Kétrészes sorozatunk második részében újabb hat, a nyelvtudományra nagy hatást gyakorló, 20. századi nyelvész életét ismertetjük.

Hjelmslev, Louis (Trolle) (1899–1965): dán nyelvész. Saussure strukturalizmusát fejlesztette tovább. 1931-ben megalapította a Koppenhágai Nyelvészkört, melynek jelentős tagja volt még V. Brøndal és H. J. Uldall. 1934-től Aarhus egyetemén tanított, majd 1937-től Koppenhágában az összehasonlító nyelvészet professzora volt. Korai, inkább csak a kortárs nyelvészeti ismereteket összefoglaló műve a Principes de grammaire générale (‘Az általános nyelvtan elvei’, 1928). Omkring Sprogteoriens Grundlaeggelse (‘Nyelvelméleti prolegoména’, 1943, angol fordításban Prolegomena to a Theory of Language, 1953) című munkája a glosszematikának, Hjelmslev deduktív nyelvelméletének alapvetése. Itt megkülönbözteti a kifejezés és a tartalom síkját, s mindkettőn belül formát és szubsztanciát. Tanulmányainak gyűjteménye az Essais linguistiques (‘Nyelvészeti tanulmányok’, 1959), további műve a Sproget (‘A nyelv’, 1953). Mind a négy említett munkáját lefordították magyarra (Antal L., szerk., Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény IV/I–II., 1983).

Kétrészes sorozatunkban a nyelvtudományra nagy hatást gyakorló, 20. századi nyelvészeket vesszük sorra.

Saussure, Ferdinand de (1857–1913): svájci nyelvész. 1881-től a párizsi École des Hautes Études, majd 1891-től a genfi egyetem tanára. Összehasonlító nyelvészeti munkásságából kiemelkedik a Mémoire sur le système primitif des voyelles dans les langues indo-européennes (‘Tanulmány az indoeurópai nyelvek eredeti magánhangzó rendszeréről’, 1879). Ez az újgrammatikusok stílusában megírt, ám már a belső rekonstrukciót előlegező mű egy olyan hang meglétét feltételezte az indoeurópai alapnyelvben, amelyet csak a később felfedezett hettitában találtak meg, s az ún. laringális elméletet alapozta meg.

Elhangzott 2019. júnus 5-én a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatóján a budapesti Józsa Judit Galériában.

Vígh-Szabó Melinda a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–finnugor nyelvészet szakán végzett, majd a veszprémi Pannon Egyetemen szerzett német szakos középiskolai tanárként diplomát. Jelenleg a Pannon Egyetemen adjunktusa, kutatási területe az észt mint idegen nyelv, kontrasztív nyelvészet, nyelvtipológia és a finnugor népek nyelvi identitása. A most bemutatandó Szavak eredete munkafüzet anyagának összeállításában a szerzőt az eddigi felsőoktatási tapasztalata, a tanárképzésben és a közoktatásban szerzett többéves gyakorlata segítette, valamint ihletet adtak számára az Észtországban látott nyelvvédelmi törekvések.

A TINTA Könyvkiadó 2019. június 5-én könyvbemutatót tartott - az alábbiakban Oláh István előadásának írott változata olvasható, aki a Középkori szentek bölcsességei című könyvet mutatta be.

„Csak eszednek és lelkednek olvasás útján
nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez
nem vész el és nem hagy el soha.”
/Leonardo da Vinci/

Aki ide, a Józsa Judit Galériába belép, még ha akarná sem tudná kivonni magát a „genius loci”, a hely szellemének hatása alól. Ha valaki megbízással, asszociációkra felszólító feladattal jő és mint Tinta-követ, beér a képzeletbeli Tinta Kikötőbe, kétszeresen átérzi a hely szellemét, szellemiségét. Azzal, hogy a Tinta Kiadó rendszeresen e helyütt, a Józsa Galériában rendezi meg könyvbemutatóit - örvendetes tényként rögzíthetjük -; révbe ért.

A betérő, érdeklődő valójában a tudomány és a művészet templomában találja magát. Rögtön megérzi, hogy ez a könyvkiadó a bölcsészet, a nyelvészet tudományát osztja meg híveivel; Józsa Judit pedig kerámiaalkotásait és színvonalas kultúrprogramjait a szépért lelkesedőkkel.

A TINTA Könyvkiadó több mint egy évtizede dobta piacra a Retró szótárt. A megjelenést jelentős sajtóvisszhang követte, filmmel beszámolt róla a Reuters is, sőt egy moszkvai hírügynökség is tudósított a könyvbemutatóról azzal a címmel, hogy „Szótárba foglalták a kommunizmus szavait”. Persze a TINTA Könyvkiadó is előzetesen alaposan megdolgozott a szótárbemutató sikeréért, mert a bemutatónak színhelyt adó „retró” Tranzit Caféhoz még egy eredeti Ikarus 55 farmotoros busz is begördült, miközben a jelenlévők a hangszórókból a „Mint a mókus fenn a fán” című úttörő nótát hallhatták és nosztalgiázva dúdolták. A megjelenés óta még távolabb kerültünk a retró kortól, így még érdekesebbnek hatnak a szótár szócikkei.

Nagyszerű eseménye a magyar nyelvtudománynak egy-egy új tájszótár megjelenése, s most az új, háromkötetes moldvai tájnyelv szótárát (a továbbiakban: MMTnySz.) üdvözölhetjük. A moldvai magyar (újabban kerülendő megnevezéssel: csángó) nyelvjárásokkal többen is behatóan foglalkoztak, s közülük kiemelkedik a finn Yrjö Wichmann (1868–1932) és a kolozsvári Márton Gyula (1916–1976) munkássága. Jelen tájszótárat a szintén kolozsvári Péntek János (1941–) szerkesztette, sok kiváló gyűjtő munkásságát összegezve. Péntek szerteágazó munkásságából kiemelkednek a szülőföldjének, Kalotaszegnek néprajzát és népnyelvét egységben tárgyaló, világviszonylatban is jelentős monográfiái (Péntek János: A kalotaszegi népi hímzés és szókincse. Bukarest: Kriterion 1979; Péntek János & Szabó Attila: Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Bukarest: Kriterion 1985). Péntek azonban a nyelvvesztésnek és a nyelvi revitalizációnak is szakértője, 2005. április 11-én elhangzott budapesti akadémiai székfoglalója a következő volt: Magyar nyelv- és nyelvjárásszigetek Romániában (Bp.: Magyar Tudományos Akadémia 2013).

A tudományszakokat a legmagasabb szinten művelők is időről időre vállalkoznak arra, hogy diszciplínájuk titkait az átlagember számára is elérhető szinten elmagyarázzák. Így tett H. Varga Márta is, aki ezúttal az Édes Anyanyelvünk című folyóiratban 2005–2018 között megjelent írásaiból tett közzé válogatást. Jelen kötete 46 írást tartalmaz a magyar nyelvtanról és szókincsről, különös tekintettel az újabb fejleményekre.

H. Varga Márta nyelvészeti munkásságából kiemelkedik „A magyar fosztó- és tagadóképző” (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 51., Bp.: Tinta Könyvkiadó 2006) című könyve, de például kitűnő tanulmányt írt a grammatikai redundanciáról is („Redundáns jelenségek a magyar grammatikában.” Magyar Nyelvőr 132, 2008, 3: 354–355). Jelen kötetében is visszatér kedves témáihoz, a redundanciához és a hiány nyelvi kifejezéseihez. Az alábbiakban H. Vargának az említett tanulmányában és jelen kötetében a grammatikai redundanciáról kifejtett elképzeléseit ismertetem.

A TINTA Könyvkiadó a Józsa Judit Galériában mutatta be az Ünnepi Könyvhétre időzített újdonságait. Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője mindenekelőtt a Iancu Laura csángó költőnőtől származó mottóhoz fűzött egy-két bevezető gondolatot. Mint mondta, az idézett mondatban az „érés” szó hétköznapibban fogalmazva változást jelent: a világ állandóan változik, a nyelv pedig idomul a környezetéhez, s szintén folyamatos változásban van – amire egyébként az egyik bemutatandó könyv címe is utal (H. Varga Márta: Változó anyanyelvünk). A hallgatóság néhány „belsős” információt is megtudhatott: a kiadó körülbelül heti egy könyvet ad ki (idén eddig 19-nél tart), és 2019-ben már 20 ezer eladott könyv fölött jár. Ezután Kiss Bernadett énekelt el két népdalt, majd megkezdődött a könyvek bemutatása.

A 2019. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a TINTA Könyvkiadóban Bárdosi Vilmos professzornak a Mi a szösz? című szótára. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor kiadóvezető. 

Mit tartalmaz ez az új szótár?

300 olyan gyakran használt magyar mondatértékű fordulatot, mint Egyszer volt Budán kutyavásár, Nem hajt a tatár, Hiba van a kréta körül, Sok az eszkimó, kevés a fóka vagy Nyelvében él a nemzet, melyek jelentését többnyire értjük, azt azonban már kevésbé tudjuk, hogyan kapták átvitt értelmüket, milyen szemléleti, nyelvi, művelődéstörténeti, történelmi, irodalmi, néprajzi, szokástörténeti háttér alapján alakultak ki bennük a mára már gyakran elhomályosult képek. 

Miért ez a címe?

A valami érthetetlen dologra, jelenségre rácsodálkozás kifejező Mi a szösz? mondás maga is ilyen fordulat, szerepel a kötetben, és arra utal, hogy bizony számos ilyen szólásmondást úgy használunk, hogy eredetét nem ismerjük, és ha azt megtudtuk, rácsodálkozunk. 

A sárga rókagomba (Cantharellus cibarius) lombos és tűlevelű fákkal képez mikorrhizát; előszeretettel fordul elő a lucfenyő alatt mohában, de a magas fűben és kavicsos helyen is megtalálható. Kedveli a savanyú talajt. Júniustól októberig terem, de a fő termésideje a nyár eleji hónapokra esik. Ilyenkor esőzések után telepeken jön elő, és számottevő mennyiségben szedhető. Egyes megfigyelések szerint a tölgyesben kevesebb van, de nagyobbra nő, mint a fenyvesben, és a színe is világosabb. (A fenyvesekben ráadásul később is megterem, mint a lomberdőkben.) Más vélemény szerint a hegyekben termett zamatosabb a síkföldinél.

Mikor kiüti a fejét a földből, gömbölyded, félgömb alakú, tömött húsú, kívülről tojássárgájához hasonló színű vagy narancsszínű. A kalap egyre magasodik, majd kiterül, 2–12 cm széles lesz. A kifejlett példány kalapjának közepe benyomott, majd tölcsér alakú, széle hullámos; termőrétege lemezszerűen eres, vastag, a tönkre lefutó. 3–6 cm hosszú tönkje sima, merev, lefelé elkeskenyedő. Jellemző átmérője 3–7 cm. Színe általában sárga árnyalatú; a kalap világos, kompakt húsa dörzsölésre narancssárgára vagy vörösre változik. Illata a kajszibarackra emlékeztet; nyersen enyhén savanykás ízű.