A szavak eredetének kutatása és a szótörténet a magyar nyelvtudomány egyik legerősebb ága volt már a múltban is. A századforduló után nem sokkal, 1914-ben indította el Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar Etymológiai Szótár füzetsorozat kiadását. Ez a kitűnő munka azonban csak a G betűig (1944) dolgozhatta fel szókincsünket, folytatása kéziratban maradt, vagy már meg sem írhatták szerzőik. Bárczi Géza 1941-ben megjelent egykötetes Magyar Szófejtő Szótár-a már a teljes magyar szóanyag alapján nyújt jó betekintést szókészletünk származási arányaiba és kialakulásába. A kiváló kézikönyvet később egy egyetemi tankönyvvel (A magyar szókincs eredete, 1958) egészítette ki Bárczi. És amikor az első kötetével most meginduló, eddig legteljesebb etimológiai összefoglalás előzményeit méltatjuk, hivatkoznunk kell A Magyar Nyelv Értelmező Szótár-ának hét kötetére (1959–62) is. Jóllehet ez a lexikális mű a szavak jelentésével foglalkozik, címszóanyagának összeállításával, a magyar szóegyedek kiemelésével nagy segítséget adott a történeti-etimológiai szótár előmunkálataihoz.

Minél fejlettebb egy nyelvrendszer, történeti útja annál bonyolultabb. A magyarét eleve meghatározza az a körülmény, hogy egymástól lényegesen eltérő művelődések ütközőpontján küzdötte ki rangját a nagy kultúrnyelvek sorában. Mai szóállománya híven tükrözi a különféle művelődési áramlatok emlékét. Éppen ezért a történeti-etimológiai szótár megjelenése a nemzetközi nyelvtudományt is jelentősen gazdagítja.

Gombocz Zoltán nyelvtörténész

Nyelvünk a mai napig őrzi finnugor alapjait, nemcsak szerkezetében, hanem szókincsében is. Szinte hihetetlen, hogy a legnagyobb magyar költők és írók szóhasználatában a szavaknak olykor mintegy 90 százaléka finnugor eredetű! Ez a hatalmas megőrző erő a különféle jövevényszavakat harmonikusan illesztette az eredeti alapréteghez.

A magyar szavak eredetének és alakulásának figyelemmel kísérése a tudománytól nagy erőfeszítést kíván. Ennek sok oka közül ez alkalommal csak azt említjük, hogy az írásos magyar nyelvemlékanyag, különösen az Árpád-korból, meglehetősen szegényes. A magyar szavak eredetének kutatója a legszélesebb körű összehasonlításra kényszerül az egyes szavak történeti megítélésénél. Mindezt világosan tükrözi a történeti-etimológiai szótár anyagának példás feldolgozása. Könnyen követhető előadása bárki érdeklődő számára hozzáférhető, ha veszi magának a fáradságot a rövidítések és a rendszer előzetes áttekintéséhez.

A következetesen érvényesített szerkesztési szempontok szerint minden szócikk négy részből áll. Az első a vastagabb szedéssel kiemelt tárgyalandó szó. Ebből mintegy 12 000 (és természetesen ugyanennyi szócikk) van a teljes műben. A kiemelt szóhoz szorosan kapcsolódik első előfordulása évszámmal és eredeti írásmódjával. Az első előfordulás szövegkörnyezetet (nyelvi példát) is kapott. Új bekezdésben találjuk a szó eredetére vonatkozó megállapításokat, származásához és jelentéséhez tartozó magyarázatokat. A zárórész a legfontosabb bibliográfiai adatokat foglalja össze.

Bárczi Géza

A 12 000 címszó – a magyar szóanyag arányait tekintve – éppen nem nagy szám. De valójában hatalmas szómennyiséget jelent mégis, mert a szócikkek magukban foglalják a címszó legfontosabb származékait és az önállósult ragozott alakokat is. Továbbá: a szótár tulajdonneveket nem vett fel az anyagába, a szerkesztők ezeket egy később kiadandó külön munkában kívánják tárgyalni. A kiválasztott címszóanyag alapja elsősorban az élő beszélt köznyelv, beleértve a minden nyelvben „hontalan” szavakat (pl. rádió) és az argó ugyancsak általánosabban használt szavait. Mindezt kiegészítik a nyelvjárások legismertebb és nyelvileg jelentősebbnek ítélt szavai, továbbá az elavult szavaknak az a része, melynek egykori általános használatát a nyelvemlékek bizonyítják.

Egy „hontalan” szó: rádió

A szóösszetételek közül azok, amelyek összetevő elemeik alapján maguktól értetődők, nem szerepelnek önálló címszóként. E szerkesztési elv nem vonatkozik azokra a szóösszetételekre, melyek lényeges történeti, irodalmi, társadalmi stb. vonatkozásokat hordanak jelentésükben (pl. gyászmagyar). Az elhomályosult jelentésű összetételek is külön címszavakat kapnak.

Az azonos tőből fejlődött szavak alaki és jelentésbeli tekintetben sokszor annyira eltérők, hogy tárgyalásuk ugyancsak külön címszavakat igényelt.

Jóllehet a szótár az eddigi kutatások eredményeit teszi szélesebb érdeklődés számára hozzáférhetővé, és szerkesztése közben csak szórványosan dolgozott ki új etimológiákat, anyagában is lényeges többletet nyújt, mert először foglalja össze etimológiailag a magyar nyelv külön életében keletkezett szavakat, és ugyanígy elsőnek regisztrálja etimológiailag a magyarba került nemzetközi szóanyagot.

 Benkő Loránd, a szótár főszerkesztője

A szótár – tudományos igényének megfelelően – csak objektív állásfoglalásokat tartalmazhat a szavak eredetét illetően, de ezen túl a szerkesztő tudósok esetleg eltérő álláspontja is kifejeződik a többféle eredetmagyarázat közlési sorrendjében.

Nagy előnye a szótárnak, hogy magyarázatai – ha mégoly röviden is – művelődéstörténeti, néprajzi stb. vonatkozásokat is érintenek, és ezáltal betekintést nyújtanak a nyelvi síkon kifejeződő anyagi és szellemi kultúrába, népek közötti kapcsolatok történetébe.

A szótár a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem I. számú magyar nyelvészeti tanszékének közös munkájaként készült. Főszerkesztő: Benkő Loránd, szerkesztők: Kiss Lajos és Papp László. Írták: Farkas Vilmos, S. Hámori Antónia, Hexendorf Edit, P. Hidvégi Andrea, Kiss Lajos, Kubinyi László, Papp László, Pusztai Ferenc. Általános lektor: Bárczi Géza. A szerkesztés hatalmas munkáját Benkő Loránd fáradtságot nem ismerő ügyszeretete kifogyhatatlan energiával táplálta mindvégig: ugyanez áll minden egyes munkatársra is. Ki-ki megtette a magáét a maradandó munka útnak indításánál. Reméljük, hogy a szótár második és harmadik kötete rövid időn belül felzárkózik a minden elismerést kiérdemlő első kötethez. (Akadémiai Kiadó, 1967).

Bartók János

Az írás eredeti megjelenési helye: Köznevelés 1968. 24. évf. 34–35. o.