Az alábbi írás a Szocialista Nevelés című újságban látott napvilágot Kovács István tollából 1960-ban, az 5. évfolyam 7-8. számában, amely elérhető az Arcanum honlapjáról. A sorozat előző részét itt olvashatod el.

A kettőspont használata

A vessző miatt azért van sokszor baj, mert nem tesszük ki, elhanyagoljuk. A kettősponttal kapcsolatban az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az utóbbi években ismét nagyon gyakran használják. Divatos írásjel lett, gyorsan terjed a sajtó hasábjain és a tankönyvek oldalain is. Nem ritka eset, hogy összetett mondatban kétszer vagy háromszor is felbukkan, s olyan helyen, ahol nem várjuk. Annyi bizonyos, hogy kiemelésre, tömörítésre, a kötőszók ritkítására és a közbeiktatandó szünet érzékeltetésére igen alkalmas írásjel, mert jól és hamar észrevehetjük, s újszerűségével megállásra kényszeríti az olvasót. Kérdés azonban, indokolt-e valóban túlzott népszerűsítése, burjánoztatása. Vizsgáljunk meg néhány olyan esetet, ahol különösen elharapózott használata. Csak ízelítőnek ragadok ki egy-két példát tankönyveinkből. Elég gyakran találunk kettőspontot ilyen egyszerű mondatokban: Zrínyi legnagyobb prózai-politikai műve: Az török áfium ellen való orvosság. A Vallomásoknál jóval értékesebb alkotás: az Emlékiratok. Az ilyen irányú magyar nyelvű versek közül különösen Apáti Ferenc: Feddő éneke emelkedik ki.

Mindhárom példa egyszerű bővített mondat. Nincs benne sem idézet, sem felsorolás. Tulajdonképpen a mondat alanyi és névszói állítmányi részét, illetve a birtokos szerkezet tagjait szakítjuk el egymástól a kettősponttal. Ez pedig szokatlan és indokolatlan nyelvünkben, hiszen az állítmánynak mindig megvan a maga hangsúlya, a jelzős szerkezet hangsúlyát pedig teljesen megbontjuk a kettőspont kitételével. Az alanyt és az állítmányt, a birtokost és a birtokot nem szoktuk semmiféle írásjellel elválasztani egymástól. Ne erőszakoljuk hát oda a kettőspontot, ahová nem kívánkozik, ahol használata káros, mert felborítjuk vele a mondathangsúlyozást, és zavarba hozzuk vele az olvasót a szünettartás és a hanglejtés miatt.

Vizsgáljunk meg másfajta példákat. Sűrűn találunk kettőspontot ilyen szerkezetű mondatokban: A szabadságharc nagy vezére: Rákóczi Ferenc 1676-ban született. Ennek az érdekében írta meg legnagyobb prózai művét: a Török áfiumot. Fő művében: a Magyar enciklopédiában – amelyet diákjai részére tankönyvül írt... De hadd beszéljen erről maga az illetékes, maga a teleírt papírlap: ... Elemér naplója, amelyet a művész ... fia volt szíves rendelkezésemre bocsátani: „Wienben több hónapon át... Mikes az irodalomban fő művével: a Törökországi levelekkel tette ismertté a nevét. – Hová kerültek itt a kettőspontok? Az értelmezők elé! Ezt a mondatrészt pedig vesszővel szoktuk elhatárolni az értelmezett szótól. Ez ugyanis hagyomány már a mi nyelvünkben is, mint a legtöbb nyelvben. Nem hiszem, hogy alaposabb okunk lenne a vessző kiszorítására klasszikus helyéről. Nem bizonyulhat célszerűnek a kettőspont használata ilyen helyzetben sem, mert hiszen másképpen kell hangsúlyoznunk a vesszővel elválasztott jelzőt vagy értelmezett szót és másképp a kettőspont után következő fontos, kiemelt, rövidebb vagy hosszabb magyarázatot. Erről még később.

Menjünk tovább, s figyeljünk meg egyéb esetet, ahol szintén dívik a kettőspont használata. Az Irodalmi Szemléből idézek néhány példát: S alább: ...vallom: nem magunk s nemcsak népünk akartuk (!), többre készülődtünk: Féleurópát (!) megváltani. (1959. 4. 582) – Más helyen: ...még két dolgot szögezünk le: Először: sem Tőzsértől, sem Cselényitől, s egyik költőtársuktól sem akarjuk... (uo. 573). Az említett folyóiratban vannak ismertetések, amelyeknek minden sorára jut egy kettőspont – hasonló helyzetekben. Valóban szükséges belőle ennyi? Azt hiszem, semmit sem vesztünk, ha például az utóbbi példák első mondatának második kettőspontját elhagyjuk, és az utána következő mondatot hogy kötőszóval vezetjük be. A második összetett mondatnak is sokkal áttekinthetőbb, egyszerűbb és tetszetősebb a szerkezete, ha az Először számnevet sorszámmal vagy betűjelzéssel helyettesítjük. A halmozott kettőspontok miatt zavar támadhat az értelmi, érzelmi hangsúlyozásban és a helyesírásban is, mert egyszer nagy, máskor kis kezdőbetűvel írjuk utána akár a mondatot, akár a szót. Nem idézek rá példákat, bőven szolgáltatnak rá a tankönyvek meg a sajtó is. Ennyit a kettőspont kifogásolható használatáról. Szeretnénk még hozzáfűzni, hogy a tallózgatással nem akarjuk senki kiforrott és helyes ízlését, jó nyelvi és művészi érzékét befolyásolni vagy hibáztatni. Csupán arra akarunk rámutatni, hogy egészségtelenül, indokolatlanul és más írásjelek rovására terjed a kettőspont, s jó lesz talán mértékükre jobban ügyelni. E pont lezárásául összefoglaljuk a kettőspont általános használati szabályait. 

H. Tóth István: Helyesírási gyakorlatok és tollbamondások

Jól tudjuk, hogy a kettőspont se nem pont, se nem vessző. Mint minden írásjelnek, ennek is megvan a maga sajátos funkciója és kialakult használati területe.

a) Kettőspontot teszünk a szóról szóra, be nem vezetett, fel nem oldott idézetek elé, pl.: Alig várjuk, hogy azt mondják: ide hát védelmezni bajában a szent hazát! (Petőfi: Hány hét a világ?). – Nem ezt mondtad-e: Nincs itt mit keresnem.

b) Kettőspont van a felsorolás és a szemléltetésül említett példák, szavak és mondatok előtt, pl.: Csokonai helyzetdalai: Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi a táborozáskor. Hazánkban laknak: csehek, szlovákok, magyarok és ukránok. A konferencián hangsúlyozták: Pavlov elsősorban a vérkeringésnek, majd az emésztés s végül az agy élettanának szentelte tudományos munkásságát. Pavlov alkotómunkásságát kutatásai különböző szakaszainak mélyreható egysége jellemzi.

c) Kettősponttal vezetjük be a fontosabb gondolatot, a kiemelt és lényeges magyarázatot vagy következtetést, amikor ezt a szorosabb egybetartozás vagy kiegészítés megköveteli. Az ilyen magyarázat konkrétabbá, teljesebbé teszi az előző gondolatot. Példák: Boldog vagyok: gyermek a lelkem; (József A.: Március 1.) Vagy:

Hulló csillag, hullj, hullj, rogyásig,
Ezer eséssel, ezer jajjal:
Egy csillagból is jöhet hajnal.
(Ady: A csillagok csillaga)

Fiaim: álmok, őrületek,
Apátok hű, jóságos: a Halál.
De meggyilkol anyátok: a Szabály.
(Ady: A fiaim sorsa) 

Szándékosan idéztem költeményekből s elsősorban Adytól a kettőspont gyakorlati használatára. Ha több verset végignézünk, meglephet bennünket, hogy a költők s különösen Ady Endre kedvelik ezt az írásjelet, és ott is használják, ahová mi nem tennénk ki. Ennek több oka van. A költő tömörségre, a gondolatok sűrítésére törekszik, ezért gyakrabban elhagyja a kötőszót, és kettősponttal vezeti be a következő mondatot. A költeményben több az érzelmi telítettség, az idézet, gyorsabban váltakoznak benne a hangulatok, mint a prózában, s ezek megjelölésére sokszor alkalmas, sőt szükséges a kettőspont. A versben aránylag több van más írásjelből is, akár a vesszőre, a felkiáltójelre, a kérdőjelre vagy éppen a kettőspontra gondolunk.

H. Tóth István: Helyesírási munkafüzet a 6. évfolyam részére

Nincs mindig kettőspont a például szócska vagy rövidítése (pl.) előtt sem. Úgy hiszem, nem szorul magyarázatra a kettős írásmód, pl.: Szívesen részt veszek például (vagy: pl.) az aratási munkákban, a cséplésben, vagy a cukorrépa-szedésben. Szívesen részt veszek a mezőgazdasági munkákban, például (vagy: pl.): az aratási munkákban, a cséplésben a cukorrépa-szedésben.

Rendszerint kettőspont áll a dalok refrénjei és a költemények ismétlődő sorai előtt.

Kettősponttal választjuk el a szerző nevét és művének a címét, ha felsorolásként következnek egymásután – minden viszonyító elem (rag) nélkül: Kötelező olvasmányaink: Katona József: Bánk bán; Petőfi: János vitéz; Mikszáth: Új Zrínyiász; Kukučín: Rysavá jalovica stb. De: Másodszor olvasom Móricz Légy jó mindhalálig című könyvét. Fazekas Lúdas Matyijából film készül. 

A pontosvessző használata 

A pontosvessző mintha kiveszőben volna. Óvakodunk használatától, pedig jól illik a többszörösen összetett mondatok tagolására. íróink, költőink elég sűrűn élnek vele. József Attila néha éppen a pontosvesszős mondattagolással ér el különös hatást:

Dagassz gázlángnál kenyeret
Vagy égess likas, vörös téglát;
törje a kapa a tenyered;
áruld magad, míg leng a szoknyád;
feküdj hanyatt és deszkázz aknát;
cipelj zsákot a piacon;
tanulj, vagy ne tanulj ki szakmát, –
a tőkéseké a haszon.
(József A.: A tőkések hasznáról)

Félreértés ne essék, nem azért ragadtuk ki ezt a példát, hogy ezután a prózában is ugyanannyi pontosvesszőt használjuk.

Pontosvesszővel választjuk el a hosszabb felsoroláson belül az egynemű, az egy kategóriába tartozó dolgokat: Szövetkezetünk termel: búzát, árpát, zabot; herét, lucernát, muhart, cirkot; napraforgót, repcét, ricinust; kendert, lent; stb. Ilyenkor a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni (vö. A magyar helyesírás szabályai 373. [vö. AkH.¹² 248.]).

(Folytatjuk)