Thienemann Tivadar kényelmes polgári otthonba született Óbudán. Szászországi lutheránus lelkészi családból származó apja az Óbudai Hajógyár igazgatója volt, aki műszaki képzettsége mellett s nagy műveltségű világpolgár volt, gazdag könyvtára eredeti nyelveken tartalmazta a világirodalom nagy műveit. Fiait céltudatosan nevelte, megosztva köztük a maga kettős műveltségét: az idősebb Ottót humán pályára szánta, a fiatalabbat, Tivadart pedig a mérnöki pálya felé irányította. Ezért bátyját humán gimnáziumba, Tivadart pedig a nagyhírű Toldy Reálgimnáziumba íratta. A sors fordítva intézte a két fiú pályáját. Apjuk idejekorán meghalt, mielőtt a fiúk az általa kívánt pályára léphettek volna. Ottó bátyja tengerésztiszt, majd admirális lett, Tivadar pedig bölcsész. A Toldy Reálgimnáziumban kitűnő tanárok tanították, többek között magyartanára, az akadémikus esztéta, Jánosi Béla (1856–1921), franciatanárai egymást követően az író Szabó Dezső (1879–1945) és az irodalomtörténész Horváth János (1878–1961) voltak, utóbbi kettő az Eötvös Collegium neveltje volt. Nekik, de bizonyos értelemben a véletlennek is köszönhető, hogy Tivadar a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia–német szakára iratkozott be érettségije után. Édesapja rákbetegsége, szenvedése és korai halála miatt ébredt föl benne a segíteni akarás, fordult érdeklődése az orvosi hivatás felé, ezért ő az orvosi karra szeretett volna beiratkozni, de túl hosszúnak találván a beiratkozásra várók sorát átlépett a bölcsészeti karra iratkozandók sokkal rövidebb sorába.

„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (János 8,12)

„Talán amit
Mi boldogságnak nevezünk,
A miljom érdek,
Ez mind egyes sugára csak
Egy új napnak, mely még a láthatáron
Túl van, de egykor feljövend.
Bár volna így!” (Petőfi: Világosságot!)

Emberi életünknek egyik alapvető feltétele, a világosság teszi lehetővé, hogy lássunk és kellően tájékozódhassunk. Sötétben csak tapogatódzunk, de alaposan megismerni a dolgokat világosságban tudjuk. És ez áll a fizikai világosságra éppen úgy, mint a világosságra átvitt értelemben. Élet és világosság éppen olyan elválaszthatatlanul összetartoznak, mint halál és sötétség. Fizikai szempontból a látás képességét lehetővé tevő fényt nevezzük világosságnak. Fodor Ákos gondolata:

„A fényt a szem fura mágusaként úgy zárja keretbe a vaksötét, hogy élesen álljon a kép eléd!”

Eőry Vilma nyelvészt, lexikográfust Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője köszöntötte 2020. február 25-­én a Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. A köszöntő megjelent a a Magyar Nyelv folyóirat 116. évf. 2020/3. számában [PDF].

Kedves Vilma! Tisztelt Kollégák!

Több mint huszonöt évig volt munkatársam Eőry Vilma az MTA Nyelvtudományi Intézetben 1979-től kezdődően. Ő a Tájszótárnál, később a Nyelvművelő Osztályon dolgozott, én pedig a Fonetikai Osztályon és a Lexikográfiai és Lexikológiai Osztályon tevékenykedtem. Így nem csoda, hogy akkoriban keveset találkoztunk, Eőry Vilmát a későbbi közös szótári munkálatok közben ismertem meg.

Az első közös munkánk az Akadémiai Kiadó felkérésére a Képes diákszótár volt. A 14.000 címszót tartalmazó szótár szerkesztése a rendszerváltással egy időben indult, és 1992-ben látott napvilágot Kemény Gábor és Grétsy László főszerkesztésében. A szócikkeket Eőry Vilmán kívül Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Kardos Tamás és Szűts László írták, jómagam az akkor még újdonságnak számító számítógépes rögzítést, adategységesítést végeztem.

A rendszerváltást követően az Unikornis Kiadó elkezdte kiadni szép és igényes kivitelben Jókai Mór összes műveit. Az első kötetek azonban jegyzetek és szómagyarázatok nélkül jelentek meg. Az olvasók jogos kifogását a kiadó úgy kívánta orvosolni, hogy megbízta Eőry Vilmát, Balázs Gézát, J. Soltész Katalint és Somogyi Magdát, hogy fejenként olvassanak el és jegyzeteljenek ki 25-25 Jókai-regényt, és a regényekben szereplő régies, tájnyelvi, nehezen érthető szavakból állítsanak össze egy Jókai-szótárt, amely aztán így pótolja a regények elmaradt jegyzeteit. A szerkesztők cédulákra írták jegyzeteiket, rám hárult a feladat, hogy a cédulákat számítógépre vigyem, és az összegyűlt anyagot összefésüljem a további szerkesztés számára. Emlékszem számos jó hangulatú szerkesztőségi ülésre, melyre Eőry Vilma otthonában került sor.

Adamikné Jászó Anna kapta 2020-ban a TINTA Könyvkiadó Arany Penna díját. Ebből az alkalomból közöljük az Anya-nyelv-csavar blog számára írt rendhagyó vallomását.

A 2020-as Arany Penna díj

„Öreg ember csácsog, hamar ád tanácsot,
S ha beszédnek indul, nem tudja, mi már sok”

– mondja a szász Detre Etelének (Buda halála, 3. ének). Nagy igazságot írt le Arany János, ezért megpróbálom beszámolómat rövidre fogni.

1966-ban végeztem az ELTE bölcsészkarán magyar–orosz–finnugor szakon. Mindnyájan az irodalom szeretete miatt megyünk bölcsésznek, de a vontatott irodalmi előadások nem tetszettek, viszont a finnugor nyelvészet és a magyar nyelvtörténet új és nagyon érdekes volt, úgyhogy ezekbe szerettem bele. Úgy volt, hogy felvesznek a nyelvtudományi intézetbe, de végül más kapta meg az állást, nekem pedig azt mondták, hogy a házasságok az égben köttetnek. Ebben van valami, mert idén októberben volt házasságkötésünk 57. évfordulója. Egy ideig reménytelen volt a helyzetem, de azután a munka frontján mindig megtaláltak.

„Árulónk a kétség: Attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk, Ha volna merszünk.” (William Shakespeare)

„Minden ember két hitkérdéssel szembesül itt; először, hogy érdemes-e hinni az életben, másodszor, hogy érdemes-e hinni az élet céljában. Mindkét kérdésre mindenki már csak azon egyszerű ténynél fogva, hogy él, határozott és habozás nélküli igennel felel, viszont nyomban elfoghatja a kétség, vajon jól értette-e a kérdést. Annyi bizonyos, keserves munkájába kerül, mire újra eljut oda, hogy belsőleg is igent tud mondani mindenre, hiszen ha mélyebbre ás magában, olyan kérdések rohanják meg, amelyekre csak zavaros és kitérő válaszok adódnak.” Franz Kafka így aposztrofálta a kételyt.

A magyar nyelv szava kifejezi azt az állapotot, mikor nincs vagy kevesebb az önbizalmunk, amikor nem hiszünk magunkban, a létezés erejében. Vagyis kiesünk a mélyen megélhető egységtudatból, s az elkülönültség, a kétségek lesznek úrrá elménkben. Az isteni egységből való kiszakadás érzete valóban szenvedést okoz, és rombolja a tudatosságunkat is. Balassi Bálint lírájában, különösen istenes verseiben számos vonatkozásban megfogalmazódik ez, csupán néhány példát idézek:

„Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben / Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben, / Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.” (33.)

„Senki el nem szakad, valakire akad, mert erős ő hálója. / Kiben engemet is, mint egyebeket is, régen fogott s fogva tart, / S így ő el sem bocsát, fel sem mészároltat, kétség között tartóztat.” (44.)

„Mi hasznod benne, hogyha veszélre jutok kétség miatt, / Kit fiad által hozzád váltottál, mint fogadott fiat?” (Könyörög Istennek, hogy)

„Mert nyilván látod gyarló voltomot, én édes Istenem, Ha elhagysz éngem, óh, hová légyek? Kétségben kell esnem.” (Mégis bővebb szóval kérleli)

„azok is megtérnek, kik segedelmedről kétségben estek” (Hymni tres, Primus)

„Áldj meg mindkettőnket igaz szerelemmel, Kétség és versengés közülünk vesszen el” (H. tertius)

„nem esik kétségbe, Isten lelke mert vezére” (Deo vitae)

„az kétség miatt el ne hagyjon megént Téged, szentséges fényt / Kiből Uram, Néked, de mi hasznod lenne, Ha az kétség miatt ő pokolra menne?” (Ebben a Noé)

„Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerént” (Adj már csendességet)

Az elkülönültségtudat mardosó gondolatait, érzéseit, az ilyen energiákat vagy entitásokat nevezhetjük démonoknak is. Ahogyan Szepes Mária A mindennapi élet mágiájában taglalja:

„Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját, konfliktusaink, gátlásaink, külső és belső bonyodalmaink, viharos idegéletünk eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára. E démonok sokszor őszintén magasrendű szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselhető belső válságokba sodornak bennünket. Működésük kettős. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül megadják az impulzust, vagy egyszerűen a külvilágból érkező negatív benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a kételyből született romboló szándékot véghez viszik.”

Közismert tény, hogy valamely népnek az írott nyelvemlékek korát megelőző művelődési viszonyaira (a tőlük származó régészeti leleteken kívül) nyelvének jövevényszavai vetnek legtöbb világot. Mert vannak ugyan a jövevényszavak között olyanok is, melyeket komoly szükség nélkül teljesen fölöslegesen vettek át, például – néhány nagyon is új, tehát még egészen világos példát idézve – a mi nyelvünkben a magyar egyenesen, ürmös és nemez szavak helyébe a német direkt, vermut és filc szavakat (s ilyen fölösleges átvétel aztán sokszor ki is szorította az eredeti szót, például a mi nyelvünkben a szláv gabona, patak és ruha szavak teljesen azonos jelentésű ősi magyar ed, séd és mezech szavakat), de legtöbbjük mégis azért honosodott meg, mert valamely azelőtt ismeretlen és csak más néppel való érintkezés következtében megismert új fogalom kifejezésére nem volt szó az átvevő nép nyelvében. Teljesen érthető például, hogy a magyarok a honfoglalás korában átvették az itt talált szlávoktól az apáca, apát, bérmál, karácsony, kereszt, pap, pünkösd, püspök, oltár, szent stb. szavakat. Azért vették át ezeket, mert ezek a fogalmak az ő számukra egészen újak voltak, a szlávokkal való első érintkezésük kora előtt nem ismerték ezeket, tehát szavaik sem voltak kifejezésükre.

A patak szláv jövevényszó az azonos jelentésű ősi magyar séd helyett

Azt vizsgálva, hogy milyen művelődési ágakra vonatkoznak a mi magyar nyelvünk jövevényszavai, feltűnik a következő kétségtelenül összetartozó, mégpedig az állattenyésztés és a vele kapcsolatos rét- és mezőgazdaság körébe tartozó szócsoport: széna, szalma, kasza, gereblye, kazal, istálló, jászol, abrak, iga, járom, kaloda és patkó. Azért feltűnő ez a szócsoport, mert hogyan lehet az, hogy ezek az állattenyésztésre vonatkozó elnevezések idegen nyelvből való átvételek, mikor tudjuk, hogy magyar őseink nemcsak kiváló állattenyésztők voltak, hanem a honfoglalás kora előtt csaknem egész életberendezésük az állattenyésztésen alapult? Mi lehet tehát az oka annak, hogy a magyaroknak nem volt szavuk az istállóra és a jászolra? Talán nem kaszával vágták nem gereblyével szedték össze a megszáradt szénát s nem kazalba rakták azt? Marhájukat nem járomba vagy igába, (kalodába) hajtották, abrakot nem adtak az állatjaiknak, sőt lovaikat sem patkolták? Ez első pillanatra mind szinte hihetetlennek látszik.

"A magyarok a lovaikat sem patkolták?"

A napokban jelent meg Sümegh László hatodik könyve a TINTA Könyvkiadónál. A 350 oldalas újdonság címe Két évezred zarándoka. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Cserháthalápy Ferenc, a kiadó munkatársa.

Sümegh László: Két évezred zarándoka

Cserháthalápy Ferenc: Ha jól tudom, Ön fizikatanár. Hogy adta a fejét az írásra? Azaz hogy kezdődött?

Sümegh László: Kezdő fizikatanárként már szívesen tartottam ismeretterjesztő előadásokat klubokban, egyesületekben, művelődési házakban. Egyszer valaki megkérdezte, miért nem írom le ezeket az előadásokat, hiszen akkor sokkal több emberhez eljutnának gondolataim. Egész életemben homo pedagógus voltam, örömmel tettem eleget a felkérésnek. Valahogy így kezdődött. A fizikatankönyvek, -jegyzetek írása mellett Kiss Gábornak, a TINTA Könyvkiadó vezetőjének biztatására, az Albertfalvi Egyházközségi Levélben próbálkoztam először prózaibb témákkal, így fokozatosan kalandoztam el a tárcák, novellák, útleírások területére. Büszkén mesélem új ismerőseimnek, hogy később évekig a Képmás magazin munkatársaként írogattam.

„A fösvény csupán két érzelemre támaszkodik: a szeretetre, amelyet önmaga iránt érez, és a vágyra, hogy saját érdekeit kövesse.” (Honoré de Balzac)

A lélek mindig elégedett. Miért is ne lenne? Hiszen egylényegű a teremtővel, az örökkévalóság a része, nem vonzza a mulandó világi játék: tiszta tudat, s a szeretetóceánban azonos a mindenséggel. A lélek mindent megosztana az egész teremtéssel. A jót nem magának akarja, szeretné, hogy másoknak is jusson. Ha a lelkünkre figyelünk, nem vágyunk a máséra, nem vetemedünk a szerzésért csalásra, erőszakra. Lelkünk hívó hangjára kinyitjuk szívünket, és ezzel kitárjuk a kaput a Nagy Egységhez. A fizikai énünk, egónk viszont szinte mindig elégedetlen: véget nem érően hajszolja kívánságait. Az elégedetlenség két formában jelenik meg: aki fogához veri a garast, egyre többet és többet akar a meglévőhöz, ez a kapzsiság. Érdekes jelentését közli e szólásnak Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című (TINTA Könyvkiadó, 2015) frazeológiai etimológiai szótárában: „Fogához veri a garast – kicsinyesen takarékos, zsugori – a néprajzi és nyelvi adatok szerint nem a kapott, hanem a kiadni szándékozott pénzt verték az emberek a fogukhoz. A szokásban az a régi, babonás elképzelés nyilvánul meg, hogy az ember mágikus, misztikus egységben van mindennel, amihez nyála hozzáér, amit megköpköd (vö. Apád, anyád idejöjjön!), vagy amit a fogához koccint. Ily módon a kiadott pénz is remélhetően előbb-utóbb vissza fog térni tulajdonosához.” Ehhez mindig társul a fösvénység is: a másiknak ne legyen annyija.

E tulajdonságokra igen korán fölfigyeltek a korai egyházatyák, példa Szent Ambrus (339–397) alábbi gondolata: „Bármennyit is értél el, többre vágysz, és bármennyit szereztél, még mindig hiányzik neked valami. A fösvénység sohasem csökken a keresettel, hanem csak lángra kap. A kapzsiság lépcsőfokai olyanok, hogy minél magasabbra jut, annál gyorsabban kapaszkodik tovább.”

A napokban jelent meg az Anya-nyelv-mester című könyv a TINTA Könyvkiadóban. Alcíme szerint a kiadvány 160 nyelvi-logikai feladatsort tartalmaz, melynek szerzői Galló Ágnes és Mózes Krisztián. Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett (digitálisan) az alkotókkal.

Mózes Krisztiánt tíz éve ismerem, tanítványom volt az ELTE BTK Alkalmazott nyelvészet szakán, ahol lexikográfiát oktattam. Aztán hébe-hóba találkoztunk egy-egy könyvbemutatón vagy más rendezvényen. Egy évvel ezelőtt felkeresett Krisztián, hogy szerzőtársával ők is összeállítottak egy nyelvi fejtörős könyvet, érdekelné-e a TINTA Könyvkiadót. Elmondta, hogy mintául szolgáltak és inspirálólag hatottak a kiadó Anya-nyelv-ész, Anya-nyelv-csavar, és Anya-nyelv-búvár nyelvi fejtörős kiadványai. Örömmel mondtam igent, és most már örömünkre itt tartjuk kezünkben a kész könyvet.

A napokban jelent meg az Anya-nyelv-mester című könyv a TINTA Könyvkiadóban. Alcíme szerint a kiadvány 160 nyelvi-logikai feladatsort tartalmaz, melynek szerzői Galló Ágnes és Mózes Krisztián. Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett (digitálisan) az alkotókkal.

Mózes Krisztiánt tíz éve ismerem, tanítványom volt az ELTE BTK Alkalmazott nyelvészet szakán, ahol lexikográfiát oktattam. Aztán hébe-hóba találkoztunk egy-egy könyvbemutatón vagy más rendezvényen. Egy évvel ezelőtt felkeresett Krisztián, hogy szerzőtársával ők is összeállítottak egy nyelvi fejtörős könyvet, érdekelné-e a TINTA Könyvkiadót. Elmondta, hogy mintául szolgáltak és inspirálólag hatottak a kiadó Anya-nyelv-ész, Anya-nyelv-csavar, és Anya-nyelv-búvár nyelvi fejtörős kiadványai. Örömmel mondtam igent, és most már örömünkre itt tartjuk kezünkben a kész könyvet.

Galló Ágnes, Mózes Krisztián: Anya – nyelv – mester 

A közelmúltban jelent meg Magay Tamás 90. születésnapján tartott köszöntő konferencián elhangzott előadásokat tartalmazó kötet Az ige vonzásában címmel. A kiadvány megjelenése kapcsán beszélgetett Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője Magay Tamással, a magyar szótárírók doyenjével.

Kiss Gábor: Amikor megkapta a köszöntő kötetet, mi jutott eszébe Az ige vonzásában cím láttán?

Magay Tamás: Végtelenül jólesett ez a címadás, amelyet a legkedvesebb tanítványom, P. Márkus Katalin és férje, Pintér Tibor adott a köszöntő kötetnek. Egész életemben a Szentírást, az Igét tartottam vezérfonalamnak, sokszor a nehéz helyzetekben is. Nyelvileg kis i-vel kell írni Isten igéjét, kivéve, amikor Jézus Krisztusban válik személyessé, ölt testet az Ige, ekkor nagy I-vel írjuk. Az ige nyelvtani jelentése szótári munkásságomra utal.