Nomen est omen
A névadás kultúrtörténetéhez
Az archaikus világlátásban az emberek, állatok, növények, hegyek, vizek, természeti jelenségek stb. neve sokkal többet jelentett, mint egyszerű megkülönböztetést, eligazodást a világban: a név a léttel való mély és sokoldalú kapcsolatot jelentette, és azonos volt hordozójával; kiejtése egyenlő volt maga a nevezett megidézésével. Ezt jól rekonstruálhatjuk a szájhagyományban ránk maradt mítoszokból, mesékből, a régi írásos emlékekből. A névadás múltjának kutatása az ősi természeti világlátás és világkép jobb megismeréséhez vezet, rádöbbent arra, hogy mai kapcsolataink mélyén is lappangva, rejtve ott vannak a régi jelzések.
A névadás a létbe való bejegyzés
A káosznak, a nemlétnek nincs neve. A lét előtti nemlétet, a káoszt a Gilgames néhány kezdő sora így fejezi ki (Rákos Sándor fordításában):
Midőn fönn az ég nevetlen
S alant a föld szintazonképp
…
Név nélkül szunnyadt a sor is,
Betöltetlen várt a végzet.
Ugyanezt sugallja több más ősi teremtésmítosz is. Egy ausztráliai törzs szerint Sólyomsas embereket alkotott. A vadászrítusok és táncok kísérte művelet utolsó mozzanata az volt, hogy mindegyik embernek nevet adott. A csendes-óceáni Gilbert-szigetek teremtésmítosza szerint Nareau isten azáltal teremtette a világot, hogy kimondta: „Itt van a föld. Itt van az ég. Fény az égen, fény mindenütt.” A teremtés a zsidó teremtésmítosz szerint is úgy megy végbe, hogy Isten megnevezi azt, amit teremt. A többi élőlénynek azonban az ember ad nevet, és „amely nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak és minden mezei vadnak, az annak a neve”.
A névadás, a személyek, élőlények és tárgyak megnevezése tehát egyet jelent a „teremtéssel” vagy az újrateremtéssel. De elgondolkoztató az archaikus felfogásnak egy másik sugallata is: nevezetesen az, hogy az egész világ: emberek, állatok, folyók, az ég és a csillagok, az egész univerzum nem valami távoli idegenség, hanem az a bensőséges és otthonos közeg, amelyben él. Ezért a természeti ember mindennek nevet ad. Még pontosabban a névadás egyszersmind megszemélyesítés is. Hiszen nem tudja felfogni a fa, a hegy, a folyó absztrakcióját; számára csak bizonyos nevű fa, folyó, hegy létezik. Ez a fajta névadás nem azonos a modern ember amaz igyekezetével, hogy a dolgok megnevezésével jobban eligazodjék a világban. De még a modern emberben is maradt valami az ősi hajlamból, amikor például nevet ad a tájfunoknak (és enyhe célzással mindig női neveket).
A Katrina hurrikán 2005. augusztus 28-án