A nyelv elődeinknek évszázadokon, sőt évezredeken át felhalmozott tudáskincsét őrzi és örökíti át nemzedékről nemzedékre. Elsősorban és legszembetűnőbben az a része, amely a beszélő szempontjából a leginkább kész, a közösség által legjobban kialakított elemeket foglalja magába: a szókincs. Így az egy-egy nyelv szavait összegyűjtő értelmező szótár bizonyos mértékig fokmérője a tudásnak. Hasonlít a lexikonhoz, s éppen úgy el is lehet vele szórakozni, mint a lexikonnal. A bölényről például szinte szóról szóra ugyanaz található most megjelent értelmező szótárunkban, mint az Új Magyar Lexikonban. A kettő közt mégis nagy különbség van. A lexikon elsősorban a tudás szempontjából érdekes és jellegzetes, sokszor szakmai jellegű szóanyagot gyűjti össze, mindennapi beszélgetésünk tárgyaitól többnyire távolabb eső fogalmak nevét. Ilyen szavak találhatók benne: csagatáj nyelv, csalánszőr, csáprágósok. Ezeket az értelmező szótárban hiába keressük. Itt viszont az általánosan használt, inkább ismert fogalmak szavai vannak összegyűjtve, s ezek használatára kapunk útbaigazítást. A bot, csalit, csalitos szó például csak az értelmező szótárban külön címszó. A bőrnek a lexikonban két, az értelmező szótárban kilenc jelentése van megemlítve.

De – kérdezhetné valaki – ha az értelmező szótár az ismertebb fogalmak neveit gyűjti össze, tud-e valami újat nyújtani, van-e benne valami érdekes? A lexikont azzal az alázattal veszi kezébe az ember, hogy hiányos tudását foltozgassa. Az értelmező szótárhoz inkább gőgösen szoktunk közeledni: Tudunk mi magyarul! Mit mondhat még nekünk? Nos, az értelmező szótárnak éppen az az egyik feladata, hogy rádöbbentse a hozzáfordulót: Nem ismered anyanyelvedet! Még passzív módon se ismered, nemhogy mindazzal élni is tudnál, ami a szótárban van! Csak akkor kerülünk igazán meghitt viszonyba az értelmező szótárral, ha mindig alázattal vesszük a kezünkbe, s ha ez az áhítatos lelkiállapot az anyanyelvünk iránti magatartásunk szimbólumává is szélesül.

Az a kérdés most már, mit kezdhet az iskola a szótárral, és mit kezdhet a szótár az iskolával. Az iskolában az anyanyelvi oktatás – úgy, ahogy ez a köztudatban él – elsősorban a nyelvtan körül forog. Valóban „forgás” ez, körforgás: a nyelvtani anyag három koncentrikus kört alkot, háromszor ismétlődik meg az általános iskolai és a középiskolai tanulmányok folyamán, nem éppen a kellő mértékben alkalmazkodva a tanulók életkori sajátosságaihoz: az általános iskola alsó tagozatában minőségileg többet, a középiskolában kevesebbet tanítunk annál, ami szükséges. A nyelvtani anyag megfelelő elosztása és kidolgozása is más perspektívát kapna akkor, ha elevenebben élne a köztudatban, hogy az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi műveltség kialakítása nem pusztán a nyelvtanra épül. A nyelvtanon kívül sok minden más is beletartozik az anyanyelvi műveltség fogalmába, többek között a szókincs. Ezt elméletileg tudjuk, a valóságban azonban meg szoktunk róla felejtkezni. Talán azért, mert a nyelvtanoktatás jól kidolgozott menetrend szerint, lényegében a tudományos nyelvtani rendszer vázára épített síneken halad, míg a szókincsfejlesztés terén inkább csak „amatőr” próbálgatások, alkalomszerű kísérletek történtek és történnek. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol az értelmező szótár tehet valamit. Hozzájárulhat annak a megbillent egyensúlyi helyzetnek a helyreállításához, amit a nyelvtannak szinte kizárólagos uralma okoz az iskolai oktatásban.

Természetesen nem nyelvtanellenességről van itt szó. De a nyelvnek a szókincs is éppen olyan fontos tényezője, mint a nyelvtan. A szóval, szókinccsel, frazeológiával kapcsolatos oktatási anyag már a nyelvtantanítást megelőzőleg is komoly helyet kaphatna az iskola munkájában. Az általános iskola alsó tagozatában most is a szó áll a tanítás központjában, mert ez az a nyelvi elem, amely a kisgyermekek számára a legkönnyebben megragadható. Már itt megismerik a tanulók a szófajokat, mert a főnév, ige stb. felismerése, elhatárolása nem nehéz. (A problematikusabb szófajok megismerésére később kerülhet sor.) Könnyen felfogható már a kigyermek számára is, hogy a szavaknak más és más a jelentésük, hogy egy-egy szó több dolgot is jelenthet, hogy a szavak kapcsolatokban jelennek meg stb. Még a mondatrészeket könnyebb eleinte csak szókapcsolatokként bemutatni, s nem mondattani terminológiával, tehát alany, állítmány, jelző stb. fogalmak bevezetése helyett főnév+melléknév, főnév+ige kapcsolatáról beszélhetnénk eleinte. (A mondatrészeknek szerkezetszerű felfogására és a szófajoknak a mondatrészjelleg meghatározásában betöltött szerepére vö. Magyar Nyelvőr 82: 438–56 és 84: 55–65.) Ez az eljárásunk megfelelne az európai nyelvtanirodalom fejlődéstörténetében tapasztalható fokozatoknak is. A szavak egyes jelentéseinek a felismertetése is a legegyszerűbb szókapcsolatok útján (a víz hulláma, a haj hulláma, hőhullám).

Az oktatómunka legkezdetén a szógyűjtés, szójelentésgyűjtés (Mi lehet sárga? Mi tud csúszni?) szinte játékos formákban történhet. Mindehhez kitűnő segítséget ad az értelmező szótár. De nincs az anyanyelvi oktatásnak olyan anyagrésze – legyen az nyelvművelés, stilisztika, helyesírás, fogalmazás vagy nyelvtan –, amelyben ne lehetne az értelmező szótárat hasznosítani. Hiszen ez a szótár tulajdonképpen több szótár funkcióját is betölti (kiejtésszótár, stílusszótár stb.), ahogy erre egy nemrég megjelent cikk helyesen rámutatott (Köznevelés, 1959. 23–24. sz.). S nincs olyan életkor vagy iskolatípus, amelynek az igényeit ugyancsak ne tudná kielégíteni szótárunk, természetesen mindig az értelmi és tudásofoknak megfelelően alkalmazva. Felhasználható a szótár teljes apparátusa: maguk a szavak, mint a tanulók számára többé vagy kevésbé ismerősek, a szavak jelentései, jelentésárnyalatai, a jelentések meghatározásai, az irodalmi példák, a szólások és közmondások. Nem lehet célja ennek a cikknek, hogy részteles tanácsokat, ötleteket adjon. Ez részben már megtörtént (vö. Magyar Nyelvőr i. h. és Magyartanítás 3: 44–46.), részben – remélhetőleg folytatódni fog a jövőben. Így bízvást remélhetjük, hogy iskoláinkban nagyobb szerephez fog jutni az eddig eléggé elhanyagolt szókincstanítás és a gyakorlati, nyelvművelő célokat szolgáló, stilisztikával összekapcsolt jelentéstan.

Arról szó sem lehet természetesen, hogy az értelmező szótár a tanulók iskolai segédkönyvévé váljék. Sem a szótár elsődleges célja, sem ára nem teszi ezt lehetővé. A szótárnak a magyartanár élményein keresztül kell bevonulni az iskolába. S mivel nemcsak pium, hanem vanum desiderium is volna, hogy minden anyanyelvet oktató kartárs szerezze be az iskoláknak, tanácsoknak kell gondoskodniuk arról, hogy az iskolai könyvtárban hozzáférhető legyen.

Az értelmező szótárral kapcsolatos oktató-nevelő munka – mint minden nevelőmunka – végeredményben művészet is. Csak a nevelő művészi magatartása tudja az értelmező szótárat igazán megkedveltetni és az iránta mutatott érdeklődést tartóssá tenni az iskolában.

Károly Sándor

Az írás eredeti megjelenési helye: Köznevelés, 1960, 16. évf. 317–318. o.