Az első magyar, még latin nyelvű műből átvett, először 1702-ben megjelent állattan szerzője Miskolczi Gáspár (1627–1699) református lelkész volt. Ő a madarak között, a baglyok és a griff társaságában tárgyalta a denevért avagy pupenevért (1983: 292–5). Szerinte helyesebb a madarak közé sorolni, mert repül és kétlábú, s nem egér, pedig egér formájú és négylábú, emlője van és szoptat, fogai is vannak, szőrös és nem tollas, s nem tojik, hanem fiadzik. Miskolczi a fösvény uzsorások és az ördög „ábrázoló képének”, a nappali fecske éjjeli megfelelőjének tartotta a denevért. A világosságot kerülő éjjeli életmódját pedig a föld alatt tevékenykedő vakondéra hasonlította. Miskolcziról népszerűen megemlékezett még például Ráth-Végh István is (1964: 535–7).

Miskolczi egy tréfás találós kérdést is közölt a denevérről. „Egy jó szemű, de hibáson látó; férjfi, nem férjfi; meghajította, de nem hajította meg; kővel, nem kővel; a madarat, nem madarat; a fán, nem fán.” Megoldása: „egy félre néző kancsal ember, nem férjfi, hanem csak herélt legény, meghajította s nem is egy darab kőporral a Denevért a bodzafán” (1983: 292). Lényegében ugyanez egy 1881-es közlésből is ismert: „Az az ember, aki nem ember, bement abba a kertbe, ami nem kert, úgy megütötte azt a madarat, ami nem madár, egy kővel, ami nem kő, hogy mindjárt leesett a fáról az a fa, ami nem fa” (Vargha 2010a: 40, 264. §, betűhíven Vargha 2010b: 51, 901. §). A megoldás itt: pap, temető, bőregér, kőkereszt darabja, keresztfa (Vargha 2010a: 143).

A denevéres találósok a tényleges folklór közlésekben lényegesen egyszerűbbek. Egy további, először 1857-ben közölt találós kérdés: „Nappal nyugszik, éjjel csattog, bőr szárnyon jár?” (Vargha 2010a: 67, 591. §, 2010b: 116, 2082. §). Szintén további, bihari (érbogyoszlói) találós kérdés a denevérre: „Melyik madár szoptatja a fiókáját?” (Fábián 1994: 110). Hasonló találósok Kibédről: „Melyik madár fiadzik?”, „Melyik az a szárnyas állat, amelyik szoptat?” (Ráduly 1990: 93). Egy további, szinte azonos találós a Sóvidékről: „Melyik szárnyas szoptat?” (Gub 1996: 91).

Már a műköltészetet képviseli Varga Ferencné találósa:

Ez az apró kis állat,
Éjjelente vadászgat.
Hártyás szárnyát kiterjesztve,
Repdes élelmet keresve.
Nappal alszik elrejtezve,
Fejjel lefelé függesztve

(1996: 65).

Megérdemel némi magyarázatot a tényleg miskolci születésű, de Erdélyben is tevékenykedő Miskolczinak és a kibédieknek a denevért egybehangzóan jellemző fiadzik szóhasználata. Miskolczi expliciten a denevér egérszerű tulajdonságának tüntette fel, hogy „nem tojik, hanem fiadzik” (1702/1983: 293). Ez azonban árnyaltabb jellemzést igényel. A szapora egérfélék több utódot hoznak világra, ráadásul évente többször, az ő jellemzésükre a fiadzik egyértelműen találó. A denevér rendszerint egyszerre csak egy ivadékot szül, és ezt az anya nagyon hosszú ideig magával hordozza, még repüléskor is magával cipeli. A denevér szülését leíró népnyelvi ige megválasztása meglehetősen problematikus, s erre hiába keressük a választ legjobb nyelvészeinknél, Geleji Katona Istvántól (1645/1866) Imre Samun (1985) és É. Kiss Sándoron (1988) át Juhász Dezsőig (2018: 342–5). Ők ugyan részletes leírását adták a különböző állatok kölykedzését kifejező nyelvjárási igéknek, Imre Samu és Juhász Dezső a nyelvjárások különbözőségeit is egybevetve, de a denevérre nem tértek ki.

Geleji Katona István (1589–1649) erdélyi református püspök, Miskolczi idősebb kortársa nyelvművelő szándékkal, etimologizálva jellemezte a korabeli és helyi nyelvhasználatot: „A’ lelkes állatoknak teniszetik mind az önnön nemekhez illendö szokval mondathatnak ki. Mint: Az asszony szül; a’ ló tsikozik; a’ szamár vemhezik; a’ tehén borjuzik; a’ juh bárányozik; a’ ketske gedélyezik; az eb kölyközik; a’ disznó malaczozik. Nem mind fiazik, a’ mint szoktak szollani; mert az igazán az asszonyi anyákrol mondhatnék, ha immár az abusus miatt bötstelen szóvá nem tétetett volna: Igazán azért az asszony ember fiazik, leányozik, holott az oktalan barmoknak tulajdonul nincsenek fiaik, leanyik, hanem vagy kölykeik, vagy borjaik etc. Mind-az-által szolljunk immár a’ bé vött szokás szerént” (1645/1866: 316–7).

Valamelyest más kép alkotható jóval későbbről, É. Kiss Sándornak elsősorban a tiszántúli népnyelvet jellemző leírása alapján, ami a következő. Fial, fiadzik: azok az apróbb négylábú állatok, melyek rendszerint egyszerre többet kölykeznek (kutya, macska, disznó, egér, patkány...); ellik: a nagyobb négylábú emlős állatok, amelyek rendszerint csak egy szülöttet hoznak a világra (ló, szamár, tehén, bivaly, juh, kecske...); kölykezik: a ragadozó állat, kutyára, macskára a Tiszántúlon nem használatos (É. Kiss 1988: 224–5). É. Kiss főleg a hajdúsági népnyelvnek volt szakértője, de Geleji Katona is az északkeleti nyelvjárásvidéken született és nevelkedett, mégis eltérő leírásokat adtak. Mint említettem, a denevérre vonatkozóan nincs eligazítás a nyelvjárási különbségeket már részletesen tárgyaló Imre Samunál és Juhász Dezsőnél sem.

Imre Samu a Magyar Nyelvjárások Atlaszának, a XX. század közepe e nagyméretű, tájszókat is felmérő vállalkozásának adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a ló, tehén, disznó, kutya fiazik, de a szó inkább csak szinonimaként él a nyelvjárásokban (Imre 1985: 93). Juhász Dezső további, erdélyi adatok bevonásával nyelvjárástörténeti elemzéseiben arra mutatott rá, hogy az általános jelentésű fial, fiazik, fiadzik sok nyelvjárásból kiszorult, helyére fajspecifikus megnevezések léptek, s a fiadzik olyan állatoknak a szülésére korlátozódott, amelyek tipikusan több utódot hoznak a világra (Juhász 2000: 136–7, 2018: 342).

Kicsi Sándor András

Irodalom

Fábián Imre 1994. Bihari találós kérdések, mesetalányok. Literator, Nagyvárad.

Geleji Katona István 1645/1866. Magyar gramatikatska (Gyulafehérvár, 1645). In: Toldy Ferenc, szerk.: A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig. Eggenberger Ferdinánd, Pest 1866: 291–329.

Gub Jenő 1996. Erdő-mező állatai a Sóvidéken. Firtos Művelődési Egylet, Korond

Imre Samu 1985. Egy igecsoport néhány szóföldrajzi jellemzője. Magyar Nyelv 81/1: 87–93.

Juhász Dezső 2000. Szójelentéstan és nyelvföldrajz. (Gyorsfénykép és néhány gondolat.) In: Gecső Tamás, szerk.: Lexikális jelentés, aktuális jelentés. Tinta, Budapest 134–141.

Juhász Dezső 2018. A nyelvjárások történetéből. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc, szerk.: A magyar nyelvtörténet kézikönyve. Tinta, Budapest 314–349.

Kicsi Sándor András 2016. A denevér a magyar néphitben és népi gyógyászatban. Orvostörténeti Közlemények 234–237: 109–124.

Kiss Sándor, É. 1988. „Értsd is a szót...!” Nyelvművelő írások. Tankönyvkiadó, Bp.

Miskolczi Gáspár 1702/1983. Egy jeles Vad-Kert, Avagy az Oktalan Állatoknak (…) Históriája (Lőtse, 1702). Szerk. Stirling János. Magvető, Bp. 1983.

Ráduly János 1990. Hold elejti, Nap felkapja. (Kibédi találós kérdések.) Kriterion, Bukarest.

Ráth-Végh István 1964. Tarka históriák. Gondolat, Bp.

Varga Ferencné 1996. „Nem figyeled hiába, ablak ez a világra. Mi az?” Mai találós kérdések. Charta Press, Bp.

Vargha Katalin 2010a. Találós kérdések. 1295 hagyományos magyar szóbeli rejtvény. Tinta, Bp.

Vargha Katalin 2010b. Magyar találós kérdések. 19. századi szövegek antológiája. Tinta, Bp.