Mit mond a cinege?

Madárhangok megnevezései magyarul

Nemrég olvastam Cserna-Szabó András Sömmi című, Rózsa Sándor életéről szóló regényét, és megragadott az egyik mondat, illetve abban egy fölsorolás:

„Mikor a Sándor megtudta, hogy a Ferdinánd császár jogerősen elutasította az ő kegyelmi kérvényét, akkor az esthomályos, bengyókos lelkére végképp reá ült a búskomorság súlyos, fekete madara, és onnan azt elhajtani többé nem lehetett semmivel, se nővel, se borral, se betyárkodással, csak pöfékelte a hosszú pipáját a szűrjén lustán heverve naphosszat a Sándor, és nézte borúsan, némán az eget, egykedvűen hallgatta a fülemüle csattogását, a varjú rebbenését, a harkály kopogását, a vadliba gágogását, a vércse vijjogását, a galamb burukkolását, a gerle nyögdécslését, a szarka csörgését, a bíbic sírását, a pacsirta hangicsálását, a fürj trityegését, a nádi veréb káricsolását, a vízityúk pittyegését, a szalonka pisszegését, a gólya pattogását és a holló kotyolását, vagy máskor csak motyogott magában, mint egy csajbókos…”

A könyvre amúgy is jellemző az ízes magyar nyelv használata, de a madárhangoknak itt leírt változatos megnevezései különösen tetszettek. Több se kellett, kutakodni kezdtem, milyen egyéb szavakat lehet találni nyelvünkben, amelyek a madarak hangját hivatottak leírni.

Két forrás alapján egészen szép számmal sikerült madárhangokat gyűjtenem. Forrásaim közül az egyik Németh Imre és Némethné Katona Judit Zöld kalandra fel! című műve volt, a másik pedig Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor késői könyve: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága. Ebben Herman Arany János, Tompa Mihály és Petőfi Sándor költeményeit, illetve a népköltészetet vizsgálta az ornitológus szemével. A kötet sok hányattatás és két világháború után csak jóval a szerző halálát követően, 1983-ban jelent meg Kakasy Éva gyönyörű illusztrációival. Mindkettő mű ad egy felsorolást arról, milyen hangokat adnak ki a madarak – a kettő egybegyúrásából született az alábbi lista:

  • a bagoly huhog, rikolt, sikolt, sí, süvölt
  • a bíbic jajgat
  • a bölömbika bömböl, buffog
  • a csuszka csetteg
  • a daru krúgat
  • a fajd kotyog, pityeg
  • a fecske fecseg, ficsereg, ficserékel
  • a fülemüle csattog
  • a fürj pitypalattyol
  • a fürj-„nő” szava (Arany János szerint) vá-vá
  • a galamb (házi) burukkol, nyögdécsel, súg, búg, brúg
  • a gerle (kacagó) turbékol, kacag, nyög, búg
  • a gólya kelepel, kerepel
  • a haris harsog
  • a héja vijjog
  • a holló korrog, károg
  • a kakas kukorékol, kukorít
  • a kakukk kakukkol
  • a kuvik kuvikol
  • a lúd gágog
  • a málinkó (sárgarigó) rikkant, fütyül
  • az ölyv vijjog, sívog
  • a pacsirta dalol
  • a rigó fütyöl, füttyeget
  • a sas vijjog
  • a seregély csárog, cséreg
  • a sirály jajong
  • a szarka cserreg, perreg
  • a tyúk kotkodákol (szava: kotkodács)
  • a vadkacsa hápog
  • a varjú károg
  • a vércse visít, visong
  • a veréb csipog
  • a vészmadár sír
  • a zsezse csicseget

Jó tudni, hogy a magyar nyelv ilyen változatosan képes kifejezni a madarak „szavát”! Ám itt még nincs vége: Herman a népnyelvből is számos példát hoz versek, dalok, kiszámolók, mondókák stb. formájában. Szakonyi Zsigmond veszprémi gyűjtéséből idézi például a következő rövid történetet: „A bébic hajdanában az erdők madara volt. Mikor azonban Krisztus a Gecsemane kertben bujdokolt üldözői elől, a bébic mindig körülröpködte s kiáltotta: Jézus! Jézus! Így akadtak rá, s elfogták. Isten ezért megátkozta s az erdőkből kiűzte. Ezért kerüli most is az erdőket és sohasem száll fára, mert az átok következtében a fa rögtön meggyulladna alatta.” Hasonló ehhez a következő „bíbic-monda” is: „A nép azt meséli, hogy mikor Krisztust halálra keresték, egy vakondtúrás mögé bújt, meg sem találták volna, ha a bíbic föl nem röpül, s nem kiált: búvik! Ezért a bíbic »Júdásmadár«”.

A fenti listából hiányzott, hogy mit mond a cinege. A szellemes torockóiak szerint azt: „küncsics, küncsics, küncsics!” És miért? Mert így gúnyolja azt a leányt, aki télen nem font és nem szőtt, „kinek tehát az inge elrongyosodott úgy, hogy a csicse kilátszik.” Ehhez szinte megtévesztésig hasonlít a Szilágyság cinegeszava: „Kün csücsü, kün csücsü!”

Egy mondóka szerint a galamb azt ismételgeti: „Van borunk, van borunk!”, mire a kacsa felelete: „Csak csapra, csak csapra, csak csapra!” A pacsirta pedig a hidegben így szól a székelyföldiek szerint: „Csiki szűr, csíki szűr!” A Szilágyság népe szerint meg ezt mondja: „Kicsi csűr, kicsi csűr!” A sárgarigó (vagy népiesen aranybegy) csőrébe a Szilágyságon a következő szavakat adták: „Jó a biró!”, míg a borsodiak szerint azt mondja: „szolgabíró”.

Zárásként álljon itt a közismert Kitrikoty mese, ahogy Herman följegyezte, mert szintén szép, szellemes madárhangokat tartalmaz:

Tyúkom mondja: kitrikoty.
Csirkém mondja: csip, csip, csip.
Kakas mondja: bokréta.
Récém mondja: riphajnal.
Pulykám mondja: dardaru.
Ludam mondja: gigaga.
Káré kity koty, ides tyukom… 

Ti ismertek még további madárhangokat?

Szabó Mihály
a TINTA Könyvkiadó munkatársa

Források:

A madarak kedvelőinek ajánljuk a TINTA Könyvkiadó madaras naptárát és az alábbi köteteket:
Jakabb Oszkár: Madárnévkalauz. A Kárpát-medence madarainak névkalauza
Rácz János: Állatnevek enciklopédiája. A gerincesek elnevezéseinek eredete, az állatok kultúrtörténete, néprajza és mitológiája