Egy régóta várt könyv hagyta el a nyomdát 1976 végén, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának harmadik, befejező kötete. A szótár szerkesztésének munkálatai 1961-ben kezdődtek el; az első kötet rá hat év múlva látott napvilágot, a második 1970-ben, s 1976-ban a harmadikkal „be van fejezve a nagy mű”. Az új etimológiai szótár tudományos jelentősége nem mindennapi, ezért megjelenése nemcsak a nyelvészek körében számít kiemelkedő állomásnak, hanem tudományos életünknek is fontos eseménye.

A vállalkozás nagyságát jól érzékelhetjük néhány mennyiségi mutatóval is – a másfél évtizedig készülő szótár tető alá hozatalában az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének és az ELTE I. számú magyar nyelvészeti tanszékének irányításával legalább százan vettek részt; a három testes kötet háromezer-ötszáz oldalra rúg stb. –, de a nagy mű tudományos fontosságának megmutatásával már jóval nehezebb helyzetben vagyunk, lehetetlen azt néhány mondatba sűríteni. Ilyen szótár Magyarországon még nem készült, így hát nincs mihez mérnünk. Viszont felsejlik a munka rendkívülisége, ha visszapillantunk nyelvtudományunk múltjába.

Sajnovics Jánostól kezdve egészen a 20. század derekáig a magyar nyelvészek kutatásainak középpontjában nyelvünk eredete és története állt, ez adja máig nyelvtudományunk fő vonulatát. Az érdeklődés történeti jellegének okai eléggé ismertek a szakmán kívül is – például, hogy nyelvünk a finnugor nyelvcsaládba tartozik, s magányosan áll Közép-Európában, a környező népek nyelvtudománya nem ad fogódzót a magyar nyelv megismeréséhez stb. –, és talán az sem titok, hogy másfél évszázadon át nyelvészgenerációk hatalmas ismeretanyagot gyűjtöttek össze, amelynek nagyarányú szintézise ez ideig nem történt meg.

A Benkő Loránd vezetésével készült új szótár hátterében ez a „tudáshegy” áll, ebből építkezik mindenekelőtt, s természetesen alapoz a konkrét tudománytörténeti előzményekre is. Ide sorolható Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond Magyar Nyelvtörténeti Szótára és a Szamota–Zolnai-féle oklevélszótár is, jóllehet ezek tudományos használhatóságát számos tartalmi és módszertani fogyatékosságuk ma már erősen csökkenti.

Benkő Loránd

Az új etimológiai szótár szerkesztői munkájukban leginkább Gombocz Zoltán és Melich János félbemaradt etimológiai szótárára, illetve Bárczi Géza 1941-es – elsősorban a nyelvészet iránt érdeklődő nagyközönségnek készült – mintegy nyolcezer szavas szófejtő szótárára támaszkodhattak, de csak kiindulópontként. Benkő Loránd tudós társasága ugyanis mindazt figyelembe vette és fölhasználta, amit az utóbbi emberöltő magyar szótörténeti kutatásai felszínre hoztak. És ez nem kevés, hiszen az utóbbi 30-40 évben több új eredmény született, mint azelőtt együttvéve. Mutatja ezt a terjedelem is: Tizenkétezer szócikkben hatvanezer magyar szó eredetéről és történetéről nyújtanak széles körű tájékoztatást. A három kötet 130 946 főbb szótári adatot – önálló szócikket, alcímszót, alakváltozatot, jelentést és származékot – tartalmaz. Címszavai például nemcsak a mai magyar irodalmi nyelv és köznyelv köznévi szókészletét ölelik fel – az értelmező szótár alapján –, hanem a régi nyelv és a mai nyelvjárások legfontosabb szavait is. Az új szófejtő szótárról elmondhatjuk, hogy a magyar szókincs eredetéről szerzett ismereteink első nagyarányú, minden ízében tudományos szintézise. Mindenekelőtt ebben rejlik tudományos jelentősége.

Szigorúan érvényesülnek benne a tudományosság követelményei, a szófejtést alapos történeti adatsor támasztja alá, s a következtetéseket kérlelhetetlen kritikai szemlélet hatja át. A szerzőktől mi sem áll távolabb, mint a délibábos szómagyarázat vagy a tudományos etika előírásainak figyelmen kívül hagyása. Szemléletesen mutatja ezt az ismeretlen vagy a bizonytalan eredetű szavak minősítése (Bárczi Géza szerint ezek nagy része finnugor eredetű).

Bárczi Géza

Közismert, hogy a magyarság vándorlása során számos, ma már ismeretlen – feltehetően török nyelvű – néppel találkozott, amelyek a gazdasági és a kulturális érintkezések során kölcsönszavakat adtak át népünknek. Kérdés, hová soroljuk ezeket? Magyar fejlemények? A szótár nagy fokú óvatosságot tanúsít e téren, a vitatható, nem meggyőző eredeztetést egyetlen egyszer sem hitelesíti; emiatt találunk sok szócikk végén fontolgató, latolgató megjegyzéseket. Itt van például – mindjárt a harmadik kötet elején – az öböl szó, amelyről az olvasható, hogy „ismeretlen eredetű, jelentéseinek kronológiája tisztázatlan… Ótörök származtatása hangtani nehézségekbe ütközik…, finnugor egyeztetése nem valószínű.”

A szerkesztők koncepciójának lényege, hogy a szótörténetet és a szófejtést egymástól elválaszthatatlannak tartják. (Ezért szerepel már a címben is az etimológiai mellett a történeti jelző.) „A szavak származása és élete – írják az előszóban – a legszorosabb összefüggésben van egymással: a szó első előfordulási ideje, korai használati módjai, nyelvtörténeti alak- és jelentésváltozatai, nyelvföldrajzi, sőt köz- és irodalmi nyelvi helyzete stb. igen gyakran közvetlen fogódzókat adnak az etimológiai kérdések megoldásához.”

A fenti elvre épül a szócikkek szerkezete. A címszót minden esetben a szó történetére vonatkozó írásos adatok felsorolása követi – a legkorábbi előfordulástól a legfontosabb alaki és jelentésbeli változatokig –, amelyből a szavak, illetve szócsaládok magyar nyelvi életútjának legfontosabb állomásai bontakoznak ki.

Egy szótárutód: Zaicz Gábor Etimológiai szótára

A szótörténet után tüzetes etimológiai fejtegetés következik, az összefüggések és a nyelvi kölcsönhatások felderítése és megmutatása komplex módon. Mind az egyes szavak, mind a szócsaládok eredetbeli vizsgálatát nem önmagában, hanem a felvetődött lehetőségek sokoldalú összefüggésében végzik, vagyis a csalhatatlan kinyilatkoztatás helyett alternatív megoldásokat kínálnak a tudósok. A szócikkek harmadik fő része az Irodalomjegyzék, amely főleg a nyelvészeket tájékoztatja, ha tovább akarnak nyomozni a kérdéses szó irodalmában.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára nyelvtudományunknak fennállása óta egyik legnagyobb vállalkozása, eredménye. Olyan munka, amely eligazítja a szakembereket s egyszersmind kutatásokra is ösztönzi őket.

De nemcsak az avatottak forgathatják „szent könyvként”. A szerkesztők figyelme arra is kiterjedt, hogy a művelt nagyközönség, amely a nyelvészeten belül elsősorban a nyelvművelés és az etimológia kérdései iránt mutat nagy fokú érdeklődést, megértse és használni is tudja ezt a munkát. Éppen ezért nem fukarkodtak a „laikusoknak” szánt magyarázatokkal, és mindig tekintettel voltak a jelentéstani és a művelődéstörténeti vonatkozásokra is.

Elismeréssel és némi büszkeséggel adunk hírt a teljes etimológiai szótárról, amely a magyar tudománynak az országhatáron túl is nevet szerez. Bízunk benne, hogy elsődleges célján kívül az ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő funkciójának is kitűnően megfelel, számottevően hozzájárul népünk nyelvi műveltségének emeléséhez, anyanyelvünk pallérozásához.

P. Kovács Imre

Az írás eredeti megjelenési helye: Köznevelés, 1977., 33. évf., 13. o.