Magánhangzóink közül az „e” hang nagyon sokszor ismétlődik. Ezt magunk is sokszor észrevehetjük beszéd vagy olvasás, főként hangos olvasás közben. Irodalmunkban számos példát találhatunk arra, hogy íróink – sokszor csak a tréfás hatás kedvéért – fel is használták. Édes Gergely, a XVIII. század végének egyik mesterkedő költője (talán neve magánhangzóitól is indíttatva) egész költeményt írt „e”-hangzókkal. Jókai pedig egész kisregényt írt, nyilván csak nyelvi virtuozitásból.

Karinthy Frigyes eszperente nyelvnek nevezte tréfásan az ilyen beszédet. (A Füles 1970. évi Évkönyvében „aszparanta”, „oszporontó”, sőt „öszpöröntő” nyelvű szövegeket is találunk, de ezek már nem is nyelvi virtuskodások, hanem inkább mondat-, sőt gondolatgyötrések.) Az eszperente beszéd ma már inkább csak a kabaréműsorokba szorult.

Mindannyian hallottunk olyan emberekről, akik szinte sportszerűen űzték az eszperente nyelvet. Egy hajdani adoma szerint Baltazár Dezső ref. püspök egy látogatásán olyan káplánnal találkozott, aki azzal kérkedett, hogy mindent ki tud fejezni „e” hanggal. A püspök mosolyogva mondta, hogy az ő nevét biztos, hogy nem. De rövid gondolkodás után már jött is a megoldás: fejsze-retesz. A káplán Baltazár nevét összetételnek vette, így könnyen boldogult (Balta-zár: fejsze-retesz).

De a költők is felhasználták az „e” hang stílushatását. Petőfi költészetében inkább ösztönösen, mint tudatosan jelentkezik ez a stílushatás. A Tisza című költeményében azt fejtegette, hogy a természet pompájával a nyelv nem versenyezhet: „Oh természet, oh dicső természet — Mely nyelv merne versenyezni véled.” A második sor egyhangúsága igazolja Petőfi nagyszerű mondanivalóját

„Oh természet, oh dicső természet — Mely nyelv merne versenyezni véled.”

Ady Endre két verse rímeiben is érzékelhetjük az „e” hangzók stílushatását. Egy éjjel nem tudott aludni a vásárra menő szekerek nyikorgása miatt. Ezt fejezik ki A távoli szekerek című versben a „szekerek” szóval összecsengő, kellemetlen érzést keltő rímek.

Szekerek (Forrás: Fortepan, adományozó: Library of Congress)

A gyermekség elégiájában pedig a „gyermek” szóval rímelnek a szóvégek, így a gyermekséghez kapcsolódó gyengédség, kedvesség kifejezője lesz az egész versen végigvonuló „e” hangzós rím.

József Attila Születésnapomra c. versének olvasásakor sokan talán nem is gondolnak arra, hogy a vers játékosan könnyed és mégis szinte egyedülállóan művészi formai tökélyéhez a sok „e” hang szürke hátteréből kiemelkedő más magánhangzók színessége is hozzájárul. Pedig ha elgondolkodunk az e és é hangok, valamint a többi magánhangzó arányán, meglepő eredményre jutunk.

Legközelebb erről is szó lesz.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 249. számában jelent meg 1969. október 26-án.