Az alábbi írás a Szocialista Nevelés című újságban látott napvilágot Kovács István tollából 1960-ban, az 5. évfolyam 7-8. és 9. számában, amely elérhető az Arcanum honlapjáról. A sorozat előző részeit itt és itt olvashatod el.

A felkiáltójel használata 

Amikor a felkiáltójel használatáról esik szó, hamar megnyugtatjuk magunkat, hogy itt nem lehet problémánk, mert a régi szabály szerint a felkiáltó, felszólító és óhajtó mondatot mindig ezzel az írásjellel fejezzük be. Eszünkbe sem jut mindjárt, hogy a gyakorlatban mégsem követjük ezt a szabályt, hiszen olykor a felsorolt típusú mondatok végére sem tesszük ki a felkiáltójelet, ritkábban meg a kijelentő mondat végére is odatesszük. Akármennyire is furcsán hangzik ez a fölismerés, a gyakorlat ezt mutatja, és helyesen járunk el, bár látszólag vétünk a szabály ellen. Mihez tartsuk hát akkor magunkat? Ha helyesen értelmezzük és olvassuk József Attila „Két hexameter” című versének e két sorát:

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

– vagy ezeket a mondatokat: Gyere velem. Gyere velem! Gyere velem!! – eljutunk az írásjelek kérdésének és szerepének a lényegéhez. Kitűnik, hogy minden írásjelnek megvan a maga sajátos funkciója, és nem használhatjuk őket gépiesen, hanem aszerint kell velük élnünk, ahogy megkívánja a mondat hangsúlyozása, a nyomaték. A szabály a valóság leegyszerűsítését tükrözi. De maradjunk tárgyalt írásjelünknél. A szabály jó, de vegyük mindig figyelembe azt a körülményt is, hogy nyomatékos-e vagy nyomatéktalan-e a vizsgált mondat. Ha nyomatékos, felkiáltójellel zárjuk még a kijelentő mondatot is. Ismét Adytól idézek rá példát:

Hiába fojtanám / Tirvornyába, borba, / Nem válik el tőlem, / Hozzám van láncolva! / Hejk, most a szívemről / Nem száll el a bánat, / Ha megiszom borát / Az egész világnak! / Fuimus / Most csodás meleg fűzi egybe: / Tavasz van, remélünk s hiszünk! / Mesét mondok.

Ha a felszólító mondat nem nyomatékos, azaz enyhe felszólítást, kérést vagy megengedést fejezünk ki vele, nem szükséges utána a felkiáltójel: Te csak repülj, repülj tovább is / Repülj egy hosszú életen, / Ne ismerd meg azt a fájdalmat, / Melyet szereztél énnekem... (Ady: Jégpályán.) – De hagyjuk ezt. Nem mi közünk / való ez a nóta. — Fújjátok el a nótámat: / ,,Meghalok én nemsokára...” (Ady: Hajh, gyerekek.)

A kérő jellegű, a gyenge vágyakozást tartalmazó óhajtó mondat végéről szinte elmaradhat a felkiáltójel: Csak szaladnál már ifjaid után, / Kezdenéd már soruk fiataloknak / S diadaloknak, (Ady: Azután vége volna.) – Csupa teremtés lángol a szemekben / Örök tavasz, örök forradalom, / Oh, ékeskedjél, mindig ékesebben. (Ady: Új tavaszi seregszemle.) 

A nyomatéktalan felkiáltó mondat végén sem találunk felkiáltójelet: De fáj nekem, hogy úgy szeretsz, Te / Anyám. – De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te. (Ady: Itthon.) 

Ha ellenben a kijelentő, felszólító, felkiáltó, óhajtó és kérdő mondat nyomatékos, akkor felkiáltójellel zárjuk: Úgy összetört! – Milyen az ősz maguknál, édes? / Annál szebb érzem – nem lehet! (Ady: Milyen az ősz?...) – Olyan bájos voltál, / Mint mikor hazudtad / Ezt a szót: „Szeretlek!” (Ady: Láttalak...) Jutkám csapódj! én szép szőke kalászom! I Könnyezz! potyogtasd buzaszemeid! (József A.: Jutkám, csapódj!...) – ... Kékorrú katonák között / polgár vagyok-e, vagy fegyenc (József A.: Repedt kályhámon) – Hogy nyújtózik, milyen kazér, hamis! (József A.: Napszonett.)

H. Tóth István: Helyesírási munkafüzet a 8. évfolyam részére

A kérdőjel használata 

Ez az írásjel nem okoz különösebb nehézséget. Közhasználata is meg egyéni alkalmazása is leginkább fedi a valóságos beszédhelyzetet, a tudattartalom lényegét. Minden bizonnyal a kérdés sajátosan hullámzó, jól észrevehető hangsúlyozási módja is figyelmeztet kitételének szükségességére, s azért vagyunk annyira egységesek használatában. Ezért csak éppen érintjük a kérdést.

Az általános szabály értelmében kérdőjelet teszünk az egyszerű és mellérendelő kérdő értelmű mondatok végére, pl.: Mondjam el szóban? – Mondjam el szóban, / Vagy hazug bókban, / Amit a csókban / Valahogyan úgy adtak, hogy jólvan? (Ady: Mondjam el szóban?)

Az alárendelő összetett mondatban a főmondat természete határozza meg a mondatvégi írásjelet. Ha ez kérdő értelmű, bármilyenek is a mellékmondatok, akkor kérdőjellel zárjuk: Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott / hazafelé menet? (József A.: Levegőt!) – A dolgos test s az alkotó szellem, / mondd, hogy törhetne egymás ellen? (József A.: Alkalmi vers...) – Ez utóbbi mondatban feltűnhet, hogy a közbeszúrt mondat felszólító igealak, s a mondat végére mégis kérdőjelet tett a költő, S vajon nem tennénk-e mi is kérdőjelet e mondatok után: Mondd, hogyan szervezik nálatok a munkaversenyt? Nézd, mi történt itt? Mondd, segítenél nekem a jeladat megoldásában? – Tudniillik ezekben a mondatokban a mondd, nézd stb. szavakat nem érezzük annyira hangsúlyosaknak, mint önálló mondatokat, a valóságban inkább közbevetett szócskák szerepét töltik be, ilyenkor tehát az utánuk következő kérdő értelmű mondat miatt tesszük ki a kérdőjelet. Nyilvánvaló, hogy nem azonosítjuk ezeket a bevezetett, a függő kérdésekkel, mint pl.: Nem tudom, merre ment. Hallottad, mi a legújabb hír? – Az előző mondatokban a kérdést hangsúlyozzuk, amelynek nem érezzük alárendeltségét, függőségét.

Nem ritka eset, hogy az alárendelő mondatban több főmondat van. Ha akad köztük kérdő mondat is, akkor szintén kérdőjellel fejezzük be az összetett mondatot. Pl.: „Elég a búzánk, elég a lisztünk, / hát jobb lesz, hogyha majd a füstből / az angyalok sütnek kalácsot?” (József A.: Tűz van)

H. Tóth István: Helyesírási gyakorlatok és tollbamondások

Akadnak olyan mondatok is, amelyeket kérdő hangsúlyozással ejtünk, és mégsem használunk kérdőjelet a végén, hanem éppen felkiáltójelet. Ilyenkor ugyancsak a mondat értelméhez igazodunk, hiszen közismert dolog, hogy a nyomatékos felszólítást kérdő hangsúlyozással ejtjük: Nem jöttök gyorsan ide! Nekem be sem szóltok!

Az enyhébb és közömbösebb kérdés után nincs mindig kérdőjel. A kérdésnek ezt a két fajtáját kitűnően szemléltetik József Attilának eme sorai:

„Igaz-e, hogy érezlek most is,
amikor messze vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogy kívánsz,
ha bennem lehetsz csak ünneplőben.”

Bizonyára találkoztunk már olyan mondatokkal is, amelyek végén felkiáltójel is meg kérdőjel is van. Sajátos szerepet tölt be ilyenkor a kérdőjel. Nagyszerűen megfigyelhetjük ezt Aranynak eme versszakaszában:

„Eddig van. Mi haszna toldanám, foldanám?
Akinek esze van, ezt se hiszi talán.
De bölcs tanulságot vehetni belőle, –
Mert az ember sosem tudhatja előre:
Hátha valamelyünk igazán úgy járna,
Mint a szegény Jóka s az életpártja!?” –

Hogyan tudnánk a kételkedést egyszerűbben, csattanóbban kifejezni?