskedők révén forgalomban volt már a török megszállás előtt is (34–35). A horvát banica pénznévben feltehetően a magyarba került horvát-szerb bân ’bán’ méltóságnév rejlik (44). A denarius (nálunk dénár) Magyarországra is eljutott a 11. század elején, és a hazai pénzverés ez által kezdődött meg (60). A krajcár 1892-ig az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalos váltópénze volt (106). A korai újkorban a nálunk terjedt aranypénzt dukátnak nevezzük (69). A garas cseh közvetítéssel jutott el hozzánk (84).

A világon először Kínában jelentek meg a papírpénzek, a papír feltalálása után (16). A „modern idők ECU-je az európai valutaegység rövidítése”, az 1979 és 1999 közötti écu (71). A Kilikiai Örmény Királyságban verték a dahakan aranypénzt és a dang ezüst- és rézpénzt (57–58). A dram ma Örményország hivatalos pénzneme (67). A khoums címszó alatt, mely Mauritánia hivatalos váltópénze, megtudható (102): „A világon jelenleg csak két olyan hivatalos váltópénzrendszer van, amelyik nem decimális alapon működik (a másik a madagaszkári iraimbilanja)”. A decimális rendszert egyébként Nagy Péter cár „az elsők között vezette be” (158–159), majd [!] pedig – ld. decime (59) – a francia forradalom idején vezették be A korona alatt szerepel a feröeri króna, és a szerző megemlíti, hogy 1951-ben bocsátották ki az első feröeri bankjegyeket (204). Ha jól látom, a könyv alapján legtovább a drakhma volt a legidőállóbb pénzfajta (66), amely Kr. e. az 5. századtól – kis megszakítással – 2002-ig volt Görögország fizetőeszköze (a livre francia pénznem volt vagy ezer éven keresztül [115], az arany dukát a 13. századtól az első világháborúig létezett [68]). A dreigröscher nevű ezüstpénz a 16–17. században (legalábbis részben) lengyel–porosz–német–lett fizetőeszköz is volt (67). A poroszok aranypénze, a Friedrich d'or 1741 és 1855 között volt használatos (82–83). A gulden Danzig pénzneme is volt, 1923 és 1939 között (91). Amikor Hawaii még független volt, a 19. század második felében dala volt a szigeten a fizetőeszköz (57). Az óorosz ezüstpénz, a gyenga 1917-ben eltűnt, de a név többes száma ma is az orosz ’pénz’ megnevezésére szolgál (93). A két világháború közötti magyar pengő régen az ezüstpénzek neve volt, az aranypénzé csengő, a rézpénzé pedig kongó (138). A finn penni a 19. században lett váltópénz, melyet Elias Lönnrot vezetett be a finn penninki helyett (138). Sajnovics János neve és téves eredeztetése is szóba kerül az egyik szócikkben (119–120). A perun montenegrói valutakísérlet eredete során a balti főisten neve is, ennek kapcsán finn és mordvin fejleményei is megemlítettnek (140). Katalóniának önálló pénze volt 1830-ig, a peseta (140). A talonas címszó alatt írtak a Szovjetunió felbomlásának egyik következménye: „1994-ben 30 tonna talonas-t WC-papírként hasznosítottak újra” (184).

A mókus bőre mint fizetőeszköz...

A horvát kuna a ’nyest’ szóból származik (106–107), a kirgiz, üzbég és kazah váltópénz, a tijin eredeti jelentése ’mókus’ (187), és e nevek azoknak az időknek az emlékét őrzik, amikor egyfajta pénzként állatbőrökkel fizettek. Finnugor párhuzamok olvashatók a ’fizetésre használt állatbőr’ > ’pénz’ jelentésátvitelre (107). A kereskedelmi kapcsolatokban egykoron elsősorban a mókusbőr szolgált fizetőeszközként, így például az óorosz veverica pénzegység neve is a ’mókus’ jelentésre megy vissza (193). 

Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig

A kitűnően felépített szócikkekben rendszerint a nyelvész olvasó is megkapja kérdésére a választ (a szócikkek zöme kitűnően van megszerkesztve, így például a font, valamint a forint és a líra). Mégis egyik-másik pénznem tekintetében nem láthatunk tisztán. Például: nem tudjuk meg, hogy a francia centime mióta a frank váltópénze. Vagy a font és a penny vajon mióta, legalábbis melyik századtól Anglia fizetőeszköze. A világ legelterjedtebb váltópénze, a cent koráról sincsenek fogalmaink. Az euró váltópénzeként a finn sentti, amely a cent alakváltozata, önálló címszóként áll. Az altin „ótörök” pénzegységről sem tudunk meg semmit, de az akcse „oszmán-török” ezüstpénz kibocsátásának időpontjáról értesülünk. Aztán a lett santīms is mikor létezett? (Nem pontos az „eleinte” és a „később” megfogalmazás, amit angster alatt olvashatunk.) A spanyol gyarmatokon elterjedt real volt Peru eredeti pénzneme (170), de ezt nem címszóban olvashatjuk. Albánia váltópénze a quintar (201) vagy a qindarka (111, 149)? A cseh haléř a korona váltópénze (201) vagy nem (94)? A jen és a jüan szófejtése a von alatt (194) található meg, nem címszavukban. A livre tournois első, bevezető mondata (115) eléggé váratlan.

Maticsák Sándor úgyszólván kifogástalan szótári munkáját szívből köszöntjük, és várjuk e területen is a folytatást.

Zaicz Gábor

Az írás eredeti megjelenési helye: Finnugor Világ 23[2018]/4.