A nyelv elődeinknek évszázadokon, sőt évezredeken át felhalmozott tudáskincsét őrzi és örökíti át nemzedékről nemzedékre. Elsősorban és legszembetűnőbben az a része, amely a beszélő szempontjából a leginkább kész, a közösség által legjobban kialakított elemeket foglalja magába: a szókincs. Így az egy-egy nyelv szavait összegyűjtő értelmező szótár bizonyos mértékig fokmérője a tudásnak. Hasonlít a lexikonhoz, s éppen úgy el is lehet vele szórakozni, mint a lexikonnal. A bölényről például szinte szóról szóra ugyanaz található most megjelent értelmező szótárunkban, mint az Új Magyar Lexikonban. A kettő közt mégis nagy különbség van. A lexikon elsősorban a tudás szempontjából érdekes és jellegzetes, sokszor szakmai jellegű szóanyagot gyűjti össze, mindennapi beszélgetésünk tárgyaitól többnyire távolabb eső fogalmak nevét. Ilyen szavak találhatók benne: csagatáj nyelv, csalánszőr, csáprágósok. Ezeket az értelmező szótárban hiába keressük. Itt viszont az általánosan használt, inkább ismert fogalmak szavai vannak összegyűjtve, s ezek használatára kapunk útbaigazítást. A bot, csalit, csalitos szó például csak az értelmező szótárban külön címszó. A bőrnek a lexikonban két, az értelmező szótárban kilenc jelentése van megemlítve.

De – kérdezhetné valaki – ha az értelmező szótár az ismertebb fogalmak neveit gyűjti össze, tud-e valami újat nyújtani, van-e benne valami érdekes? A lexikont azzal az alázattal veszi kezébe az ember, hogy hiányos tudását foltozgassa. Az értelmező szótárhoz inkább gőgösen szoktunk közeledni: Tudunk mi magyarul! Mit mondhat még nekünk? Nos, az értelmező szótárnak éppen az az egyik feladata, hogy rádöbbentse a hozzáfordulót: Nem ismered anyanyelvedet! Még passzív módon se ismered, nemhogy mindazzal élni is tudnál, ami a szótárban van! Csak akkor kerülünk igazán meghitt viszonyba az értelmező szótárral, ha mindig alázattal vesszük a kezünkbe, s ha ez az áhítatos lelkiállapot az anyanyelvünk iránti magatartásunk szimbólumává is szélesül.

Minden pedagógusnak, de különösen a magyar szakos tanárnak igen hasznos segítői a nyelvtan- és az irodalomórákon a szótárak. Úgy gondolom, minden jobb iskolában megvan „A magyar nyelv értelmező szótára” (a hétkötetes) és az újabb, egy- vagy kétkötetes „Magyar értelmező kéziszótár”. Az utóbbit bizonyára sok magyartanár saját könyveként is megvette és használja. Most nem ezekről kívánok szólni, nem is a helyesírási szótárakról, hanem arról a szótárfajtáról, amely aránylagos új volta miatt még nem eléggé ismert a pedagógusok körében: az írói szótárakról.

Az írói szótár annyira új nyelv- és irodalomtudományi műfaj, hogy magyar nyelven tulajdonképp csak három ilyennel rendelkezünk eddig. Elsőként a „Juhász Gyula költői nyelvének szótárát”, Benkő László munkáját kell megemlítenem, amely 1972-ben jelent meg. Ezt követte 1973 és 1987 között a Petőfi-szótár négy vaskos kötete, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készített egy munkaközösség. A harmadik ilyen mű az én Toldi-szótáram (Arany János Toldijának szókészletéről); ez 1986-ban jelent meg a Tankönyvkiadó gondozásában.

Az elmúlt évek bizonyára legnagyobb magyar nyelvű tudományos vállalkozása, pontosabban ennek a vállalkozásnak az első eredménye került a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában a közönség elé, Szabó T. Attilának, a kolozsvári egyetem nyugalomba vonult, születése hetvenedik évfordulóját mostanában ünneplő nyelvész professzorának munkájáról van szó, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár első kötetéről, amely A-tól C-ig, „abá”-tól „civillig”-ig kutatja fel és írja le szavaink „erdélyi” történetét. A több mint ezerkétszáz oldalas, könyvkiadói teljesítménynek is ritka értékű, hatalmas kötet egy nyolc kötetből álló szótár első részeként jelent meg, rengeteg munka és fáradság után.

Szabó T. Attila maga mondja el a szótár előszavában a munka történetét. A magyar szótárirodalom klasszikusaira hivatkozik, akik példát adtak számára a vállalkozás bátorságában és következetes véghezvitelében egyaránt. Szarvas Gáborra és Simonyi Zsigmondra, akik a Magyar Nyelvtörténeti Szótár három hatalmas kötetében először fogtak bele abba, hogy összegyűjtsék és rendszerbe foglalják a magyar szókincs történetét. Szarvas és Simonyi óriási munkát végzett, az úttörés feladatát vállalta, vállalkozásuk eredménye mégis a munka első állomása lehetett csupán. Szavaink múltját a kódexek és a nyomtatott művek anyagában keresték csak, nem vállalkozhattak arra, hogy a kéziratos forrásokat is feldolgozzák. Eredményeiket Szamota István, majd az ő tragikus korai halála után Zolnai Gyula egészítette ki a Magyar Oklevél-szótár megalkotásával. Persze ez a szótár sem ölelhette föl a teljes kéziratos anyagot, már csak terjedelmi korlátai következtében sem. Végül a két világháború között Gombocz Zoltán és Melich János indította meg a Magyar Etymológiai Szótár munkálatait, hatalmas gyűjtőmunka után. Ez a szótár, sajnos, torzóban maradt (csak A-tól „geburnus”-ig készült el az anyag).

Az elmúlt évtizedek során a Tinta Könyvkiadó a hazai nyelvészeti munkák egyik legfőbb – bár természetesen nem kizárólagos – publikálójává vált. A nyelvészethez kapcsolódó, igen fajsúlyos munkák megjelentetése mellett – lásd pl. a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozat köteteit, amelyek nagyobb része a felnőtt olvasókhoz, ezen belül például a magyar szakos egyetemistákhoz szól – a kiadó nagy szerepet vállal abban is, hogy az alap- és középfokú anyanyelvi oktatást előmozdítsa, sikeresebbé tegye.

A kiadó nyelvészeti kiadványaival tehát már az egyetemi évek előtt is találkozhatnak azok a – mondhatni szerencsés – diákok, akik szüleik vagy magyartanáruk révén kezükbe vehetik az itt megjelenő könyvek valamelyikét, egy-egy sorozat akár több darabját is. A Tinta Könyvkiadó sok nyelvészeti kiadványa kapcsán nem is igen lehet éles határvonalat húzni a felhasználói kör életkorát illetően, így Az ékesszólás kiskönyvtára vagy a Híd szótárak című sorozat darabjai esetében, és voltaképpen korhatár nélkül használható A magyar nyelv kézikönyvei elnevezésű, különféle szótárakat, illetve enciklopédiákat, lexikonokat tartalmazó sorozat valamennyi kötete is.

Az Anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzetek bemutatásával olyan kiadványokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek már az őket tartalmazó sorozat címe alapján is az általános, illetve a középiskolák tanárait, az ő révükön pedig ezen iskolák diákjait célozzák meg. Az anyanyelvi kompetenciának, mint az ún. kulcskompetenciák egyikének a kialakítása nagyrészt az iskolai évekre, kezdete pedig még ennél is korábbra tehető. Ennek sokoldalú fejlesztése valósítható meg e füzetek révén. Sőt a sorozat munkafüzetei közül több nyugodtan használható a felsőoktatásban is, magyar szakos hallgatók is forgathatják tanulmányaik során.

Az angol nyelvtörténet újabb fejleményei közé tartozik, legalábbis egyes változatokban a melléknevek, főnevek, sőt más nyelvi elemek teljes reduplikációja, amely egyes melléknevek esetében a főjelentést hangsúlyozza (‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’), a főnevek esetében pedig a jelölt dolog igazi voltára utal. Ráadásul ezzel az angol nyelv a Revzin-hipotézis (erről lásd alább) értelmében a grammatikai reduplikáció használatának fejlett stádiumába lépett.

A melléknevek és főnevek teljes reduplikációját azonban, új jelenség lévén, egyelőre nem tartalmazzák a mérvadó részletes leírások, csak elszórt publikációk (Kálmán 2001, Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004) utalnak rá. Reduplikáció a bázismorféma (esetleg a szó) részleges vagy teljes megismétlése. Például Francis Katamba, aki egyáltalán foglalkozott az angol nyelvbeli reduplikációval, Wishy-washy words (‘Wishy-washy szavak’, wishy-washy ‘híg, ízetlen [lötty]’) fejezetcím alatt egy oldalon csupán részleges reduplikációkat említett, többek között rím által motivált (helter-skelter ‘összevissza; rendetlen; zűrzavar’) és ablaut által motivált (riff-raff ‘csőcselék’) összetételeket (Katamba 1994: 79; az angol reduplikáció ezen és további típusairól érdekes még például Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004: 309, Wikipedia 2020). Az újabban felismert és általánosságban kontrasztív reduplikációnak nevezett (lásd alább) jelenség teljes szavak (nemcsak morfémák) megismétlése.

Egy-egy új konstrukció felismerése minden nyelvésznek nagy élménye. Az lehetett Kálmán Lászlónak is, aki a konstrukciós nyelvészetbe bevezető könyvében hívta fel a figyelmet az angol, mellékneveket tartalmazó mondattani idiómák egyik típusára, amikor a melléknév teljes megismétlése azt jelenti, hogy ‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’. Példái: funny funny ‘tényleg vicces, nem pedig különös’, (funny ‘vicces; különös’), hot hot ‘tényleg forró, nem pedig csípős’ (hot ‘forró; csípős; pikánsan erotikus’) (Kálmán 2001: 72). Talán Kálmán írta le először ennek az angol nyelvbeli jelenségnek egyértelműsítő mozzanatát, még idiómaként. Kortárs elemzésekből azonban az derül ki, hogy a megismételt melléknév jelentése nem okvetlen az egyértelműsítő ‘a szó eredeti, igazi értelmében olyan’, lehet egyszerűen ‘igazán olyan’, például French-French ‘igazán francia’ (Ghomeshi–Jackendoff–Rosen–Russell 2004: 308). (Az igazság kedvéért megjegyezhető, hogy az ‘igazán francia’ jelentés is lehet egyértelműsítő, expliciten – többek között – lehet: ‘nem egyszerűen franciául beszélő, hanem francia származású’.)

Ez az „adattár" a Magyar értelmező kéziszótár évek óta folyó munkálatai során felbukkanó új szavak összegyűjtéséből, valamint régi szavak új jelentéseinek feltérképezéséből született.

A nyelv új kommunikációs szükségleteket fejez ki, a használók társadalmi-gazdasági fejlődésétől függően. A lexika fejlődése tulajdonképpen egy próba: új fogyasztási nemek feltűnése új jelöléseket hoz magával. A munkamegosztás fejlődése nyomán megfelelő terminusok születnek az új funkciók és új technikák jelölésére. Ezeket a lexikai elemeket hívják neologizmusoknak.

Ember és kutya együttélése ősidők óta tart. A biológusok szerint a kutya avagy eb (Canis lupus familiaris) a gerincesek törzsébe, az emlősök osztályába, a ragadozók rendjén belül a kutyafélék családjába tartozik. Valószínűleg első háziállatunk, és már a kőkorszakban domesztikálták.

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség mintegy 430 kutyafajtát tart nyilván, és máig folyik az új fajták kitenyésztése. Az említett szövetség hivatalosan kilenc önálló őshonos magyar kutyafajtát ismer el: puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid szőrű és drótszőrű magyar vizsla, magyar agár, erdélyi kopó. Ezeknek a kutyafajtáknak a megőrzése nemzeti érdekünk.

Az Értelmező szótár+ több kézikönyvet foglal magában, megkönnyíti a szótárhasználatot, és új nézőpontból mutatja be a szavakat. A kötetről főszerkesztőjével, Eőry Vilmával, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársával beszélgettünk. 

- A Tinta Könyvkiadóban nyolc évvel ezelőtt indult A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 13-14. köteteként készült el az Értelmező szótár+. Mi volt az előzmény?

- Az Akadémiai Kiadónál 1992-ben jelent meg a Képes diákszótár. A Magyar értelmező kéziszótárhoz képest kevesebb címszót tartalmazott ez a kötet, mert az volt a cél, hogy lazítsunk azon a tömörségen, amit az értelmező kéziszótár kínált a maga 70 ezer címszavával.

Nejlonceleb, drónszelfi, okoszebra – csak néhány abból a 850 szóból, melyek viszonylag újak, rendre használjuk őket, de a jelentésükkel talán nincs mindenki tisztában. Ezért született meg Minya Károly Új szavak című könyve, mely már a harmadik sorban. A kötet bemutatóját szerdán délután tartották a Móricz Zsigmond könyvtárban, ahol egyben a szerző Balázs Géza nyelvésszel közösen kihirdette az 2019-es Év Szavait is. (Az alábbi írás a nyiregyhaza.hu oldalon jelent meg először 2020. 02. 20-án.)

Ablakmatrica, adathalászat, antipartiarc, arcvesztés, aszfaltpárt – ezek a szavak is az elmúlt esztendők termékei, s még csak az „a” betűnél tartunk a felsorolásban.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Yearbook of Phraseology 10. Managing Editor: Häcki Buhofer, Annelies. Walter de Gruyter GmbH, Berlin/Boston, 2019. 229-231.

This book was published in the series Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához [Reference books for the study of linguistics] published by the Hungarian TINTA publishing house in Budapest, where it truly found its place, since – in spite of the fact that it deals with a very specific area of linguistics – it speaks to both the professional and the general audience. The book does exactly what it promises in its title: it provides a comprehensive overview of proverb alterations through numerous (up-to-date) examples from five languages. The fact that the title also contains the word ‘today’ should be emphasized, mainly because this word covers one of the main reasons why the book came into existence, and which is mentioned on its back cover: due to the hyper-fast way in which information can travel nowadays, antiproverbs are spreading as rapidly as never before. This process caught the interest of the authors to such an extent that they decided that the current situation of antiproverbs was worth describing in detail in the form of a book. I believe I can safely say that they were right. Why exactly? I hope the following few paragraphs can serve as adequate answer for this question.