Molnár Ferenc-breviárium

https://pestbuda.hu/uploads/media/news/0001/05/thumb_4157_news_big.jpg

Molnár Ferenc (1878–1952)
színmű- és regényíró, újságíró, színpadi művek fordítója

„Darabjai mindig talpraesettek, a fogások, bűvészi trükkök fölényes biztonsággal váltják ki a pillanatnyi hatást. Ihlete inkább rutin, a pillanatnyi érdeklődést igyekszik kihasználni, s gondosan szem előtt tartja, hogy melyik ország közönségének ír.” (Várkonyi Nándor)

Színpadi műveiben rajta kívül senki ilyen pontosan és érzékletesen még nem kottázta le, mit jelent a színésznek önmagát szerepek közt szétosztani, a saját érzelmi szavai helyett öntudatlanul is szerepet mondani; de azt sem, milyen örvény a szerep, amelyért minden veszélyt vállalni érdemes.” (Nagy Péter)

Írói természetének legfőbb vonása: párbeszédben látja a világot, különböző vagy ellentétes álláspontok súrlódásaiban. A »Liliom«-ban a hős mindig jót akar, és mindig rosszat tesz, a jóra való gondolat eltorzul cselekvésében. Ez a moralitásra vágyó amoralitás képe, nem tudja fegyelmezni magát, érzelmessége cinikus beszédben szólal meg.” (Schöpflin Aladár)

Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.

Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.

Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.

Más emberek egészen mások, mint mi, s nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.

Sok ember köszönheti a szerencséjét a jó tanácsoknak, amelyeket nem fogadott meg.

A természetrajz azt tanítja, hogy a hattyú csak egy fenséges kacsa. Ha a földre lép, ez ki is derül róla. Ezért kell neki a tó tükrén maradni, büszkén úszni, díszesnek lenni a néma fehér méltóságtól. Madárnak lenni, és nem repülni. Egy dalt tudni, de mindhalálig el nem énekelni.

Aki a gyermekek lelkében horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett, emléke jó helyen van.

Isten meg fogja bocsátani egy anyának, amit gyermeke boldogságáért tesz.

Férfivé bennünket az asszonyoknál nem az első győzelem avat, hanem az első vereség.

Arra kell gondolni, hogy az embereknek mennyi komolyabb bajuk van, mint a szerelmi szenvedés. Meghal valakijük. Nincs mit enniük. Operálják őket. Tulajdonképpen szégyellni kellene szerelemtől szenvedni.

A férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy más férfi figyelme tudja felhívni.

A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.

Sose akarjon hazugsággal operálni egy asszonynál. Ez egyértelmű azzal, hogy kiszolgáltatja magát neki.

********

A grund... Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék búra alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot.

A grund egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most már a Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette.

Látszott a szemükön, hogy szeretik ezt a kis darabka földet, és hogy meg is küzdenének érte, ha arra kerülne a sor. Ez a hazaszeretetnek egy neme volt.

Ahol egymillió ember szalad a kenyere után, ott nem ér rá senki emlékezni magyarságának azokra a tulajdonságaira, amelyek szorosan össze vannak forrva a vidéki élet nyugalmasabb tempójával.

Mikor az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna arckifejezésében, s milyen szelíden néz egy tigris. Az állatkert vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott egy ketrecben egy kolléga.

A legostobább egyszersmind a leglármásabb is. Fájt neki, hogy a fiúk között ilyenek is vannak.

Aki habozik, az már morális lény. Mi a habozás? Mesterséges szünet, mely arra való, hogy egy kívülről jövő esemény döntsön a kérdésben.

Így jár az, aki hűtlen volt. Ellenőrzik még akkor is, amikor igazat mond.

Inkább új esztendeig a vízben ülök nyakig, mint hogy összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel.

Mint ahogy az asztalos megtanul a gyaluval bánni, úgy tanul meg a rendőr becsületesnek lenni. Ez az ő munkája.

Lopni valami nagyon vidám és mulattató dolog lehet. Talán oly vidám, oly mulatságos, és oly boldogító, mint amilyen borús, szomorú és keserű az ellentéte: a tisztes kenyérkereső munka.

Az ítélet után az egyik fél mindig keserűséggel megy el, és ezt a keserűséget a bíró iránt érzi.

********

Egy kis papírgombóc gurult melléje. Fölvette, kihajtotta. Az egyik oldalára ez volt írva: Add tovább Bokának! Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés, és hogy maga a levél, az igazi mondanivaló a papiros másik oldalán van. De határozottan jellemes férfiú volt, és nem akarta a más levelét elolvasni. Tehát ő is gombócot csinált belőle, megvárta a kellő pillanatot, s most ő hajolt ki a két padsor között hagyott utcára.

Ha gitt van, akkor megint egylet is van!

Érezte, hogy egy fontos dolog központjává válik. Ez ritkán esett meg vele. Mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az egy a számtanban. Senki se törődött vele.

Olyan fiúk is vannak, akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú mégis parancsolni szeret. Ilyenek az emberek.

Aki bajban van, nem szokott éljenezni.

Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre, és aztán az nem fáj? – Igen, fiam, az lehet. Megütik az embert, és... és nem fáj.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska