Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Köznevelés 15. évf. 1959. 569–570.

A szótár, az egynyelvű, anyanyelvi szótár a nemzeti műveltség tárháza. A szó – mint a fogalom hordozója – nemzeti történelmünk és mai társadalmi munkánknak, tárgyi környezetünknek és gondolatvilágunknak tükrözője.

A nyelv nemcsak eszköz, hanem fegyver is. Ezrét hívta föl lenin a polgárháború nehéz időszakában a szovjet nyelvészeket egy új és korszerű orosz szótár elkészítésére. S ezért tekintette fő feladatául a magyar nyelv modern igényeket is kielégítő szótárának elkészítését a Népköztársaságunk első esztendejében létesített Nyelvtudományi Intézet.

A szótár elkészítése régi égető szükségletet elégít ki. A magyar szótárírás történetében nagyon sok lelkes kezdeményezés és szép teljesítmény található. A felvilágosodás idején és a reformkorban nemzeti művelődésünknek szinte minden nagyja tett valamit a nemzeti szótár ügyéért. Az utolsó jelentős egynyelvű szótárunk (Czuczor Gergely és Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I–IV. kötet. Bp. 1862–1874.) megjelenése óta azonban már csaknem egy évszázad telt el. A XIX. század végén Ballagi szótárai, a XX. században pedig Balassa Józsefnek szerényebb méretű szótári vállalkozása nem tudta kielégíteni az olvasók szótárigényét. Sőt maga az egynyelvű szótár fogalma is feledésbe merült; és a szakkörökön kívül a magyar szótár szó lassanként a ’kétnyelvű szótár’ jelentését vette föl. (Kétnyelvű szótárírásunk egyébként főként a legutóbbi években világviszonylatban is elismert helyet vívott ki magának.)

Ha összevetjük nyelvi kultúránk színvonalát a szótárforgató nemzetekével (például a franciával és olasszal), akkor nyilvánvaló, hogy a szótár egyszerre eszköze és mutatója az anyanyelvi műveltségnek. Ettől a szótártól is azt várjuk, hogy nemcsak a mai magyar nyelv tanulmányozásában lesz jelentős fordulópont, hanem széles társadalmi méretekben áthatja és megújítja egész nyelvi szemléletünket is.

Az Értelmező szótár műfaját tekintve középszótár: hat kötetre tervezett méreteivel és feldolgozási módszereivel középső helyet foglal el az úgynevezett szótári trilógiában. Fölötte helyezkedik majd el a szintén a Nyelvtudományi Intézetben készülő akadémiai nagyszótár: „A magyar irodalmi nyelv nagy szótára a felvilágosodás korától napjainkig”, amely legalább ötszöröse lesz az Értelmező szótárnak. Ez a mű főleg a tudományos igényeket kívánja szolgálni. – A harmadik, az egykötetes Kis Szótár pedig főként a tanulóifjúság számára készül majd.

A szótár nem ismerettár, a fogalomkincsnek nyelvi vetületét gyűjti össze. A tárgyi ismereteket az olvasó a napokban megjelent, szintén hat kötetre tervezett Új Magyar Lexikonban találja meg.

Az Értelmező szótár hat kötetében csaknem 60.000 szócikket tartalmaz majd. Az A-tól D-ig terjedő betűkkel kezdődő szavakat tartalmazó első kötetben mintegy tízezer önálló szócikk található; a nyelvi adatok száma azonban a szólásokkal, közmondásokkal és értelmezés nélkül felsorolt szavakkal stb. együtt 27.957-re rúg.

Egy szótár jellegét leginkább két szempont határozza meg: a címszavak kiválasztása és feldolgozásai módszere. Az Értelmező szótár elsősorban a mai magyar irodalmi és köznyelv alapszókincsét kívánja bemutatni. Azokat a szavakat, amelyeket minden művelt ember ismer és használ; sok esetben azonban ez az ismeret nem egészen világos, a használat pedig nem eléggé szabatos. Ezt a központi magot a szókincsünk peremén levő csoportokból egészíti ki: egyrészt a tudomány és a technika fejlődésével párhuzamosan egyre szélesebb körben terjedő fontosabb és ma már az általános műveltségbe beletartozó természettudományi és technikai szavakkal, másrészt kulturális és irodalmi hagyományunk szóanyagával: a XIX. és a XX. század klasszikus szépírói és publicisztikai nyelvének elemeivel. Külön megemlítendő, hogy ez a szótár az első tudományos igényű kísérlet új szocialista társadalmi rendünk elméleti és gyakorlati szavainak összegyűjtésére.

A szótár alapegysége a szócikk; ez a címszó, valamint a hozzákapcsolódó frazeológiai és egyéb nyelvi anyagra vonatkozó tudnivalók összessége. Nagy mértékben megkönnyíti a szótár használatát az a tény, hogy a szócikkek felépítése azonos elvekre épül.

Szépe György

A szócikk élén a címszó áll. A címszóról bőséges ismereteket kapunk: nyelvhelyességi, kiejtési, helyesírási (elválasztás), szófaji, alaktani, némi mondattani és stilisztikai tudnivalókat. Ezután következik a szó értelmezése. Rendkívül finom elemzés útján jelentésekre, illetőleg ezeken belül jelentésárnyalatokra tagolták a szótár szerkesztői az egyes szavakat. A jelentésárnyalatokon belül leleményes és tömör meghatározások emelik ki a szó lényeges nyelvi jegyeit. Ezt a definíciót rögtön egy vagy több példa is szemlélteti. A példák részben a mai beszélt nyelvből származnak, részben pedig klasszikus íróinknak és a magyar népköltészetnek a nyelvkincséből. A szépirodalmi idézetek jelentősége rendkívül nagy: puszta létükkel is irányítják a nyelvet; sugallják a helyes és a szép szóhasználatot. – A szócikk végén sokszínű kiegészítő anyag található: szólások, szóláshasonlatok, közmondások, összetételek és származékok teszik még gazdagabbá a címszó dokumentációját.

Aki csak kézbe veszi az Értelmező szótárt, rögtön meggyőződhet arról, milyen feladatot kellett ennek a műnek megoldania, milyen sok irányú igényt kell egy ideig egyedül kielégítenie. Ez a szótár egyelőre legnagyobb helyesírási szójegyzékünk, csaknem hatszor annyi szó írására (elsősorban külön- vagy egybeírására) találhatunk benne útmutatást, mint „A magyar helyesírás szabályai” 10. kiadásának szótári részében. – Mivel a szótár megadja minden problematikus helyen a kiejtést, egyelőre első és a legnagyobb magyar helyesejtési szótárnak tekinthető. – Bár a szótár fő feladata mai szókincsünk számbavétele és leírása, azáltal, hogy csillaggal megjelöli az elkerülendő szavakat, meg hogy pozitív útmutatást ad a helyes használatra, egyúttal a nyelvhelyességi szótár szerepét is betölti. – A helyes és a szép a nyelvben csaknem elválaszthatatlan: az írói idézetek szóhasználati útmutatás mellett hatalmas stílusformáló erőt is jelentenek. Ha ehhez még hozzávesszük a világviszonylatban is egyedülálló gazdaságú stílusminősítéseket, akkor bátran nevezhetjük a szótárt eddigi legalaposabb stílusszótárunknak is. – Természetesen ezek, az egyelőre az Értelmező szótárban egyesített szerepkörök nem hogy nem teszik fölöslegessé, hanem inkább további feladatként jelölik meg az önálló magyar helyesírási nagyszótár, helyesejtési szótár, nyelvhelyességi kódex és stílusszótár, meg szinonimaszótár elkészítését.

Természetesen ilyen nagy méretű és sokrétű vállalkozás nem lehet mentes hibáktól sem. Bármennyire kiváló szerkesztői és lektori munkaközösség alkotta is meg: tartalmi, nyelvi, szerkesztési hibák mindig maradhatnak benne. A szótár azonban úgy ahogy van, hatalmas teljesítmény; nemcsak régebbi magyar szótárakkal, hanem már a megjelent első kötet alapján is elmondható, hogy a mostani modern külföldiekkel is kiállja az összehasonlítást.

Az Értelmező szótár iskolai anyanyelvi oktatásunk és nevelésünk számára is fontos mű. Tanári segédkönyvnek tekinthető, a pedagógus igen jól felhasználhatja a magyarázatként és szemléltetésül a magyarórán és nyilván más órákon is. A gondolatok szabatos kifejezése a nyelvi nevelésen át az egész értelmi nevelés alapjául szolgál.

A szótár iskolai használatának módszertana nálunk egyelőre még nincs kidolgozva. A módszertani folyóiratok munkatársai és a tankönyv-gyakorlatok szerzői nyilván előbb-utóbb sok hasznos tanácsot adunk erre vonatkozóan a gyakorló pedagógusnak. Azt is el tudnám képzelni, hogy a hatodik kötet megjelenése után külön módszertani segédlet foglalná össze az idevágó tudnivalókat.

Egyelőre azonban minden magyar szakos nevelőnek kézbe kell vennie az Értelmező szótárt, és meg kell tanulni a használatát. A szótár előszavát föltétlenül el kell olvasni, de ez még korántsem elég. Rendszeres lapozgatással, olvasgatással bele kell tanulni a szócikkek szerkezetébe, a rövidítések és jelek ismeretébe és főleg a szóanyagnak az oktatás és a nevelés napi szükségleteihez való alkalmazásába. Nemcsak az ismeretlen, a ritka vagy a bizonytalan jelentésű szavak magyarázatában, hanem az olvasmányokban és a hétköznapi beszélgetésben előforduló szóalakok stílusának, helyességének megítélésében is azonnali segítséget, felvilágosítást találhatunk benne. S a tanári szótárforgatásnak a mérete nyilván üdvösen mutatkozik majd meg a tanulók nyelvhasználatában is.

De hogy jut el minden tanárhoz és más szakemberhez, meg érdeklődőhöz ez az aránylag kis példányszámban megjelent, drága kiadvány? Ilyen fontos gyakorlati szükségletet kielégítő művel kapcsolatban talán nagyobb „kockázatot” is vállalhatott volna a kiadó. (Akadémiai Kiadó, 1959.)

Szépe György