Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. október.

A következőkben el kell kalandoznom egy kissé a jog, pontosabban a jogi nyelv világába.

Szándéktalanul bár, de magam hoztam magamat ebbe a helyzetbe, ugyanis néhány hónappal ezelőtt a Nyelvünk tája rovatban „Emberölés – gondatlanul” címmel egy a hozzá nem értők által nemegyszer furcsállott, de a jogi nyelvben immár végleg elterjedtnek látszó kifejezésről írtam, a gondatlan emberölésről. Két olvasónk jóvoltából – egyikük telefonon, másikuk az utcán „ért el” – röviden most két másik jogi nyelvi furcsaságról is szólhatok.

Törvénykezés – törvényhozás

Első hozzászólóm arra hívta fel figyelmemet, hogy újabban sokan összetévesztik a törvénykezést a törvényhozással, olyannyira, hogy nemegyszer még parlamenti képviselők is törvénykezést emlegetnek parlamenti munkájukról szólva.

Köszönöm az észrevételt. Teljesen egyetértek a hallottakkal, s mivel magam is nemegyszer találkoztam már az említett szótévesztéssel, készséggel szólok is róla. Tudatában kell lennünk annak, hogy aki törvénykezik, az a szó jelentése, illetve nyelvünk használati szabályai szerint bíráskodik, ítélkezik, esetleg pert folytat valaki ellen, de nem alkot törvényt. Ez utóbbinak, vagyis a törvények alkotásának megnevezésére a törvényalkotás vagy az annál valamivel gyakrabban előforduló törvényhozás a pontos, megfelelő szó. Tehát az országgyűlési képviselők, a kormány tagjai törvényhozók, nem törvénykezők, a Parlament nem törvénykező, hanem törvényhozó testület. A magyar értelmező kéziszótár (2003) a törvénykezés szócikkében külön utal arra, hogy e szónak ’törvényhozás’ értelemben való, a sajtónyelvben gyakori használata helytelen.

Az ártatlanság védelme?

Utcai „ismerősömnek”, akivel egy-egy reggeli bevásárláskor találkozom néha, „az ártatlanság védelme” kifejezés tűnt fel. A közszolgálati televízió egyik sorozatműsorában, illetve annak ismétlésében figyelt fel arra, hogy az egyik színész, aki ügyvédet alakított az egyik epizódban, ezt mondta: „Az ártatlanság védelme mindenkit megillet.” Ismerősöm úgy érezte, ennek is van értelme, mivel lehet óvni, védeni valakinek az ártatlanságát, erkölcsi tisztaságát, de azt gyanítja, hogy a jogi nyelvben nem ez a forma használatos.

Bizony nem, s éppen ezért nagyon örülök, hogy módom van e kérdés tisztázására! Az a szó, amelyik az idézett részbe kívánkozik, nem a védelem, hanem a vélelem. Ez a szó a ’valószínűnek tart, gondol’ jelentésű vél igéből származó nyelvújítási alkotás; ’feltevés’-t, ’vélekedés’-t jelent. A mai köznyelvben nemigen él, de a jogi szaknyelvben mindmáig jelen van. A tévéből ellesett mondat helyesen így hangzik: „Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.” Ez így azt jelenti, hogy senki sem tekinthető bűnösnek – nemcsak gyilkosnak, hanem még adócsalónak sem –, amíg jogerős bírói ítélet meg nem állapítja róla bűnösségét. Feltételezni, azaz vélelmezni kell az ártatlanságát, még akkor is, ha a körülmények, a bizonyítékok ellene szólnak.

*

Már csak egyetlen teendőm van; a cikkem címében levő aprólék szó odaillő voltának igazolása. Mai nyelvünkben a szó szinte kizárólag levágott szárnyas végtagjait és ehető belső részeit jelenti. Régen azonban ’jelentéktelen részlet, apróság’ értelemben is élt. Szemléltetésül, íme, egy részlet egy 1810-ből származó levélből: „Sok ember irtózik [Horvát] stílusától, én nem irtózom, holmi aprólékokat kivévén.” A levél szerzője a magyar nyelvújítás vezéralakja: Kazinczy Ferenc. A különbség csupán az, hogy én a szót most, két évszázaddal később csak a szándékosságot jelző idézőjelek közé téve mertem használni.

Grétsy László