A napokban jelent meg Sümegh László hatodik könyve a TINTA Könyvkiadónál. A 350 oldalas újdonság címe Két évezred zarándoka. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Cserháthalápy Ferenc, a kiadó munkatársa.

Sümegh László: Két évezred zarándoka

Cserháthalápy Ferenc: Ha jól tudom, Ön fizikatanár. Hogy adta a fejét az írásra? Azaz hogy kezdődött?

Sümegh László: Kezdő fizikatanárként már szívesen tartottam ismeretterjesztő előadásokat klubokban, egyesületekben, művelődési házakban. Egyszer valaki megkérdezte, miért nem írom le ezeket az előadásokat, hiszen akkor sokkal több emberhez eljutnának gondolataim. Egész életemben homo pedagógus voltam, örömmel tettem eleget a felkérésnek. Valahogy így kezdődött. A fizikatankönyvek, -jegyzetek írása mellett Kiss Gábornak, a TINTA Könyvkiadó vezetőjének biztatására, az Albertfalvi Egyházközségi Levélben próbálkoztam először prózaibb témákkal, így fokozatosan kalandoztam el a tárcák, novellák, útleírások területére. Büszkén mesélem új ismerőseimnek, hogy később évekig a Képmás magazin munkatársaként írogattam.

Sümegh László: Albertfalvi emlékképek

Cserháthalápy Ferenc: Mi ösztönzi Önt az írásra?

Sümegh László: Ez nálam belső kényszer, valószínűleg az örök tanár mutatkozik meg így bennem. Nem születtem írónak, egész életemben tanár voltam, de nagyon sok író kezdte pályafutását tanári katedrán. Hogy csak a legismertebbeket említsem, Arany János, Babits Mihály vagy Szabó Magda. Ők hamar elhagyták a tanári pályát, majd kiváló költőként, íróként lettek ismertek. Jómagam tanárként mentem nyugdíjba, és most, nyugdíjas éveimben több időt tudok áldozni kedvenc hobbimnak. Hiszen az írás nekem nem kenyérkereseti lehetőség, hanem szórakozás.

Cserháthalápy Ferenc: A Facebookon is aktív kommentelő. Miért tartja fontosnak, hogy ismeretlenekkel, gyakran álnéven bejelentkező hozzászólókkal is vitába keveredjen?

Sümegh László: Mint tanárt rettenetesen bosszant az emberi tájékozatlanság, sőt ki merem mondani a mérhetetlen butaság. A Facebookot először egy lehetőségnek gondoltam arra, hogy megpróbáljam téves útra tévedt embertársaimnak megmagyarázni, hogy merre van az arra. Azonban az idő múlásával egyre inkább meggyőződésem, hogy ezek az általam „helyes útra terelések” hiábavaló fáradozások. Valószínűleg semmi értelme nincs a néhány mondatos pengeváltásoknak, „helyreigazításoknak”, emiatt egyre jobban foglalkoztat a Facebookról való teljes „visszavonulásom”, elsősorban a feleslegesen elfecsérelt idő miatt. Igaz, egyesektől állandóan azt hallom: „aki nincs fenn a Facebookon vagy a Twitteren, az nem is létezik”. Remélem, ez nem igaz.

Cserháthalápy Ferenc: Írt szülőhelyéről, Albertfalváról két könyvet. Megkapta ezekért az „Albertfalva krónikása” címet is. Mennyire szereti Albertfalvát?

Sümegh László: Annyira, amennyire az ember szeretheti a szülőhelyét. Én nemcsak Albertfalván születtem, hanem ott éltem 67 éves koromig. Nekem Albertfalva a világ közepe. Már azt is nehezen éltem meg, hogy Albertfalva jogi határaitól ezer méterrel távolabb költöztünk, immár nyolc éve. Ennek ellenére halálomig elkötelezett albertfalvi lokálpatrióta maradok.

Sümegh László: Albertfalvi történetek 

Cserháthalápy Ferenc: Látom, Ön összeállított egy könyvet Tudós papok – pap tudósok címmel. Erre a témára mint fizikatanár talált rá?

Sümegh László: Egész pályafutásom alatt mindennél jobban irtóztam a száraz fizika- vagy kémiaóráktól. (Volt benne nekem is részem eleget.) A tanítási módszeremhez tartozott, hogy a tananyaghoz éppen aktuális tudósok életrajzaival, színes történeteikkel próbáltam lekötni a tanulóim figyelmét. Ilyen tankönyvhöz illő melléklet – hasonlóan más ismert segédkönyvekhez – ma is hiányzik a tankönyvlistáról. Különösen az egyházi iskolák diákjainak szántam a közel száz természettudós rövid életrajzát.

Cserháthalápy Ferenc: Hogy látja, eddigi könyvei közül melyik keltette fel leginkább az olvasók érdeklődését?

Sümegh László: Legnagyobb sikere az Új ausztriai anziksz című könyvemnek volt. Az anziksz tulajdonképpen egy ausztriai kulturális útikönyv. Bécsben, a magyar szállodában Tarnai úr – a szálló tulajdonosa – a legkedvesebb magyar törzsvendégeinek ezt a könyvemet adja érkezéskor ajándékba. Ennek a könyvnek a sikere révén kaptam meghívást Aachenbe, ahol a Magyar Klubban felolvasó-délelőttöt tarthattam. Nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Németországban is sokan olvasták az Új ausztriai anzikszot.

Cserháthalápy Ferenc: Az újdonság címe: Két évezred zarándoka. Ki a címben jelzett zarándok?

Sümegh László: Én volnék, de nem egyedül, a feleségemmel látogattunk meg hosszú házasságunk alatt sok-sok zarándok helyet. Ebből két ún. nagyzarándoklat szerepel a könyvben. Még a múlt évezredben a szentföldi utunkat írtam meg, ebben az évezredben pedig mintegy ellenpontként egy már-már teljesen elfelejtett ősi búcsújáróhelyen Aachenben jártunk.

Cserháthalápy Ferenc: Az idősebb emberek visszafelé tekintenek általában. Akkor ez is egy ilyen visszatekintés?

Sümegh László: Mindenképpen. A két zarándoklat között egy emberöltő telt el. A könyv olvasása során feltűnik majd az olvasónak, mekkora változások történtek közben katolikus egyházunkban, társadalmunkban és a politikában.

Cserháthalápy Ferenc: Egy metafora szerint az élet is egy nagy utazás. A két utazás, azaz a két zarándoklat alatt mik voltak a legfőbb tapasztalatai?

Sümegh László: A lelki élményen kívül elsősorban az lepett meg, hogy hiába csökken Európában a gyakorló keresztények száma, virágzik a modern „zarándokturizmus”. A fizikai helyváltoztatás kizökkenti az embert a hétköznapi kerékvágásból és nyitottá teszi a szellemi élményekre. A profán hétköznapokból való eltávolodás rituális „felemelkedettséggé” válik.

Cserháthalápy Ferenc: A zarándoklat ősidők óta egy vallási cselekedet. Mennyire volt ez a két út vallási tett? Vagy inkább csak ennek ürügyén turistáskodott?

Sümegh László: A mai utazási irodák százalékokban mondják meg, egy meghirdetett útjukon mennyi a természetjárás és mennyi a városlátogatás. Ha én is ilyen százalékokban próbálnám kifejezni a vallási tettet és a turistautat, azt kell mondanom, hogy a szentföldi búcsújárásunkban 70 százalékban a vallás dominált, az aacheni utunk során ez inkább fordítva volt. Emiatt lett a könyv második része inkább az ausztriai könyvemhez hasonló útinapló, mondhatnám rendhagyó zarándokkönyv.

Cs. F. Érték-e Önt az utakon spirituális élmények?

Sümegh László: A szentföldi úton számtalan spirituális élmény ért. Nagy élmény volt Jézus tevékenységének színhelyein járni. Sőt egy rendkívüli „lelki élményt” éltünk meg a Betlehembe menő utazásunk alatt. Az autóbuszban szólt az izraeli zene, amikor hirtelen megszakadt az adás, és hosszú csend után rendkívüli hírként mondta be a tel-avivi rádió, Magyarország felnyitotta a vasfüggönyt, és kiengedte Ausztriába az itt rekedt kelet-német turistákat. Éreztük, nagy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi Betlehemben. Aachenben sok kisebb lelki élmény mellett csak egy igazán komoly spirituális élmény ért, de ez legyen az olvasó számára meglepetés.

Cserháthalápy Ferenc: Ha egy jó tündér azt mondaná, hogy ismét elviszem egy zarándoklatra, hova menne szívesen?

Sümegh László: Elméletben nagyon sok helyre boldogan elmennék, elsősorban Santiago de Compostellába. Bár oda kétségkívül csak gyalog érdemes elmenni. De nekem már egy csíksomlyói zarándoklat is nagyon megterhelő. Az ún. nagy zarándoklatokról, Fatimáról, Lourdes-ről már régen lemondtam, de boldog lennék, ha még néhányszor eljutnék Bodajkra, Máriabesnyőre vagy akár csak Máriaremetére.

Cserháthalápy Ferenc: Visszatekintve, sajnálja, hogy eddig valahova még nem zarándokolt, utazott el?

Sümegh László: Természetesen szívesen eljutottam volna még sok ismert búcsújáróhelyre, de nem lehetek elégedetlen. Többször barangoltuk be Olaszországot, voltunk Rómában, Assisiben, Firenzében, Páduában és még számtalan olasz és nyugat-európai zarándokhelyen. Nem számoltam össze, de életem során több tucat híres búcsújáróhelyre biztosan eljutottam.

A könyv hátsó borítója

Cserháthalápy Ferenc: Egy ilyen – mondjuk, grafomán – ember nem hagyja abba az írást. Mi lesz a következő könyv témája? Nem szeretné pl. megírni élményeit arról az évtizedről, mikor a budai Szent Margit Gimnázium igazgatója volt?

Sümegh László: Nem szívesen írnám meg, hiszen alig több mint egy évtized múlt el azóta, hogy utoljára becsuktam az igazgatói irodám ajtaját. Szerencsére volt kollegáim közül még nagyon sokan élnek. Ráadásul igen kritikus időszakban vettem át az iskolát, ugyanis feladatomul tűzték ki, hogy önkormányzati fenntartásból vezessem át a gimnáziumot az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek tulajdonába. Ha kívülről mindez zökkenőmentesnek is látszott, belülről azért ez nem volt annyira sima. Lehet, hogy még egyszer leírom a legérdekesebb, legtanulságosabb történéseket, de szigorúan csak a fiókomnak. Ha valaki 50 év múlva úgy látja, hogy tanulságos egy ilyen – rendszerváltozás utáni – iskolaátvétel, akkor a jegyzeteim alapján megírhatja. Albertfalva neves asztalosairól, iparosairól, papjairól – néhány ritka kivétellel – szintén csak haláluk után jelentek meg írásaim.

Cserháthalápy Ferenc: A TINTA Kiadónál megjelent mindegyik könyvét Hetényi Katalin rajzai illusztrálták. A most megjelent könyvének végén ellenben sok szép színes képet láthatunk. Mi a változtatás oka?

Sümegh László: Diákkorom óta lelkes fotós vagyok. Van egy komoly fényképezőgép-gyűjteményem. 70 fotóalbumot őrzünk, s az ezredforduló óta digitális képek ezreit tárolom. A szentföldi úton még analóg fényképeket és 12 órás videófilmet készítettem, az aacheni zarándoklaton a videófilm mellé több száz nagy felbontású digitális fotó készült. Úgy gondoltam, hogy – különösen azon olvasóimnak, akik jártak „Jézus nyomában” – most először fényképekkel illusztrálom a könyvemet. Néhányuknak talán ismerősek lesznek a fényképek. Nagy örömömre szolgált, hogy a kiadó és a nyomda ilyen jó minőségű munkát végzett.

Cserháthalápy Ferenc: Köszönöm a beszélgetést, minden jót kívánok.