Sokszor felvetődik a kérdés: melyek legszebb szavaink. Vannak általános ismertetőjelei a szavak jó hangzásának, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy egyénileg kinek melyik szavaink tetszenek, nem is csak a szavak hangalakja, hanem a hozzájuk fűződő képzettársítás, érzelmi telítettség miatt is (Mint ahogy sokaknak a rádió vasárnap déli Jó ebédhez szól a nóta műsora tetszik a hozzá kapcsolódó jó ebédek hatására.)

Arany János Poetai receptjében összefoglalja, melyek a korabeli költészet legszebb (és leghatásosabb) szavai: „Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám — Hajnal, korom, szélvész, hattyú, rózsa, hullám, — Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed: — Recipe — és megvan a magyar költészet.” Ennek a nyilatkozatnak az értékelését minden olvasónk elvégezheti a későbbi csoportosítások alapján.

Erre a kérdésre a felelet az lehet, hogy jól, vagy nem jól, rosszul. Régen egyszerűen csak így kérdezték: Mulattál? Erre is az lehetett a felelet: mulattam, nem mulattam. Ez a kérdésforma már közelebb visz bennünket, hogy megértsük, hogyan alakult ki ennek az igének a mai jelentése.

Fejtsük elemeire ezt az igét! Alapszava a „múl, múlik’’ ige, ehhez járul az -at műveltető képző.

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy az idő akkor „múlik”, ha jól kitöltjük, jól érezzük magunkat. Bizony, ha nem jól érezzük magunkat, nem múlik az idő, unalmasan, lassan telnek a percek. Az ige eredeti használata tehát így alakult ki: az idő múlik (ha jól érezzük magunkat), mi pedig az időt mulatjuk (hagyjuk, hogy múljon, mindent megteszünk, hogy múljon); ha az idő nem múlik (tehát nem érezzük jól magunkat), az időt nem mulatjuk.

Az alábbi írás eredetileg a Magyar Nyelvőr 1975. január–márciusi számában jelent meg (99. évf. 1. szám: 80–82.)

E szót, azt mondhatni, ma már talán minden felnőtt magyar ismeri. Hiszen a komfort fogalmába (vö. Nyr. 93: 390) napjainkban beletartozik a vízöblítéses árnyékszék is. De magát a vécé szóval jelölt készüléket még ma is csak országunk lakossága egy töredékének van módjában használni. Az ezredfordulóra talán megérjük, hogy a városiasodás fokozódásával e kisebbségből többség lesz.

Az illemhely hazai ősalakjainak magyar nevéről keveset tudunk. A TESz. 1508-ból adatolja az árnyékszék szót. Hogy ez az alkalmatosság akkor milyen lehetett, nem tudjuk. De talán nem járunk túl messze a valóságtól, ha feltételezzük, hogy valami latrinaféle gödör volt, talán egy kapaszkodó cölöppel a kuporgó ember számára s az egész készség gallyakkal, vesszőfonattal, az „árnyékkal” sátorszerűen vagy kerítés formájában elkerítve illetéktelen szemek elől.

Informatikai fogalmak eredetét, jelentését magyarázza a Tinta új szótára

A gyorsan terjedő informatikai fogalmak eredetét, jelentését és helyes nyelvi használatát magyarázza laikusok számára is érthető módon a Tinta Könyvkiadó gondozásában a könyvfesztiválra megjelent Infoszótár.

A 230 oldalas kötetben megtalálhatók széles körben ismert fogalmak (ablak, alaplap, DVD, kukac, operációs rendszer, vírus), számos gyakran elhangzó, ám nem mindig pontosan értett kifejezés és rövidítés (USB, GSM, GPS, ISDN, ADSL, HTML, http, IP-cím, MPEG, router, proxy szerver, protokoll, Wi-Fi), az informatikához kapcsolódó társadalmi jelenségeket leíró kifejezések (digitális szakadék, cyberbullying, dotkom cégek, cloud computing, e-kormányzat, gerilla- és vírusmarketing, internetpenetráció, web 2.0), végül pedig a terület gazdag szlengje, a legelterjedtebb kifejezésektől a szűkebb körben használtakig (fent vagyok a neten, lehalásztam a hálóról, apró-csetlő, blog, poszt, komment, spam, lammer, noob, pro, geek, rulez, tutez, suxx, user, nick, bot).

Idén október 6. és 10. között rendezték meg a Frankfurti Könyvvásárt, ahol a 110 országból érkező 7000 kiállító könyveit 300000 látogató tekintette meg. Kiss Gábort, a Tinta Könyvkiadó vezetőjét kérdezem.

– Önök elsősorban egynyelvű magyar szótárakat adnak ki. Ezeknek a szótáraknak a licencét nem lehet adni-venni. Akkor miért utaznak ki?
– Azért, hogy tájékozódjunk. Megnézzük, hogy merre tart a világ szótárkiadása és merre mozdul a könyvpiac. Nem csak a nagyok – az angolok, a németek és a franciák – érdekesek, sokkal tanulságosabbak számunkra a hozzánk hasonló nagyságú piacok, a szlovákok, csehek és még a lengyeleket is ide sorolnám.

Mi a helyzet a vakvarjú látásával? Melyik nép nyúlta le a másiktól a viza hal nevét? Hány száz árnyalatát ismerte a lovaknak Herman Ottó? Megjelent az Állatnevek enciklopédiája – jó szívvel ajánljuk.

Enciklopédiát olvasni viszonylag nehézkes, ez vitathatatlan: a táskába más már nem fér be mellé, az ágyban fekve meg Popeye-alkart növeszt ránk. Mégis megéri a fáradságot, csak éppen tudni kell bánni vele.

Támad a zöld harkály

A leginkább elmeháborodott stratégia nekifutásból végigolvasni a munkát, ez esetben az abroncshaltól a zsolnáig, amely utóbbi ezek szerint nemcsak településnév, hanem maga a zöld harkály, aki nem éppen barátságos madárként vonult be a magyar írásbeliségbe, hiszen egy 1759-es szövegben ezt olvashatjuk: „óltalmazzad a’ hidegtül, a’ széltül… a’ hótul és a’ Zsolna nevű harkálytúl”. Személyisége olyannyira nem rokonszenves, hogy Madách Az ember tragédiája című művében az önzőség megtestesítőjeként írja le a férgét másokkal megosztani nem akaró , fösvény tollas jószágot.

Unja a magyar szavakat? Szeretne titokzatos lenni, amikor megszólal? Sosem hallott kifejezésekkel szeretné sokkolni a környezetét? Sznobszótár.

Bár a szótárkészítés nemes feladat és nem nélkülözi a népjobbító szándékot sem, azért ez is üzlet, nagyon is komoly befektetés. Éppen ezért nyilván nem árt mindenféle piaci célcsoportokban gondolkodni, esetleg találni olyanokat is, akiket eddig nem sikerült megszólítani, például a növénynevek vagy éppen régi magyar szavak bűvkörébe vonni. A Tinta Könyvkiadó kétségkívül a hazai szótáripar meghatározó szereplője, kiváló kiadványaikat nem véletlenül szokás dicsérni, mi is megtettük ezt már alkalom-adtán. Ez esetben viszont nehéz lenne azt állítani, hogy a vizsgált (egzaminált, hogy stílszerű legyek) kiadványba mélyedve kristálytisztán ködlene fel előttünk a lehetséges olvasó alakja. (Akit hívhatnánk amúgy potenciálisnak vagy posszibilisnek is, ha már kezünkben a kiadvány, de azzal meg ugye rögtön ki is csorbulna a kritika éle, hiszen tessék, az újságírói szózsonglőr-ködéshez is milyen hasznos segédanyag született.)

Ugye milyen zsírkutya a cipőm? Egy új szlengszót eleinte csak egy kis baráti kör használ, ezzel jelzik, hogy együvé tartoznak. Aztán elterjed.

Melyik a legrégebbi magyar szlenges kifejezés? Nyelvészeti szakszóval személynévi szórványemlékekről van szó, olyan ragadványnevekről, melyek latin szövegkörnyezetben maradtak fenn.

A 14. századból való az egyik első darab, ahol egy bizonyos 'polconszaró'-nak mondott Györgyről (Georgius dictus) van szó – keltette fel a hallgatóság érdeklődését Turczi István költő Parapatics Andrea Szlengszótárának budapesti könyvbemutatóján.

Enciklopédia a magyar családnevekről

A magyar névtannak olyan klasszikusai vannak, mint Gombocz Zoltán, Pais Dezső és Kiss Lajos, a mai névtanosok közül pedig a legismertebb és legjelentősebb Hajdú Mihály, az ELTE BTK emeritus professzora. Jelen, családneveink zömét tárgyaló könyve fél évszázados kutatói munkájának egyik legjelentősebb eredménye.

Ami a magyar személyneveket illeti, a XIV. századtól kialakult kételemű névrendszerben a családnevek (vezetéknevek) jelzőként viselkednek a keresztnevek (utónevek) előtt. A családneveknek kialakulásukkor az volt a feladatuk, hogy több azonos keresztnevű személy közül kijelöljenek egyet. Például melyik Gábor a sok közül? Példánkban a Kiss családba tartozó. Így alakult ki és szilárdult meg a Kiss Gábor név. A családnév nemzedékről nemzedékre öröklődve általában az apa családjához kapcsolja az embert. A keresztnév a születéskor kapott egyéni név, amelyet általában a szülők választanak a gyermekük számára.

Az alábbi írás eredetileg a Könyv7 folyóirat 2005. februári számában jelent meg (IX. évfolyam 3–4. szám).

Szathmári Istvánt sokoldalú nyelvészként ismerjük, de talán elsősorban stilisztikai és a nyelvtudomány történetét tárgyaló munkássága jelentős. Ráadásul nem vonja ki magát a nyelvészet népszerűsítéséből, sőt a nyelvművelésből sem – még rádióelőadásokat is vállal. (Jelen sorok írója úgy emlékszik rá, mint az ELTE BTK dékánjára, hogy temérdek adminisztrációs és regulatív kötelezettsége mellett, emberségéből mit sem vesztett.) Az általa szerkesztett „A magyar stilisztika útja” (1961) néhány elődjéé mellett elsősorban Zlinszky Aladár munkásságát tartalmazta, s ehhez írt a szerkesztő igényes jegyzeteket, stilisztikai kislexikont és máig mérvadó bibliográfiákat. Annak idején – szakmai érdemei mellett – szinte forradalminak számított, hogy az akkor favorizált Darvas József és Gábor Andor mellett, a szerző ki tudott térni egyrészt Czuczor Gergely és Gvadányi József, másrészt Erdélyi József és Szabó Dezső műveire is, s nem feledkezett meg az abban a korban igencsak avantgárdnak számító Füst Milán és Kassák Lajos munkásságáról sem.