Tudja, hogy mi az a szövegamulett? Ha azt mondanám, hogy szerintem ismeri, elhinné nekem? Bebizonyítom, hogy ismeri a szövegamulettet.

A szövegamulett egy olyan sajátos formája a szövegeknek, amit tulajdonképpen az ember magán visel vagy magánál hord egy személyes tárgyán. Többféle megvalósulása lehet ezeknek a szövegeknek. Az első és legkézenfekvőbb az, amikor amuletteken szerepelnek a szövegek. Régen – amikor még nagy volt az írástudatlanság – azért alkalmazták ezt a megoldást, mert úgy gondolták az emberek, hogy a szöveg és az amulett „ötvözése” gyógyító erővel bír. Éppen ezért, a beteg embereknek, veszett kutyáknak vagy sánta lovaknak amulettet akasztottak a nyakába. Ha valaki szegényebb volt, akkor papírra írt szöveget kötöttek a gyengélkedő nyakába egy cérnaszál segítségével. Másik megoldás a selyem zsebkendőbe csomagolt szöveg szív fölé helyezése. Az idő múlásával már magán a zsebkendőn, ruhán szerepelt az ima, ráolvasás, rövidítés, monogram. A 16. századtól vannak utalások az amulettszövegekre:

„aki az ilyen szöveget, imát leírva magával hordja, magán viseli, annak semmi ellenség nem árthat, se tűz, se víz, se méreg, se pokol.”

A 18. századtól megjelentek olyan módszerek, amik alapján ezeket a szövegeket valamilyen módon a betegnek el kellett fogyasztani, tehát belesütötték a kenyérbe vagy kalácsba. Előfordult, hogy a betegnek a feje alá tették a szöveget, sőt néha-néha még a bőrére is ráírták, annak reményében, hogy úgy hatásosabb lesz. Ezeket az amulettszövegeket ma is használják az emberek, csak egy kicsit más a megvalósítás módja. Napjainkban a legkedvesebb személyes tárgyainkra írunk hasonló jellegű szövegeket, mottókat, idézeteket. Ilyen például az, ha valaki az autójára tesz matricát: „Az utak királya”, vagy éppen a pólónyomtatás lehetőségével élve mutatja meg a számára fontos gondolatot, hovatartozása jelét. De tulajdonképpen a tetoválás is ezt a célt szolgálja, a „régi” és az „új” megvalósítás között pusztán annyi a különbség, hogy a mostani már nem a gyógyítást és a védelmet hivatott szolgálni.

Ha még többet szeretne megtudni a szövegamulettről vagy más szövegfajták történetéről, vagy csak hasonló érdekességekről akar olvasni, akkor ajánlom figyelmébe a magyar nyelvtörténet frissen megjelent kézikönyvét, melyet az alábbiakban ismertetek.

A mai magyar nyelvterületen számos nyelvjárásban beszélő ember él. Tévesen terjedt el az a sztereotípia, miszerint aki „parasztosan” beszél, az művelt, iskolázott ember nem lehet. A nyelvjárások iránti negatív attitűd még mindig nem kopott ki teljesen a köztudatból, pedig nyelvjárásainkra inkább büszkének kellene lennünk, semmint ellenségesen viseltetni irántuk. Heltainé Nagy Erzsébet Területiség és normativitás a mai nyelvművelésben című munkájában a sztenderd nyelvváltozatot úgy értelmezte, hogy az a művelt (részben irodalmi) nyelvváltozatot jelenti, amely a műveltségen és az írásbeliségen keresztül képes hordozni és betölteni a nyelvközösségi hagyományőrző szerepet. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert számomra nyelvjárásaink nemcsak értékes nyelvtörténeti forrást, de erős identitástudatot is jelentenek. Kiss Jenő így írt erről A magyar nyelv és nyelvközösség című munkájában:

„Mire valók a nyelvjárások? Amire bármely nyelv. Elsődlegesen tehát arra, hogy emberek egymással érintkezni tudjanak, s hogy a világot mentálisan is birtokba vehessék. Azokban a nyelvközösségekben, amelyeknek van standard nyelvváltozata, köznyelve (ilyen a magyar is), a nyelvjárás a helyi és a regionális azonosságnak a szimbóluma, tehát a lokalitás egyik megjelenési formája.”

Az alábbi interjú az Édes Anyanyelvünk folyóirat 2017. júniusi számában (XXXIX. évf. 3.) jelent meg.

A legtöbb napjainkban kiadott magyar nyelvészeti könyv mögött egy családi kiadó áll: a Tinta Könyvkiadó. Kiss Gáborral és feleségével, Temesi Violával beszélgetünk a kiadó új központjában, egy albertfalvai családi házban.

Számokkal mennyiben támasztható alá állításom, tehát az, hogy a legtöbb nyelvészeti könyvet manapság a Tinta adja ki?
K. G.: Szinte biztos vagyok benne, hogy az összes magyarországi könyvkiadó együtt nem ad ki annyi nyelvészeti szakkönyvet, mint a TINTA Könyvkiadó egymaga, hiszen évente 30-35 szakkönyv jelenik meg nálunk. Sőt, a magyar egynyelvű szótárakra is igaz ez.

Úgy tudom, hogy egy sikerkönyvvel kezdődött, a Magyar szókincstárral...
K. G.: A leggazdagabb magyar szinonimaszótár 1998 karácsonyára jelent meg. Grétsy László tanár úr „Uraim, le a kalapokkal” szavakkal kezdte az emlékezetes sajtóbemutatót. Szinte berobbant sikerével a magyar könyvpiacra ez a szótár, amely mind a mai napig az egyetlen szótár, amely hónapokig vezette a magyarországi könyveladási sikerlistákat. Sok író ember íróasztalán ott van kinyitva.

A kiadó vezetője, Kiss Gábor, aki ott van szinte minden nyelvészeti eseményen, könyvbemutatókat szervez. De ott van mögötte, többnyire láthatatlanul a felesége, Temesi Viola is, s ha jól értesültem róla, akkor a négy gyerek is. Mikor találkoztatok, a négy gyermek mellett hogy jutott idő a kiadói munkára?
T. V.: A mi házasságunk nyelvész házasság. Antal Lászlónak, az egyik leginspiratívabb magyar általános nyelvésznek az óráján egymás mellett ültünk. Az órát közös séta követte, aztán házasság, gyerekek, és a közös kiadó megalapítása. Most a négy gyermekünk közül kettő, Zita és Gyula a kiadó teljes állású munkatársa.

A beszéd közben felhasznált számos költői eszköz közül a hasonlatokat alkalmazzunk szinte a leggyakrabban. Azonban ha egy hasonlatban úgy hasonlít valaki valakihez, mint Ave Caesar az Ave Máriához, vagy akár mint ég a földhöz,* akkor az a tréfás szituáció áll fenn, hogy muszáj egy másik, jobban illő hasonlatot keresnünk. Ebben a nehézségünkben pedig kiváló segítséget nyújthat Balázsi József Attila 2017-ben megjelent Hasonlatszótára.

A szerző nyelvész, akinek kutatási területe a frazeológia, az etimológia és a lexikográfia, emellett nem ez az első műve, amelyet a Tinta Kiadó gondozásában jelentetett meg. Vagyis egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy annyit értene az író a hasonlatokhoz és a szótárkészítéshez, mint a tyúk az ábécéhez.

Az állatokon belül külön, igen változatos osztályt alkotó rovarok (Insecta) nyelvbeli jelentkezése elsősorban nominális: egy-egy nyelvben, különösen a tudományos nyelvekben kidolgozott rovarelnevezés-rendszerek léteznek. A magyar nyelvjárási, a tudományoshoz  meglepően hasonló rendszereket képező rovarnevekről a magyar etnoentomológia (népi rovartan) nagy ígérete, Ulicsni Viktor emlékezett meg (2013), jómagam ezen állatosztály néprajzát tárgyaltam (Kicsi 2015). A rovarok megnevezése mellett érdekesek még a velük alkotott kifejezések, a nyelvben létrejött verbális nyomaik is. Nevezzük rovarigéknek a rovarok viselkedésének leírására tipikusan használt igéket. Az alábbiakban két ilyen köznyelvi ige (nyüzsög, hemzseg) különleges mondattani jelentőségére hívom fel a figyelmet, s bemutatok néhány érdekes nyelvjárási rovarigét (bozsog, burung, dorol, rezseg), a zsizseg igének egy versbeli jelentkezését is említem. Tanulmányomat a rovarok által kiváltott viselkedés leírására szolgáló igék egy csoportjának bemutatásával (bogárzik, böglöz, csipározik, csípérzik, zigárzik) zárom.

Hogyan jelennek meg nyelvünkben a különböző divatszavak, milyen mintára jönnek létre, milyen előzményeik vannak és hogyan érdemes használni őket? Efféle kérdéseket járunk körül sorozatunkban, néhány divatos kifejezést megvizsgálva.

PARÁZIK

Érdekes hangzású ige jelent meg egy ideje a bizalmas közlésekben: a parázik. Például: Mindenki parázik az érettségi miatt. – A társkeresők egy része magától a tartós kapcsolattól, az elköteleződéstől parázik. – Most nem azért parázik, hogy legyen munkája, hanem azért, hogy meg tudja csinálni időre. – Ha valaki parázik, az észérvek általában nem hatnak rá (pillanatok alatt ki tud találni valamit, ami érvényteleníti az érveket).

Ez a szó nem a pénzegységre vonatkozó para származéka, hanem a görög eredetű paranoia szóval van kapcsolatban, eredetileg olyan szorongást jelöl, amely kábítószer hatása alatt jelentkezik. Drogfogyasztás következtében ugyanis különféle lappangó pszichés betegségek törhetnek felszínre. A parázik szó egyúttal azt is szemlélteti, hogy napjainkban is jönnek létre ikes igék.

Elsősorban azt jelenti a parázik ige, hogy ’valamely személy fél valamitől’: Én örülök a dolognak, mert mindenki parázik ettől a naptól. – Aki hatékonyan akar haladni Budapesten, viszont parázik kint hagyni a bringáját az utcákon, az vegyen rollert. – Nem ismerek olyan embert, aki nem parázik a fogorvosi széktől. – A népesség nagyobb hányada nem parázik a víztől, a lovaktól vagy mondjuk a hótól. – Sajnos mindenki parázik a felelősség miatt, ami ránehezedne, ha elvállalná a szervezői posztot. – Nekem van egy ismerősöm, aki a baracktól parázik.

Március 9-én az Albertfalvi Közösségi Házban bemutatták Sümegh László legújabb könyvét, az Albertfalvi emlékképeket. Alább Farkas Jenő a bemutatón elhangzott előadásának írásos változata olvasható.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt állok Önök előtt abban a furcsa helyzetben, hogy az igen tisztelt hallgatóság soraiban Sümegh Lászlónak olyan barátai, ismerői és tisztelői ülnek, akik nálam sokkal jobban ismerik a könyv szerzőjét és a könyv főszereplőjét, Albertfalvát, a Szülőföldet. Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy büszke lehet az a közösség, melynek ilyen krónikása van, mint Sümegh László, tanár-író, aki a nagy elődök, Sík Sándor, Jelenits István és Kerényi Lajos nyomdokain jár.

A TINTA Kiadó törzsasztalának tagjaként a belvárosi Pió és Central kávéházban évek óta nagy érdeklődéssel követem Sümegh László történeteit, anekdotáit, kiegészítő és pontosító megjegyzéseit. Köszönöm az igen megtisztelő, baráti gesztust, hogy néhány szót szólhatok Tanár úr könyvéről, amelyet a TINTA Kiadó jelentetett meg, Hetényi Katalin kiváló grafikáival (aki szerzőnk sok más könyvét is illusztrálta). A címlapot Temesi Viola készítette. A kötet négy részből áll: az első, Embermesék címmel beszélgetéseket tartalmaz neves albertfalvi személyiségekkel; a második az Egy kis történelem címet viseli, és az albertfalvi üzemeket és gyárakat mutatja be; a harmadik (Régen és most) kitűnő szociográfiai munka; a negyedik, Apáról fiúra című részben egy kiváló novella és egy igazi kisregény olvasható, mely komoly írói teljesítmény.

Kiss Gábor: Milyen alkalomból jelent meg a Lexikográfiai Füzetek 9. száma?

Bárdosi Vilmos: Kezdeményezésemre és szervezésemben az ELTE BTK Francia Tanszéke, valamint az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Szótári Munkabizottsága 2017. október 18-án Pierre Larousse születésének 200. és Paul Robert Petit Robert című szótára megjelenésének 50. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát rendezett a BTK Tanácstermében. A kollokvium keretében az MTA alelnökének és a Francia Köztársaság nagykövetének köszöntőin túl a budapesti, piliscsabai, pécsi, debreceni és szegedi francia tanszékek 9 oktatója, kutatója elemző előadása mutatta be és méltatta Pierre Larousse és Paul Robert munkásságát és fő műveit, Magyarországon is méltón megünnepelve így a francia lexikográfia e két kiemelkedő és újító egyéniségének munkásságát.

Lexikográfiai füzetek 9. (Szerk. Bárdosi Vilmos)

Kiss Gábor: Kérem, mutassa be röviden ezt a két kiadóalapítót, szótárszerkesztőt!

Bárdosi Vilmos: Pierre Larousse egyszerű családba született (édesapja bognár és kovács, édesanyja vendéglős volt), de amint megtanult olvasni, falta a könyveket, tele volt tudásszomjjal, amit szülei úgy igyekeztek kielégíteni, hogy az iskolai órák után különórákra is beíratták. Nem meglepő hát, hogy tanulmányainak elvégzése után tanító szeretett volna lenni. A versailles-i tanítóképzőben kitűnő mesterektől tanult, akik közül némelyiket később, már szótárkiadóként, be is vont a Larousse-szótárak szerkesztési munkálataiba. Négy év múlva hazatért, és tanító lett faluja népiskolájában. A kor és környezete merev pedagógiai szokásai azonban hamar elvették a kedvét a tanítástól. 1840-ben Párizsba költözött. 1852-ben Augustin Boyer-val társulva megalapította a később világhírűvé vált Larousse Könyvkiadót. Az eredeti foglalkozását tekintve szintén tanár társával eleinte korszerű iskolai tankönyveket és tanári kézikönyveket jelentettek meg, amelyekben a hangsúlyt az önállóságra és a kreativitás fejlesztésére helyezték. Az ifjú kiadót azonban nem elégítette ki a tankönyvkiadás. Ambíciói az anyagilag sokkal gyümölcsözőbbnek látszó szótárkiadás felé terelték. Legjelentősebb műve az 1863 és 1876 között egymagában szerkesztett Grand dictionnaire universel du XIX^e siècle [A XIX. század általános nagyszótára] című, 15 kötetes, a nyelvi és enciklopédikus szótártípust kombináló nagyszótára. Halála után a kiadó az alapító szellemében számos sikeres szótárt adott ki. Ezek közül is a legismertebb az 1905 óta évente megjelenő Petit Larousse illustré és az 1970-es évek óta megjelenő egynyelvű értelmező szótár, a Lexis.

Március 20-án került megrendezésre az EISZ információs nap a Magyar Tudományos Akadémián, ahol kiadók mutatták be elektronikus adatbázisaikat. A napi programot a Typotex nyitotta (erről lásd előző bejegyzésünket: Az e-könyvek forradalma), másfél órás előadásuk után közvetlenül ismertette az Arcanum a Digitális Tudománytárat (röviden ADT). Ezt követően a L’Harmattan mutatta be digitális adatbázisait, mind a magyart, mind a francia anyacég adatbázisait, majd a nap zárásaként a Tinta Könyvkiadó képviselőit hallgathattuk meg, akik a SzóTudásTárat mutatták be.

Kiss Gábor, TINTA Könyvkiadó

Az Arcanum előadása nagyon érdekes volt. Azt a célt tűzték ki, hogy digitalizálják az összes, magyar nyelven, határainkon innen és túl megjelent folyóiratot (például Amerikai Magyar Hírlap), így létrehozva egy hatalmas, elérhető adatbázist. Már több mint 15 millió oldalt tartalmaz az ADT, de a kiadó nehézségekbe ütközik, mert vannak folyóiratok, amiket egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak beszerezni, illetve a szükséges engedélyek beszerzésekor is problémákba ütközik. A vidéki lapok és napilapok nagy népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében, akik segítik a kiadó munkáját azzal, hogy eljuttatnak hozzájuk ritkaságnak számító lapokat.

A 2018. március 20-án megrendezésre került EISZ információs nap keretében a TYPOTEX Kiadó, az Arcanum Digitális Tudománytár, a L’Harmattan Kiadó és a TINTA Könyvkiadó mutatkozott be. Az előadássorozatot a TYPOTEX Kiadó nyitotta, a kiadó által üzemeltetett Interkönyv adatbázisról Németh Kinga és Horváth Balázs előadásában hallhattunk.

A TYPOTEX Kiadó 1989-ben alakult, eredeti profilja a felsőoktatási szakkönyvek, tankönyvek kiadása, főként matematika és fizika témakörben, de az utóbbi években a művészeti könyvek is felkerültek a kiadó palettájára. A tudomány népszerűsítéséhez a kiadó számos jelentős művel járult hozzá a különböző műszaki, társadalom- és természettudományok terén. Ezek közül talán a legkiemelkedőbbnek a modern evolúcióelmélet legjelentősebb művének, Charles Darwin A fajok eredeté-nek új fordítása tekinthető. Ahogy a kiadó bemutatkozásában szerepel, a „tudás, információ és minőség” hármas egysége képezi a Typotex tevékenységének alapjait, és ennek megfelelően a kiadó akadémikusokkal, egyetemekkel és főiskolákkal működik együtt a korszerű és irányadó tudományos művek biztosításában. A TYPOTEX alapítója és vezetője, Votisky Zsuzsa idén januárban hunyt el. Neve szorosan összekapcsolódott a kiadóéval, és jelentős szerepet játszott az elektronikus könyvkiadás hazai megvalósításában.