Ezen az ünnepi napon se maradjunk nyelvészet nélkül, vegyünk néhány szót a híres tizenkét pontból, és nézzük meg az eredetüket a TINTA Könyvkiadó egyik legsikeresebb kiadványát, Zaicz Gábor Etimológiai szótárát használva mindehhez.

egyenlőség

szabadság

Sokféle nap létezik a kiadó életében.

Van a szokásos, a hétköznapi munkanap – legalábbis én így hívom –, amikor nem történik semmi említésre méltó, minden folyik a megbeszéltek szerint. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 8-kor pontban (ez tényleg így van, hiszen nem lakom messze és már pár éve itt gyakornokoskodom, szóval volt időm kitapasztalni, hogy mennyi időbe telik eljutni a kiadóig, ráadásul késni sem szeretek) beérek a „Tornyosba” (egymás között így hívjuk az irodát, ugyanis a kertes háznak tornya is van). Ekkor még minden olyan nyugodt, ilyenkor még picit álmosan nehéz elképzelni, hogy pár óra múlva mekkora élet lesz itt: klaviatúra pötyögés, csomagolás, telefonálás, tárgyalás… Általában én érkezem leghamarabb, első dolgom mindig az, hogy felhúzom a redőnyöket.

Körbejárom az irodát, ugyanis szépen körbejárható: van egy kisebb vásárlói előtér, ahova a betérő vevőket invitáljuk, ahol minden könyvünkből van legalább egy darab. Itt alaposan át lehet vizsgálni a kínálatunkat: szótárak, nyelvészeti szakkönyvek, nyelvkönyvek, kifestők, munkafüzetek – tehát van itt minden, lehet nézelődni. Innen nyílik egy kisebb folyosó, ahonnan az egyik szobába lehet menni, ahol nagyban folyik a könyvek szerkesztése, korrektúrázása, itt van az én munkaterületem is. Ebből a szobából nyílik egy másik szoba, ahol megbeszélések, tárgyalások szoktak lenni, ide én szinte csak hétfőn teszem be a lábam, ugyanis minden hétfőn délelőtt munkamegbeszélést tartunk ebben a szobában. Ennek a szobának a másik végén ismét a már említett folyosóra juthatunk ahonnan a mosdóba, illetve a konyhai csomagolótérbe tudunk átsétálni. Na, a konyhai csomagolótér, ahol mindig zajlik az élet. Kollégáim (, bár néha én is) itt csomagolják a honlapunkon, vagy a telefonon keresztül érkező megrendeléseket és egyben ez a konyha is, van itt hűtő, vízforraló, poharak, evőeszközök, tányérok.

„A nyelvet – mondotta –, mely eleven, folyton változó és fejlődő folyamat, sohasem lehet véglegesen rendbe hozni, kisöpörni és fényesre kefélni, de annyit igenis elérhetünk, hogy az öntudat résen álljon és csöndben, rejtetten munkálkodjék.” (A nyelvművelő Kosztolányi)

*

A szavaknak is van tőzsdéjük, hol a folyóbeszéd naponta jegyzi az új árfolyamokat. (Nyelvtudás)

*

Az emberek folyton beszélnek. Mióta megszülettek, szavak zümmögnek köröttük. (Abécé a nyelvről és lélekről)

*

A nyelv él, lüktet, fejlődik. Folyton-folyvást növekszik. (Abécé a nyelvről és lélekről)

*

You step out of your house, get in your car, drive around the corner, and there it is: STOP! You pull up at your local bank, you’re just about to enter, and it hits you in the face: ENTRY. Inside, the bank takes your money, you turn to leave, and there it is: EXIT. What a strange world we live in! We are surrounded by signs virtually everywhere. They request, direct, command. But where is the man that words, paints and installs them all?

Signs have been around since time immemorial. Consider Moses’ Tablets of Law. The Ten Commandments are basically the ten most important notices. Don’t steal, don’t kill! Pray to God and love your fellow human beings!
Signs are out there everywhere. “QUAE SURSUM SUNT QUAERITE,” says the inscription on the dome of Esztergom Cathedral: SEEK THE THINGS THAT ARE ABOVE! What a difference from ENTRY and EXIT! As you look up in search and light a cigarette, the warning on the box routinely slips your attention: SMOKING CAN SERIOUSLY DAMAGE YOUR HEALTH!

Signs are even more striking when you’re abroad. Do this, mind that! Don’t feed the birds or chain your bike to objects around! Lucky you there’s no sign that prohibits breathing!

The language of English signs is a world unto itself. Some are horribly formal and complicated: UNDER NO CIRCUMSTANCES MUST BICYCLES BE CHAINED TO THESE RAILINGS! Others are plain and simplistic: BE CAREFUL WET PAINT! One encourages passersby to take a train by sporting a twisted proverb: THE EARLY BIRD CATCHES THE TRAIN (taken from the early bird catches the worm).

As the Dalai Lama once said, Europeans are prisoners of their own calendars, which direct their lives. As I see it, Europeans are directed by instructions on tables. When I was a kid, I used to spend summer holidays at my grandparents’ in a small village in the countryside. I remember no signs or tables in the village, and yet, everyone went about their business perfectly all right. I suggest that we work towards an ideal world where everybody knows their duties without written instructions.

Ferenc Cserháthalápy

Nemrég olvastam Cserna-Szabó András Sömmi című, Rózsa Sándor életéről szóló regényét, és megragadott az egyik mondat, illetve abban egy fölsorolás:

„Mikor a Sándor megtudta, hogy a Ferdinánd császár jogerősen elutasította az ő kegyelmi kérvényét, akkor az esthomályos, bengyókos lelkére végképp reá ült a búskomorság súlyos, fekete madara, és onnan azt elhajtani többé nem lehetett semmivel, se nővel, se borral, se betyárkodással, csak pöfékelte a hosszú pipáját a szűrjén lustán heverve naphosszat a Sándor, és nézte borúsan, némán az eget, egykedvűen hallgatta a fülemüle csattogását, a varjú rebbenését, a harkály kopogását, a vadliba gágogását, a vércse vijjogását, a galamb burukkolását, a gerle nyögdécslését, a szarka csörgését, a bíbic sírását, a pacsirta hangicsálását, a fürj trityegését, a nádi veréb káricsolását, a vízityúk pittyegését, a szalonka pisszegését, a gólya pattogását és a holló kotyolását, vagy máskor csak motyogott magában, mint egy csajbókos…”

A könyvre amúgy is jellemző az ízes magyar nyelv használata, de a madárhangoknak itt leírt változatos megnevezései különösen tetszettek. Több se kellett, kutakodni kezdtem, milyen egyéb szavakat lehet találni nyelvünkben, amelyek a madarak hangját hivatottak leírni.

Részlet Dékány Istvánnak A magyarság lelki arca című, 1942-ben az Athenaeum Kiadónál megjelent könyvéből, 165‒170. oldal.

"A népsajátságok, úgymond Bajza József, ezer jelekben mutatkoznak. Tett és szenvedés, vallás és erkölcs, tudomány és művészet, jog és törvény, az indulatok és szenvedélyek nyilatkozásai, mindannyi bizonyítványai annak, de semmi annyira vissza nem tükrözi azokat, mint a nép nyelve és története. Azért a népeknek nincs szentebb ereklyéjük és félthetőbb kincsük, mint nyelvük és történetük." Írja továbbá Bajza József: "A nyelv tükre azon népnek, mely beszéli. Belőle megláthatom, mit akar, hová törekszik, mily hajlama van, mit szeret és gyakorol leginkább, szóval miben áll sajátképi élete és vágya." A nyelv, íme, nem annyira az értelmi fogalmak, mint inkább az akarat szerve, vele elsősorban hatunk, sugallunk; de persze tényeket, elméleteket kifejezünk is.

Nyelvünk köznapi robot-használatában napjainkban nem oly közfigyelem tárgya, mint volt akkor, mikor kisdedként felnevelték. Pedig a nyelven minden pillanat használat közben csiszol, – vagy ront egyet. Ma az elszíntelenedés, elvontság fenyegeti, holott nyelvünk a színek és képek országa; mindenekelőtt látunk általa.

A nyelvvel minden szellemi kincsünk alapföltételét, a képzelhető legnagyobbat kapjuk, melyért semmi fáradság nem sok. Nélküle nem lennénk emberek. Nem tudnánk gondolkozni. (A nyelvtanulásról)

*

Mesebeszéd, hogy az anyanyelv megtanulása könnyű. Nehéz, a legnehezebb. Meddig selypítünk, meddig dadogunk, míg hosszú évek múlva az első értelmes mondatot ki tudjuk erőlködni. (A nyelvtanulásról)

*

A gyermekéveink úgyszólván egymásba fonódó, okosan alkalmazott nyelvórákból állanak. (A nyelvtanulásról)

*

Állítólag szegénységünk mögött gazdagság lappang, s ezt bárki megleli, mihelyt anyanyelve kincsesládájában turkál, és nem kapkod idegen pénznemek után. (Pár szó a nyelvújításhoz)

*

A fordítás szabályairól szóló legutóbbi bejegyzésemet azzal a megállapítással zártam, hogy a gyerekkönyvekre eltérő elvek vonatkoznak, mint a „felnőtt” irodalomra. Nézzük meg most részletesebben, méghozzá a Micimackó (azaz a Winnie-the-Pooh) Karinthy Frigyes nevével összeforrt fordítása apropóján, mi is az oka a nagyobb fordítói szabadságnak, és meddig terjedhet a hűség határa!

Kultúránként és koronként is változik, mit tekintünk jó fordításnak. Ma már például a megváltozott irodalmi és társadalmi kontextus miatt aligha neveznénk fordításnak a magyar „ősfordítás-kor” egyes, extrémen honosító metódust követő átiratait, amelyekben Mérey Sándor tolla alatt Lear királyból Szabolcs vezér lett, III. Richárdból pedig Tongor. Az olvasói kultúra ugyanis még nem készült föl a magyar szövegben megjelenő idegen nevek és egyéb kulturális hivatkozások értelmezésére. Ez mára természetesen megváltozott, a gyerekkönyvek esetében azonban némileg még hasonló a helyzet, ugyanis a gyerekek még nem képesek fölfogni a kulturális távolságot. Éppen ezért, a közönséghez való alkalmazkodás szempontját szem előtt tartva, a gyerekkönyveket a felnőtteknek szólóknál sokkal inkább „honosító”, „domesztikáló” eljárással szokás fordítani, azaz nemegyszer inkább beszélhetünk átültetésről, átdolgozásról, mint szigorúan vett fordításról. Hasonló a helyzet a Micimackó esetében is.

Többek között Karinthy Ferenc visszaemlékezéséből is tudható, hogy Karinthy Frigyes a magyaron kívül egyetlen más nyelven sem tudott valami jól. A nevével fémjelzett fordításokat nővére, a kiváló nyelvtehetség, Karinthy Emília készítette – valószínűleg ennek köszönhetően ismerjük mi, magyarok, Micinek a szóban forgó mackót. Karinthy tehát a nővére által készített Winnie-the-Pooh-fordítást dolgozta át, viszonylag nagy szabadságot engedélyezve magának.

Sajnos a Szókincstár még nem jelent meg 1984-ben, amikor Gyimóthy Gábor e versét írta, valószínűséggel ő is a TINTA Szókincstárát használta volna.

 (képek forrása: internet)