Az eligazodási
nehézségek ismételgetése
teszi bonyolulttá
a világot

Szerethetett engem az isten
mert teremtményének
engem is elfogadott
sárból agyagból apám s anyám álmaiból

Nem idomultam
nem azonosultam
ahova nem hívtak
oda nem tolakodtam

Megjelent: olvassbele.hu, 2025. 06. 04.

A közelmúltban jelent meg reprintben Juhász Dezsőnek A magyar tájnévadás című értekezése a Tinta Könyvkiadó Mesterművek sorozatában. Ebből az alkalomból beszélgetett a 2025 januárjában 70. születésnapját ünneplő szerzővel Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője.

Kiss Gábor: Hogyan lett nyelvész?
Juhász Dezső: Magyar nyelv és irodalom tanárszakra vettek fel az ELTE bölcsészkarára. Ott fedeztem fel a számomra szinte teljesen ismeretlen nyelvészetet is. Akkor értettem meg, hogy a köznyelv mellett megőrzött anyanyelvjárás sokat segít a nyelvtörténet és a dialektológia kérdéseinek megválaszolásában, illetve a vidékről hozott helynévismeret feldolgozásra is érdemes. Tanáraim biztatására pályáztam egy névtani dolgozattal egy kari és OTDK-s versenyen. Ettől kezdve a névtan végigkísért a pályámon, és bár később a nyelvtörténet és a dialektológia lett a fő kutatási profilom, a névtantól soha nem távolodtam el.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. október.

A következőkben el kell kalandoznom egy kissé a jog, pontosabban a jogi nyelv világába.

Szándéktalanul bár, de magam hoztam magamat ebbe a helyzetbe, ugyanis néhány hónappal ezelőtt a Nyelvünk tája rovatban „Emberölés – gondatlanul” címmel egy a hozzá nem értők által nemegyszer furcsállott, de a jogi nyelvben immár végleg elterjedtnek látszó kifejezésről írtam, a gondatlan emberölésről. Két olvasónk jóvoltából – egyikük telefonon, másikuk az utcán „ért el” – röviden most két másik jogi nyelvi furcsaságról is szólhatok.

Törvénykezés – törvényhozás

Első hozzászólóm arra hívta fel figyelmemet, hogy újabban sokan összetévesztik a törvénykezést a törvényhozással, olyannyira, hogy nemegyszer még parlamenti képviselők is törvénykezést emlegetnek parlamenti munkájukról szólva.

Köszönöm az észrevételt. Teljesen egyetértek a hallottakkal, s mivel magam is nemegyszer találkoztam már az említett szótévesztéssel, készséggel szólok is róla. Tudatában kell lennünk annak, hogy aki törvénykezik, az a szó jelentése, illetve nyelvünk használati szabályai szerint bíráskodik, ítélkezik, esetleg pert folytat valaki ellen, de nem alkot törvényt. Ez utóbbinak, vagyis a törvények alkotásának megnevezésére a törvényalkotás vagy az annál valamivel gyakrabban előforduló törvényhozás a pontos, megfelelő szó. Tehát az országgyűlési képviselők, a kormány tagjai törvényhozók, nem törvénykezők, a Parlament nem törvénykező, hanem törvényhozó testület. A magyar értelmező kéziszótár (2003) a törvénykezés szócikkében külön utal arra, hogy e szónak ’törvényhozás’ értelemben való, a sajtónyelvben gyakori használata helytelen.

Íme itt állunk, és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben.

Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől. S íme, mégis itt vagyunk! Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén.

Írónál az élet az írásban van.

Csak azt lehet írni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.

Aki az életét írásban tovább tudja élni, az író.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. szeptember.

Nemrégiben egy játékos nyelvi műsor hallgatójaként azt kellett tapasztalnom, hogy a résztvevők többsége nincs tisztában a bölömbika szó jelentésével. Valamilyen bölényféle állatot értettek rajta. Mivel lehetséges, hogy olvasóink között is többen vannak bizonytalanságban e szó jelentését illetően, úgy gondoltam, mai cikkemben erről szólok.  

A sündisznónak nincs köze a disznóhoz...

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. augusztus.

Talán nem tiszteletlenség, ha elárulom, hogy ezúttal nem magam választottam meg írásom témáját, hanem a szerkesztőség javasolta, hogy írjak egy eligazító cikket a címben érzékeltetett helyesírási kérdésről. Idézek is egy-két sort az erre vonatkozó levélből: „Állandó problémánk ugyanis, hogy mikor lehet bolygóként érteni a Földet, tehát nagybetűvel írni, és mikor nincs erre szükség. Sok cikkünk a föld és világűr vonatkozásában állandó zavart okoz bennünk.” A voltaképpen jogos kérdésnek készséggel teszek eleget.

Bár kevés a terem a válaszra, mégis be kell mutatnom, hogy a jelenlegi akadémiai helyesírási szabályzat – ez a szabályzatnak 1984-ben megjelent, 11. kiadása – mit ír elő. Íme!

„A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Ikrek, Fiastyúk, Orion, Tejút, Merkúr, Plútó, Vénusz stb. Ha a föld, a hold és a nap szót tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük: a Hold távolsága a Földtől stb. – A mindennapi írásgyakorlatban azonban az ilyen tulajdonnévi szándékú szóhasználatot fölösleges erőltetni, tehát: föld körüli utazás, a hold szépen világít, a nap sugarai stb.”

Föld vagy föld?

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat. Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Budai Polgár 2025/11 - július 13., 11. o.

 – Nagyon találó cím! A Keleti Károly utca engem is Párizsra emlékeztet, és ugyanez az érzés fog el akkor is, ha átmegyek a két Mammutot összekötő belső hídon, és kinézek a Lövőház utcára.

1977 óta élek itt, de már előtte is idejártam udvarolni: a feleségem ugyanis született II. kerületi. Még az ő nagyszülei költöztek fel Szombathelyről (valamikor a két világháború között) abba a lakásba, ami most a mi otthonunk. A feleségemben ugyan időnként felmerül, hogy egy modernebb lakásba kellene költöznünk, amire viccelődve azt szoktam mondani, hogy én a Keleti Károly utcából csak a Keleti Károly utcába vagyok hajlandó költözni. Nagyon szeretem ezt a környéket! Minden karnyújtásnyira van, például a Fény Utcai Piac, ahol vásárolok vagy ez a hangulatos cukrászda, és kitűnő a közlekedés is – bár az egyetemre, ami az Astoriánál van, gyakran gyalog sétálok át.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. július.

Egy találóskérdés-gyűjteményt lapozgatva nemrégiben a következő kedves darabra bukkantam:

„Míg fönn a nap, s fény vesz körül,
nem távozik tested mögül.
Majd röviden, majd meg hosszan,
állva, ülve csak veled van.
De ha a fényt búra váltja,
testednek e hű barátja,
észrevétlen odahagy,
s a sötétben magad vagy.”

Könnyű, de szellemes találós kérdés. Főleg gyerekeknek jó mulatság ráakadni a megoldásra, az árnyék szóra. Nekem azonban egy másik szó is feltűnt, mégpedig az, amelyik benne van a kérdés szövegében is: az odahagy ige. Kifogástalannak találtam ezt is, de egy kissé népiesnek, esetleg választékosnak éreztem. Miért odahagy, miért nem otthagy? Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hoppá, én ezzel már találkoztam is, mégpedig Petőfinek Távolból című versében, ahol a költő így ír: „Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, / S odahagytam őslakom s anyámat.” Nos, ha így állunk, gondoltam, akkor ez a szó megérdemel egy rövid elemzést.

Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.

Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.

Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.