Szentkuthy Miklós a sztereotípiákról

A sztereotípia görög eredetű szó, eredeti jelentése nyomdászatbeli: ‘magasnyomó formáról lemez öntése’. További jelentései (miként megfelelőié több más nyelvben is): ‘merev egyformaság, gépies ismétlődés’, ‘rögzült frázis (közhely), gondolat, vélemény, hiedelem’, ‘embercsoportokról, népekről, társadalmi jelenségekről alkotott sematikus képzet’. Egy további, újabb jelentését később említem. Különböző dolgok különböző mértékben követelik meg, hogy sematikusan jellemezzük őket. Így az utcasarkon – hogy szillepszissel éljek – okvetlenül ott áll a rendőr, a kurva, a fűszeres, a kocsma (Kicsi 2007: 68). Különösen az idill megjelenítése vonzza a sztereotípiákat, például tücsökszó egy holdfényes, csillaghullásos nyári éjszakán (Bártfai & Kicsi 2013).

https://mek.oszk.hu/13000/13056/html/nagykepek/26.gifA sztereotípia eredeti jelentése ‘magasnyomó formáról lemez öntése’

Szentkuthy Miklós, aki előszeretettel írt könyvismertetéseket, Dylan Thomas önéletrajzi regénye kapcsán említette a Költészet Hasznosságait tárgyaló tankönyvet, amelybe, mint zárójelben megjegyzi, a hagyományos retorikák által elhanyagolt témák is beleférnének: „Persze egy komiszkodó lábjegyzet formájában azt is be kéne venni a tankönyvbe, hogy bizonyos naturalista kliséknek milyen félelmetes erejük van: a bárzongoránál ülő tenorista még itt is, még most is, az elavult szolgálati szabályzat szerint – tüdővészes” (1985: 471). Figyelemre méltó itt a sztereotípia szóhoz hasonlóan a nyomdászatból vett és érintkező értelmű klisé (‘magasnyomtató forma’) szó használata.

https://pim.hu/sites/default/files/styles/uncropped_m_x2/public/szentkuthy.miklos.jpg?itok=-32v0pt6Szentkuthy Miklós

Szentkuthy stílusérzékére jellemző, hogy egy bizonyos jelenség, a sztereotípia egyszeri előfordulását Dylan Thomasnál stílushibának minősítette, Petőfi stílusának pedig legfőbb jellegzetességeként, stíluserényeként tartotta számon: „Ő télen azt kérdi, hogy hol a tarka virág a mezőkről, hogy jó a meleg szoba, hogy ami szép, az olyan, mintha tündérek építették volna, hogy a nagyapák, gyermekek és unokák a múltat, jelent és a jövőt képviselik, úgy, ahogy a képes kalendárium képei – hogy a könny olyan, mint a harmat, hogy piros rózsa után piros vér következik, hogy a test ellentéte a lélek, hogy az oroszlán az állatok királya, és a rabság egyetlen kifejező hasonlata a ketrec, hogy a római történelem bizony Brutus és Caesar, hogy a tavasz öröme a zöld lomb, és a szerelmesek csókjában – igenis rubinpiros ajkakon – összeolvad a lelkük” (1992: 342).

Wagner Lilla Petőfi hagyományos bemutatásának három módját különböztette meg: az egyik szinte csak a forradalmárt látta benne (Illyés Gyula és követői), a másik a naiv, szentimentális és jóindulatú fiút, aki bár nem volt garázda vagy iszákos, de bordalokat írt, és akinek szerelmi lírája vagy olyan, mint a mű-bordalaié, vagy biedermeier-ízűnek hat (Szerb Antal), a harmadik pedig a nemzeti hőst és az 1848/49-es szabadságharc Türtaioszát látta benne (Wagner 1972: 8; Türtaiosz Kr. e. 7. századi spártai görög lírikus volt, akinek hadi tetteket is tulajdonítottak). Maga Wagner a pszichoanalízis tükrében egy negyedik Petőfit, az „archaikus”, „paleolitikus” költőt mutatta be. Szentkuthy jellemzése a sztereotipiákkal előszeretettel élő Petőfiről szól, s talán Szerb Antal jellemzéséhez áll legközelebb.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1964/19642/196427/19642799_e3a529ec5e2e54b849586f850a64c7eb_wm.jpgPetőfi Sándor

Az újabb angolszász filozófiai és szószemantikai szakirodalomban elsősorban Hilary Putnam munkássága révén új jelentésben (‘egy osztály tipikus példánya’) terjedt el a sztereotípia szó angol megfelelője, a stereotype (Putnam 1975, Stegmüller 1979: 381–390, 788, Jackendoff 1983, Ruhl 1989, magyarul Eco 1999: 244–246, Kiefer 2007: 107; Jackendoff, Ruhl, Eco és Kiefer is a sztereotípia ezen értelmezésének a prototípussal való rokonságát hangsúlyozza; a prototípusról például Kicsi 2007: 11–18). Elsősorban a putnami felfogást mutatja be egy mérvadó filozófiai szótár sztereotípia (stereotype) szócikke: „In some approaches to semantics it is supposed that general terms work by an initial connection with a stereotype (sometimes a prototype) or typical example of a class, from which other examples may differ in various ways and to varying degrees before finally losing the classification. In ethical and political contexts, stereotyping is the assumption that some features supposedly true of central examples of the class apply to all its members” (Blackburn 2006: 351). Magyarul: „A szemantika némely megközelítésében feltételezik, hogy az általános terminusok egy sztereotípiával (némelykor egy prototípussal) avagy egy osztály tipikus példájával való kezdeti kapcsolat alapján működnek, s ezektől a további példák különböző módon és különböző mértékben különbözhetnek, míg végül elvész ez az osztályozás. Etikai és politikai kontextusokban a sztereotipizálás az a feltevés, mely szerint némely, az osztály központi példáira igaznak feltételezett jegyek vonatkoznak az osztály minden tagjára.”

blogra.jpgMelyik a legsztereotipikusabb virág?

A sztereotípiának erről az értelméről Szentkuthy Miklós a legtipikusabb virágot tárgyaló fejtegetéseiben emlékezett meg. „Az EMBER kérdez ilyen »hülyéket«, és sejti, hogy mégis nagy igazságokkal is kapcsolatban lehet: melyik a leg-»igaz«-abb virág? Vajon a margaréta-e, a rózsa-e, avagy a kaktuszfélék? A margarétának van »igaz«-a, ha az igazság kritériuma a virággal kapcsolatban az alapelemeknek (szirom, porzó, szár) bizonyos átlátszó, tiszta és egyszerű szimmetriája: a margaréta a leglogikusabb, legfilozofikusabb virág. A rózsának van igaza, ha a virág lényegét és igazvoltát bizonyos pompázatosságban, luxusban, melankolikus esztétikumban látjuk. S végül a kaktusz »igaz«, ha a virág legvirágibb tulajdonságának a biologikumot, a vitális erők ősi nonszenszét tartjuk. Mértan, szépség, anarchia: ilyen idegenségeket és ellentéteket produkál már a természet egyetlen részletmegnyilvánulása is, a virág” (Szentkuthy 1935/1985: 175, 84. §). A rózsa a virágmotívumok között kitüntetett a magyar folklór és népművészet szinte minden műfajában. A kalocsai népi hímzés legfontosabb díszítőeleme a virág, s „a régi paraszti nyelvhasználatban a virágmotívumokat általában ruzsa gyűjtőnévvel jelölték” (Pécsiné 1973: 43; a sztereotípiának erről a jelentkezéséről az úgynevezett prototípus-szemantika kapcsán: Kicsi 2007: 16).

Kicsi Sándor András

Irodalom

Bártfai László, E. & Kicsi Sándor András: „A jelenkori magyarság csendállata: a tücsök.” Ezredvég 23(2013)5: 121–5.
Blackburn, Simon: Dictionary of Philosophy. Oxford: Oxford University Press 20062.
Eco, Umberto: Kant e l’ornitorinco. Milano: Bompiani 1997. Kant és a kacsacsőrű emlős. Fordította Gál Judit. Bp.: Európa 1999.
Jackendoff, Ray: Semantics and Cognition. Cambridge, Mass. and London: The MIT Press 1983.
Kicsi Sándor András: Szószemantika. Bp.: Tinta 2007.
Kiefer Ferenc: Jelentéselmélet. Bp.: Corvina 20001, 20072.
Pécsiné Ács Sarolta: Kalocsa népművészete. Kalocsa: Kalocsa Város Tanácsa 19732.
Putnam, Hilary: Mind, Language and Reality. Philosophical Papers 2. Cambridge: Cambridge University Press 1975.
Ruhl, Charles: On Monosemy. A Study in Linguistic Semantics. Albany: State University of New York Press 1989.
Stegmüller, Wolfgang: Hauptströmungen der Gegenwartsphilosophie. Eine kritische Einführung. Band II. Stuttgart: Alfred Kröner 19796.
Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé. Bp.: Szépirodalmi 19852. (19351) (1935/1985)
Szentkuthy Miklós: Múzsák testamentuma. Bp.: Magvető 1985.
Szentkuthy Miklós: „Petőfi napjai. »Egy gondolat bánt engemet«.” Holmi 4(1992)3: 341-4.
Wagner Lilla: A negyedik Petőfi. London: Szepsi Csombor Kör 1972.